Ők mondták...

Állunk a piros lámpánál ketten, mondom Misinek a verset:
- Amikor a lámpa piros/akkor áthaladni tilos!/Mikor zöld a lámpa fénye/jól nézz körül, aztán lépj le!
Misi hallgatja, 2-3 másodperc csend alatt megemészti, majd azt mondja:
- Jó!

Fekvésnél mondom nekik, hogy aki nem alszik, nem jöhet másnap a Bábfesztiválra, mert sokat kell gyalogolni, és aki nem piheni ki magát, nem fogja bírni. Pedig az nagyon vicces lesz. Nándi gondolkozik, majd kuncogni kezd:
- Biztos lesz olyan báb, ami pukizni fog!

Réka valamit csinál, nagyon szenved tőle, ideges, mert nem sikerül.
- Segítsek? - kérdezi tőle az apja.
- Azzal segítesz a legtöbbet, ha nem szólsz hozzám!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Van...

Továbbra is megvagyunk, csak eléggé sűrű az élet itthon. Nem mondom, hogy tartalmas is, mert nem az. Egyszerűen próbálunk megbirkózni a mindennapokkal.

Van akarnok Rékánk, aki mindig mindenkit irányítani akar, és semmiből nem akar kimaradni. És aki boldog, hogy kedvére játszhat a játékaival. Ezt órákon keresztül meg is teszi egyedül, vagy csoportban. Mindig kevesebbet alszik, mint kellene, és többet, mint szeretne, ezt közli is minden alkalommal egész Dunakeszivel...

Van hisztériás Misink, aki úgymaradt a gipsz után - mármint az akaratát illetőleg. Csak fejhangon közli a kéréseit, lehetőleg artikulátlanul, hogy akkor se értsük meg, ha éppen tudunk figyelni. Ha megértjük a kívánságot, és teljesítjük - egyre kevésbé van kedvem akár egy pohár vizet is adni neki - azonnal normál üzemmódra vált, mintha mindig úgy működött volna. Megköszöni, vagy közli, hogy "jó". Egyébként sántít nagyon, de jól hajlik a lába.

Van számítógépfüggő Nándink, aki nem hajlandó aludni, és minden mondatában legalább két alkalommal szerepelnek a kaki és puki szavak. Dalokat ír át, minden főnevet - helyesen - pukival illetve kakival helyettesítve. Misi kezd beszállni...


Van szomszéd kis(nagy)lány, akivel Réka játszik, és némi konfliktussal kevesebb így az élet, csak én aggódok, hogy mit kap Réka a 10 éves nagylánytól, aki egész más élethelyzeteket él meg. És bármit nézhet a tévében. 

Van 8 kiló süti (4 féle) a fagyasztóban a tesóm esküvőjére. 

Van hatalmas mennyiségű bodza és mentaszörp, cseresznye és meggybefőtt, illetve eperlekvár. 

Van rendetlenség, de alatta tisztaság a fizetett segítségnek köszönhetően. Többet nem jön. Megint megállapítottam, hogy hiába vagyok rendetlen, rendesebben megcsinálom, mint a takarítónők általában, hiába fizetem órabérben, és fizetek annyit, amennyit marad... Azért így is megérte. És relatíve üres szennyestartó is van az új mosógépnek és a jó időnek köszönhetően.

Van mindenkinek csinos ruhája az esküvőre. Még nekem is. Amiben úgy érzem, szebb leszek, mint amilyennek az utóbbi időben bármikor éreztem magam. 

Van egy kutyánk, akivel alig van időnk foglalkozni, és aki Pöttyös Panniból egyre inkább Pancser Pannivá kezd avanzsálni. Nagyon jó jelzőkutya már most, de fogalma nincs a kutya-dolgokról. Majd egyszer talán írok róla. 

Van egy törött szárnyú és lábú verébfiókánk, akit Panni szájából mentettünk ki két napja. Gondolom az első repülőleckéje végződött rosszul.  És akiről gőzöm nincs, hogy hogyan tudnám etetni. Csak néz rám a gomb szemeivel, ahogy tologatom felé a fogpiszkálóra szúrt legyet. Inni már iszik fecskendőből. És sokat csiripel :)

Végül van egy síró Nándim, mert nincs szülinapi Miki egeres bögréje, kooprodukció volt, úgyhogy megyünk vásárolni, hogy megfordítsuk az arányokat. 

