Itt a farsang, áll a bál

Ma volt az ovis farsang. Nélkülünk, pedig biztos nagyon jó volt. Igaziból már eldöntöttük, hogy így lesz, de aztán délután be is lázasodtam, úgyhogy elmúlt minden lelkiismeretfurdalásom, hogy nem hajtottam el a szakadó hóban apjukat Nándival, mert csak ők voltak egészségesek. Helyette itthon farsangoltunk, együtt.

Sütöttem sok fánkot, aminek egy részét elküldtük az ovisoknak, a kimaradt tojásfehérjéből valami hihetetlen finom mákos sütit - le is kell írnom, hogy nehogy elfelejtsem, hogy volt! A fánkokat áthúztuk szánkón a Bálintékhoz, hogy vigyék el magukkal, aztán átmentünk a kisboltba. Vettünk két üveg bökős innát, vagyis Fantáziát, hogy legyen bulihangulat. Ez nálunk a Dom Pérignon, az ital, amitől igazán ünnep a gyerekünnep :) Nándival mentünk, a műanyag autószánkóval, betette a két flakont a lába mögé, hogy az a hajtómű, és onnantól fogva állandóan turbóra kapcsolt. Hiába mondtam neki, hogy elromlott a turbó funkció, mindig megszerelte, és csak kacagott, ha rángatott a motor. És az sem hatotta meg, hogy köhög a motor. Pedig tényleg köhögött. Mikor hazaért, és megmérte a lázát, meg is fogadta, hogy akármennyire szereti a havat, most egy darabig nem fog kimenni.

Itthon aztán beöltöztünk. Én betegnek, bebugyoláltam magam egy nagy plédbe és teát ittam a kanapén :) Réka Iluska volt, Nándi katona, Misi végül róka lett a számtalan jelmezéből. Gergő megúszta, nem kérte rajta számon senki, hogy miért van játszósban. Egyébként csak mi maradtunk beöltözve, lányok, a fiúk vagy 10 perc után levetkőzek. Aztán volt evés, ivás, tánc és móka. És a farsang fénypontja, a tombola. Édességeket húztunk ki, és minden szám nyert. Réka csinálta a tombolaszelvényeket, nagyon ügyesen, még a 6-9-est is könnyen meg lehetett különböztetni. Annyira tetszett nekik, hogy aztán újra húztunk, második alkalommal játékokat hordtak össze, azokat sorsoltuk. Kártyáztunk is, és nagy habos fürdő tette fel a koronát a délutánra. Misi már ebben nem vett részt, ugyan ment megnézni, hogy tényleg nagy hab, tényleg nagy kád víz, de inkább lefeküdt aludni, vacsi nélkül. Ő ma éhes és büdös baba maradt :)
És még azt is megengedtem nekik, hogy a mi szobánkban feküdjenek le aludni. Olyan jó kedvük volt, nagyon nem volt kedvem elrontani.

Szóval így telt a mai farsang. Hoztam fotókat, bár Misi szegény szörnyen néz ki, valami herpeszvírus kapta el szerencsétlent, most már nem lázas két napja, de az arcán, állán mindenhol apró herpeszpöttyök vannak, és borzalmas ez a két nagy seb a száján. Hála Istennek jól viseli. Misinek egyébként három jelmeze is volt, egy sárkány, ez a róka - mindkettő kölcsönben - meg egy hiperszuper szellem. Még reménykedek, hogy hajlandó lesz felvenni a szellemet valamelyik alkalmon, mert amilyen egyszerű volt, olyan jól néz ki :)



Rékának régi lepedőből varrtam a szoknyát, és maradék anyagokból foltozta meg a mama, az ingecskével együtt. A kötény nincs rajta sajnos, elfeledkeztünk most róla, pedig attól lett igazán Iluska. A lyukas harisnya nem direkt volt, de végülis illik a szegénylány szerkóhoz :)



Nándi páncélingébe meg beleszerettem. A vaterán lőttem, de kézzel készített, szerintem szenzációs :) Viszont 500ft-ba nem fért volna bele a karton sem, nemhogy a munka... A kardot meg hőtükörből ragasztottuk, a pajzs persze, hogy lábos fedője.



És ha már jelentettem egészségügyi fronton, elmondom azt is, hogy Réka szegény tegnap nagyon lázas, nagyon beteg volt, ha nem mesét nézett, akkor csak a plafont, nem is evett, ami nála nagy szó. Ma már jobban volt, tudta piszkálni is a tesóit, bár estefelé még megijedtem, hogy komoly baj van, mert olyan kedves volt a Nándival. Bohóckodtak sokat, Nándi vacsoránál mondta is két kacagás között pihegve, hogy "nem tudok enni, olyan vicces vagyok".  Úgy néz ki, hétfőn még jól itthon leszünk legalább mi csajok, de szerintem a Misi miatt a fiúk is...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

2 megjegyzés:

Dia írta...

Jobbulást minden kis és nagy betegnek, szuperjók a jelmezes képek!

Timi írta...

De szuper, hogy megcsináltátok otthon! :) Gyógyuljon meg mindenki!

Megjegyzés küldése