Készülünk a karácsonyra

Idén valahogy elmaradt a lakás feldíszítése advent első vasárnapján. Aztán egyszer csak elkezdtünk mindenfélét csinálni, és kiderült, hogy idén Réka partner lett. Van kedve csinálni, rajzolni, festeni, vágni, ragasztani, díszíteni. És most igyekszünk minden nap valamivel szebbé tenni a lakást. Nem sikerül minden nap csinálni valamit, van, hogy sütünk, van, hogy csak zenét hallgatunk, de valahogy jut valami kis készület minden napra. Ágyazunk jósággal a szívünkben a kis Jézusnak, rajzoljuk, tesszük a jóságokat az adventi naptárba, az oviban a legjobbak szalmát tesznek a jászolba minden nap, hogy kényelmesen fekhessen majd a Jézuska-baba.
És díszítjük a lakást. Nem állná meg a helyét egy otthon magazinban, elég rendhagyó, de nekem nagyon szép, és nagyon jó ránézni. Annyira, hogy még itt a blogon is megosztom, pedig nem szoktam a béna kis kreatívkodásaimat megörökíteni. Szóval ilyeneket csináltunk:

a felső fenyő Rékáé, a jobb oldali Nándié, mindketten ők festették, vágták, Nándinak tartottam a papírt, az igaz, Misiét kicsit közösen csináltuk :) 
A Mikulások közül a jobb oldali Rékáé, szóbeli segítség volt azért, Nándinak sokat segítettem, őt ez nem kötötte le nagyon. A lába azóta veszett el :). Az, hogy kivágtak az Auchan újságból képeket, és beragasztották a zsákba, nem szerepelt az eredeti elképzelésemben :) (egyébként a baloldali képkeret is Réka és Nándi műve, két éve csinálták karácsonykor, ikeás fakeretet ragasztóztunk be, és szórtunk rá gyöngyöt)

Ezeket tegnap csináltuk, még nem ragasztottam fel őket. Angyalok :) Akárcsak a készítőik :) Sorban Nándi, Misi és Réka. Nagyon élvezték!

A tarkák Réka művei, bal oldalon a kék harang, a piros malac és a kék magyal-levél Nándi alkotása, bár az utóbbi kettőhöz kell némi fantázia. Ezt egyébként Réka meglepően élvezte. Csaknem másfél órát ült egyhelyben, és gyártotta az ablakmatricákat. Nagyon büszke voltam rá, mert ennyi időre általában nem leköthető ilyen alkotós dolgokkal. És hát nagyon eredetien színez :)

A cd-hópihéket én készítettem elő, és Réka csinálta, szépen csillognak, ez nem látszik a fotón, mert béna vagyok. A zsenília drótokat, aminek van formája, én csináltam, ők csak tekergették, ceruzára pl, azt jégcsapnak hívjuk. Meg csak úgy is tekergették, és felakasztottuk. Van közötte ülő ember, karika, görbe bot, ajándék apának :) 

Hát, ezt most én csináltam, de remélem Rékának is lesz majd kedve leülni hozzá. Nagyon tetszenek ezek a tészta díszek...
Ez pedig az alakuló Betlehemünk, még hiányos, de még van idő karácsonyig :) Igaz, a disznó kicsit szürreális 2010 évvel ezelőtt egy zsidó háztartásban, de most itt van... Lehet, hogy Máriát és a pásztort újra kellene csinálnom, már 3 éve megvannak, és akkor még nem volt arcszínű matricafestékem.

Szóval így várjuk a karácsonyt. Nagyon!





  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése