Réka és a jövő, valamit Misi fontos mondatai

Réka anyuka akar lenni. Mielőtt megszületnének a gyerekei, óvónéni. De főleg anyuka 3-4-5-6-7 gyerekkel. Mikor hogy.
A minap a szokásos igenis muszáj felöltözni, és tilos levetkőzni című rendszeres vitánkat gyúrtuk, és azt mondtam neki, hogy ha komolyan felfázik, akkor előfordulhat, hogy nemhogy 5, de egy gyereke sem lehet. Rossz napot fogtam ki:
- Nem baj!
- De akkor hogy leszel anyuka?
- Majd anyátlan, kóbor gyerekeket fogadok be!

És ha már gyerekek szája, akkor leírom, hogy Misi még mindig nem mond ilyen alapvető fontosságú dolgokat, hogy enni vagy inni kér, a gyűrögetője, az autója és a kedves meséje (meg még jópár egyéb dolog) egyaránt kmm kmm.
Viszont!
Tökéletesen érthetően és nyelvtanilag helyesen umondja a következőket például:
- Enyém! Én kaptam!
- Nem adom oda!
- Nem vagyok kaki!
- Nem kamu!
- Nem alszom el!
- Nem kérem azt!
- Én is akarom azt!
- Ufófény
- Nem eszem meg!
Valamint, ha nem reagálok arra, amit mond - általában édességet kunyerál - akkor közli, hogy kakilni kell. Tudja, hogy erre mindig figyelek :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Díjat kaptam

Ezt:


Először is szeretném megköszönni Erikának a kedves, sőt, zavarbaejtően kedves szavait. Nagyon tisztelem azért, amit és ahogy csinál, így különösen jól esett tőle a díj. Olvassátok őt, érdemes!!!

A díjátadás szabálya:
─ Írj egy bejegyzést, amelyben közzéteszed a Liebster-Blog képet, és másold be ezt az útmutatót.
─ Linkeld be annak a személynek a blogját, akitől a díjat kaptad, és hagyj nála egy hozzászólást, hogy elfogadod a díjat, és add meg a bejegyzésed elérhetőségét.
─ Ezután gondolkodj el, melyik az a 3-5 blog, amelyiknek tovább szeretnéd adni a díjat, és linkeld be őket a bejegyzésedbe, és értesítsd őket egy hozzászólásban a jelölésről.
─ Tehetséges, kezdő blogolókat részesíts előnyben, ne olyanokat jelölj, akiknek több száz követője van.


Már reggel óta eszembe jut időnként, kinek adjam tovább. Elég sok blogot olvasok mostanra, és mindannyiukat azért, mert jó, mert kapok tőlük. Nagyon gyakran még egy kommenttel sem tudok adni érdemben, mert sokszor nem tudom összeszedni a gondolataim, néha meg is bánom, hogy írtam valamit, mert hajalmos vagyok elfelejteni, hogy nem ismerjük egymást, csak egy fura kivonatot, azt is írásban, ami megtévesztő. Mégis részei vagytok az életetemnek. Amit köszönök. Most 5 bloggernek köszönhetem meg egy díjjal, nem egyszerű kiválasztani, 15 is kevés lenne.

Betartva a szabályt például nem adhatom Lepkevárnak vagy Szityának, pedig őket nagyon szeretem, de rajtam kívül még több százan :) . Igyekszem nem olyannak adni, aki mostanában megkapta a díjat, így pl. kiesik 4Gyerek is. Kicsukom mondjuk a zárt blogokat, hiszen a díj lényege - nekem legalábbis úgy tűnik -, hogy új olvasói legyenek a kevéssé ismert blogoknak.

De legalább annyira várom noracska bejegyzéseit is, mint a fent említetteket, és amik sokszor erőt adnak, és nem engedik elfelejteni a lényeget, nagyon tisztelem érte, és nagyon hálás vagyok, hogy szakít néha időt arra, hogy írjon, pedig nem lehet egyszerű az élete neki sem. Szóval ő az egyik díjazottam. Bár nem vagyok benne biztos, hogy továbbadja majd.

Aztán megajándékoznám a díjjal mimikrit is, aki nemrégiben szülte hatodik gyermekét, és hihetetlen harmóniát sugároznak általában nekem az írásai. Már amennyire időm jutott, mert még nem sikerült végigolvasni az elejétől... Úgy tűnik, mintha a hat gyerekkel a hátán képes lenne nyugalommal viselni a megpróbáltatásokat. Vagyis inkább az öt, most néha mintha csúszna a talaj, de bizonyára elmúlik majd. Azért igyekszem ellesni a titkot :) Szeretem az írásait, na! Benne sem vagyok biztos, hogy elfogadja, de hátha. Nála pl. kifejezetten nehezemre esik kommentelni, általában megírom, és kitörlöm. :)

Most lebeszéltem magam a kreatív blogok díjazásáról. És a valódi ismerőseiméről. Csak hogy legyen már valami szelekció, mert nehéz dönteni. Végülis kreatív blogger díjakat már osztogattam korábban, az ismerősök meg csak tudják, hogy díjazom őket...
Úgyhogy adományozom még a díjat háromgyerekes "sorstársaimnak": Réka, Marci és Lackó-Palkó blognak, Borinak és gnekének. Mert arról írnak, amik a mindennapokban történnek, az egyszerű hétköznapokról és egyszerű ünnepekről, és ezek a napok és ünnepek hasonlítanak a mieinkhez, és ez jó nekem. Valódi emberek, valódi problémákkal és valódi örömökkel. Köszönöm, hogy megosztjátok!

Hát, rég tartott megírni egy posztot ilyen sokáig...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Farsang is lesz...

Ma megkaptuk a levelet az ovitól. Hogy idén is lesz farsangi bál (tavaly ugye nem itt jártunk), a szülőkkel közösen, kéretik az egész családnak beöltözni... Szeretem ezt az ovit!

Úgyhogy van még egy dolog, amire lehet a szülinapon kívül készülni. Gyorsabban telik a tél, hurrá!
Ma gyorsan brainstormingoltunk Gergővel sms-ben, és mindkettőnknek ugyanaz jutott eszébe: A kisfiú meg az oroszlánok. Újra és újra végig kell mesélni nekik, nagyon szeretik. A gyerekek elfogadták az ötletet, tetszik nekik, úgyhogy úgy néz ki, ez lesz. Réka lesz Arabella, Misi a kisfiú, Nándi Bruckner Szigfrid, én Szilvia. Mert Nándi akar lenni a férjem. :) Gergő pedig ebből kifolyólag vagy Viktor lesz, vagy Láz Jenő, majd még kitalálja :) Nem tudom, melyik a könnyebb: valami 80-as évek ruhát keresni neki a méretében, vagy oroszlánjelmezt csinálni. Bár a nagy hajából biztos szép sörény lenne...
Még ilyenek jutottak eszembe, hogy más Lázár Ervin hősök, Nándi biztos lenne szívesen Dömdödöm, Réka meg Maminti. Vagy almafa, meg az almái, amik nem estek tőle messzire, de Réka szeretne valami szépségesbe öltözni... Ami érthető. Így ez mindenkinek jó lesz szerintem :) Már csak meg kell csinálni a jelmezeket.