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

ahogy vagyunk...

Szegény nagyokról nem sokmindent írtam mostanában. Nem egyszerű nekik. Így velük sem. És így nehéz volt írni róluk.
Rosszul élték meg, hogy hirtelen kisbabánk lett. Nagyjából ez történt ugyanis, csak hála az égnek 2 hónapba sűrűsödik az a több mint két év, ami mögöttünk van. Még egy-két hét hátra van belőle, most olyan 15-18 hónapos szinten vagyunk. Érdekes, hogy nem csupán mozgásfejlődés szempontból, hanem anyásság, magabiztosság és érzelmi téren is. Aztán hozzájött még némi hátországi zűr is, aminek a vége az lett, hogy én most nyugtatót szedek orvosi ellenőrzés mellett, de még mindig nem tudok rendesen aludni. Viszont jobban bírom a konfliktusokat napközben.

Réka és Nándi egymáson töltik ki a bajukat. Nem a "kicsin", akinek pontosan tudják, hogy a helyzetet köszönhetik. Bármelyiket különválasztjuk, szent lesz a béke. Egészen az újraegyesülésig, mert akkor jön az, hogy hátha a másiknak jobb volt, és akkor megint belekötnek egymásba. Najó, ez sarkítva van, mert most is reggel óta játszanak, és csak két kisebb konfliktus volt, amit relatív könnyen meg lehetett oldani minimális beavatkozással. És ez szerintem élettani. Még az is az lenne, ha vernék egymást. Amit nagyon rosszul viselek, az az, mikor egy darab fehér papírlapon, amin semmi nincsen, és még 2134 db van belőle, összevesznek. Ilyenkor csak az segít túlélni, hogy arra gondolok a Jóisten ugyanígy foghatja a fejét, mikor én siránkozok a hülye szomszédom miatt. Szóval hogy ugyanezeket játsszuk le mi is nagyban.

Végetért a reggeli idill, kb 1-2 percenként hallok egy visítást, amiből még csend lesz újra 10mp-en belül, de a tapasztalat az, hogy jobb lesz, ha kimozdítom őket az állásaikból, és elmegyünk valahova. Így a többire máskor kerítek sort. Mint a sűrűsödő szülési fájások, amiből végül egy orbitális veszekedés születik...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

A gipszen túl

Most jutott eszembe, némi vendéglátás kapcsán, hogy mind a 65 állandó olvasóm - és az a további x ember, aki még naponta idekattintgat -, vélhetően körömrágva várja, hogy mi is történt Misivel szerda óta. És aludni sem tud azóta valószínűleg.

Nos, a megszabadulás nem hozta azt a hatalmas megkönnyebbülést, amit én vártam. Az utóbbi hetek egyik legnehezebb napja volt a szerdai, amit az tett nagyon könnyen elviselhetővé, hogy amíg én a három gyerek visításából kihámozott kéréseket teljesítgettem, időnként a tökéletes és teljes káoszra vetettem fáradt szemeimet, hogy szembesüljek vele, hogy igen, még ez is rám vár.  Már csak azért is, hogy még rosszabbul érezzem magam. De az a káosz percről percre csökkent. Természetesen nem magától. Hanem mindenféle számvetések után hívtunk valakit, aki ellenszolgáltatás fejében felszámolta. A koszt és a káoszt is. Hálás köszönet neki, simán kiperkáltam a pénzt, megérte.

Misinek szerdán nem lehetett a lábára nézni. Hozzáérni még annyira sem. Teljesen sokkolva volt, hogy az ő balesetes lábára már nem vigyáz a gipsz. Mondogatta, hogy ő izgul, és vigyáz rá. Nem akart csinálni semmit. Estefelé már ráállni azt igen, de azt meg inkább mi nem akartuk. Merthogy a doktor bácsi azt mondta, hogy ha lehet, akkor először úgy mozgassa ki, hogy nincs rajta teher, mert az ízületek be vannak merevedve, és fájhat, bedagadhat neki, és akkor egyre kevésbé lesz kedve. Mivel hajlítani nem volt hajlandó, gyógytornásszal nem akartuk rögtön kínozni, irány a strand, hiszen víz alatt nem lesz rajta teher. Másnap. Azt már akkor várja meg. Úgyhogy fürdőztünk csütörtökön és pénteken is. Nagyon sokat segített. Már csütörtök este rá lehetett nézni, sőt, meg is lehetett simogatni a lábacskát. (A 6 hét alatt elhalt bőrréteget, ami pikkelyekben jelentkezett, azért némi ordítás árán leáztattuk még szerdán egy kád vízben, hihetetlenül nézett ki...) Játszottunk mindenfélét, cápásat, kalimpálóst, lábhajlítóst, úszóst, csúszdázott, lépcsőzött, ugrált a víz alatt, lépcsőről a kezembe, mára már guggol is, és kicsit mereven és sántikálva, de ügyesen jön-megy, biztonsággal, a kezünket sem kéri, sőt! Teljesen Tudomka lett belőle újra. Mindent tud. Jobban. Már a vízicsúszda lépcsőjén sem botlábbal igyekezett felfelé. Egyébként még tegnap is többnyire mindent úgy csinált, mintha még rajta lenne a gipsz.

A strandon az volt egyébként a rossz, hogy Misi tavaly a medence széléről ugrált be a vízbe, úszott karúszóval, hihetetlen kis vízicsibe volt ő is. Most az első egy óra az visítással telt, hogy nehogy a 100%os testkontaktus megszűnjön. Még jó, hogy nem voltak sokan, mert az a kevés ember is nagyon nézett minket, és az úszómesterek is mindig ott ólálkodtak körülöttünk. De legalább hajlította a lábát, hogy azzal is ránk fonódjon...
Ma már viszont nagyon élvezte ő is, a gyerek medencében délután már egyedül is elpacsált, ha a közelében voltam, dobálhattuk egymásnak a mély vízben, és nem sírt, ha vizes lett az arca.

Szóval most már látszik, hogy nem jön azonnal a megváltás, még hetek fognak eltelni, mire hasonlít majd az élet a korábbira. Misi nem Nándi. Valahogy le kell építeni az anyásságát is, felépíteni a biztonságérzetét, elhitetni vele, hogy képes azokra, amikre korábban. És utána valahogy rendbehozni a nagyok lelkét is. Nem lesz egyszerű feladat, de minden adott hozzá. Úgyhogy meglesz ez.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Alelnök lettem

Tegnap megalakult a Dunakeszi Nagycsaládosok Egyesülete is.  Pár hete megtalált az elnök, és mivel hiány volt alelnökökből, megkért. Úgyhogy az lettem.
Féltem elvállalni, mert biztos sok munkával jár majd, és én nem vagyok ura az időmnek. De aztán beszéltek és beszéltek, és belegondoltam, hogy tényleg, ősztől, mire valóban szükség lesz rám mindenki már intézményben lesz délelőttönként. Én meg amúgy is a zöldülés komoly jeleit mutatom.

Nagyon sokat gondolkoztam mostanában azon, hogy hogyan törjek ki ebből a "társadalmi tétlenségből". Így lassan 7 év után kezd sok lenni. Borzasztóan jól esett megszervezni a szemétszedést, részt venni a gyereknapi előkészületekben. Napokig az volt a legnagyobb élményem, azt mesélgettem, elemeztem Gergőnek, hogy kivel mit beszéltem telefonon. Aki nem rokon, barát, közszolgáltató, gyerekorvos, óvónő, vagy egyéb, gyerekekre szakosodott akárki. Nevetséges volt.
Igaz, mikor ezt a törött lábú Misi mellett kellett, akkor csak hatalmas púp volt. De talán leszünk annyian, hogy vis major esetén könnyebben le tudjam passzolni a feladatokat.
Ahogy hallgattam a többi tisztségviselő bemutatkozását, nem lesz ebből gond.

Lelkesek, tenni akarnak, és leginkább segíteni akarnak. Azt hiszem, én abban vagyok viszonylag jó, hogy tettekre váltom a szavakat, szívből remélem, hogy itt is lesz sok jó ötlet, és sok sok család, aki majd csatlakozik, hogy tudjuk támogatni egymást, legyen értelme az egésznek.

Aki még nem hallott a nagycsaládosok egyesületéről, sürgősen nézzen utána! http://noe.hu Mi már tagok vagyunk egy ideje. Mikor gyerekek voltunk, akkor is voltunk :) Lehet pártoló tagnak is lenni, teljes jogúnak pedig akkor, ha legalább három gyerek van. Csomó kedvezményt lehet igénybe venni a tagsági kártyával, a helyi szervezetek pedig összefogják a nagycsaládosokat, megszólítják őket, és segítenek abban, hogyan segíthetünk magunkon, egymáson. Nagy vonalakban ennyi, erre vállalkoztunk tegnap mi is. Meglátjuk hogy sikerül.

És most megyünk, ma leveszik Misi lábáról a gipszet! :D

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Egyébként

Anyósom kommentelt az előző bejegyzéshez, hogy majd meglátjuk, hogy visszatekintve ez az időszak lesz életünk legszebb része. És már megint maximálisan igazat kell adnom neki. De gondolom, mikor azt mondom majd, hogy életem legjobb, leginkább gondtalan része az volt, mikor még picik voltak a gyerekek, akkor nem konkrétan azokra az időszakokra fogok gondolni, amikor pár hetes gyerekem volt, és együtt bőgtem vele, mert nem tudtam rájönni, mit akar. Vagy azokra az időszakokra, amikor jött a foguk. És egészen biztosan nem erre a 6 hétre, amikor Misinek gipszben van a lába. Bár elég biztos vagyok benne, hogy lesz majd még olyan is, amikor még ezt az időszakot is visszasírom. Anyósomnak nagyon nagyon gyakran van igaza :)

De egyébként igen. Ha belegondolok, hogy hogyan telt ez az elmúlt 6-7 év, mióta bennem vagy velem gyerekek élnek, ez életem legszebb időszaka összességében. A gyerektelen életem is nagyon jó volt. Voltam boldog akkor is, kamaszként is,  amikor éppen nem volt rajtam a világfájdalom, a férjemmel kettesben is. Vannak nagyon jó emlékeim, amik egy életen át el fognak kísérni: egy családi nyaralás, egy színjátszó tábor, egy másik nyaralás, mikor körbementünk Gergővel a Balaton körül, vagy az első évfordulónkon a libegőzés, a nászutunk, és a többi. És mindegyiknek van olyan momentuma, ami akár el is ronthatta volna az egészet, ha arra koncentrálunk, hogy leégtem, meg hogy egy szemhunyást sem aludtunk, mert egy általános iskolás táborral együtt voltunk elszállásolva, vagy hogy rettegtem az alagutakban.

Mióta meg gyerekem van, az egész életem egy ilyen nászút, vagy balatoni körút. Egy hatalmas életreszóló élmény. Vannak benne nem könnyű részek, de egyáltalán nem mérgezi meg a többit.
Ha valaki olyan kérdezi meg, hogy mi van velünk, akivel ritkán találkozunk, annak biztos azt mondom, hogy jól vagyunk, hogy boldogok vagyunk, a gyerekek milyen ügyesek és okosak, és hogy irigylésreméltó vagyok. És így is gondolom. Najó, ha konkrétan rákérdez, bevallom, hogy nem mindig egyszerű, de ettől függetlenül jó nekem nagyon.  És így is gondolom. Valóban leírthatatlanul boldog vagyok, még ha most rám is borult egy nagy rakás ezaz. Ha egy pillanatra megállok, és megkérdezem magamtól, még mindig csöppet sem érzem magam boldogtalannak. Néha egy-egy dolog miatt szomorúnak, kétségbeesettnek, idegesnek, magányosnak. De ezek csak pillanatnyi érzések, amik talán már egy óra múlva elmúlnak. Olyan, mint az, hogy ha a tengerben fürdök, leégek. De megéri.

Olvastam egy Wass Albert novellát pár hónapja. A novellában, mikor meghal az ember, oda kerül vissza térben és időben, ahol legboldogabb volt az életében. A novella hőse, egy idős férfi - akinek egyébként felesége és gyerekei voltak -, egy fiatalkori szerelméhez tér vissza, ott van a kedves kutyája meg lova is. Mentségére szóljon, hogy egykori hazájába, ahonnan száműzték. Számomra elképzelhetetlen lenne bármilyen mennyország a gyerekeim nélkül.
Na, majd meglátjuk, hogy hogyan gondolom ezt majd 70 évesen :)

Na, gyorsan eljutottam már megint Makótól Jeruzsálemig... :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Oscar-díj átadó

And the winner iiiiiis...

