Napközi - nem napközi

Nem is én lennék, ha nem kellene ezen is dilemmáznom. Gyártom magamnak a problémákat, márcsak azért is, mert Gergő azt mondta, hogy napközi és kész, ami előtt meg kell hajtanom a fejemet, mert mégis ő az úr a háznál, vagymi. De mégis szeretném megnyugtatni a lelkemet is.
Egyébként a legtöbb ember, akit kérdeztem, mind azt mondta, hogy az első években a legjobb a napközi. Nem is tudnék hirtelen olyant mondani, aki azt mondta volna, hogy délben haza. És tényleg, nagyon sok érv szól emellett. Mert akkor itthon nem kell már tanulni. Mert a jó dolgok az iskolában napköziben történnek.  Mert a napköziben van bandázás, barátkozás az iskolában. Gergőnek egyébként az döntött, hogy az összesen 35 gyerekből Rékán kívül kettőt visznek el ebéd után, mindenki más ott marad. És akkor sok dologról lemarad, és kívülálló lesz.
És ezeken túl ott van még az is, hogy bonyolult ez a félbeszakított nap Misinek és nekem is. Misinek kimarad az alvás, én meg gyakorlatilag semmire nem jutok. Nándi sem pihen, ha délben elhozzuk.

Vannak viszont déli hazajövetel mellett szóló érvek is. Azon túl, hogy nagyon megvan az érzés, mennyire irigyeltem azokat, akik hazamehetnek ebéd után, és nem kell napköziben maradniuk. Azért elég egyértelműen ez részemről a fő motiváció, amit nehéz nem figyelembe venni, de igyekszem legyőzni. Réka bociszemeit is igyekszem elhessegetni, mert nagyon tud könyörögve nézni. Mert hozzám van nőve, én meg hozzá, de azért valami egészséges leválás nem baj, ha elkezdődik.  Aztán Vekerdy is mondott okosakat, amikre már nem emlékszem egészen pontosan, de egészen meggyőző volt. Igaz, hogy nem ismer minket, és gyakran derül ki, hogy csak nagy vonalakban értünk egyet, mélységeiben nem, azért adok a szavára.

A fentiek miatt viszont még simán döntenék amellett, hogy Réka napközis legyen. Ami miatt nagyon bizonytalan vagyok, az a mi napirendünk. Fél hétkor nehezen ébresztem Rékát. Ha ott írna leckét, 4-nél előbb nem lehetne érte menni. Legkorábban fél 5-kor érünk haza. 6-kor már vacsora, fürdés fekvés kezdődik, hogy fél 8-kor aludjanak. Néha még így is kicsúszik kicsit. Semmi ideje nem lenne itthon játszani, kipörögni. Az iskolában nem nagyon van mód a szabad játékra, a napköziben 33 6-7 éves gyereket nem nagyon lehet szabadon engedni zárt térben, ha mondjuk rossz idő van. Ami azért valljuk be, esélyes így ősszel. Gergő azt mondta, majd játszik hétvégén. Nem tudom. Én nem vagyok még meggyőzve. Felmerült bennem az is, hogy mi lenne, ha mondjuk 3 napot lenne "hétköznapos" - ahogy Réka mondja -, de erre még senki nem mondta, hogy jó ötlet, mert rendszertelen. Reméltem, hogy azzal megoldódik, hogy a délutáni foglalkozások olyankor lesznek, hogy ésszerű lesz a napközit preferálni, és tudjuk majd ahhoz kötni, hogy amikor zenei előkészítő meg néptánc van, akkor lesz majd napközi is, a többi napon jön haza. De nem olyankor vannak, 5. órába tették be, kivéve a néptáncot.