Semmiség... :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Babaház és köszönöm!

Anyósom és apósom idén fantasztikus ajándékkal lepték meg Rékát. Egy saját kézzel gyártott babaházzal. Én kértem, hogy most kapja meg, ne várjuk meg a szülinapot, a készítő megérdemli, hogy lássa az örömet, amit szerez. Sajnálom, hogy a mama nem lehetett itt.
Szerintem gyönyörű! Réka iszonyúan boldog, este majdnem elsírta magát, hogy ha jönnek a rablók, akkor ugye nem viszik el az ő babaházát. Ugyanis Pinokkiót olvastak ma az oviban. Megbeszéltük, hogy a rablóknak csak a pénz kell, erre eszébe jutott az is, hogy tényleg, azt mondták, hogy "Pénzt vagy életet!", és ettől megnyugodott. Na nem teljesen, mert 1 órakor felkeltett, hogy most már ugye reggel van, és már játszhat. Én éppen csak elaludtam, mert Misi megbetegedett, és nagyon rosszul alszik, így nem túl kedvesen zavartam vissza az ágyába. Reggel még a szeme sem nyílt ki, már ott térdelt a háznál, és nagyon fájt a szívem, hogy oviba viszem őket, sőt, ott is kell aludniuk, de most Misi miatt muszáj. Délután rendel az orvos, és nem szeretném, ha ők is összeszednének valamit...

A babaházról. Először is hatalmas. Majdnem akkora, mint Réka állva.  Egy régi szekrényből készült, ablakok és ajtók kiütésével, válaszfalak és szintek beépítésével. A papa keze munkáját dicséri az átalakítás, mamáét a belsőépítészet. Az ablaka plexiből van, lent linóleum, hogy a konyhában fel lehessen mosni, még szegély is van a falon, hogy fel ne vizesedjen :) Fent thermo anyagból szőnyegpadló van ragasztva. Van lépcső és padlás Minden szobában másmilyen tapéta...  A külső borítás téglánként van burkolva, a tető cserepenként van lerakva. Mind mind tele szeretettel és odafigyeléssel.
Beleférnek a barbik, és a pónik is. Sőt, az alsó szintre Réka is :)
Nagyon köszönjük. Én is! Fantasztikus lett! Csaj azt sajnálom, hogy nem vagyok jó fotós...




  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Készülünk a negyedikre és a hatodikra

Vészesen közeledik a nagyok szülinapja. Réka ma közölte, hogy ez volt az első alvás a születésnapjáig, majd elszámolt 25-ig, és megkérdezte, hogy mikor lesz már a 14, és nem akarta elhinni, hogy már rég volt :) .
Réka ajándéka már megvan, Nándinak még ötletem sincs. A távirányítós vadászhelikopterre esélye sincs, hogy megkapja, a kinyithatós ajtajú autót meg kevésnek tartom, mivel Rékának lőttem egy Ariel palotáját, illetve babaházat kap a nagyszüleitől... Legalább az egyenlőség látszatát fenn kéne tartani, most éppen számontartós korszak van...

A legnagyobb ajándékuk azonban, amire már november óta készülődnek, a szülinapi bulijuk lesz. Most már eldöntöttem, hogy február 12-én lesz, hacsak nem szól közbe valami betegség, ahogy eddig szinte minden évben...
A múltkori mekis szülinap óta Réka naponta elmondja, hogy ott legyen a party, de ebben nem vagyok partner. Szerintem sokkal jobbat tudunk annál összehozni, tavaly is még hetekig beszéltek róla az oviban :).
Az már látszik, hogy valószínűleg két turnusban jönnek majd a gyerekek, úgy tervezem, hogy délelőtt az ovistársakat látjuk vendégül két órára, délután pedig a régesrégieket, ők hosszabban maradnak, de itthon vannak nálunk. Délelőtt lesz egy kis tumultus, azt hiszem, de 10-12 gyerekkel még biztos elbírunk majd, ha folyamatosan foglalkoztatjuk őket, a hely is elég lesz.  Idén a szülőktől sem parázok, sokkal jobb fejek, mint akik tavaly voltak. Tavaly direkt úgy írtam a meghívót, hogy délben lehet a gyerekekért jönni, nehogy itt maradjanak a szülők... Szemétség volt, de nem volt kedvem a gyerekek szórakoztatása és az egy éves (se) Misi mellett róluk is gondoskodni.
A délelőtt tavaly is bevált, mert még nem fáradtak a gyerekek, könnyebben irányíthatók, délután meg kevesebben leszünk, több szülővel, akik szintén itthon vannak...

A játékokkal kicsit bajban vagyok egyenlőre, ez a 4 és 6 éves korosztály közötti két év még mindig túl nagy. Tavaly Nándinak még nem voltak meghívott barátai (Bálinton kívül, aki egy évvel idősebb nála) úgyhogy vagy részt vett a nagyok játékában, vagy elment autózni egy másik helyiségbe. Azon gondolkozom, hogy az a 2-3 főnyi 3-4 éves gyerek, akit ő nagy valószínűséggel meg fog hívni, vajon a nagyokkal akar-e tartani, vagy szervezzek a kisebbeknek egy másik "programot", amit mondjuk Gergő vezényel le. Vagy cserélgetnénk. Vagy legyenek kétféle játékok, néha vegyülni, néha szétválasztani őket? Nem tudom, mi lenne a jó megoldás, hogy biztos mindenki jól érezze magát. Igaziból attól félek, hogy a kicsik "elrontják" a nagyok szórakozását, attól nem félek, hogy ők ne találnák fel magukat, és ne tudnának kacagva jól érezni magukat. Tavaly pl. a szembekötősnél pont elég volt, hogy egy gyerek nem értette a szabályokat, és mindig direkt megfogatta magát, ellenben nem engedte, hogy bekössük a szemét, kettő ilyennel már nem működne a játék.
Mindenféle játékötletet is szívesen veszek!

A másik dolog, amivel kapcsolatban még ötleteket várnék, a torta. Rékának kitaláltam, hogy egy Barbie tortát fogok csinálni, gyakorlatilag egy kuglófot, aminek a közepébe egy barbit állítok, így a torta a szoknyája lesz, ez lesz a meglepi, a kívánság szerint a díszítés csupa cukorból lesz :) Vannak terveim, már gyűjtöm a mindenféle smartiesokat, szórócukrokat és gumicukrokat. :)
Nándinak viszont az a vágya - rendszeresen hangoztatja -, hogy ajándék tortája legyen. Hogy a tortában legyen az ajándék. Nos, azt hiszem, láthatott egy olyan mesét legutóbb a mamáéknál a Minimaxon, amiben kiugrott valami meglepi a tortából. Ezt nem hiszem, hogy meg tudom bármilyen módon valósítani, de nyitott vagyok, ha van ötlete valakinek.
Azt sem tudom, mit tudnék belesütni a tortába, amit meg tudna találni, hiszen sokáig sül, szétolvad bármi, aminek örülne (kizárólag autó), vagy csupa krém lesz, ha a krémbe teszem, vagy nem lesz semmi formája a tortának. Ha a tortával körberakok mondjuk egy dobozt, amiben az ajándék van, legyen az akár egy kisautó, hogy szeljük fel a tortát? Ha utólag teszem bele, nem építem bele a tortába, akkor nem a tortában van az ajándék, csalódott lesz. Ahogy Nándit ismerem, ha nem olyan lesz, mint amit elképzelt, biztos szomorú lesz, kivéve, ha jobb annál, mint amit elképzelt. Jó, Nándinak hülye kívánságai vannak, mert különleges kisfiú, de szeretnék a kedvére tenni. Mostanában még inkább, mint máskor. De ez már másik poszt lesz :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Test és lélek

