Lejárt a motorok ideje...

Az elmúlt egy évben három kismotor volt használatban. Hiába túl kicsi Rékának mivel a két fiú azzal szeret közlekedni, hát neki is kell. Nyakában a lábával hajtja, lebeszélhetetlen, tuti kis motorpálya van az udvarunkon a kocsibejáróból és a járdákból, eléggé ki van használva a szomszédok nagy örömére :) Nándinak viszonylag rövid lába van, így ő még kényelmesen teker, Misi meg tökéletesen aránylik a kismotorokhoz.

Úgy tűnik azonban, a három motorból kettő elárvul. Réka és Nándi ugyanis ma megtanultak biciklizni. Rékával már próbálkoztunk tavaly ősszel, meg egyszer vagy 100m erejéig februárban is, egyenesen bátran bicajozott, de a kanyarodás nem ment. Nehézkes volt megállni és elindulni meg csak segítséggel. Tegnap kimentünk egy fél órára, Réka biciklizni, én futni mellette, és hihetetlen, de azonnal tudott kanyarodni, és gyorsan megtanult megállni is, ma pedig a startot is begyakorolta. Este pedig együtt tekertünk el a kisboltba kenyérért. (Ami nem volt, így főzhettem vacsorát...) Nagyon ügyesen megy, még akkor sem kellett aggódnom, mikor elment mellettünk egy autó, szépen ment a szélén nem kacsázott. Még egy kézzel is tud!
Gyorsan megtanítottuk a szomszéd Marcit is, és így már az ő bicaja is gyorsan előkerült a garázsból, úgyhogy egész délután köröztek a fűzfa körül.

Hármasban.

Mert Nándi is megtanult kétkerekűzni. Az történt, hogy a pótkerekes bicaj egyik kis kereke eltörött. Javíthatatlanul. Gondoltam, leszedem róla a másikat, meg a pedált is, és lesz akkor egy futóbiciklije Nándinak, úgyis arra vágyik már mióta, csak Gergő hajthatatlan volt a témában. Ugyanis azt jósolta, ami történt. És már megint igaza lett. Mint mindig.
Szóval mielőtt leszereltük volna a pedált is, kipróbáltuk Nándit a kétkerekűvel. És hát azonnal ment. Kb. 300m-t futott vele Gergő, aztán cseréltünk, és én már csak néztem, ahogy megy a gyerek körbe-körbe. A megállás nehézkes, mert a kéziféket nem tudja használni, és nincs kontrafék, de többnyire megoldja. Indulni tud. Ami gondot okoz, hogy például elkezdi vakarni a hátát vagy a bokáját menet közben. És hát elesik. Elég sokszor, mert a jó idő ellenére nem túl szép az ekcémája, amit vakar :( Meg mondjuk eszébe jut, hogy mondani akar valamit, és hátrafordul, elengedi a kormányt... De nem zavarja, felül, megy tovább. Igazi kis terminátor :)

Nándiról videó itt található. Benne van egy vakarózás is :)
Rékáról pedig itt. 

És néhány kép ezekről a tavaszi napokról:

Megy

"Csak egy kicsit pihengetek itt" - Misi pedig asszisztál


Azért Gergő még egyszer átsikálta utánuk a kocsit... És persze mindenkinek ruha és cipőcsere...

A maradék motorosunk

Visszajött a traktor nappal is még egy kicsit szántani. Kis bizonyíték, hogy nem véletlen ijedtünk meg az éjszaka, mert ez nem egy kis traktor. A motoron az ott Nándi, és ilyen közel dolgozik hozzánk a masina... Mondjuk az élményért, amit ez a gyerekeknek jelent - és egyszer a kombájn is jött tavaly előtt - még az is belefér, hogy néha éjszaka dolgozzanak.

ÉS gondolom nem kell mondani, hogy a vacsoránál senki nem finnyázott, és úgy elaludt mindenki már 7kor, mintha fejbeverték volna :) 

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

5 megjegyzés:

Szitya írta...

Igazad van, kikocs, jobb így felfogni!!!
Azért is jöttem most hozzád, hogy jelentsem: olvasom az általad ajánlott könyvet (Tizenhárom almafa), és nagyon jól szórakozom! Bevallom, félve fogtam bele, mert nem szeretem az agyonpolitizált oldalát az egésznek (sosem jártam utána a részleteknek, bevallom), de annyira vicces és közben keserédes az egész, mindezt olyan olvasmányos, letehetetlen stílusban, hogy nagyon hálás vagyok neked érte!
Puszi,
Szilvi

ilgya írta...

Mi is motoros nemzedék vagyunk,és habár Dávid már egész jól teper bicóval,a nagy kedvenc a motor,ez valami fantasztikus találmány,fiúnak lánynak egyaránt!!! Dávid nem nagy termet,de a lába azért a nyakába szintúgy,mint Rékádnak:)

ilgya írta...

Ja és nem mellesleg Wass Albert,csak még nem a Tízenhárom almafa,ami szintén a te érdemed:)

kikocs írta...

Ilgya, valószínűleg azért, mert még Rékátok motorozik. Egyedül nem jó száguldani. :)

És mindkettőtöknek nagyon örülök Wass Albert ügyben! És ha végigolvastátok esetleg a Tizenhárom almafát, és még mindig tetszik, és úgy gondoljátok, igazam van, a poszt után, amiben ajánlottam, örülnék megjegyzésnek. Elég sokan olvassák, örülnék, ha egy ilyen jó írót nem minősítenének azért, mert egy politikai nézet követői (szerintem) tévesen kisajátították maguknak...

dharma írta...

Tényleg nagyon ügyesek! Ez egy nagy változás ám,gratulálok Nekik!!!

Megjegyzés küldése