Alelnök lettem

Tegnap megalakult a Dunakeszi Nagycsaládosok Egyesülete is.  Pár hete megtalált az elnök, és mivel hiány volt alelnökökből, megkért. Úgyhogy az lettem.
Féltem elvállalni, mert biztos sok munkával jár majd, és én nem vagyok ura az időmnek. De aztán beszéltek és beszéltek, és belegondoltam, hogy tényleg, ősztől, mire valóban szükség lesz rám mindenki már intézményben lesz délelőttönként. Én meg amúgy is a zöldülés komoly jeleit mutatom.

Nagyon sokat gondolkoztam mostanában azon, hogy hogyan törjek ki ebből a "társadalmi tétlenségből". Így lassan 7 év után kezd sok lenni. Borzasztóan jól esett megszervezni a szemétszedést, részt venni a gyereknapi előkészületekben. Napokig az volt a legnagyobb élményem, azt mesélgettem, elemeztem Gergőnek, hogy kivel mit beszéltem telefonon. Aki nem rokon, barát, közszolgáltató, gyerekorvos, óvónő, vagy egyéb, gyerekekre szakosodott akárki. Nevetséges volt.
Igaz, mikor ezt a törött lábú Misi mellett kellett, akkor csak hatalmas púp volt. De talán leszünk annyian, hogy vis major esetén könnyebben le tudjam passzolni a feladatokat.
Ahogy hallgattam a többi tisztségviselő bemutatkozását, nem lesz ebből gond.

Lelkesek, tenni akarnak, és leginkább segíteni akarnak. Azt hiszem, én abban vagyok viszonylag jó, hogy tettekre váltom a szavakat, szívből remélem, hogy itt is lesz sok jó ötlet, és sok sok család, aki majd csatlakozik, hogy tudjuk támogatni egymást, legyen értelme az egésznek.

Aki még nem hallott a nagycsaládosok egyesületéről, sürgősen nézzen utána! http://noe.hu Mi már tagok vagyunk egy ideje. Mikor gyerekek voltunk, akkor is voltunk :) Lehet pártoló tagnak is lenni, teljes jogúnak pedig akkor, ha legalább három gyerek van. Csomó kedvezményt lehet igénybe venni a tagsági kártyával, a helyi szervezetek pedig összefogják a nagycsaládosokat, megszólítják őket, és segítenek abban, hogyan segíthetünk magunkon, egymáson. Nagy vonalakban ennyi, erre vállalkoztunk tegnap mi is. Meglátjuk hogy sikerül.

És most megyünk, ma leveszik Misi lábáról a gipszet! :D

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Gratulálok! :)

Szitya írta...

Gratulálok, kikocs!!!
Most pótoltam be nálad egy kicsit a lemaradásomat, és az "egyébként" című írásod nagyon beleillik abba, amiről pont készülök én is írni!!! Tetszett ám! És az Oscar-díjas fiacskád is! ha jól értem, akkor mostanság szabadul meg a drága a gipsztől!! Hurrá!
Puszi,
Szilvi

Lepkevár írta...

Húú, mennyire nagyon értem, hogy miről írsz...! Azon még el is mosolyodtam, hogy nevetségesnek tituláltad magadat/a helyzetedet, mert n is pont így szoktam. :) Gratula neked, és örülök Misinek!

Névtelen írta...

Gratulálok az alelnökséghez! Nagyrabecsülésem, hogy temérdek dolgod mellett erre is futja az erődből. Én a másfél felnőtt gyerekeim mellet most lustának érzem magam. Én is várom "az élet a gipsz után" című oszkárgyanús storyt!!! Andicsek

Orbis írta...

Nagyon hozzád illő feladat :) Gratulálok!
(Én is nagyon izgulok ma, hogy holnap vagy holnapután én is büszkén újságolhassak valamit, de még nem merek mondani semmit, szurkolj léccci velem!!! :D )

4Gyerek írta...

akkor most már vége is a gipszkorszaknak, ugye?
alelnöknek meg feltételezem nem ok nélkül kerestek meg.

Megjegyzés küldése