És látom, hogy olyan normálisak most. Délben elhozom őket, mindenkinek megvan a maga kis privát élete délelőtt, és délután viszonylag jól elvannak egymással. Igaz, estére mindenki fáradt, de mégsem ölik egymást folyamatosan. Mindenkire jut idő, Rékával írjuk a házit, ketten, félrevonulva a kis kuckójában, jó neki a kis együtt töltött idő. Egy feladatot megold, én közben hegyezem a cerkákat, vagy akármi, aztán egy kis játék, aztán megint feladat. És még marad a fiúkra is. Ehelyett meg lenne egy másfél órás idő, amibe mindhárman mindent bele akarnának zsúfolni. Ami persze, ha arról van szó, hogy muszáj, legyen. De vajon tényleg ez a legjobb-e, amit tehetek értük. Melyik szemszögből kell nézni a helyzetet? És persze tudom, ha már a Misiről lesz majd szó, akkor őt majd szó nélkül bevágom a napközibe, mert addigra egészen más lesz a helyzet, és úgy látom majd jónak. De most nem tudok megnyugodni ebben.

Most megint megpróbálom pihentetni az agyalást ezen, és megvárom Nándi szülői értekezletét is. Legalábbis azt, hogy kiderüljön, mikor lesz a taekwondo, amire szeretném beíratni idén. Mert ugye azokon a napokon Nándi biztos ott aludna az oviban. Akit egyébként szintén sajnálnék távol tudni magamtól minden nap 8 órán keresztül, miközben én itthon vagyok Misivel. És a távolság miatt elég pazarló lenne több körben összeszedni őket, idő, energia és pénz szempontjából is. Meg kipróbáljuk ezt a napközit is, hogy milyen, ha ott marad a leány. Aztán, ha lesznek még újabb érveim, nem csak félelmeim, akkor majd újragondoltatom ezt az egészet Gergővel is.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

12 megjegyzés:

Csilla írta...

Petra elsőben napközis volt.
Nem vált be.
sosme volt teljesen kész a lecke,sosem volt hangosan elolvasva ,ami kellet
Én a pályám elején 1 évig napköziben voltam.
Csak a mennyiségi ellenőrzés a kötelező.Ami azt jelenti,hogy mennyiségileg legyen meg a házi..Jó-e? arra,már nincs feltétlen idő.
30 gyerk volt pl. egy csoportban.Ennyi gyereket képtelenség hangosan olvastatni tanulási időben.(1 óra ugye..)Mexiner Ildikó néni nekünk még azt tanította,hogy egy elsősnek minimum hÁROM ALKALOMMAL KELL ELOLVASNI EGY OLDALT.dÉLELŐTT A TANÍTÓVAL,délután a napiban,és egyszer otthon.
A napit kivonhatod..
Este ötkor hazaestünk,és még akkor kezdtük pótolni a hiányzó,vagy hibás lecót.3 gyerek mellet,úgy ,hogy én egész nap gyerekekkel dolgozom.
Petra mérhetetlen fárad,én pedig türemletlen voltaM.Alig voltam vele délután,akkor is csak tanultunk,és mérgelődtünk.Többször radírozott oldalak,adott esetben kitépett lapok...
Másodikban hazahoztam.Többek között ezért is váltottam munkahelyet.
szakmabeli vagyok(tanító-fejlesztő pedagógus-gyógypedagógus) inkább én tanulok vele.
lás csodát! sokkal,sokkal jobban ment!
A gyerkenek ilyenkor még bőven szüksége van az anyjára,és a napi maiatt csak negatzív élményünk akadt a délutánokról.
másodikban!együtt,az én ellenőrzésem alatt csinálták a lecó.kész is lett..olvasással,elélenőrzéssel egy óra alatt.atit meg iskolaelőkészítettem,mert ő sem aludt az ovuiban,sőt,Szabi sem a bölcsiben.Mindenkit ebéd után haza.
Tanulás után közö progi,edzés,éneklés,mondókázás,játék,és alkotás.
Csudi jó volt a tavalyi év!Idén is mindet hazahozom!!!
délután a miénk.
Tanulás,játék, edzés..szerelem..
A közösségi szocializációra elég a délelőtt.
Lecke együtt itthon.Biztos,meleg kötelék.Családi hangulat.Ez is kell!
Én hallgatom,ahogy olvasnak,én morgok velük adott esetben,én segítek nekik.
Nem mondom,lehet jó is a napközi.mi más alapokra építünk.
amennyiben megtehetném itthon oktatnám őket..szívem szeint.Vannak ma már itthon is,aki ezt az irányzatot követik.
Én úgy gondolom,hogy mindekni maga érzi,maga látja.Mindenkinek más az élete,és más ő maga is.
Tanácsot nem adhatok!ÉN ,amennyiben magtahatném NEM íratnám napközibe!

Dius írta...

Nálunk iskolaotthonos rendszer van, ami azt jelenti, délután háromig tanóra van minden nap. Igaz, cserében a tankönyveket sem látom hét közben, tehát itthon már (szerencsére) nem kell tanulni külön. Nem mondom, hogy nincsenek jó oldalai, mert dehogynincs. Viszont úgy december környékére olyan fáradtak már ettől az egész napos fegyelmezéstől, hogy rossz rájuk nézni is.
Én kipróbálnám a napközit, már azért is, hogy ne mondhassák, hogy nem tetted meg.. de szerintem is jobb helyen van otthon. :) Mert megteheted, hogy hazavidd, és tanulj vele. Ha pedig több lesz a tanulnivaló már, és esetleg jobban boldogulna tanítói segítséggel, még mindig ott van a lehetőség, hogy akkortól napközis. :)
Én is hazahoztam az oviból is mindet ebéd után. (amíg megtehettem) És abban a pillanatban, ahogy megszűnt alsó végén az iskolaotthon, már a nagyfiam is hazajár tanítás után rögtön, nem tanulószobás.
Azért az otthon mégiscsak az otthon... és ott még leckét írni is másmilyen. :)

Szitya írta...

Kikocs!
Átsüt a soraidból, hogy haza szeretnéd vinni! Akkor meg?!
Nem tudom, hogy milyen a rendszer nálatok, itt a tanulási idő 1/2 3-tól 1/2 4-ig tart (valóban csak egy óra!!!), addig ebéd és játék. Pont a szocializálódásra elég! Na, én legtöbbször ekkor hozom el őket (kivéve különóra esetén).
Szerintem abban sincs semmi rossz, ha csak bizonyos napokon hagyod bent. Nem egész héten, nem fárad bele, és te is felméred a különbséget a kettő között, mind teljesítményben, mind hangulatban.
De ha Réka nem akar maradni, te el szeretnéd hozni, akkor nem látom a problémát! Gergő? Kár volt megkérdezni! :-) Feltételezem, hogy ő már "csak" az esti pörgésben vesz részt; úgyhogy a délután minőségét mégis csak neked kell biztosítani!
És aztán.... Milyen a napközis tanító néni? Nálunk, a Kicsiknél, ő a babázósabb. Direkt örültem, hogy így alakult, pont azért, hogyha esetleg nem gondolkozhatok, hanem muszáj napközibe adnom őket Emmánál és Zitánál is a napközis volt a keményebb, így ők kevesebbet maradtak ott. Aztán lehet, hogy az Ikrek lelkesedése is csökken, és inkább azt választják, amit Klára ki is mondott, hogy "Végre a saját íróasztalomnál szeretném megírni a leckét!"
Hajrá kikocs!

noracska írta...

Jaj, de értelek... Én is küzdöttem ezzel, látva, hogy mennyire lassan hangolódnak át, mikor fél 5 felé hazaesünk... De nagyon szeretnek bent lenni, és kész balhé van, ha haza akarom őket hozni hamarabb. Meg hát minden különóra du. van... Mi most megpróbáljuk, hogy mindenkinek legyen egy saját napja, amikor elhozom ebéd után (ha akarja, ha nem), s csak ő van (na meg persze a két kicsi...:)) Szerintem, megszokják azt a rendszert is, hogy két nap bent vagyok, többit otthon. Csak tudja előre, mire számítson.

Timi írta...

