Szülinapokról még mindig

Hát, elteltek. Legalábbis a családi. Még hátra van a banzáj, az még egy kör lesz.
Vasárnap éjjel feldíszítettük a szobájukat, lufikkal, szerpentinnel. Olyan érdekes, tavaly hiányolta Réka, mégis, annyira tudtak neki örülni. Misike meg pláne. Nándi pedig egyenesen szerelmet vallott, miután leellenőrizte, hogy nekem köszönheti-e az ünnepi szobát.
Kaptak ajándékokat is, azzal is jól eltelt az idő.
Aztán elmentünk a csodás időre való tekintettel az Állatszigetre, amit Réka november (!) óta kér, így még nem igazán volt kedvünk a hidegben-latyakban elmenni, de így legalább igazi szülinapi kívánság lett belőle. Volt még kertben hancúrozás, gyurmázás, este pedig addig maradtak fenn, míg bírták. 9kor már aludtak. :)
Kedden pedig délután az Élményvárosban voltunk, ami egy elég különleges játszóház, több szempontból is. Egyrészt hatalmas, 5000nm. Másrészt pedig gyakorlatilag csak felfújható játékok vannak benne a gyerekeknek. Még az autóversenypálya is felfújható. Igazi tombolda, csomó különböző ugrálóvár, focipálya, trambulin - ezen mi is jó sokat ugráltunk Gergővel. Rékáék a kukacot élvezték legjobban, Rengeteget mentek körbe körbe. Kicsit bizarr, ahogy kimásznak az alvégen, különösen Réka a fordulásával igazi születés-élményt nyújtott a születésnapján, Nándi inkább kis borjúra hajaz, ahogy kipottyan az anyukájából :D
Az autó, amit Nándi gondosan leparkol a videó elején, gyakorlatilag az ő járműve volt, játéktól játékig azzal közlekedett, Misinek is volt egy taxija, ő is hasonlóan járt el.



Misi egyébként lecsúszott a leghatalmasabb ugrálóvár csúszdáján is. Felmászni segítettem neki azért, mert nagyon lassan ment neki, de fel tudott. Nagyon büszke vagyok rá. Sajnos nem készült értékelhető kép :(

Nagyon jó kis hely, igazán. Mondtam Gergőnek, hogy én szívesen elmennék vele kettesben is, mert el tudnánk hülyéskedni, van pingpong, darts, biliárd, airhockey, csocsó, jót ugráltunk mi is a trambulinon, üldögéltünk a babzsák foteleken a várak előtt, meg megküzdöttünk azzal a játékkal is, mikor egymást kell kibillenteni az egyensúlyból egy oltári nagy mindkét végén bunkós izével. de én nyertem mindig :D És kicsit fociztunk is családilag. Szóval elütöttük volna az időt, ha nem kellett volna a gyerekek után is szaladgálni, de kellett, mert azért kicsik. Pedig 2-5-ig TELJESEN EGYEDÜL voltunk, senki más nem volt ott a személyzeten kívül, egyetlen gyerek sem, mienk volt az összes játék, akár otthon lettünk volna. 5 után olcsóbb a jegy, akkor elég sokan jöttek, 40 cipőt számoltam meg, mikor mi 6 után kicsivel leléptünk, de még így sem volt sem sorbanállás, sem tömeg érzés. Inkább ilyen lézengés.
A személyzet nagyon kedves volt, segítőkész, figyeltek, hogy odamegyünk-e olyan játékhoz, amihez segítség kell, vagy mikor kérdés volt, nem azt nézték, hogy lehet menekülni előlünk. A várakba is bemehettünk felnőtt létünkre, merthogy úgysincs sok gyerek. Hétvégén nem lehet.

Misi sokat minigolfozott, bár aztán rájött, hogy az ütőt másra is lehet használni. Rollerezni is ügyesen megtanult egyébként:


Nándi meglovagolta a bikát, RÉka pedig a trambulint élvezte legjobban.


Réka úgy jött el, hogy ez volt élete legjobb napja :)
Ami rá is fért, mert a hétfőnek körülbelül ugyanazok voltak a konfliktusai, mint az ominózus 1gyerekanyával napokon. Réka igen rosszul viselte, hogy ő az idősebb, mégis Nándinak van előbb a születésnapja. Amin aztán végül berágtam, az az volt, hogy ő csak egy ajándékot kapott, Nándi meg ötöt. Tegyük hozzá, Réka egy kb 70X40X15 cm-es doboznyi Ariel-Barbie vackot kapott, Nándi pedig 3 kisautót, egy repcsit, és egy motorhangot adó dudát a biciklijére, ez mind elfér a kezében egyszerre. Mondtam neki, hogy ha már így megsértődött, akkor válasszon ki egyet, és azt megtartja, a többit elteszem, hogy tényleg csak egy ajándéka legyen. Aztán leültem mellé, és elmagyaráztam, hogy pont attól féltem, hogy Nándi lesz szomorú, hogy ő kap kevesebbet, mint ő, és lám, hogy történt. Ez tanulság a jövőre nézve... De Nándit sem kellett félteni egyébként, ő is tudott rúgni egyet oda, ahol legjobban fájt.
Most vagy ilyen időszakuk van, vagy át kell gondolni a szülinapi forgatókönyvet. Jelenleg 2 napon keresztül ünneplünk mindenkit, mindketten szülinaposok, egyszerre kapnak mindent, mindenki kívánsága egyenrangú, de azért azt elmondjuk, hogy melyik nap ki született. Katasztrófa lenne, ha Nándit előbb köszöntenénk, ez egyértelmű, de az meg már milyen, hogy Réka tudja, hogy Nándi hetedike, ő nyolcadika, és mégis őt vesszük előre. Ehh, van egy évem gondolkozni :)

No, mindegy, helyre kis szülinap lett azért, szerintem eltaláltuk. És most várjuk a hétvégét :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

5 megjegyzés:

demetnik írta...

Kicsit megkésve,de annál nagyobb szeretettel kívánok Rékának és Nándinak nagyon boldog szülinapot!
Hihetetlen,hogy mennyit változott Réka!!Mindig elmondom,de valóban annyira szép kislány!!
Nándi pedig nagyon helyes kispasi!!!
Ez a hely,pedig ahol a voltatok,nagyon klassznak tűnik!Lehet,hogy egyszer mi is ellátogatunk!!
Szuper,hogy jól éreztétek magatokat és ennyire jól sikerült! :)

Bartos Erika írta...

Nagyon boldog születésnapot kívánok a gyerekeidnek! A képek és az élménybeszámoló teljesen elvarázsolt. Ennyi fantázia és ötlet! Olyan jó, hogy tettél fel új anyagyerekek fotót!Üdvözlettel:Erika

kikocs írta...

Köszönöm nektek is a kedves szavakat!

Erika, ez a kép október óta vár, és direkt ezért készült, hogy cseréljek végre. Nagy vágyam, hogy rendet rakjak a blogomon... Kellene rá egy üres este :)

Ami írta...

Ó, én is nagyon boldog szülinapot kívánok!
Gyönyörűk a gyerkőcök :))

kikocs írta...

Ami, neked is köszönjük! :)

Megjegyzés küldése