Angyalok és ördögök

Megpróbálok néhány elmaradt dolgot pótolni, amiről szerettem volna írni az utóbbi időben.

Nézzük az Eszeveszett birodalom c. mesét, illetve a 2. részt is. (Meglehetősen pihentagyú szórakoztató mese egyébként, eléggé bírom) Ebben van egy szereplő, Kronk, aki alapvetően jó, de a főgonosz szolgálatában áll. És rendszeresen megjelenik a két válla felett az angyalka és a kisördög, és próbálják rávenni, hogy az egyszerűbb vagy a jó utat válassza. Na és persze a katolikus ovi is van, így jutottunk el az angyalokhoz és az ördögökhöz.

Rendszeresen kérdezgetnek engem egy-egy nevelési szituációban, hogy az angyalka mondta-e nekem, hogy ezt csináljam, mondjam, vagy az ördög, és mondják, hogy nekik mit tanácsol az angyalka és az ördög.
Szóval például van az, hogy az összes gyerek mindig egyszerre akar például kakilni. Természetesen a két vécé és a két bili közül erre csak egy vécé alkalmas. Jó esetben nem az, amelyiket használja éppen valamelyik felnőtt, de általában ettől jön csak meg igazán a kedvük, mindegy, a lényeg a sorbanállás. És a veszekedés az éppen trónolóval, hogy siessen. Ma például kiakadtam, és kiabáltam, hogy nem igaz, hogy itt a három másik lehetőség, és Rékának mégis itt kell hisztizni, hogy mindjárt bekakil, tessék ráülni a bilire, vagy lemenni a másik vécére.
Csend.
Majd Réka megkérdezi: Anya! Ezt most neked az angyalka mondta, vagy az ördög? - Micsodát? - Ezt a biliset.
Mit mondtam volna? Az angyalka mondta, de azt, hogy kiabálva mondjam, azt az ördög. Nem kellett volna rá hallgatnom, bocsánatot kértem.
Csend.
Majd Réka megszólal: Nekem most azt mondja az ördög, hogy lökjem le Misit, hogy jól verje be a fejét, és fájjon neki, és üljek én a vécére. De nem hallgatok rá.
Dicséret. (Misi közben a vécén ülve simogatja a fejét, és fájdalmas képpel mondja, hogy auuuaúúú :) )

És ez csak egy. Csomó ilyen van, és Nándi is mond néha ilyeneket. Fura, hogy ilyen sok rosszat akarnak csinálni. Hatalmas leleménnyel tudnak rosszat kitalálni a másiknak. Döbbenetesen nagy leleménnyel. És fura, hogy ilyen jól tudják, hogy melyik a rossz és melyik a jó. Vagy nem is az a fura. Hanem hogy van önuralom az angyalkára hallgatni. Remélem egyre könnyebb lesz nekik is, nekem is...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése