Patak part takarítás

Úgy fel vagyok dobva!
Már említettem a patakot, ami nem messze tőlünk folyik, és sétálni szoktunk - régebben - mellette. Nos, ez egy rendkívül szemetes patakpart, a Szilas-patak partja. Egy időben mindenki ide hordta valószínűleg a szemetét. Most már vagy észrevették magukat, vagy használt a part felének két évvel ezelőtti lezárása, aminek köszönhetően az eldugottabb részekre már nem hajthat be autó. De még így is nagyon rosszul néz ki. Mindenki intelligenciájának megfelelően dob el papírzsepit, üres palackot, ruhát, esetleg kibelezett hűtőt.


A traktor-gázlónál meg van egy iszonyúan nagy szeméthalom, ami csak nő és nő... Egy éve próbálja Gergő elkapni, aki odahordja, de sajnos nem elég jó a fényképezőgépünk, a rendszám már nem kivehető a képeken. És nem vagyunk elég gyorsak sem, hogy odaérjünk addig.



Már tavaly akartam tenni valamit, de nem éreztem magamban elég erőt, aki olvasott akkoriban, tudja, miért. Idén azonban belefogtam. És most nem fényezni akarom magam, hanem buzdítani mindenkit, mert sokkal egyszerűbb, mint gondoltam. A bürokrácia is lát valamit, és nem kifogást keres, hanem megoldást. Legalábbis nálunk biztos. Semmit nem kellett egyenlőre 6 példányban hivatalosan benyújtani, senki nem hárítgatta, hogy inkább valaki mással beszéljek, mindenki együttműködő volt.

Először a helyi szemétszállító céget hívtam fel, mert azt hittem, rajtuk verekszem majd keresztül magamat legnehezebben. De már a konténeres ügyintéző is boldog volt az ötlettől. A felelős, akihez elirányított, pedig azonnal nagyon boldog ígéretet tett, hogy a szemetet elszállítják, ha összeszedjük, és hogy ma vagy holnap ki is megy megnézni a helyszínt a közterület-felügyelettel a logisztika miatt.
A helyi főszervező anyuka, akinek a baba-mama klubot és a gyereknapot is köszönhetjük, volt a következő pont, azonnal beindult ő is: népszerűsít és talán a nyomdát is el tudja intézni ingyen, a tervem az volt, hogy keresek egyet, és megpróbálom rádumálni őket, ha nem megy, akkor az ismerősökkel fénymásoltatok kisebb adagokat, de így lényegesen egyszerűbb lesz.
Az önkormányzati képviselőnk is sima ügy volt, nagyon lelkes, intézi a sajtót  és összeköt a környezetvédelmi főtanácsnokkal, vagy kivel. Majd fog hívni a tanácsnok is, gondolom ő képviseli a helyi zöld szervezetet, vagy legalábbis rajta keresztül eljutok majd hozzájuk is. Ciki lenne kihagyni őket.

Felhívtam a Bauhaus(o?)t is, tőlük remélem a szükséges zsákokat és kesztyűket, bár ők a sportot támogatják elősorban, de az igényeim nem rettentő nagyok, 100 kesztyű, felnőtt és gyerek vegyesen, 100-150 sitteszsák, és hát "szomszédok" is vagyunk, mellettük is elfolyik a Szilas,  így lehet, hogy adnak, emlékszem, a mi cégünknél már nekem el kellet utasítani a kérelmezőket, én viszont most a marketing-vezetőn is átmentem, csak van még egy főnöke. Ha nem, következő kör az Auchan lesz. Ők úgyis büszkék a környezettudatosságukra, csak a láp-ügy miatt nem akartam piszkálni a parazsat...
Bár tartok tőle, hogy a zsák és kesztyű mennyiség túl nagy, és nem lesznek ennyien, de ha 20-30 család eljön a 800-ból, aki itt alsón lakik, akkor májusban nekifutunk a repülőtér határának rendbetételének is, jól fog jönni akkor. Oda is nagyon sok gyerekes család, kutyasétáltató és szerelmes jár.