Ha megbetegszem, és elmegyek egy orvoshoz, javasol egy gyógymódot. Mondjuk műteni kell, mert halálos baj lehet belőle. Hatásos a műtét, egészen biztosan meggyógyulok tőle, 100-ból 100-an rendbejöttek gond nélkül. De nem bírom a műtétet, rettegek tőle, és amúgy is olyan flegma volt ez a doki. Elmegyek egy másik orvoshoz, megerősíti, bár kedvesebb, de annyira tudományosan magyaráz, hogy szót nem értek belőle. Utánaolvasok a neten, találok infót egy harmadikról, akinek van gyógymódja műtét nélkül. Elmegyek hozzá is, felír egy csomó gyógyszert, amit nem bír a gyomrom, hányok tőle.  Nem tudom beszedni őket, alkalmatlan rá a szervezetem. Elmegyek egy negyedikhez, aki azt mondja, hogy fussak naponta 5 km-t és rágcsáljak naponta kutyabengekérget. Na, ez talán menni fog, megpróbálom. És sikerül, meggyógyulok. Műtét, hányás, vegyszerek nélkül. 
De ha nem használ egyik számomra elfogadható módszer, akkor is elmegyek, és alávetem magam a bunkó vagy a tudálékos dokinál a műtétnek, hogy éljek.

Hogy miért írtam most ezt le? Mert azt gondolom, a papok és az orvosok munkája ugyanolyan hibátlan odafigyelést követel, a különbség annyi, hogy az egyik a testet, a másik a lelket gyógyítja. És mind különböző módszerekkel. Attól, hogy nekem az nem tetszik, ahogy dolgozik, attól még van, akinek az a leghatásosabb. Van, aki a műtétben hisz, van, aki a gyógyszerekben, van, aki a kutyabengekéregben. Mindegyik hatásos. Csak nekem nem felel meg mindegyik. Ezért addig keresek, amíg találok egy nekem megfelelő orvost. És a lelkemnek pedig egy olyan templomot, ahol a pap úgy mondja el ugyanazt, amit a többi, hogy megértsem és el tudjam fogadni. De a léleknek igenis szüksége van a gyógyításra, mert a kis bajból nagy baj lesz. Ahogy a betegségnél is. 

Tegnap máshova mentem templomba, mint általában szoktam. Mivel mindentől messze vagyunk, és úgyis autózni kell, többnyire váltogatom, hogy hova érek oda, és milyen fajta beszédre vagyok befogadó. És olyan ajándékot kaptam, amit megosztani nem tudok ugyan, mert kevés vagyok hozzá, de annyira örülök neki, és annyira nekem szólt, hogy muszáj volt ujjonganom egyet nagy nyilvánosan :) 

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Fegyelem, önfegyelem

Általában bajban vagyok azzal, hogy az én gyerekeim tudnak-e viselkedni, vagy nem. Gyakran nem fogadnak szót olyan helyzetekben, amikor kellene, máskor viszont működik a dolog. Gyakran gondolkozom rajta, hogy én vagyok-e gyenge kezű, vagy ezt lehet kihozni ebből a három gyerekből, és nem jutok dűlőre. Néha egészen különösen kezelik ezt a viselkedés dolgot, ami határozottan el tud bizonytalanítani. Réka pl. pontosan tudja, hogy mik a veszélyes pontok, Nándi pedig bünteti magát. Misiről még nem szól a fáma, mert ő keményen dackorszakos, és ott tartunk, hogy okkal-ok nélkül leveti magát a földre és krokodilkönnyekkel zokog. Majd elmúlik.

Például a múlt héten el kellett mennünk ajándékot venni a születésnapra, amire hivatalosak voltunk. Sajnos elfelejtettem délelőtt elintézni, így Rékával és Nándival indultunk neki. Beültünk az autóba, és már éppen az Auchanba vettem volna az irányt, mikor Réka elkezdett sírni. Hogy semmiképpen nem mehetünk játékboltba, mert ő akkor meg fog látni valamit a lányos játékok között, amit nagyon szeretne majd megvenni, és hisztizni fog. Úgyhogy egyéb boltokba mentünk el, ahol kint meg tudtak várni a parkolóban a kocsiban, mert pár percre elég volt bemenni körülnézni, választani. Nem ez az első eset, gyakran fordul elő. Az is nagyon gyakran megesik, hogy ha valamin kiborulás van, mikor már túl van az első meneten, akkor mondja, hogy anya, legközelebb ne engedd meg ezt vagy azt, vagy ne csináljuk így, vagy ne adjál. És szól is, hogy ezt ne csináljuk, mert megint hisztizni fogok.
Segítséget kér az önfegyelemhez. Talán ez jó. Máskor meg félek, hogy agyonkorlátozom a gyerekem. Mittomén.

Nándi meg bünteti magát. Legalábbis mostanában ez az érzésem. Amúgy sincs rendben mostanában a kis lelke, átjön aludni éjjel gyürögető nélkül (!), egyszer csak hallom a kis dobogó talpacskákat, és bevágódik mellém a takaró alá. Egyik éjszaka be is pisilt, amire nagyon régen volt utoljára példa. De erről majd máskor írok, remélem.
Amiről most akarok írni, hogy ilyeneket csinál, hogy mikor valami rossz fát tesz a tűzre, és megszidom, akkor pl. elkezd sírni, hogy neki nem kell semmilyen játék, odaadja őket egy másik gyereknek. Vagy elkezdi verni a saját fejét. Vagy fenekeli magát. Dobálja, megpróbálja összetörni az autóját, vagy amivel éppen játszik, vagy szokott játszani. Ha valami - bármi - frusztrálja játék közben, szétrombolja a várat, a sínt, az autópályát. És sír. Nem tudom, ennek mi lehet az oka. Nagyobb büntetést vár? Nándin nem tudok kiigazodni. Néha az használ, ha nem veszem komolyan a "rosszaságát", mert csak szeretgetésre van szüksége. És akkor lenyugszik, megint mosolygós lesz. Máskor meg a bünti kell neki, a fenekére csapok, és megnyugszik egy kis sírás után, már szalad, kacag. (Elég ritkán kap mostanában, most meg sem tudom mondani, utoljára mikor) Az esetek 50 százalékában nem találom el, hogy ő mit tart helyes büntetésnek. Őrület. És ráadásul provokálja: pl. vigyorogva veri Misi fejét, és közben néz engem, mindezt a Misitől elvett játékkal, ami miatt már rászóltam vagy kétszer, hogy adja vissza.
Jött azzal is mostanában, hogy ő rossz gyerek. Én elég keményen igyekszem, hogy sose hívjam őket rossznak. Azt szoktam mondani, hogy rosszat tettek, vagy butaságot csináltak, de ők jó gyerekek alapvetően. Csak néha nehéz jónak lenni, szótfogadni. Azért kicsúszik egy-egy hülyevagyfiam/lányom, meg normálisvagyte, de tényleg nem ez a többség. Még amikor ők mondják valakire, hogy rossz, akkor is próbálom őket lebeszélni róla.