MISI

A Kakilás közben c. film "Nem akarom levenni a gatyámat"  jelenetben nyújott páratlan alakításáért.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Bicebócás

Misiről könnyű most jókedvvel írni. Már csak ötöt kell aludni a gipsz levételéig. És 5 nappal ezelőtt pedig meg is tanult járni. Amit mondtak, hogy nagyon nem valószínű, jobb és mindenképpen csak felügyelettel, és azt hiszem, mankó nélkül nekem nem is menne, hiszen a combja tetejéig be van gipszelve, és a jobb lába vagy 10cm-el magasabb, mint a másik. De aki két éves és Mihály Bendegúznak hívják, az egyrészt nem fél attól, hogy seggre esik, másrészt meg tele van találékonysággal. Szóval miután nagy nehezen rászántam magam, hogy megmutassam neki, hogy ha fogja a kezemet, mind a kettőt, tud lépegetni, villámgyorsan rájött, hogy megy ez önállóan is. És dühösen elhessegetett minket a közelből. Egy óra alatt eljátszottuk a járni tanuló kisbabák összes fokozatát, így a járógipsz óta 8 hónapos önállóságú szintű gyerekünkből egy nap alatt egy éves szintre ugrottunk, ami azt jelenti, hogy egy hónap alatt egy éves lett :) .
Boldogan járkált körben a kertben - itt a fűcsomók között viszonylag jól megtámaszkodik a bütyök, amit járósarok helyett tettek neki -, és kiabálta, hogy "Tudok járni! Tudok járni! Tudok menni! Nézd! Nézzétek!" És közben kacagott nagyokat. Nagyon aranyos volt.

Két hete van rajta a járógipsz. Mivel naponta, kétnaponta letörölgetem, így nézett ki egy átlagos estén pár nappal ezelőtt (most már durvább) :




Igen, több helyen el van repedezve, ki van kopva, le van törve. Alulról ma már olyan a talp, mintha ballábas lenne :) Igen, voltuk bent vele a kórházban. Igen, ezzel sikerült elérni, hogy nemhogy nem cserélték ki - annál jobb, ha töredezett, könnyebb lesz levenni, mozogjon minél többet -, hanem kedd helyett menjünk szerdán. Mert kedden biztos sokan lesznek, nem azért, hogy mi ne várjunk sokat, hanem ők nem akarnak sokat dolgozni. Igen, bőgtem miatta egy csomót. De kibírjuk majd valahogy.

Főleg, mert vannak viccesek is. Misi például úgy táncolt, mikor még szigorú fekvésre kényszerült, hogy megfogta a fülét, és forgatta annál fogva a fejét. Aztán táncolt felsőtesttel. És most már pedig így intézi. Mert táncolni muszáj! :)




Már csak ötöt kell aludni

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Ez is a végét járja

Hát, lassan vége az ovinak, kezdődik a nyár.
Pénteken megvolt az ovis évzáró és ballagás - ami elég durva volt, másfél órás műsor 40 fokos teremben, komoly túlzás volt -, aranyosak voltak, ügyesek voltak. Rékáék el is ballagtak, egy pillanatra még meghatódni is sikerült, mikor integettek a "közönségnek".
A szokásos pénz és pogácsa meg néhány apró ajándék mellett egy kis tasakban homok is volt az ovi homokozójából, ez olyan kis aranyos gesztus volt, bár lehet, hogy máshol is szokás, csak hát még nem volt ovis ballagóm.

Még tegnap voltak egy napot, még csütörtökön megyünk a Manótánc bemutatóórájára. És még mennek egy napot biztosan a jövő héten szerdán, amikor Misinek leveszik a gipszet. (Igen, szerdán, majd talán írok erről is...)  És talán lesz még pár nap az esküvő előtti héten, ha elmaradok a sütéssel. Mehetnének még, de nagyon fáradtak. Nehezen indulunk el reggel, és már este aggódnak, hogy menni kell. Réka persze már csak iskolás akar lenni :)

Egyenlőre bizonytalannak látom, hogy túlélem-e a nyarat, de bízom benne, hogy ha már tutira nem kell aggódni az ovibamenéstől a nagyoknak, és Misi lábáról lekerül a gipsz, könnyebb lesz. A tavalyi nyárra úgy emlékszem, hogy viszonylag könnyed volt, nyilván voltak konfliktusok, de nem volt túl sok szenvedés, tudtunk programokat csinálni, nyaralni, és a köztes időt is viszonylag jól ki tudtuk tölteni itthon. Anélkül, hogy komoly agykárosodás érte volna bármelyikünket.