Én vagyok az, aki azt mondta már elsőben, hogy nem napközi. Sokat nyomott a latban, hogy Regő egyhetes volt az évnyitón, tehát minél kevésbé akartam Marcit terhelni. Nagyon sok helyről hallottam, hogy bizony a napköziben nem csinálják meg igazán a leckét, de nem is mozognak és játszanak eleget, főleg az őrültködés megy, a napközis tanító szabadságnak veszi ezt, és nem csinál semmit a gyerekekkel, mármint semmi értelmeset. Nem is vártam meg, hogy nálunk így van-e, én eleve azt akartam, hogy a kis elsősöm minél kevesebb időt töltsön az iskolában, mert az megterhelő. Ebéd előtt hazajön most is, harmadikban is. Itthon ebédel, finomat, egészségeset, amit én főzök, ez is fontos. Hiszen úgyis főzök itthon magunknak. Pihen, lazít, átöltözik játszós ruhába, és csak délután kettőkor ír leckét, amit én elsőtől önállóan hagyok neki úgy, hogy ha kérdez, mindig segítek és trükköket tanítok. Együtt lehet a testvérével, kimehet, kutyázhat, mozoghat, de ha nagyon elfáradt, megteheti azt is, hogy a kanapén lustálkodik egy sort, heverészhet, pihenhet. És nem volt az az érzése, hogy én otthon vagyok a kicsivel, őt meg egész napra "kitettem". Előtte oviban napközis volt, de akkor még nem volt kistestvér, és én is dolgoztam.
Az iskolaotthon más, mint a napközi, de szerintem is ha megteheted, a legjobb otthon, főleg egy elsősnek :)
U.I. ha most behozzák a kötelező egész napos iskolát anélkül, hogy megteremtenék tartalmában a rendes iskolaotthonosat, akkor meg úgyis mindegy lesz... de imádkozom és nem politizálok.

Timi írta...

Ja, a szakkörök nálunk főleg 5-6. órában vannak, egy van 7. órában, akkor hazajön közben ebédelni, és visszamegy. Önállóan, egyedül jár, kis falu, mellékutcák :)

Orbis írta...

Boró iskolaotthonosba jár, 1/2 4-kor lehet érte menni, szóval nálunk ez eleve nem lenne kérdés, de az én lányom kijelentette, hogy csak akkor menjünk érte, ha már Zselykét elhoztuk az oviból, mert akkor addig még tud játszani a barátaival.
Én ezt a helyzetet úgy látom, hogy odafigyelő szülők esetében, akik tanítják a gyereküket és leülnek mellé és foglalkoznak, nem feltétlenül kell a napközi. Elsősorban azoknak jó, akikre csak így jut figyelem, otthon nem érdekelne senkit, tanul-e. Pl azoknál a gyerekeknél, akik azért ismételnek évet, mert nem figyelnek rá, nem pedig a képességeik miatt, azokat kötelezném a napközire. De elkanyarodtam a ti problémátoktól :)
Szerintem is próbáljátok ki ezt is, azt is. Meglátjátok hogy válik be Rékának, hogy válik be nálad. Ha nagyon nem akarja, esetleg lázadni fog ellene és az senkinek nem jó, csak elmegy a kedve. De lehet, hogy ha meglátja, milyen jó móka, maradni akar. Ki tudja. Azt is meglátod, mennyire vagy elégedett a délutáni tanulási idő eredményeivel. Próba cseresznye :)

Csilla írta...

Uff,most látom,hogy mennyit ütöttem mellé.Éjszak volt,bocsánat!
A lényeg,a lényeg!

ilgya írta...

Én sem vagyok napközis párti,de munkámból adódóan végül ezt választottuk,és egyelőre úgy tűnik,hogy bevált a Dávidnál. Napközis tanárnéni kreatívkodós,gyerekszerető,türelmes helyes kis nő,akinek a saját kislánya is most kezdte az elsőt,így teljesen át tudja élni a dilemmáinkat,aggodalmainkat. Minden leckét megtanul velük,és le is ellenőrzi,ugyanúgy osztogatja a nyomdákat,ha jó a feladat,mint a délelőttös tanárnéni. Később persze ez biztos nehezebb lesz,majd az olvasás gyakorlásánál,de arra úgyis ott leszek én.
Rengeteget kint vannak az udvaron,így a mozgásigénye is kielégített,itthon lehet,hogy nem kint szaladgálna,hanem éppen a tv vagy számítógép előtt pihenne,mert azért az luxus,hogy egész délután vele foglalkozzon az ember,sajnos nem mindenki teheti meg. 3 óráról van szó igazából....Szerintem is az a legjobb,ha kipróbálod mindkét verziót:))))))

Névtelen írta...

Nagyon-nagyon nehéz kérdést tettél fel, amit csak és kizárólag Te magad tudsz eldönteni.
Érvek napközi mellett:
1. szocializáció, integráció: ne legyn kívülálló, küzdje meg a közösségben azokat a harcokat, amit meg kell. Réka közösségi típus alapvetően. Sajnos sok olyan ismerősöm van, akiket szülők mindig kimenekítettek a lehető legkorábban az intézményből és osha nem élhették át igazán a barátkozást, sorsközösséget, stb. Mindig kívülállók voltak és ez már soha nem pótolható. Ez Réka terepe, ha azért menne haza, mert az kényelmesebb, akkor ne.
2. Egyszerűbb sokkal és egyik gyereknek sem kell megszenvednie azt, hogy Rékát délben haza kell hozni, sok idő, energia; bár lehet Rékának jobb, de a legkisebbnek meg áldozat a délki alvása miatt...
3. Tényleg jó, ha közösségbe írják a leckét, otthon lehet sok könny lenne abból, hogy húzza-halasztja, később összecsapja, stb. Lehet Réka nem ilyen és nem is lesz ilyen soha, de ez is egy lehetőség
Napközi ellen:
Ezeket már elég jól összeszedték előttem.

Zsuzsi

Réka írta...

Sziasztok!
Nálunk a napközis tanító FÉRFI!!!!Ezt a hihetelteln angy mázlit szerintem ki kell használnunk...ez Kikocs szempontjából érdektelen...de annyi érdekes belőle,hogy lehet,hogy csudajó a napközise,mint tavaly volt Orbis. Hozzá pl tuti járatnád,nem?
Amúgy Réka mit szeretne?
Hanga szinte minden nap elmondja: délelőtt rossz volt,délután jó. Mivel pozítivba gondolkodom,így a jót szoktam vele bő lére ereszteni(már amennyire beszél:)), a rossz meg az szokott lenni,hogy sokat kell ülni és nem szabad beszélgetni...ez délután nincs. Ott szabad mozogni és beszélgetni azokkal akik a potenciális barátai...

kikocs írta...

Köszönöm mindenkinek! Meg is lepődtem, hogy ennyi kontra érv lesz, eddig mindenki pro volt. Még mindig napi szinten probléma bennem, hogy mi lesz. Ha lenne két autónk, vagy egy több mint 5 személyes, megoldódna részben a kérdés, de a fiúkat vagy délben hozom el, vagy alvás után, jelenleg ez a második opció nincs is, és mit cisnálok velük tanulószobáig, ha esik az eső, hideg van, stb... Ehh, túl sok a tényező :) Szerintem még gondolkozok erről egy kör majd a jövő héten, az ovis szülői után.

Szitya, valóban szívesen tartanám még magamnak a lányomat. Hiányzik is, de nem vagyok benne egészen biztos, hogy ez az ő érdeke. Nem tudom, nem tudom, nem tudom.

Csilla, abszolút olvasható volt a melléütésekkel is. fel sem tűnt, úgy érdekelt :D

Rékacs, nekünk is Lajos bácsink van, és nem a személyével van a baj, hanem azzal, hogy nincs itthon semmi ideje. Réka hol ezt szeretné, hol azt. Ha megyek érte, nem akar hazajönni, ha azt mondom, maradjon bent, nem akar bent maradni :) A szokásos :)

Megjegyzés küldése