Ehh, nem értem én ezeket a dolgokat. Lesz ez még rosszabb, tudom ám... nem várom...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Megnyertem egy csatát

Tudom, hogy ezzel még nem dőlt el a háború, de eléggé felvillanyoz ez a győzelem.

Két fronton viselek háborút az életünket újra és újra eluraló káosszal szemben. Leginkább és legjobban saját magammal állok harcban, és próbálom rászorítani magam különböző módokon arra, hogy relatív rend legyen körülöttünk. Az állóháborúból már sikerült talán kilépni, de minden egyes házért kemény közelharcot vívok.
A másik vonal, amire egyenlőre nem is csoportosítok nagyobb erőket, csak folyamatos inztenzitású bombázással igyekszem megfélemlíteni az ellenfelet, az a gyerekek frontja. Néha elérek kisebb sikereket, de valójában mióta gyerekünk van, együtt pakolunk, könyörgés, parancsolgatás és fenyegetőzés árán. 10db felnőtt által elrakott játékra esett maximum 1 db gyermek által elrakott. És ez tényleg a maximum. Azt mondták az okosok, jól van ez így is, de szerintem meg nem. Kiborít a borogatás: hogy 100 apróságot kell szétszórni, hogy kettőt kiválasszon közülük, vagy hogy 1000-et, hogy ne találja meg, mert nem ő rakta el. A nagy lapos ládákban való tárolás egy jó lépés volt, mert tudnak benne kotorászni, nem kell kiborítani mindent, fogunk még beszerezni néhányat, már látszik, az ágy alatt aztán jól lehet is ezeket tárolni.
A legjobb húzásom azonban hosszú idő óta a lányom versenykészségének meglovagolása volt. A versenyeztetés két gyerek között - legalábbis az enyéim között - nagyon veszélyes, nem is próbáltam, mert sírás lett volna belőle. Az órával versenyzés sem ment, mármint hogy csapatként tegyenek a rendért - pár játék elrakása után valaminél leragadtak és játszani kezdtek.

És jött a tökéletes ötlet, amivel két legyet is ütöttem egy csapásra, ugyanis azt találtam ki, hogy velünk, szülőkkel versenyeznek. Akinek a szobája rendesebb, az mondja meg, hogy mi lesz este. Tovább maradhatnak fenn, vagy kérhetnek egy édességet, diavetítőzést, több esti mesét, ilyesmi.  Szóval mi is motiválva vagyunk, mert ha nem akarunk megengedni ilyesmit - márpedig nem akarunk túl gyakran, akkor bizony muszáj összepakolni, porszívózni. 10 napja csináljuk, volt már, hogy csak azért nem pakoltunk össze nálunk, hogy legyen sikerélményük, volt, hogy láttuk, hogy olyan lelkesen rakják a rendet, hogy negyed órával tovább maradhattak fenn, vagy kaptak egy-egy gumicukrot, annak ellenére, hogy nem ők nyertek. Hogy lássák, az igyekezet is számít.
Ők mondják meg, hogy kié a rendesebb szoba, és becsületesen megítélik, általában ők veszítenek. Mondjuk Nándi már próbálkozott azzal, hogy áthozott a mi szobánkba játékot, és szétszórta, de mikor rávilágítottam, hogy ha lehet ilyent, simán kiboríthatom akkor én is az összepakolt autókat, elgondolkozott, azóta nem fordult elő.

Szóval jelenleg a három gyerek gyakorlatilag minimális noszogatással pakol, a helyére rakják a dolgaikat a szobájukban, kezdenek ráébredni, hogy mi a rend fogalma, nem elég, ha nincs a szoba közepén, vagy fel van hányva a polcra. Mivel ők pakolnak, tudják, mi hol van, és emiatt kevesebbet is dobálnak szét, és azért is nagyobb a rend napközben is, mert tudják, hogy nekik kell összerakni.

Szóval nyertem egy csatát. Meglátjuk, meddig tudom tartani a frontot.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Születésnapról lesz szó, és kiderül, hogy jó gyerekeim vannak

Szombaton születésnapon jártunk, a McDonald's-ban. Réka kérte, hogy maradjak ott, mert fél ott egyedül, hát maradtam. És olyan élményben volt részem, amiben már nagyon régen:  az én gyerekeim voltak a jók. A régi ovistársak voltak a vendégek, és a fő program a két óra alatt gyakorlatilag az volt, hogy vagy lufival verték egymást, vagy csak úgy simán birkóztak, lökdösték, rángatták egymást. Néha sírás is lett a vége, de többnyire nem, mégis, a gyerekeimnek fura volt ez a fajta játék, nagyon sokáig kívülről szemlélték, aztán a vége felé már ők is bekapcsolódtak. (Sajnos, bár Gergő azt mondta, ez a normális, és igazat kell adnom neki.) Nándit egyátalán nem érdekelte, a játszóházban talált magának elég programot, Réka uszította aztán rá a leányverőkre, de mikor rászóltam, akkor békénhagyta őket, és visszatért a kis dolgaihoz. Réka szintén csak Petra megvédésére avatkozott bele, de nála ez főleg jó indok volt, neki inkább lételeme a csoporthoz tartozás. De végülis azzal a kislánnyal (még a ruhájuk színe is hasonló volt) nagyon jól megtalálták a hangot, és többnyire távol maradtak a tombolástól.
Kicsit furcsállottam egyébként, hogy volt egy hostess, vagy animátor, vagy nem tudom mi, és egyátalán nem kezdeményezett semmilyen játékot, bármit, amivel kicsit kizökkenti ebből a gyerekeket, ott ült, és nézte. Ahogy az ünnepelt szülei is csak néha szóltak, hogy ne túl durván.
Az apuka egyébként megkérdezte, hogy miben is jobb az új ovink, mondtam, hogy pl. abban, hogy az én gyerekeim nem vesznek részt ebben a kollektív egymásfejéreülünkben. Értette.

Azért volt egy fura élményem, mikor mentek egy jó óra után enni, Réka nem ült be a szülinapos terembe. Az ölembe ült, és mondta, hogy most menjünk haza, mert ő nem szeretne azokkal a gyerekekkel ott enni. Kiszedtem belőle, hogy azért, mert "nagyon megnőttek, én pedig nem, hanem kicsi maradtam". Végül kihoztuk a tálcáját, és ott falatozott, játszani visszament, a tortánál, egy újabb fél óra játék után már bement, és a tálcáját is bevitte, bár a tortát nem szereti, és nem is evett.

