Nevelési válság

Olvastam ezt és ezt. Egy kicsit elgondolkoztam, hasonlóan látom ezeket a dolgokat, de nyilván nem mindenben ugyanúgy.
Aztán ma délelőtt úgy néz ki, véget ért a karácsony, megint ki tudtak borítani a gyerekek, és akkor és ott kétségbeestem. Beleragadtam megint a szaranyaságba, és egyszerűen nem és nem és nem értem, hogy hogy lehetek ennyire egyszerre meggyőződve arról, hogy jól csinálom és hogy rosszul. Hiszen nem így csinálnám, ha nem gondolnám, hogy így helyes. És közben meg tele vagyok kudarcokkal, és lehet, hogy máshogy jobban sikerülne, de ez soha nem fog kiderülni, mert csak egyféleképpen csinálhatom.

Vajon neveletlenek a gyerekeim? Szemtelenek, agresszívek, önzők, kegyetlenek? Vagy mindent csak annyira, amennyire normális? Ennyi telik a hozott alapanyagból az én kezeim alatt? Vajon régen átléptük azokat a határokat, amiket nem kellett volna, hogy normális, és még inkább boldog tagjai legyenek felnőttként a társadalomnak? Vagy tényleg pont jó így minden, ahogy csinálom? Milyen lelki töréseket, életreszóló emlékeket adok nekik? Egy-egy veszekedésünk ugyanúgy megmarad majd bennük, mint az én konfliktusaim az én szüleimmel, és ami miatt nemnemnemakarok sohasohasoha kiabálni velük, aztán mégis? Nem hasonlíthatom őket semmilyen más gyerekhez, csak saját magukhoz, de hogyan tegyem ezt? Jól látom az értékeiket, vagy tévedek, félreismerem őket, és nem hozom ki a legjobbat?

Vagy túl sokat gondolkozok ezen? Dehát az én felelősségem...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

2 megjegyzés:

Bartos Erika írta...

Biztos vagyok benne, hogy semmi baj nem lehet azzal az anyukával, aki ennyi szépet tud lejegyezni. Egyszerűen csak dobál az élet hullámvasútja ugyanúgy téged is, mint ahogy engem dobált. A kérdéseidre pedig TE pontosan tudod a választ. Az biztosan érzékelhető egy anyuka számára, hogy a mi hangulatunk, lelki állapotunk, egészségünk, jó vagy rossz passzunk rányomja a bélyegét a családra. ... és bizony az élet dilemmák sorozata: elég jól csináltam-e, mi lett volna ha... ezeket a kérdéseket nem igazán van értelme feszegetni, ha a helyzetben, amit az élet felkínált neked, a tőled telhető legjobbat és legtöbbet próbáltad nyújtani. Mindenki tudja, hogy a jó megoldásoknál mindig van egy még jobb... majd legközelebb megoldód úgy! Sajnálom, hogy olyan kétségbeesett kiáltásnak éreztem ezt a bejegyzést! Nincs rá okod... Lehet, hogy elfáradtál, ennyi az egész! Erika

kikocs írta...

Ja, ja. Valóban kétségbe vagyok esve, pedig ezt még azelőtt írtam, hogy délután vendégségben jártunk volna... Katasztrófába fulladt.
Az a baj, hogy úgy érzem, nem tudom a válaszokat. De biztos lesz majd máshogy. Mindenesetre a legnehezebb úgy változtatni, hogy közben nem vagyok róla meggyőződve, hogy helyesen cselekszem.
Majd lesz valahogy, úgy még nem volt, hogy sehogyse lett volna. :)

Megjegyzés küldése