Végre

A tél meg a sötét egyre többmindenkit ihlet mindenféle gondolatokra, amikre akartam is reagálni én is, de azt hiszem, nincs hozzá erőm. Viszont nekem is megvannak a saját vélt gondjaim. Amiket már többször próbáltam leírni, az meg nem megy.

Úgyhogy inkább egy jó hír, úgy tűnik, délután Misi átlendült a holtponton. Az éjszakánk még tragikus volt, meg tegnap késő délután többször vérzett a szája, ami eddig nem volt, jött hozzá némi hasmenés is, már felhívtam az ügyeletet is, kicsi híja volt, hogy nem mentünk be... Aztán délelőtt odahozott az ágyba néhány vonatot, és pár percet elvolt velük, alvás után pedig kihúzta a vonatos dobozt az ágy alól, és elkezdett összerakni egy pályát. Ilyen egy hete nem volt. Este már autózott is, meg vegyült, bohóckodott, rohangált, kacarászott a tesókkal. Hála, hála! Azt még majd meglátjuk, hogy éjszaka mi lesz, de hátha lesz alvás is. Az biztos, hogy a Matuka meséit én nem akarom többször megnézni, vagy 500szor láttam a héten. De most éjjel már az sem segített, végül a teletubbikkal sikerült a szinte önkívületi zokogásból és rugdosásból kizökkenteni. Akkor be lehetett neki adni a fájdalomcsillapítót, és mire vége lett a mesének, az hatott, és el tudott aludni...
Tegnap csináltam madártejet, no, azt ette ma egész nap, nagyon sokat evett - kíváncsi vagyok, mit szól hozzá a bőre, és lázon sem csodálkoznék -, este meg már az sk kifli belsejét is megette, meg egy egész szintén saját sütésű kakaóscsigát, és a tápszer is lement. És most itt ülök az ágya mellett, és nem rajtam alszik el. Szóval reményeim vannak.

Ránk férne az alvás is, meg az önmagunk összekaparása is. Pont panaszkodtam Gergőnek, hogy  valahogy mindig pont az van, hogy összecsúszok valami miatt, aztán próbálom utolérni magam a napi dolgokban. Mire sikerül, és jutna egy "pihenőnap", amikor dolgozhatnék, vagy esetleg megvarrhatnám a kb egy éve halasztgatott dolgaimat, tényleg kezdődik elölről megint valami. No, mindegy. És tulajdonképpen nagyon hálás vagyok érte, hogy most már legalább van olyan nap, amikor meg tudom próbálni magam utolérni. Meg hát velem van a baj, hogy így esténként már képtelen vagyok bármi hasznosat csinálni.

És hogy még egy jót a rosszak helyett, amiről nem írok, megállapítottam, hogy mindjárt a tél felénél vagyunk, és híre hamva nincs a csakéljüktúl érzésnek, sőt, teljesen reménytelin és bizakodva nézek az új év felé. Úgy érzem, hogy izgalmas lesz és biztonságos, és nem félek a kihívásoktól, amiket sejtek. Vannak dolgok, amiktől félek, de azokat igyekszem a szőnyeg alá seperni, hátha feleslegesen. Elég a napnak a maga baja. Úgyhogy vannak ugyan rémálmaim, de amikor ébren vagyok, akkor egész jó :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

3 megjegyzés:

Bartos Erika írta...

Nagyon sajnálom, hogy ilyen hosszan és komolyan leesett a lábáról Misi és vele együtt Te is! Ne csüggedj, ha beteg gyerek (vagy férj) van a háznál, az mindenkit levisz hídba! Nekem is ez volt a rémálmom, se éjszakád, se nappalod! ... és tényleg mindjárt véget ér a tél, nálunk hét ágra süt a nap! Sok erőt Neked! Erika

kikocs írta...

Hát, nagyon aggódtunk most. Végigcsináltuk már 4szer ezt a betegséget komoly intenzitással, rajtam kívül mindenki átesett rajta. És ez most annyira másmilyen lefolyású volt, hogy nagyon bizonytalan voltam, nem valami egészen másról van-e szó, aminek ezek az afták csak melléktermékei. A lényeg, hogy most már rohamosan javul, csendben megjegyzem, hogy szerintem öcsém imáinak köszönhetően, aki itt volt péntek este, és teljesen megrémült, hogy ilyennek látja a kis Bélkirályt :)

ilgya írta...

Jaj szegény kicsi drága manó! Örülök,hogy azért kilábalóban van...ezek az afták nagyon "csúnyák",Dávidnak is volt egyszer egy nagyon csúnya emlékezetes fertőzése,de azt hittem sosem lesz vége,és én még minidg ennek a számlájára írom a fogaink rohamos elszíneződését,elporlását. Nagyon figyelj rá,nehogy úgy járjatok,mint mi.
Tényleg nagyon hamar vége lett a tél első felének,de ez az új év is elég gyorsan halad......mondjuk a tavszt azt én is várom,csak az idő közben megállna egy kicsit az jó lenne....

Megjegyzés küldése