Kicsit ezen elgondolkoztam. Nekem az jutott eszembe, hogy azért látja őket nagyoknak, mert nagyos dolgokat csinálnak, verekszenek, vadulnak, miközben a mi környezetünkben ilyen közeg nincs. És kiújult kicsit a burok-nem burok parám is ezzel, annak ellenére, hogy borzasztó rossz lett volna látni a gyerekeimet úgy látni, hogy egy játszóházban a legjobb játék az egymás püfölése és lökdösése.
Gergő viszont azzal magyarázza, hogy régen találkoztak (júniusban), és magán ugye nem látja a változást, mert benne van, a többieken viszont nagyon. Lehet, hogy igaza van, de például Zsombiékkal nem volt ilyen, pedig velük is júliusban és most találkoztak.

Szombat este, egy órával a buli után aztán Kaposvárra mentünk, a gyerekek aludtak, volt idő megbeszélni ezt az egész hülyeségemet, és a Gergő végülis újra meggyőzött róla, hogy nagyon jó lesz ez az iskola, és igenis ilyen iskola kell nekik, és nem fogom a világból kizárni őket, mert nem olyanok, és mi sem vagyunk olyanok. Vannak olyan ismerőseim ugyanis, akik a védett közegből kikerülve komoly bajokba tudtak kerülni, mert rávetették magukat a lehetőségekre, és nem tudtak különbségeket tenni jó és rossz között. Ezt nagyon szívesen elkerülném.

És ne értse félre senki, mert semmi bajom azokkal a gyerekekkel, és játsszanak nyugodtan együtt máskor is, mindenki úgy csinálja, ahogy jónak látja és nem utolsósorban ahogy tudja, nincs bennem semmilyen ítélet, előítélet egyik szülő felé sem, teljesen normálisnak tűntek mindannyian, nem gondolom, hogy elrontották bárhol is, vagy rosszul csinálják. Egyszerűen máshogy látom jónak, nekem ez nem fér bele az elevenség kategóriába. Néha (gyakran) még a saját gyerekeim sem.
Akárhogyis, nagyon örülök neki, hogy nem ez a meghatározó közeg, amiben napi 4-6 órát eltöltenek a gyerekeim.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Misi beszélni tanul

A lépcső tetejéről:
- Apuuu...kukk...kaa! Ap..apukuk..kaaaa! apukukka! apukukkaaaa! apuk... ANYA! - Megyek, kérdezem, mit szeretne.
- Apukukka...
- Apukádnak megmutatni a rajzokat?
- Apukam! - vigyorog elégedetten.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

3 éves karmester, lenyűgöző!!!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Gyerekek szájából

Meggyes piskóta volt az uzsonna az oviban, nagyon ízlett nekik, nosza, csináljunk itthon is. Keverjük a tésztát, Réka veri a habot, és énekel:
- Uzsonna! Uuuuzsonnaaaa! Uzsonna Dávid fiának!

Rékával valamiről beszélgettünk, ki tudja már miről, a lényeg, hogy érezte, hogy nem lesz igaza, és ezért le akarta zárni a dolgot:
- Anya! Ez most már nagyon bonyolult, úgyhogy ne beszéljünk róla többet.

Misinek nem igazán van még gyerekszája, csak hogy milyen fontos dolgokat is kell tudni elsőként egy beszélni éppen csak tanuló legkisebb királyfinak. Múlt héten oviból hazafelé menet a hátsó sorból hallom Nándit:
- Kaki!
- Nem 'ok kaki! - replikázott szépen és tagoltan Misi, aki egyébként a betegsége során elfelejtett beszélni.


Minap Misi valamit nagyon akart:
-Kmm kmm!
- Nem értem kisfiam, mondd rendesen!
- Kmm, kmmm!
- De legalább mutasd, mit szeretnél?!
- Kmm! Kmm!
- Kisfiam, ha nem mondod, vagy mutatod, nem tudok segíteni, mert nem értem!
Kiveszi a szájából a cumit, és szépen lassan, tagoltan:
- Kmmm! Kmmm!
(Nándi még mindig cumizik, napközben is néha szerez magának. Viszont így nehéz érteni, amit mond, mindig rászólok, hogy vegye ki, és ismételje el.)
Később kiderült, Matuka meséit akart...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Kicsik és nagyok

Azt hiszem, számomra az egyik legnehezebb dolog ebben az egész gyereknevelősdiben meg többgyerekességben, hogy a gyerekeimet az életkoruknak megfelelően kezeljem.
És itt nem csak arról van szó, hogy néha vágyom rá, hogy egy kicsit okosabbak, "felnőttebbek" legyenek, és azért kilengek, hanem újra és újra észreveszem magamon, hogy nem a helyén vannak a dolgok.

Még csak nem is az, hogy Rékát nagyobbnak kezelem, Misit meg kicsinek, hiszen sok egygyerekes anyuka nem engedne meg olyanokat, mint amiket Misi csinálhat. Rékával meg néha kifejezetten hektikus vagyok, egyszer nagyként kezelem, aztán meg úgy gondolom, hogy például soha nem fogom megengedni neki, hogy egyedül elmenjen boltba. Az elmúlt hónapokban megengedtem neki, hogy Dorkával elmenjen itt a környéken ketten, nem biztos, hogy a felügyelet jó választás volt, de tényleg nagyon kicsinek kezelem, próbálom kompenzálni. Ennyi idősen, sőt, már Nándi korúan én egyedül vásároltam be, pedig egy nagyon forgalmas úton is át kellett menni. És azért Rékában meg lehet bízni, ha nem vagyok ott. Nem akar csalódást okozni, és büszke magára, hogy be tudja tartani a szabályokat. NEm is attól félek, hogy elüti valami, vagy hogy eltéved vagy elcsavarog, inkább a felnőttekben nem bízok. És a bolt is messze van, nekem is majd fél óra megfordulni. És igen, hallom, ahogy mondja mindenki kórusban, más világot élünk. Igen, más a világ, és én vagyok az anyuka, nem az én anyukámnak kell meghozni a döntést, hanem nekem. És igen, a lányom nem én vagyok, és mindenkiben máshogy lehet megbízni. De ha mindig kicsiként kezelem, vagy neadj Isten, a kicsik miatt nem adok neki lehetőséget, ő sem fog saját magában megbízni. Hogy lehet ezt jól csinálni? A jó határt megtalálni? Vajon nem az én túlzó félelmem, hogy egy ilyen környéken, ahol mi élünk - szinte csupa fiatal, jómódú családos - baja eshet a lányomnak, ha egyszer biztonsággal közlekedik? Lehet, hogy ha tudna biciklizni, azzal már el merném engedni? Vagy ez csak önhitegetés?

Ilyenkor utálom például, hogy ennyire kint lakunk, hogy tényleg nincs semmi se közel, se távol, az a két szem kisbolt és a három kocsma, járda sincs, és 700m ezek közül is a legközelebbi: milyen jó lenne ilyenkor a városban lakni, és az 5 háznyira levő akárhova átküldeni a gyereket, hogy legyen egy kis sikerélménye. Hiszen kellene valami önállóság is neki. Most mindenhova autóval megyünk, mert ha nem egész napos a program, nem lehet útnak indulni a három gyerekkel máshogy. Ha a napot rászánjuk, ám legyen, és többször meg is tettük. Mióta tél van, annyira nem ragaszkodom az egész napos programokhoz mondjuk...
Viszont cserébe, ha kinézek az ablakon, nem látok mást, csak zöldet és fákat, és ma pl. kifejezetten gyönyörű madárdal is volt délelőtt. Nagy ritkán egy-két kutyasétáltató is kószál itt mögöttünk...

