Titokban fejlődik a gyerek

Mert mi nem foglalkozunk vele túl sokat. Nő, mint a dudva. Ez a harmadik sorsa nálunk. De ma a nagyok előbb aludtak el apjukkal, én pedig leültem mesekönyvezni vele. Végre úgy, hogy ha kérdeztem tőle, nem két másik válaszolt, hanem volt ideje gondolkozni, nem lapoztak, kiabálták le, rohantak el a könyvvel, stb stb. Szóval, a gyerek megmutatja a cicát, a kutyát, a tehenet. Nem is tudom, honnan szedte ezeket. És próbálgatta mondani is, hogy cica, boci, vavvav. Hmmm... Aztán persze otthagyott, csak megmutatta, hogy ezt ő tudja. Önálló, nem kell neki a társaságom :(
És felszáll a hintalóra egyedül. Meg a bébitaxira, és egyedül hajtja hátrafelé. Nándi meg szeret vele összeütközni...

És most halálra rémisztett. Még mindig remegek.  Elcsúszott, sírni kezdett. És nem tudta kifújni a levegőt, csak próbálta kinyomni, próbálta, de nem sikerült, és levegőt sem akart venni. Nyomta, nyomta, kékült, én csaptam a hátát, fújtam az arcát, hideg vízzel lemostam, addig, hogy sikerült levegőhöz jutnia, de valami hurut miatt tovább köhögött, fuldoklott, gyorsan cicire csaptam, ott lenyugodott, fel tudta köhögni a trutyit, és most azonnal el is aludt. Basszus. Nem volt jó. Gondolom neki még rosszabb. Megyek, befekszem mellé.Nem vagyok nyugodt. Holnap doki.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

2 megjegyzés:

beo írta...

én az ilyenektől sokkot kapok... szegényem, meg szegény Te!

demetnik írta...

Jajjjj,még olvasni is rossz volt!!!Én nem is tudom,hogy mit tettem volna....Főleg mivel Lili vhogy soha nem volt az a tipus,akit megnyugtatott volna a cici...

Megjegyzés küldése