Misi-szótár

Az általam olvasott blogokon mindenki írja a baba-szótárokat, mi mindent mondanak a gyerekek.
Az enyém legkisebb az egy szót mond, naponta kb. ötezerszer. AJA! Esetleg: ana. Mindenféle hangsúlyokkal, nagy gyorsasággal, de leginkább nagy gyakorisággal.

Fél perc alatt, amíg sorra kerül, akár 50szer is el tudná mondani, de rendelkezésére állnak stilisztikai eszközök. Vagy mik. Szóval szól egyszer-kétszer. Mivel még mindig semmi, elkezdi először a gyorsaságot, minél többször elmondani egy másodperc alatt, hátha úgy jobban értem. Ha még mindig semmi, akkor elkezdi énekelni - rendkívül idegesítően, több hangfekvést is kipróbál, meg a hangerővel is nekilát dolgozni. Néha annyira behergeli magát, hogy anya lesz belőle.
Annyira tetszik neki, hogy most már minden felnőttet ajának hív. Pedig már mondott apát is, mostanra teljesen elhagyta, hiszen így is működik. Ma meg már mamának is úgy szólt, mikor meg akarta mutatni, hogy milyen ügyesen felmászott rám.

Mondja még azt is néha, hogy Réka, meg néha memmemm az evésre, az akka szó is gyakran van, de mindenfélére mondja, talán azt jelentheti, hogy akarom? Én mást nem nagyon ismerek fel. Mindent az ajával akar kifejezni. Anya, találd ki! Mert nem az van, hogy szól, aztán mutogat, hanem miközben mutogat, közben is anyázik. Meg én is. Halálosan idegesítő.
Ja, és persze idegen nyelven magyaráz. Meg kümmög is. Nándi még akkor, mikor kis kukac volt, künknek nevezte el. Kis künki baba. És most meg állandóan kmmm kmmm. Lehet, a név kötelez? Aja km km.

Tudom, hogy ráér, tudom, hogy Réka ennyi idősen a kb 50-60 szavas szókincsével, amivel mindent elmondott, zseni kategória volt. De ez nem vigasztal abban, hogy képtelen vagyok rájönni, mit akar. Bár gyakran nagyon valószínűnek tűnik, hogy ő sem tudja...
Remélem előbb rájön, mint Nándi, hogy mi nem tanulunk meg künkül, neki kel magyarul.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

2 megjegyzés:

dharma írta...

Még egy pont,h hasonlítanak a gyerekeink :) Az azonos méretűek :D

beo írta...

künkül :D

nem is egy méretűek :D

Megjegyzés küldése