No, mindegy.  A lényeg, hogy gyakran úgy érzem, nem vagyok képes a gyerekeimhez azon a nyelven szólni, amit beszélnek. Vegyük például a meséket. Mikor Réka négy éves volt, még nagyban Annapetigergőt nyomtuk, meg Szutyejevet, szóval állatmeséket. Nándi meg válaszott még valami kis primkó autósat mellé. Aztán jöttek a magyar népmesék, meg a Minden napra egy mese, és ősszel Benedek Elek 20 oldalas meséi. Valami hirtelen ötlettől vezérelve kezdtük el aztán Lázár Ervint és A kisfiú meg az oroszlánokat amihez még talán kicsinek gondoltam Rékát is. És nemhogy Réka nem kicsi hozzá, hanem Nándi is tökéletesen vágja a folytatásos meséket. Végigmeséltük a Szegény Dzsoni és Árnikát, és a Négyszögletű Kerek Erdőt is. És itt ért a hatalmas meglepetés, Nándi tökéletesen vágta, hogy mi a dömdödömözés lényege. Sírni tudnék, hogy nem írtam fel azt a szitut, amikor erre rávilágított. Valamit kérdeztem tőle, amire azt válaszolta, hogy dömdödöm, tökéletesen helyénvalóan. Eszembe nem jutott volna 4 évesnek Lázár Ervint olvasni estéről estére.
Végighallgatja a 20 oldalas meséket, emlékszik, hogy mi történt a 2-3 nappal azelőtt olvasott részekben. Néha visszakérdez, hogy ezt ki mondja, mert nem olvasok túl jól... (A kisfiú és az oroszlánokkal nagyon szenvedtem, mert gyerekkorom egyik kedvence volt, és nagyon rossz volt, hogy nem tudom úgy olvasni, hogy megjelenjen az a világ, amiben én jártam, mikor magamnak olvastam. )
Szóval most elővettük a Képes Bibiliát is, amiről szintén azt gondoltam, hogy várhatunk még, és nem. Réka csügg rajta, Nándit lenyűgözte Sámson története, mindig meg kell néznünk a vak óriást, ahogy ledönti az oszlopokat.

Ehh, nem lendülök jobban bele, éljen a szabadnap, felhajtom az uram nadrágját, mert azt mondta, valószínű már nem fog nőni, inkább vágjam le... Lehet, hogy igaza van.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Azt hiszem...

... végzetes hibát követtem el, amikor Misit megdicsértem, hogy egyedül lehúzta a nadrágját. Azt hittem, ezzel azt mozdítom előre, hogy reggelente nem kell kipattannom az ágyból, hogy megpisiltessem a legkisebbet.

Nos, a megpisiltetés maradt, viszont újabb olyan gyerekkel bővült a banda, akivel folyamatosan küzdeni kell, hogy legalább egy-két ruhadarab legyen rajta. Néha már akkor is elégedett vagyok, ha egy kisgatya és póló van rajta, és kifejezett sikerként élem meg, ha sikerül fél órán át számomra megfelelően felöltözve látni.
Mivel a kétévesek szokásos 'mindent a helyére' mániájával is rendelkezik, a szennyes átválogatása is új feladatommá vált. Néha az is rájön, hogy ő mást akar felvenni, ilyenkor levetkőzik és kirángat mindent a szekrényéből, hogy aztán kiboruljon azon, hogy nem tudok ráadni 3 nadrágot...

A másik végzetes hibám az volt, hogy megkóstoltattam vele a madártejet. Misi 5 napja gyakorlatilag madártejen él. Najó, azért mást is eszik. 24 óra alatt pusztít el 1 liternyit, és mikor tegnap reggel közöltem vele, hogy elfogyott, nincs több, teljesen kikészült, és mivel még mindig ott tartottam, hogy szegény beteg kisgyerek, (sebes szájjal ideális étel volt neki) végül nekiláttam. A 35 percet, ami alatt a madártej elkészült, ordítva asszisztálta végig, közben időnként a tálkáját csapkodva, mutogatva kiabálta, hogy "keeeee! keeeee! ide! azt!" Ma éppen sikerült elkészülnöm, mire az utolsó kanállal is elfogyott, holnap pedig bekeményítek, és befejeztük a madártej-zabálást. Heti egyszer leszek hajlandó csinálni.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Laptopkonyha

Egyik kedvenc blogom szerzője férjével, egy másik szintén általam olvasott és nagyrabecsült jókis gasztroblog szerzőjével és természetesen másokkal nagy vállalkozásba fogott, és létrehozta a Laptopkonyhát. Nekem nagyon tetszik, bár a jelenleg nálunk dúló egészségügyi helyzet miatt inkább nem fogtam bele egyenlőre egyik megfőzésébe sem, de igaziból a létrehozók számomra garanciák arra, hogy jó lesz a végeredmény.

A Laptopkonyha elsősorban azoknak nagy segítség, akik kis konyhai gyakorlattal vagy akár semennyivel nem rendelkeznek, hiszen például a főzős műsorokkal ellentétben normális tempóban, lépésről lépésre, elmagyarázva, a főzővel egyidőben dolgoznak, nincs előre megdinsztelt hagyma, felaprított zöldség, ami alatt jól le lehet maradni, nem derül ki, hogy a 30 perc inkább 50, látható, hogy a sűrű, a halványsárga, az apróra vágott mit jelent...
De azt hiszem, én sem fogok menőzni, és bizony egy-kettőt én is végig fogok főzni Buza Sándorral és OZ-zal, nem hagyatkozom a leírt receptekre.

Emellett mindenféle híreket és érdekes tartalmakat is lehet találni az oldalon, saját recepttár, és még sok más lehetőség is található a Laptopkonyhában.

Szóval menjetek, nézzétek meg, terjesszétek, és ha valami ötletetek, kritikátok - pozitív vagy negatív - van, ne féljetek megosztani a fórumon, így lesz egyre jobb és jobb az oldal. Szerintem már szükség volt erre.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Egy rövid...

Réka hány. Ehhez nem tudok bővebben hozzászólni. Hatalmas fáradtság lett úrrá rajtam. De mindennek meg van a maga oka, úgyhogy hosszúhétvégézünk négyesben tovább. És reménykedünk, hogy alacsony arányban részlelteti kegyeiből a fosóshányós vírus a családot.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Idei képek

Tudom, hogy még a tavalyiakkal is elmaradásom van, de azért muszáááj!

Najó, ez pont tavalyi...

A technika hatalma: társasjáték egy kicsit másképp...

Alkotótábor szilveszterkor
 A Mester alkot. Szeret alkotni :)

Büfékocsi... 

Rékám

Kakaóscsigázunk  

Kérsz? 

Önkívületben

 No comment

 Őrület...
Na, ezért nem megyek velük szívesen vendégségbe...


