Meghívók

Megszültük a meghívókat. Eleinte büszke voltam rájuk, dolgoztunk vele eleget, aztán pont Nőicsizmánál is láttam, hogy meghívók készültek, és elszomorodtam, hiszen azért ettől messze vagyunk, nagyon messze, de azért közösen csináltuk, és aranyosak. Nándi meghívottjainak ő rajzolt az elejébe, Réka is a saját barátainak :) Ahol túl kicsi lett a rajz, oda még ragasztott matricát is.
Ilyenek lettek:







Úgy készültek, hogy egy a5ös oldal félbehajtva, egy másik színű félbevágva. Mindegyik közepére kör rajzolva, a felekre rajzoltak a gyerekek, a nagyokból kivágtuk a kört. Aztán a kivágottak másik oldalára celofánt ragasztottunk, csillámport szórtunk a közepébe, és összeragasztottuk a rajzzal úgy, hogy a celofánt nem ragasztóztuk. A meghívó szövegét külön nyomtattam egy harmadik színű lapra, hullámos ollóval kivágtam, és beleragasztottam. Elég egyszerű volt. A meghívó feliratot arany és ezüst ablakmatrica kontúrfestékkel írtuk rá.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

7 megjegyzés:

Orbis írta...

Ugyan, ha lenne formavágód, dombornyomód, meg ilyenek, tuti te is extrábbat csináltál volna, de csodaszépek a ti meghívóitok, olyan igazi gyerekkézzel készültek!
Ha éppen tudni akarod, mi a sajátunkat kinyomtattuk lila papírra, egy szívecskével, aztán kész ;) Én most nem voltam kreatív...

aarkus írta...

Nekem ezek itt jobban tetszenek, mint a majdnem gépi kinézetű nagyonegyformák!

Szitya írta...

Nekem tetszenek, Kikocs, nehogy már lekicsinylően nyilatkozz arról, ami nyilvánvalóan gyerekkezek nyomát viseli!!!! A te gyerekeidét!

Szitya írta...

Mindez nem jelenti azt, hogy NőiCsizmáé ne lennének gyönyörűek! mert azok! megnéztem őket!

kikocs írta...

Aranyosak vagytok! Köszönöm a biztatást!
Nekem is tetszenek, mert rajtuk van a gyerekek keze nyoma, így csak szépek lehetnek :) Ha nem tetszenének, nem mutogatnám, csak azért amíg nem hasonlítgattam, sokkal elégedettebb voltam. :) Most már lenne még néhány ötletem ugyanezt jobban feldobni. Még jó, hogy jövőre is lesz szülinap!

? írta...

sziasztok

légyszí írd meg nekem az email címedet, nem fogom engedélyezni a kommentet és akkor nem lesz nyilvános :)

Köszi,
j.

kikocs írta...

kikocska és freemail. erre írhatsz!

Megjegyzés küldése