Átöltöztem

Egy ideje már nézegettem, hogy a "Tired Girl" ideje lassan lejáróban. Nem mintha nem lennék fáradt, de valahogy ez már nem az a mindenemetlógatom-fajta fáradtság. Nem mondom, hogy velem van az erő, de sokkal jobb a helyzet, mint egy éve.

Szóval hosszas kutatás után megleltem ezt a blog-ruhát, ami híven tükrözi azt, hogy mire is vágyok jelenleg. (Még mindig az alvás mellett, de legalább van az alváson kívül más is.)  A Healthy lifestyle cím mondjuk más, mint amit én adtam volna ennek a blogruhának, de most ezt figyelmen kívül hagyom, a healthy lifestyle megvalósítása még szerintem legalább 10-15 évet várat magára, addig más dolgom van.

Keményen megszenvedtünk, mire ráerőszakoltuk a ruhát a blogra, teljesen szétcsúszott minden, hiába választottam direkt ugyanolyan formátumot. Ha nincs a Gergő, valószínűleg még mindig a gép előtt sírnék, esetleg elszántan verném a billentyűzetet, és html kódokat gugliznék... Még most is van igazítanivaló, de kit érdekel majd idővel...
Viszont legalább majdnem rendet raktam az általam olvasott blogok között, ami szintén hónapok óta várat magára. (Mivel a blog a feedolvasóm is, így eléggé ideje volt már)

Abból kiindulva, hogy milyen macera volt ez az öltözködés, elképzelhetőnek tartom, hogy egy darabig ez lesz. :) Egyébként - bár egyre jobban idegesít a kis kapa a kis ásóval a címek mellett -  szerintem könnyebben olvasható. És vitathatatlanul vidámabb. Én is.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nekem sokkal jobban tetszik mint a régi :))

autumn írta...

Nagyon szép lett! Üde, tavaszi és sokkal vidámabb! Az nem egy festőecset? Nekem tetszik! Arra utal (és most elengedem a fantáziám), hogy a nagy családban univerzálisak vagytok! Egy nagyvárosban egy zöld sziget! Azok vagytok Ti!

Lepkevár írta...

Nekem is tetszik a tavaszias hangulat! :)

(Ja, és nekem egyszer a komplett blogom elszállt sabloncserénél, úgyhogy te még szerencsés voltál. :D)

kikocs írta...

Köszönöm :)
Autumn, az is lehet! :) Én homokozólapátra asszociáltam, valószínű mert azok vannak nálunk mindenhol :D

Lepkevár, igen! Ezért is szántam rá magam nehezen, emlékeztem a sztoridra. Nekem mindent háttérbe tett be, amik oldalt voltak, keresztül mindenen, és nem lehetett őket sehogy átrakni... ehh, Gergő átbogarászta a komplett html kódot, és átírta, hogy mi hova kerüljön...
Mindenki olylan könnyen váltogatja havonta, nekem miért nem megy???? :D

Erika írta...

Nekem is tetszik.Olyan mintha máris tavasz lenne.A napom is vidámabb lett tőle!

Katalin írta...

nagyon kellemes, üde, érdekes

Megjegyzés küldése