 Ilyen pöttyös kívülről is kisMisi szája. És ez már javult, mert nem hólyagos. Belülről randább még, de remélem már nem sokáig...


Ez most jól esett. Jobb kedvem lett tőle. :) 

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Gyurma receptünk

Patrícia kérésére, de használjátok egészséggel! :)
Ez egy nem főzendő gyurma, állaga kb. mint a Play-dooh gyurmáé, a különbség, hogy nem szárad olyan szépre, fehéres lesz, kiütközik a só rajta. Az eredeti recept csészében van, mikor legutóbb csináltam, lemértem kilóra, 2dl-es csészét használtam hozzá, tehát igaziból nem kell dekára sem pontosnak lenni. A végeredmény majdnem kereken 2 kg lett, szóval lehet osztani is a mennyiségeket :) .

50 dkg liszt (4 csésze)
50 dkg só (2 csésze apró szemű!!!)
10 dkg timsó (4 evőkanál, patikában kapható, a 10 dkg asszem 200ft, receptre elvileg, de nekem eddig mindig adtak, mikor mondtam, hogy gyurma lesz belőle)
6-7cl babaolaj (az étolaj is jó, csak hamarabb avasodik, és rossz lesz a szaga) (1/3 csésze)
1-2 adag ételfesték (a málnapirosból egy adaggal pink lett, a kékből türkiz, a sárgának lett szép színe)
8 dl tűzforró, forrásban levő, tűzről éppen levett  víz (4 csésze)

A száraz hozzávalókat összekeverem egy műanyag tálban, beleöntöm a közepébe az olajat, a forró vízbe beleöntöm az ételfestéket, és egyszerre ráöntöm a lisztes keverékre. Gyors mozdulatokkal egy fakanállal összekeverem, és kész. Amikor már nem forró, egy zacskóba teszem, mikor teljesen kihűlt, akkor lesz jó az állaga.
Zacskóban kell tárolni, úgy jó sokáig eláll. A mi legutóbbink asszem majdnem egy évig is húzta, igaz, amikor van kert, nem gyurmáznak, a baja az lett, hogy kiszáradt.

Jó játékot!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Végre

A tél meg a sötét egyre többmindenkit ihlet mindenféle gondolatokra, amikre akartam is reagálni én is, de azt hiszem, nincs hozzá erőm. Viszont nekem is megvannak a saját vélt gondjaim. Amiket már többször próbáltam leírni, az meg nem megy.

Úgyhogy inkább egy jó hír, úgy tűnik, délután Misi átlendült a holtponton. Az éjszakánk még tragikus volt, meg tegnap késő délután többször vérzett a szája, ami eddig nem volt, jött hozzá némi hasmenés is, már felhívtam az ügyeletet is, kicsi híja volt, hogy nem mentünk be... Aztán délelőtt odahozott az ágyba néhány vonatot, és pár percet elvolt velük, alvás után pedig kihúzta a vonatos dobozt az ágy alól, és elkezdett összerakni egy pályát. Ilyen egy hete nem volt. Este már autózott is, meg vegyült, bohóckodott, rohangált, kacarászott a tesókkal. Hála, hála! Azt még majd meglátjuk, hogy éjszaka mi lesz, de hátha lesz alvás is. Az biztos, hogy a Matuka meséit én nem akarom többször megnézni, vagy 500szor láttam a héten. De most éjjel már az sem segített, végül a teletubbikkal sikerült a szinte önkívületi zokogásból és rugdosásból kizökkenteni. Akkor be lehetett neki adni a fájdalomcsillapítót, és mire vége lett a mesének, az hatott, és el tudott aludni...
Tegnap csináltam madártejet, no, azt ette ma egész nap, nagyon sokat evett - kíváncsi vagyok, mit szól hozzá a bőre, és lázon sem csodálkoznék -, este meg már az sk kifli belsejét is megette, meg egy egész szintén saját sütésű kakaóscsigát, és a tápszer is lement. És most itt ülök az ágya mellett, és nem rajtam alszik el. Szóval reményeim vannak.

Ránk férne az alvás is, meg az önmagunk összekaparása is. Pont panaszkodtam Gergőnek, hogy  valahogy mindig pont az van, hogy összecsúszok valami miatt, aztán próbálom utolérni magam a napi dolgokban. Mire sikerül, és jutna egy "pihenőnap", amikor dolgozhatnék, vagy esetleg megvarrhatnám a kb egy éve halasztgatott dolgaimat, tényleg kezdődik elölről megint valami. No, mindegy. És tulajdonképpen nagyon hálás vagyok érte, hogy most már legalább van olyan nap, amikor meg tudom próbálni magam utolérni. Meg hát velem van a baj, hogy így esténként már képtelen vagyok bármi hasznosat csinálni.

És hogy még egy jót a rosszak helyett, amiről nem írok, megállapítottam, hogy mindjárt a tél felénél vagyunk, és híre hamva nincs a csakéljüktúl érzésnek, sőt, teljesen reménytelin és bizakodva nézek az új év felé. Úgy érzem, hogy izgalmas lesz és biztonságos, és nem félek a kihívásoktól, amiket sejtek. Vannak dolgok, amiktől félek, de azokat igyekszem a szőnyeg alá seperni, hátha feleslegesen. Elég a napnak a maga baja. Úgyhogy vannak ugyan rémálmaim, de amikor ébren vagyok, akkor egész jó :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Még mindig

Sajnálom, hogy nincs más témám, de mindjárt posztolok egy gyerekszájast is ellentételezésként. Onnan lehet tudni, hogy nagyon fáradt vagyok, hogy a gyerekszájak megjegyzéséből próbálok erőt meríteni :)

Szóval még mindig lázas, még mindig fáj a szája, még mindig sokat sír, még mindig nagyon anyás. Némi javulás látható, mert most, így a 6. napra már nem ment 39 fölé a láza, sőt, tegnap este is megállt 38.7-nél. És kicsit az is megnyugtatott, hogy ma már nem tudtam megmérni a lázát. Képzeljetek el egy 21 hónapos örökmozgó rosszcsontot, akit nyugodtan ott lehet hagyni a hóna alatt a lázmérővel. Már nem úgy, hogy két méternél távolabb, de nem kell fogni. Ugye, kétségbeejtő? Na, ez legalább elmúlt. És ma már evett csokit is meg egy tányér leves is bement, meg reggel pár falat vajaskenyér. Inni hála Istennek szívesen ivott.
Maradt viszont a fentieken kívül az időnkénti nyüszítés, az éjszakai vigasztalhatatlan zokogás. Hozzá jött még némi rekedtség is.  Ma ismét elvittem a doktornéninkhez, aki alaposan megvizsgálta, és megnyugtatott, hogy teljesen tipikusan ez a vírusfertőzése van, nem nagyon okozhatja más, arra gyanakszik, azért más a lefolyása, mert esetleg az első két nap lázát egy másik vírus okozhatta, és egyszerre kettővel kell megküzdenie. De rendbe fog jönni. Remélem minél előbb.

Szóval ez van, a nagy gyerekek hősök, bírják, bár tény, hogy amikor itthon vannak, főleg mesét nézünk és játszunk a számítógéppel... Majd jövő héten máshogy lesz, ez most vis major.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Anyamajom

üzemmódban vagyok. Misi a kismajmom. Pont mondtam délután, hogy pont olyan, mint egy olyan újszülött, aki alig alszik. Rajtam alszik el. De a nap nagy részét is rajtam ülve-fekve tölti gyűrögetve, cumizva. Egy percre sem lehet letenni, sír, de nem csak úgy simán, mert azért harmadik gyereknek nem dőlünk be olyan könnyen, hanem úgy sír, hogy egyszerűen muszáj felvenni. Mondjuk ma este már volt hiszti-sírás, egész megkönnyebbültem tőle.  És vagy 10-15 percet játszottunk is. Amikor meg a tesók megjöttek, elég volt, ha ott fekszem mellette.
Hála az égnek, hogy vettem a fáradtságot ma visszamenni, aftás fertőzés, nem kell az antibio. Nem írom, hogy mi jobb most, mert a tegnapi alacsonyabb láz után, aminek itt örültem, éjjel meg este megint 40 fok körül volt, és ma is 39.3-nál mértem egyet délben... Mindenesetre éljenek a fájdalom- és lázcsillapítók . És próbálkozom a borax homeos szerrel is, csak mindig elfelejtem adni.

Az anyamajmok viszont tudnak kismajomcipelés közben életvitelszerűen létezni. Én erre a feladatra alkalmatlan vagyok. Gondolkoztam, hogy befogom az ergot, de azt hiszem, nem felelne meg a fiatalúrnak. Az kell neki, hogy sajnáljam. Pasiból van.  Így nincs meleg étel - nem baj, úgysem tud enni, én meg éppen egy 3 napos fogyókúrát csinálok, a többiek meg esznek -, vasvillával kell bejönni a lakásba, és kimosott ruhákkal van tele minden. Nándiért aggódok még, aki végre kezd kicsit jobban lenni lelkileg, nem harap, és kér, hogy töltsek vele időt, meg beszél a dolgairól. Szeretném, ha nem zárkózna be újra.

Holnapra jobban kell lennie Misinek. Ha nem, az nem jó hír.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Helyzetjelentés

Végül nem mentünk el ügyeletre Misivel. Délután úgy tűnt, jó ötlet volt, jókedvű volt, mikor nem volt nagyon magas láza (értsd 39 alatt volt), akkor szaladgált, játszott, jókedvű volt. Viszonylag. Időnként elkámpicsorodott, és elkezdte nyafogni, hogy "appppuuuu, apppukkkammmm!" Ami egyrészt nagyon jólesett Gergőnek, és nekem is, már csak azért is, hogy nem én vagyok nyaggatva, másrészt meg szuperaranyosan mondja, és nálunk apa van meg anya, és érdekes, hogy aput  meg anyut mond :)
Este simán elaludt, csak pár óra múlva felébredt, megint magas lázzal, és fenn is volt egy jó bő órát, mire hatott neki. Éjszaka más fennforgások is voltak, Nándi felébredt egy Misi-sírásos-lázcsillapításos körre, és még jó, hogy mikor elaludt Misi, visszanéztem hozzá, mert belopta magához a paplan alá az iPadot, és azzal játszott éjjel  2-kor...  Ezek után még volt pár menet, akárhogyis, mikor fél 7-kor csörgött az óra, kifejezetten meglepett voltam, hogy nem lehet reggel, mert nem aludtam még szerintem...

Misi ma már alig lázas, csillapító nélkül sem megy 38 fölé nagyon, viszont annyira rosszkedvű és anyás, hogy nem is tudom, mikor volt ilyen utoljára. Vagy egyátalán volt-e ilyen valaha. Pisilni nem tudok elmenni, csak úgy, hogy ömlik a szeméből a könny, úgy zokog. Pedig már próbáltam azt is, hogy közben az ölemben ül, de az sem jó. Aludni sem tud a láztól. Most is itt ül az ölemben, nézik a 101 kiskutyát.
Hogy mi baja, nem derült ki. Vagy egy aftás fertőzés, vagy tüszős mandulagyulladás. Holnap visszamegyünk, és megnézi újra a doktornéni, én kértem, a biztonság kedvéért akart antibiot írni, hogy ebből akármi lehet még, végül ebben kiegyeztünk. Ha kell, holnap sem lesz későn, ha meg nem kell, legalább megússzuk.
A dokinéninél iszonyú tömeg volt, azt hittem, 10től van, így háromnegyed 11-re mentünk oda, így a másodikak lettünk a 12-kor kezdődő rendelésen... Valamit sejthetett egyébként a doktornéni, mert fél12-kor már kezdett, mikor háromnegyedkor kijöttünk, már a 15-ös sorszámot is elvitték...
És jól el is pirultam, mert nagyon megdicsérte a bonbonokat, nem akarta elhinni, hogy én csináltam, jól esett nagyon :) Már az is nagy szó, hogy emlékezett rá. Vagy lehet, hogy csak nekem nagy szó, mert mindent elfelejtek?

Szóval ez van, Gergőt kértem, hogy jöjjön haza, ahogy tud, mert még megetetni sem tudom a nagyokat. Misit félkézzel tartani már nem piskóta, főleg, ha üvölt.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Torpedó

támadta meg az újévi elhatározásaimat, amiket holnaptól kellene betartatnom magammal.
Misinek ma délre 39.3 lett a láza, ami 20 perc alatt 39.7-re ment fel. Minimális orrfolyás van még hozzá. Hűtőfürdő, lázcsillapító és 38.6 lett. Nem tudom eldönteni, bemenjünk-e az ügyeletre, semmi baja, a tarkója szerintem nem kötött, jól tudja ő is, én is mozgatni, de idegesít, hogy valami baja van a lábával, néha panaszkodik rá. Talán csak a láztól fáj neki... Félek, ha bemegyünk, esetleg 3 napos lázzal befektetnek, és még valamit összeszedünk hozzá, volt már példa erre az ismerősök körében...
Most, hogy már nincs annyira magas láza, evett is, és kicsit bohóckodott is, és most elaludt. Mint picike korában, a mellkasomon. :)
Igyekszem sulykolni magamnak, hogy ha csak láz, és csillapítható, nem nagyon elesett, nem kell, hogy azonnal lássa orvos, talán holnap jobb, ha a mi doktornénink látja, aki ismeri... Olyan nehéz!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Boldog új évet!

Kívánok mindenkinek nagyon boldog, békés új évet, és csupa olyan dolgot, amit magatoknak kívánnátok.
És persze erőt a fogadalmak betartásához!

Én általában nem szoktam ígéreteket tenni, de most nekem is van, még ha nem is a mai naphoz, hanem a hétköznapokba való visszacuppanáshoz kötöttem. Lehet, hogy újra nagyon eltúloztam, de drukkolok magamnak :)

És az is jó, hogy nekünk megint lehet tovább várni az ünnepket, és készülődni, hiszen alig több, mint egy hónap, és jön a nagyok szülinapja, az pedig nagy kaland lesz, csomót kell rá készülni. Utána kutyát választunk, Gergő és Misi szülinapja, és már teljes erőből tombol is a tavasz! Addig meg még talán élvezhetjük is a telet :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS