Első szülinap

Misike egy éves lett ma. Kicsit máshogy alakult, mint terveztük, mert mégsem mentünk Kaposvárra, kicsit ránkijesztettek a gyerekek még pénteken betegségügyileg, vajon mivel mással. Aztán kiderült, hogy egyiknek sincs gyakorlatilag semmi baja, de akkor már nem indultunk el, reggel pedig sütött a nap, amitől Réka hány, akár 10 perces úton is, Misi meg üvölt ébren, így nem mertünk nekivágnia 3 órás útnak, ráadásul másnap este haza kellett volna jönni. Az a rossz, hogy legközelebb úgy néz ki, csak májusban tudunk menni :( teljesen tele vannak a hétvégéink programmal.
De azért helyre kis szülinapot sikerült kovácsolni, bár eltér a családi hagyományoktól, hiszen ajándékot csak este kapott az ünnepelt, tortát is, és nyoma sem volt a sok lufinak. Majd jövőre. Jövőre úgyis jobban értékeli.

Érdekes egyébként, olyan volt, mintha értette volna, hogy ez a szülinap most róla szól. (Valószínűleg értette is, csak nekem rémlik úgy, hogy Misi még kicsi :) ). Hiszen volt itt torta meg ünnep egy csomó az utóbbi időben, Rékáéknak kettő ugye, sőt összesen három darab, Gergőnek is volt 10 napja, és teljesen érezhető volt, hogy érti Misi, hogy ez most az övé, ez az ünnep róla szól. Persze főleg ugye a tortás rész. Nagyon élvezte, kacagott, szaladgált, fel volt dobva, nem is akart elaludni, pedig délelőtt aludt csak, igaz akkor nagyot.

Szóval így telt a szülinap, vannak fényképek, és most, hogy letöltöttük a gépekről a képeket, láttam, hogy elég sok kép, videó van, amiket ugye gyűjtögettem, hogy ezt is, ezt is... Szóval a közeli jövőben majd. Meg ugye lesz egy éves összefoglaló is.

Most csak egy-két képet teszek ide, a többit a picasa oldalon megnézhetitek.
A gyertyával, a tortával mint fogyasztható dologgal (benyomott egy szeletet és nagyon boldog volt vele, almás kevert torta volt egyébként, jól sikerült nagyon, Katy, köszi a receptet. Egyébként Rékának is ezt csináltam, csak akkor nem sikerült :D ) És végül az ajándékkal. Ami nagyot szólt mindhárom gyereknél, de ez is volt a cél :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

1 megjegyzés:

Orbis írta...

Boldog születésnapot neki!!!! Puszi!

Megjegyzés küldése