Most általában legalább egy katasztrófahelyzet adódik egy nap, de inkább több, sokat kell veszekedni velük, egymásnak mennek állandóan. Remélem csak az én kimerültségemet és az év végét értékelik így, és tényleg jobb lesz. Mindenesetre aggasztó így nekimenni a szünidőnek.
Közben persze vannak jó dolgok, igyekszünk a lehetőségekből a legjobbakat kihozni. Réka pedig amikor nem kötekszik, igazán okosan tud viselkedni. Azért, ha békességet akarunk, általában Rékát kell eltávolítani a fiúk közeléből. Nándival máshogy nehéz, benne igen sok az elfojtott indulat, ami aztán agresszióban jön ki. Réka kiüvölti magából, hiába, anyja lánya. Azért talán ez a jobb megoldás mégis, még ha idegtépő is...
Misi talán elérte a határait, de már csak egy hét. Én néha félek, hogy így marad, nagyon akarva, de hátha nem.

Hogy velem mi van, inkább nem megyek bele. Nem véletlen nem írok túl gyakran, és akkor se túl vidáman, még erőszakkal sem tudom tartani a kötelező kétnaponkénti írást.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Alvóka

Elég komoly harcaink vannak az estékkel, mióta Misi gipszben van. Nem tudom, van-e összefüggés, de a korábban jól összehangolt, relatív normális esti fekvésre célzott napirend teljesen hatástalan az utóbbi hónapban.

Én bent ülök, amíg el nem alszanak. Nem azért, mert máshogy nem alszanak el, kb. ugyanannyi idő alatt alszanak el. De jó nekik. Én pedig úgy vagyok vele, hogy miért ne adjam ezt meg nekik, ha ettől békésebb az esténk, nyugodtabb az éjszakájuk. Olvasok, netezek, néha még a laptopot is tudom használni, olyankor blogolok is. (Ezért is kommentelek keveset az általam olvasott blogokban, mert ilyenkor olvasok, és nehézkes a telefonról)

Az utóbbi egy hónapban viszont másfél-két órásra nyúltak az esti bentülések. És nem úgy, hogy szép csendben üldögélünk, esetleg valamelyik gyerekkel feldolgozzuk közben a napot, hanem valami hihetetlen közelharccá ment át a fektetés. Akkor is, ha délben nem aludtak. Valamelyik biztos fennmaradt. És ha valamelyiknek elkezdtem ápolni a lelkét, a másik is - akiről már úgy tűnt, egyébként alszik, elkezdett közbekiabálni, hogy de az nem is úgy volt, és vele meg ez meg az történt... Újrakezdték a kívánságlistát, a kiszaladgálást, amit már korábban beszüntettünk, szóval borzasztó lett minden. Már hányingerrel álltam neki az estének, ami gondolom szintén nem segített. Ha Réka meg Nándi itthon voltak, egy perc csend sem volt körülöttem egész nap, az éjszakáink is zűrösek, szóval nincsenek kipárnázva a cérnaidegeim... Jó kis Esti Mizériák lettek újra, persze kicsit más jellegűek, mint két éve.

Különösen Misivel lettek gondok. Alapvetően megértem, hiszen nem mozog, miben fáradjon el, meg hát azért nem jó neki. Az evése is magához képest minimálisra csökkent. A déli fektetés is minimum fél órás zokogással járt, meg előtte fél órás könyörgéssel, hogy megpróbáljam önként ágyba csalni, meg aztán egy csomó nemakarokaludni hempergéssel. A nagy ellenállás következtében kicsúszott az altatás, volt, hogy két óra is elmúlt, mire elaludt, a sírásban annyira elfáradt, hogy előfordult, hogy 3 órát is aludt. Így természetesen esélytelen volt, hogy a nagyokkal együtt  7kor ágyba dugjam, akik ugye nem alszanak délben többnyire, a 10-11 órányi alvásra viszont szükségük van, ezért ilyenkor előrehozunk mindent egy órával. Emiatt a nagyok is hisztiztek, hogy mi az, hogy a kicsi fennmaradhat. Mire kijöttem onnan, épp csak egy kis levegő, és máris kezdhettem az újabb maratoni menetet a legkisebbel.  Teljesen kikészültem, az egész este egy nagy altatás lett, a férjemmel nem is beszéltem már mióta, közös programunk nincsen, mert bármit akartunk csinálni szét kellett szakítani a családot.

