már megint elmaradtam

a bejegyzésekkel. Csütörtök van, és hétfőn írtam, és izé, hát valszeg jövő héten sem fogok. Kicsi az esélye, a gyerekekkel anyukáméknál leszünk.

Voltunk tesóm kiállításmegnyitóján, ami nagyszerű volt, mármint a kiállítás, annyira szép dolgok voltak. Eredményhirdetés nem volt, ez is állami kitüntetésnek minősül,  és majd okt. 23-án adják át a népművészet ifjú mestere címet, az arra érdemeseknek. Szerintem megérdemli, de azok mind, akik ott kiállítottak. És persze ez is minisztériumi döntés, nem a szakmai zsűri dönt, csak javaslatot tesz.
Nagyon csudaszép dolgok voltak, aki szereti az ilyesmit, menjen el, nézze meg. www.hagyomanyokhaza.hu Azt hiszem, szeptember közepéig van ez a kiállítás. Ida a húgom neve, és fazekas, elég könnyű megtalálni :)

Szokás szerint minden gondolat  szétszaladt, nagy vonalakban:
gyerekek jól, mi fáradtan. Tegnap volt a 9. házassági évfordulónk, nem kerítettünk nagy feneket neki, egy kis családi piknik a Dunaparton belefért éppen, Gergő dolgozott. Mióta itt lakunk, ez mindig volt. :) És este játszottunk azzal a játékkal, amivel mindig, mielőtt családunk lett :)
Dilemmáztunk, mi a jobb, ha valakit elhívunk az ajtómentes házunkba, hogy ráhagyjuk a gyerekeket estére, vagy ha közös programot csinálunk, és úgy döntöttünk, öregek és fáradtak vagyunk most az elmászkáláshoz. Majd jövőre. Hátha jövőre fiatalabbak leszünk, és kevésbé fáradtak :) Bár jelenleg arra, hogy fiatalabbak leszünk, nagyobb esélyt látok, de ne legyek pesszimista :)

Most ennyi, aztán majd jövő héten meglátom. A hétvégén másik tesóm eljegyzése lesz, és hátha beleszül a harmadik tesóm :D Csupa izgalom az élet.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése