Nándi és Misi

Nehéz eldönteni, hogy a sok engem foglalkoztató kérdés közül melyiket is próbáljam meg megfogalmazni. Egyik jobban piszkál, mint a másik. Olyan sok várakozó döntés, kétség van bennem, úgyhogy inkább arról írok, ami jó. Mondjuk arról, hogy Misi meg Nándi milyen jóban vannak. Már csak azért is, mert tartok tőle, hogy ez romlani fog, ahogy elkezdődik az ovi. De ez egy olyan kérdés, ami piszkál, úgyhogy majd máskor írok róla :)

Szóval Nándi meg Misi most már pár hónapja határozottan jóban vannak. Nyilván vannak konfliktusok, de most már akár indokoltnak is nevezhetem ezeket, nem csak - felnőtt szemmel - érthetetlennek. (Mert nyilván volt okuk, amit agyban értek is, csak szívvel nehéz)

Hogy mi változott? Nyilván Misi sokat nőtt, és okosabb lett, ki tudja számítani, hogy ha elveszi Nándi autóját, akkor azt ki fogják tépni a kezéből, majd utána kap egyet ugyanazzal a fejére. Úgyhogy ezt most már csak kifejezett jó kedvében csinálja, játékból, és röhög, mikor Nándi ordítva rohan utána. Amitől aztán Nándi is inkább nevet. És mi is.

Aztán Misi nagyon utánozós korszakát éli pár hónapja, és Nándi az isten. Szóval Nándinak, annak ellenére, hogy nem akar nagyfiú lenni, hízeleg az, hogy Misinek ő példakép. Hogy ő tanította meg erre meg arra. A minap is mondtam nekik, autózzanak. Misi leült, és elkezdte tologatni a kisautót, hol a tetején, hol az oldalán. Nándi egy darabig nézte, aztán kivette a kezéből: " Nem szépen csinálod Misi! Így kell!" És mutatta. :) De együtt táncolnak, forognak, ugrálnak, tornáznak, másznak fára, lépcsőre, kerítésre, pancsolnak, hemperegnek, motoroznak, szaladgálnak, birkóznak, kiabálnak, szóval mindenre megtanítja Misit Nándi. Misi pedig boldog tanítvány.

Az már csak az én elméletem, hogy Nándi rájött, hogy Misi nem veszélyezteti az ő pozícióit. Írtam már arról, hogy Nándi tipikus pasi, és az idősebb fiúkat szó nélkül maga fölé rendeli, de bizony a kisebbektől ugyanígy elvárja a tiszteletet. És rájött - remélem, hogy ebben részem van -, hogy Misitől ezt megkapja, szóval a falkában apa után ő az első. És mivel apa dolgozik, többnyire ő a főnök. És mivel ez így van, nem akarja bizonygatni, nem kell küzdenie. Így aztán szent a béke. Ha nincs is kölcsönös imádat, de békés együttélés, néha közös játék, mentor és tanítványa viszony, egymás köreinek békén hagyása van. Nándi autózik, Misi vonatozik. Békén hagyják egymás motorját és gyürögetőjét, szóval egymás tulajdonát és érdekeltségi körét. Amit pedig lehet ezek érintése nélkül csinálni, a tombolást, azt boldogan csinálják együtt.

És ez már így nagyon jó. Hála érte.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése