semmise

nem vagyok túl jó fej mostanában. Nem is írok, blogot sem, e-mailt is csak nagyon módjával... Tolom magam előtt a dolgokat. Pedig sokmindent sikerült elintézni.

Most, ez a ritka rossz idő megint beledöntött minket az egészségügybe. A hematológiát sosem sikerült olyankor hívni, amikor fel is vették volna, így még nincs eredményem. De nem aggódok, baj nem lesz úgysem, mondjuk nem lenne baj, ha jövő szerdán nem kellene feleslegesen menni...

Én is megint belecsaptam, egy hónapja kb szúr a szemem időről időre, mintha szempilla ment volna a szemhéjam alá, 1-2 nap alatt általában elmúlt, de most 3 nap után elmentem szemészetre, és kiderült, hogy szaruhártya gyulladásom van. Ez nem egy kedves betegség. Szerencsére annyira nem későn lett elkapva, kaptam szemcseppet, ami hat is, ma voltam, hogy megnézzék, csökken-e a gyulladás, és csökken. A bal szememre most rosszabbul látok, mert olyan pechem van, hogy pont a pupilla alatt van, és sajnos az is lehet, hogy ez maradandó. És szemüveggel nem korrigálható. Annyira nem vészes, a másik szememmel együtt jól látok, csak a bal egyedül elég béna most. De remélem, hogy elmúlik majd.

Tegnap pedig Misi lázasodott be, szokásos, 39.5 körül, tök jó, dokinéni, szerinte fülgyulladás, antibio. Mondjuk mikor mentem, még mentegetőztem is, hogy tudom, hogy korán hoztam, hiszen csak 6 órája volt lázas, de nagyon nagyon szarul volt. Sőt, van most is. Kapott lázcsillapító szurit is. De közben már jártunk fülészeten, az nem indokolja a mostani állapotát, menjünk be a kórházba, ha ilyen rosszul lesz délután is, Bethesda az ügyeletes. Oda soha többé nem akarok menni azzal az eséllyel, hogy befektessenek. Beparáztam, rongyoltunk dokinénihez, épp elcsíptem a rendelés végét, megnézte a torkát, mondta, hogy ez aftás vírusfertőzés, mutatta a pöttyöket, amiket sajnos nagyon jól ismerünk, Réka ennyi idősen szintén elkapta, és két éve is pingpongoztak vele Réka meg Nándi egy darabig különböző intenzitással.  Tegnap még ezek nem látszottak, ezek a pöttyök, most már az egész szája belseje tele van, cumizni sem tud. Kapott fájdalomcsillapítót, meg érzéstelenítő ecsetelőt, meg kapja az antibigyót szegény, lehet, feleslegesen, bár a dokinéni szerint a füle miatt nem árt. És lehet, hogy más miatt, de tényleg érzékeny a füle, nem engedi benne a lázmérést sem, meg egyátalán ne nyúljunk hozzá. Mindenesetre fül-orr-gégészetre gyerek fülészetre megyünk legközelebb, nem ide Dunakeszire...

Borzasztóan sajnálom szegényt. És magunkat is, mert felcsődítettem anyukámat még szerdán, hogy ma este elmehessünk Gergővel kettesben a legeslegeslegbarátnőm 30. születésnapjára. A terv az volt, hogy ha bármi baj van, akkor egyedül megyek legfejlebb, de Gergőt sem bírja elviselni Misi az alváshoz. Szóval nagyon úgy néz ki, hogy ezt most megint elbuktam. Vicces, hogy... Nem, egyátalán nem vicces. Szóval mikor hosszú idő óta legutóbb kettesben akartunk elmenni Gergővel, megnézni az Avatart, akkor Nándi lett nagyon beteg, és nem mertünk olyan sokat távol lenni. Átok ül a közös programjainkon :)

Aztán, ha már egészségügy, akkor még az is van, hogy mi is belevágtunk Gergővel egy teljes kivizsgálásba még a medicovernél, mert lehet, hogy vált munkahelyet, és akkor már nem lesz ingyen luxus orvosi ellátás sorbanállás nélkül. Kértem egyébként tőlük árajánlatot, hogy mennyi lenne, ha ezt privát mi fizetnénk magunknak... Megszoktuk a jót :)

A lehetséges munkahelyváltásról majd ha biztos lesz, vagy lesz egyátalán valami. Jövő héten kiderül majd.

És Nándit elutasították sajnos az oviból, és most meginogtam. Mármint hogy minden áron oda kell járnia Nándinak. Most várólistára kértem magunkat a Kármel Kiskertje Katolikus Óvodában, ahol ha elköltöznek valakik, akik tervezik a költözést, akkor mehetünk. Réka és Nándi is. Két hete azt mondta Réka, hogy az óvónéni azt mondta, hogy adja vissza a verést annak, akitől kapta, és ezt én úgy gondolom, hogy nem mondhatja neki rajtam kívül senki. Vagyis még Gergő. Ha úgy látja jónak. Főleg, mivel Réka minden sérelmét felrója, és azóta többször hallottam tőle, hogy alig várja, hogy visszaadhassa. És hogy azért, mert valaki ránéz, és őt az éppen zavarja, azért is veréssel fizet. Mert erre felhatalmazást kapott.
Nem tudom, pontosan így volt-e, nem tudom, hogy mennyi ebből Réka fantáziája, de tény, hogy így értelmezte, és nem helyesbített azóta sem. És mondta azt is, hogy kezd merész lenni rosszaságban, mert nem is vészesek a büntetések. Szereném, ha a jóság lenne motiválva, és nem a rosszaság büntetve. Ha én már nem tudok így motiválni, szeretném, ha a pedagógus tanítaná meg.
Biztos van benne egy adag cseszd meg a fűnyíródat, mert nem veszik fel Nándit, de most úgy gondolom, jobb lenne a katolikusban. Megkapnák azt, amit Gergő nélkül én nem tudok adni. Úgyhogy most várok. Ha mehetünk, megy oda mind a  kettő.

Voltak nagyon jó bulik is a hétvégén, babás-mamások, jól sikerültek, sokmindenkivel találkoztunk, akivel régen, vagy soha, ez azért jót tett, bár elfáradtam bele eléggé. A gyerekek is :)

Persze van még csomó dolog, ami foglalkoztat, és nem tudok aludni tőle, de a legaktuálisabbak ezek asszem.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

1 megjegyzés:

dharma írta...

Jó tudni,h ha szúr a szemed,akkor esetleg fennállhat egy ilyen gyulladásnak a lehetősége. Sajna tudom milyen érzés,csodálom,h eddig kibírtad,mert iszonyat :( Gyors gyógyulást és bízom benne,h nem marad így a szemed!
Meg abba is,h nem fog ez a betegség egyik gyerekről a másikra,majd vissza fertőződni! Sok puszi Nektek!!!
Ja meg jó lenne,h spontán jelleggel tudnátok legalább egyszer elmenni kicsit együtt lenni Gergővel. Bár tudom,h akkor,amikor minden rendben van nem tud rögtön,de azonnal vki ott teremni,h a gyerekekkel legyen,de remélem Nektek is kijár az "édeskettesből" hamarosan!

Megjegyzés küldése