Születésnapi buli

Hát, végre sikerült megtartani a szülinapi bulit. Kicsit drukkoltam, hogy ne jöjjön el mindenki, akit meghívtunk, de mindenki úgy hiányzott, aki végül nem jött. Mikor szóltak, akik nem jöttek, nagyon rossz volt, hogy miért pont ők nem, aztán belegondoltam, hogy nem nagyon tudta volna olyan lemondani, aki ne hiányzott volna Rékának. Mert ez elsősorban Réka bulija, bár nyilván Nándi is legalább annyira élvezi. Neki azért jóval kevesebb vendég is elég lett volna :) Persze ha az ovistársak nem jönnek, azok nekem nem hiányoztak volna annyira, mint azok, akik végül nem jöttek.

A meghívottak sora is érdekes, volt olyan ovistárs, akit azért nem hívott meg Réka, mert már elege volt, hogy mennyi fiú jön így is. DE HÁT FIÚK A BARÁTAI!  Sajnos pont Szonjáék és Boróék betegedtek meg,  Soltiéknak valami más programjuk lett, és Luca sem jött, nem igazán tudjuk, miért, anyuka nem szólt... De tény, hogy élhetőbb volt a létszám így.

Úgy lett végül, hogy Dávidék már péntek este jöttek, itt aludtak. Szilvi fél9kor hívott, hogy ha nem zavar Marci szóljunk, mert már nagyon menne. Szóval jött, és megbeszéltük Gergővel, hogy nem lesz 6 gyerekünk semmiképpen. Aztán 10kor megérkezett még Bálint, Laura meg Évike. Rengeteg ajándék jött a házhoz, és az ovis anyukák zavarbaejtőek voltak. Szilvi észnél volt legalább... Szerintem tőlünk nem kaptak ilyen drága ajándékokat. Az én kedvencem Bartos Erika Zsákbamacska c. verseskönyve, Rékáé a Laurától kapott bögre (dobozban, amiben tárolni lehet!!!), Nándié pedig az autók.
Nándi csak az autóknak örült igazán. Ahogy megjött valaki, körüldongta, majd megpróbálta elvenni a csomagot - kikövetkeztette, hogy nem a rózsaszín az övé. Többnyire sikerült elmarnia. Amikor nem autó volt a zacsiban, csomagban, jött, hogy van-e másik ajándék. Neki csak az autó az :) A Verdás öv autónak minősült...
Még egy ajándékot azért megemlítek. Réka kapott Hangától egy saját készítésű rongybabát. Hanga és a mamája csinálták közösen. Kapott egy kis hercegnő-babát is Laurától. Kérdeztem Rékát, hogy kitől kapta azt a szép babát, és Réka azt válaszolta, hogy Hangától. Neki az SK volt a szebb. Úgy örülök neki!

Szóval délelőtt ketten voltunk Gergővel a 9 gyerekre. Misi szuper pofa volt, mert fél10től aludt 12-ig, így ezt a kritikus időszakot átaludta a teraszon bebugyolálva, szinte egyátalán nem kellett vele foglalkozni.
Mindenféle játékokat találtunk ki, és mind bevált. A nagyok körében a kincskeresés volt a legtutibb, rögtönöznöm kellett még egyet gyorsan, aztán Dávid is csinált egyet, nagyon megtetszett neki. Tuti térképet rajzolt, irigyeltem az anyját :) Aztán dugtunk édességet a felfújt lufikba, amit édességtelen lufik közé rejtettünk, meg kellett keresni, kipukkasztani, bekötött szemmel kitalálni, milyen plüssállatot adtunk a kezükbe, játszottunk szembekötős fogócskát, akadálypályás tombolást. És persze volt torta, meg pizza, meg rágcsák. Ezzel is elvoltak egy ideig :) Ja, meg felstatikáztuk a lufikat a plafonra (lambéria) és puha labdákkal le kellett dobálni őket. Sikerült annyit foglalkoztatni őket, hogy egyátalán nem próbálták meg szétszedni a lakást. Ez délután következett be :)

Évi, Laura és Bálint helyett délután jött Kende, Hanga és Flóri. Na, és akkor már fáradt voltam a foglalkoztatáshoz, és Misi is ébren volt, és a gyerekeim is fáradtak voltak, így próbálkoztak a lakásszétveréssel, mikor Gergő lejött és nem játszott velük, úgyhogy cseréltünk, és főleg bújócskáztunk meg kicsit akadálypályáztunk. Réka már nagyon fáradt volt, többször kiborult.

Jaj, volt még egy aranyos sztori. Nagyon sajnáltam Marcit, mert Réka modnta, hogy ő bizony Dávidhoz megy feleségül, és ott ölelgették egymást. Marci meg mondta, hogy dehát ő is szerelmes Rékába. Réka meg vigasztalta, hogy majd lehet keresztapa. De nem hatotta meg. Így, amikor Hanga megjött, Réka összeboronálta őket. Már nem emlékszem pontosan, hogy hogy volt, de Hanga is nyitott volt a dologra, és kézenfogva mászkáltak, meg együtt játszottak, szóval Marci könnyen vigasztalódott :)

Ja, és Nándi kijelentette, hogy Kende az unokatestvére, mert annyira szereti Kendét, hogy az már nem is barát. Nagyon tetszett neki, hogy együtt taxiztak, és ugyazt találták viccesnek.

Szóval nagyjából ezek voltak a szülinapon, ami egy hónapos késéssel lett megtartva. 3 hét múlva meg már Misié lesz. Neki nem lesz bulija :)  Egyébként Misi megtanult felállni kapaszkodás nélkül, és most már nem is megy négykézláb. Ő így bulizott :)

Képek a http://picasaweb.google.hu/kikocska/Szulinap2010# oldalon vannak. Feliratoztam őket nagyjából, de nem másolom ide. Így is hosszú lett...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

1 megjegyzés:

zsu írta...

Örülök, hogy sikerült megtartani a bulit végre!
Nálunk is nagy kedvenc a Zsákbamacska, 2 féle is van, tudod?
Isten éltesse Rékát és Nándit még1szer!

Megjegyzés küldése