Még a két helyi kisbolt, és a két kocsma van hátra, tőlük szándékozok némi zsíroskenyérnek és innivalónak szánt ellátmányt koldulni, amivel a jól végzett munka után meg lehetne etetni a jónépet, hiszen aki dolgozik délelőtt, nem tud főzni. Itt volt kis fennakadás, hogy szemétszedés után fura program az evés, mert elég koszos lesz az ember, de mi tényleg itt lakunk 50m-re, a mi kertünkben lehet majd kezetmosni, és enni. Vagy viszünk ki két hordót vízzel, szappant, szóval megoldjuk.

A támogatóknak ellentételezésként - terv szerint - a minden házhoz bedobott szórólapon, illetve a plakátokon tüntetnénk fel egy kis reklámot. Szerintem ez mindenkinek megéri. Remélem ők is így gondolják :)
És azt is remélem, hogy a helyi lakóknak is van igényük arra, hogy szép legyen a környezetünk, és lesznek, akik eljönnek.

Szóval nézzetek körül, biztos, hogy mindenhol vannak ilyen elárvult helyek a közvetlen környéken is. Sokkal egyszerűbb, mint valaha elképzeltem. Remélem megfertőztem legalább egyvalakit :)

______________________________________________________


Update:
A Bauhaus ad zsákot és kesztyűt. Szóval most már tényleg csak ember kell, aki csinálja!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

11 megjegyzés:

Erika írta...

Borzasztóak ezek a képek,nem nagyon értem miért kell a szemetet egy patak körül,vagy bárhol máshol szétszórni!Remekül megszervezted a takarítást!Igaz,hogy csak a távolból,de szurkolok nektek!Hajrá!
(ugye a tiszta partról is teszel fel képeket?)

kikocs írta...

Erika, köszönöm! És igen, biztosan teszek majd!
Annyira izgatott vagyok, hihetetlennek tűnik, hogy sikerülni fog! :)

Kata anya írta...

Példaértékű amit most tettél/teszel!!!Büszke lehetsz Magadra és azokra az emberekre akik segítenek a megvalósításban!Szurkolok Én is Nektek!

Amidante írta...

Nagyon gratulálok. Egyszerűen le a kalappal, ahogy ezt megszervezted. Lehet , hogy adtál nekem is ötletet...)

Bartos Erika írta...

Én mindig mondtam, hogy ügyes lyány ez a mi Kikocsunk! Tudom, hogy utánozás - majom szokás, de én most ezt bevállalom...
Gratulálok, minden elismerésem! Erika

Bit írta...

Nagy vaGy Kikocs! NAgy Kikocs vagy+++++!!!!!

Rékacs

Gabi írta...

Kikocs SZUPER vagy!!!!!

ilgya írta...

Csúcsszuper vagy Kikocs!! Bigalájk!!!Példamutató amit véghezviszel 3 gyerek mellett meg amúgy is na....! Felnézünk Rád!!!!
Hajrá ,hajrá!!!!!

kikocs írta...

Najó, túlzásokba azért ne essünk! Tényleg nem ezért írtam!
Viszont ha tényleg ötletet kaptatok néhányan, és kedvet az utánozáshoz, akkor annak nagyon nagyon örülök!!!

Szitya írta...

Kikocs!
Csak most olvastam! Ez szuper!!! Szilas-patak?!?! Akkor közel lehetünk egymáshoz... Melyik településen vagytok?

kikocs írta...

Szitya, Dunakeszi alsó. Akartam is írni, mikor jöttetek a jégpályára, hogy ha továbbjöttetek volna vagy 3 kilométert, akkor ingyen korizhattatok volna a saját különbejáratú belvizünkön a mögöttünk levő szántóföldön :D Mi ott csúszkáltunk a télen :)

Megjegyzés küldése