Addig addig, hogy úgy döntöttem, hogy oké, akkor ne aludjon délben Misi. Én nem veszekszem napi 3 órát azért, hogy kipihenjék magukat, nem hiszem, hogy ez bárkinek jó. Fáradjon el estére, aztán majd elájul.

Aha.

Este ugyanúgy maradtak a harcok, bár tény, hogy lényegesen rövidebbek. Igaz, nem egyszer ketten kellettünk, hogy a három gyereket ágyba gyűrjük, amire nagyon ritkán volt példa a 6 és fél év során. Egyszerűen nem lehetett Misitől mesélni, annyira tiltakozott a lefekvés ellen. Így őt én álomba gyűrtem, amíg Gergő mesélt. Általában 5-6 perc aktív küzdelem után el is aludt, és így már aztán a nagyoknak is könnyebb volt beájulni, hogy senki nem dobál át hozzájuk titokban begyűjtött kisautókat, párnákat és kezd el visítozni. A hét órás villanyoltásból -nálunk az után van most a mese és az ima, ami van, hogy fél óra - általában már 8 előtt kijutottam, ami teljesen elfogadható eredmény.

3 napig volt jóvilág.

Misi elkezdett 5kor kelni. És továbbra sem akart aludni délben. Azt pedig nem fogom elhinni senkinek, hogy 10 óra alvás elég egy olyan kétéves gyereknek, aki simán nyomott korábban 12-13 órát is. Még akkor sem, ha nem mozog túl sokat. Szóval úgy döntöttem, hogy a dolog átcsapott oda, ami az én gyerekeimnél szokványos dolog, minél fáradtabbak, annál kevesebbet alszanak. Tulajdonképpen ezt tőlem örökölhették, én is hulla vagyok, és egyre nehezebben alszom el, egyre korábban ébredek, és van, hogy éjszaka is csak forgolódok. Úgyhogy valahol ezt meg kell állítani. Még mielőtt úgy bedarálja ez Misit, mint engem. Szóval rászántam magam, hogy jó, akkor megint 3 órákat fogok altatással tölteni, már  nincs két hét a gipsz, utána úgyis könnyebb lesz.  Elértük a határt, látszik, hogy a déli alvás kihagyása nem megoldás.

És tegnap lefektettem délben.
És aludt három órát.
És este igaz, 9-kor aludt el, de reggel 8-ig húzta a lóbőrt.

Mit mondjak, nem várom a delet, de aludni fog. Mert igazam van.
Pár hét múlva pedig bizonnyal visszakapom a humorérzékemet is :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Misi közlekedik

Egy videó arról, hogy milyen kis fürge Misike a gipszelt lábával. Ha gyorsan akar menni, nyusziugrik :) Amit mondogat, az pedig a csíííz, hogy fényképezzek már :) Határozottan példamutató számomra, hogy milyen beletörődéssel viseli a sorsát, mindenből kihozza a legjobbat, nem siránkozik az után, amit nem tud csinálni. Nem akar motorozni, fürdeni, szaladgálni, csak kacag, ahogy a többiek csinálják. Szóval tanulok tőle.








És még egy kép, ma együtt fürdettem a siserehadat. Azt már nem sikerült lefotózni, ahogy Misi a bal lábát belelógatta a tálba, és ettől boldog volt. De ez is aranyos. Kis hősöm.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Tablóképek

Az óvónénik minden évből kértek be egy-egy fényképet, a "ballagókról" tabló fog készülni, miből lesz a cserebogár címmel. Nekem való feladat a gyerekek fényképeit nézegetni, és megállapítani, milyen gyönyörűek. Felteszek egy esélyes sorozatot, amiből azt hiszem, még egy sem szerepelt.

2005
2006
2007
2008
2009
2010
2011 

Gyönyörű. Nem hiszem, hogy elfogult vagyok.  :) 

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS