Kislábnyom verseny - félidő

Írtam már arról, hogy beneveztem egy energiatakarékossági versenyre. Azért is jó kis verseny, mert a legtöbb dologgal nem csupán a környezetet védjük, hanem spórolni is lehet, ami azért nekem kihívás és feladat is mostanában. Megmondom őszintén, ad rendesen munkát, de bizony mégis élvezem.

Az első feladat egy háztartási klíma audit elkészítése volt, amiből nekem nagyjából az jött le, hogy elég ügyesek vagyunk. Jó, mondjuk ezt sejtettem. Amikor lakásban laktunk, 50nm-en ketten illetve hárman, 6-8 évvel ezelőtt, jóval 13 ezer forint felett volt a havi villanyszámlánk. Azóta minden évben sikerült visszatérítést kapnunk, pedig a létszám is, és a lakás mérete is csak nőtt. Amikor lecseréltük a hűtőnket, kiszámoltuk, hogy az áram különbözete nagyjából fedezi is a havi törlesztőrészletet, így 3-4 év alatt ingyen lesz egy új hűtőnk. Gergő átszerelte a számítógépeket, hogy kevesebbet fogyasszanak, többet használjuk a laptopot, nincs tévénk, teljesen kikapcsoljuk amit nem használunk. Folyamatosan cseréljük az izzókat energiatakarékosra, most már több, mint a fele az, amelyikeket legtöbbet égetjük. Csak a szőnyegeket és a gyerekek orrát porszívózzuk, ahol lehet, partvist használunk. Most 9300 forintos villanyszámlánál tartunk, pedig van mosogatógép, mobil klíma, több, mint kétszer akkora házban lakunk, hét év alatt megnőtt az áramdíj, két és félszer annyian vagyunk, Gergő itthon is jócskán használja a számítógépeket, sőt, szervert állított be, és hát a gyerekekre is kell mosni, mert kert is lett. Nem keveset. De az ötletek, amiket az évek során megvalósítottunk, szinte mind ott voltak a kiadványokban, mint energiatakarékos tippek. Azt meg sem találtam, hogy az előtetőre mi fehér anyagból a nagy melegek idején fel szoktunk egy réteget rögzíteni, így az átlátszó tetőn nem tűz be a nap, és sokkal hűvösebb lesz a nappaliban, a fény viszont nem csökken. Vagy hogy ilyenkor éjszaka főzök, és nem kell klímát bekapcsolni, vagy kiviszem a fritut a teraszra. Bár az nem környezetbarát az olajhasználat miatt, de nekem szupi fritum van, egy kanál olajjal is működik.
Kiderült az is, hogy nem is tudom, hány lámpa van a lakásban, jóval alábecsültem.
Nagyon rávilágított arra is, ami már amúgy is mindennapos felvetés nálunk, hogy bizony a szigeteléssel komoly problémáink vannak, és ezen mindenképpen el kell gondolkoznunk. Annál is inkább, mert most, hogy ezek a nagy hidegek voltak, a pléd mögött, amit a gyerekszobában az ablakpárkányra tettem összecsavarva, vastagon jeges lett a fa ablakkeret, másik ablakokra pedig belülről fagyott rá a pára. Ezek elvileg hőszigetelt ablakok, az egyik kevesebb, mint 10 éves, a másik közel 15. A lentiek, amiket négy és fél éve mi tetettünk be, még bírják.

A második feladat egy teszt kitöltése volt. Hát, nem kevés órát töltöttem vele, de sokat tanultam. Sejtettem, hogy nem véletlen érdemes megvenni az energiatakarékosabb készülékeket, de az azért fejbevágott, hogy ha B kategóriásunkat cseréljük A kategóriásra, átlagosan 25-40%-ot takaríthatunk meg. És a lakosság nagy részének C és D kategóriás nagygépei vannak...
Aztán találkoztam egy Zeer edény nevű dologgal is, és már rá is uszítottam a tesómat, hogy csináljon ilyeneket, bár nem tudom, fog-e. Megtudtam, hogy a heti egy nap hústalan böjtnek nem csak testi-lelki, hanem környezetvédelmi jelentősége is van. Közelebbről találkoztam a csendes-óceáni szemétszigettel, amiről már hallottam, de nem tudtam, hogy ennyire szörnyű, és ilyen ütemben nő.
Kiderült, hogy nem csak mi vettünk fel hitelt, hanem az egész emberiség - tavaly szeptember 27-re feléltük az éves energiakészletünket, és a jövőtől vettük el amire szükségünk volt. Ami baj, hogy nem létfentartásra, hanem luxusra. Ahogy olvastam, (és ha jól számoltam a lábnyomunkat) egyes kutatások szerint, ha mindenki úgy odafigyelne, mint mi, csak alig kellene elvennünk a jövő nemzedékek tartalékaiból. Pedig még mi is sok luxusra pazarlunk, ahol lehetne megfogni. Még nem minden égőnk energiatakarékos, nem komposztálunk, sokat fürdünk kádban, rendkívül rossz a ház tető és nyílászáró szigetelése, csomó háztartási eszközünk van, és hát rengeteget autózunk, utazunk.

Apropó, utazás, a mostani szorgalmi feladat pont az autózási szokások felülvizsgálata. Megírtam, még csinosítom, de minden ajánlott tippjüket használjuk. Sőt, még többet is. Ha tömegközlekednénk, és az ahhoz kapcsolódó karbon lábnyomainkat számolnánk, és szorozgatnánk, könnyen lehet, hogy nem lenne különbség környezetszennyezés szempontjából. Ez persze hipotetikus, hiszen a busz akkor is megy, ha én nem ülök rajta, és miattam nem indítanak újat...

Szóval nagyon szeretem ezt a versenyt, és nagyon örülök, hogy beneveztünk. Nem gondolom, hogy fogunk nyerni (pedig tuti nyeremények vannak), csak az első hat családot díjazzák. Sokat pazarlunk, lassan megy az áldozatok meghozása, feladni az energiapazarló szokásainkat, kényelmességeinket. Nekem a konyhagépeket, Gergőnek a szervert,  leküzdeni a lustaságunkat és megcsinálni a komposztálót, lemondani a rendszeres forró fürdőkről, és költeni az energiatakarékos izzókra, víztakarékos zuhanyra, wc-tartályokra. De már sok szokásunkon változtattunk, lehet, hogy 4-5 év múlva már az élmezőnyben leszünk. Addig csatlakoztam egy energiaközösséghez is, elvileg a tavaly télihez képest 9% energiát kellene megtakarítani, talán összejön. Szóval jót versenyzek, ha van versenytárs olvasóm, örülnék, ha hagyna egy kommentet! :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

18 megjegyzés:

4Gyerek írta...

Hát erre csak a mi decemberi sztorinkból írhatok.

El nem bírtam képzelni, hogy az egyik gyerekszobában mitől van rettenet hideg. Padlófűtés elvileg működött mindenhol. Fűtőtestek is felcsavarva (az egész rendszerben max 35 fokos víz kering). Kicsilányom mindig panaszkodott, hogy fázik. Hogy aztán míg a gyerkők szilveszter után a nagyszülőknél vakációztak, férj észrevegye, hogy Elsőszülött az egyik tetőablakot szellőző pozicióban zárta. Nyáron oké, no de télen.....?
Mikor rendesen bezárta, megszűnt a nagy jégkorszak.

Dius írta...

Ez érdekes. A villanyszámlánk 28 ezer forint. Ami röhejes,ha azt nézzük, hogy a lakásunk minden négyzetméterére fizetünk így egy ezrest. A lámpáinkban egytől egyig energiatakarékos izzók vannak. A hűtő, a mosogatógép, a tűzhely,a mosógép mind-mind A+ enegiaosztályba tartoznak. Egy asztali gépet és egy laptopot használunk rendszeresen, a tévé megy ugyan még sokszor háttérzajnak. Igaz, nálunk villanyboyler van és villanytűzhely, de el sem tudom képzelni (már egy ideje, de a Te írásod után meg végképp) hogy mire is használunk mi ennyi áramot.. Azt hiszem, egyszer, ha lesz energiám rá, utánajárok én ennek...

Erika írta...

Kicsit félve írom le a mi 33 ezres villanyszámlánkat.A te 9300-as számlád elgondolkodtatott.Nálunk mindenhol energiatakarékos izzók vannak, de nagyjából ennyi is a takarékosság.Nekünk csak villanyszámlánk van.A víz fúrt kútból jön árammal,a fürdőszobában csak olajradiátorral tudunk fűteni és a fűrészgép is fogyaszt rendesen.Na meg a villanybojler.Te nagyon ügyes vagy, hogy csökkenteni tudod a villanyszámlát!:))Most egy kicsit irigy vagyok!:)))

kikocs írta...

Hát, nekünk víztárolós gázbojlerünk van, a melegvíz-főzés átlagosan olyan 3-3500ft egy hónapban, játszunk a víz hőfokával is, napközben kevesebb, ha kádban fürdünk, feltekerjük, és egyre jobban figyelek a főzésnél is, hogy mekkora láboshoz mekkora lángot használok, legyen fedő, stb. A sütő villany nálunk is. Ott pl, ha sütős kaját csinálok, átgondolom, hogy belefér-e egy süti is, ha már úgyis meleg van odabent. Vagy fordítva, ha sütök, gyakran van sütős kaja.

Villanybojlernél érdemes átgondolni, hogy mennyit lehet spórolni azon, ha lecseréli az ember a bojlert. Mert ahogy mi a hűtővel jártunk, úgy lehet ezzel is. Hogy a törlesztőrészlet kijön az áramdíjból ,ráadásul mostanában nagyon gyakran adnak kamatmentesen is, csak vegyen valaki.
Egyébként a villanybojlernél sokat lehet fogni a rendszeres vízkőtlenítésen. A múltkor cserélték a nagycsaládos házban a fűtőszálat, hát, egy nagy teregetőlavórba kotorták ki a vízkövet, sok kiló volt. Azt mindet felmelegíti, mielőtt a vízhez érne...

Érdemes böngészgetni a kislábnyom hírleveleit meg útmutatóit tippekért például ezt:
http://karbonkalkulator.hu/sites/default/files/letolt/csaladi_utmutato_web_1.pdf

Erika, amikor mi lakásban laktunk, csak a szobákban volt fűtés, a konyhában és a fürdőben nem. A fürdőben egy melegfújó kis kockát használtunk, ami 10 perc alatt meleget csinált a négy négyzetméteren. A konyhában pedig egy infra hősugárzót, ami nem csak a levegőt melegítette, hanem hőérzetet csinált. Volt egy időzítőnk, azzal beállítottuk, hogy fél órával ébredés előtt kapcsoljon be, és akkor már kellemesen lehetett kávézni a konyhában.

És végül még észosztásnak, létezik egy kis fogyasztásmérő kütyü, amivel ki lehet számolni, melyik gép mennyit fogyaszt, mi az, aminek a cseréjén, csökkentett használatán érdemes elgondolkozni. 3-4 ezer forintért lehet kapni.

Timi írta...

Én is gondolkodtam az elején, hogy csatlakozzunk, de visszariasztott, hogy úgy tűnt, sok adminisztrációval, ilyesmivel jár. Mert amúgy a szokásaink megvannak. Energiatakarékos égők, fűtés beállítása, vízspórolás, szelektív hulladékgyűjtés, fával is fűtünk, komposztálunk. A villanyszámlánk 15000 körül van az anyósommal együtt kb. 200 m2-es házban, hat fővel :)
Komposztálni nem bonyolult, nem kell hozzá szuper komposztáló, nekünk raklapokból van egy háromoldalú négyzet összeütve, de egyszerűen kijelölt helyen a földre halmozva is lehet :)

Timi írta...

Nagyon jó ez a letölthető pdf, köszi!

vargaera írta...

Szia!

sajnos nekünk nem volt módunk (egyszerűen nem tudtunk időt szakítani rá) benevezni, pedig kedves barátnőm nagyon invitált. Jövőre szeretnénk majd!!

Megadtam neki a blogotok címét, mosonszolnoki, tesódat ismeri is (talán te is: Kocsis Angéla). Ők is nagyon lelkesek és ügyesek, biztosan elolvassa majd ezt a bejegyzést és írni is fog! :)

Minden jót!

Era

Viki írta...

Huhh, az a 9300 forintos villanyszámla nekem is misztikusnak tűnik: Nekünk csak A energiaosztályos háztartási gépeink vannak, igaz, még a főzőlap is elektromos, viszont indukciós, azaz, nincs sok elvesztegetett energia főzéskor, a mosógép, mosogatógép mondjuk naponta megy kb, főzni is naponta főzök, az elektromos sütőt is többször használom egy héten, porszívó a 2 gyerek mellett 2 naponta, de Tv-t nem nézünk (azaz eddig nem néztünk, csak most vettünk egyet), energiatakarékos izzóink vannak, gázkazánunk van, ami szintén árammal megy (plusz a kétkörös fűtésszabályzó elektronikája is fogyaszt egy izzónyit- és hát a vezérlés nagyjából egész nap megy, mivel itthon vagyunk, bár épp most csinálta meg Feri, hogy ha nem fűt a kazán a padlófűtés keringetője se menjen és fogyassza az áramot feleslegesen), a vízcsapjaink mind víztakarékosak (bár ez nem tartozik az áramhoz, csak úgy eszembe jutott), szóval nekünk is mindig 10 ezer felett van a számlánk.... Nem átalány, óraállást diktálok minden hónapban. Náluk inkább a gáz a durva, azt le se merem írni mennyi ;)

Erika írta...

Az infra hősugárzó ötlete tetszik!Vajon használhatom a fürdőben folyamatosan?Muszáj állandóan fűteni, mert a gyerekeket nem szeretném jéghidegben wcztetni, meg van bent egy fregoli is. Tudom, jobb lenne a szobában szárítani, amit amúgy is fűtünk, de akkor mi nem férünk a szobákba be.Gondolkoztunk a gázmelegítő és törülközőszárító kombón,ezzel kb 15 ezer ft-ot sporólnánk

kocsisangel írta...

Szevasz Kikó!
Mi is kislábnyomversenyzünk, úgyhogy húzzatok bele! :)))))
Örülök, hogy látlak! Idától nekem is kéne Zeer edény! Remélem, csinál, én itt és most rendelek, ha lehet!:)))
Hajrá!!! Csokis A.

kikocs írta...

szia Angéla! :) belehúzunk, belehúzunk, bár a nyereményre nem pályázok, esélytelen. Idát meg rábeszélem majd a Zeer edényre :)

Erika, lehet folyamatosan használni, ugyanúgy hőkapcsolóval van ellátva, mint az összes többi ilyen. De mondom, én azért szerettem, mert ha beültünk a jégverem konyhába, és oda ültünk közvetlenül, ahova irányítva volt, akkor nagyon kellemes volt, hiába volt körbe 15 fok. Mondjuk akkoriban más életet éltünk, nem igazán voltunk sokat a konyhában :)
Örülök hogy ütögetem én is a szöget a fejedbe, gondoljátok át a mindenféle lehetőségeket! :)

kikocs írta...

Era, köszönöm, lám, kicsi a világ, tényleg egymásra találnak az ismerősök :)

Viki a gáz nálunk sem kevés :( fűtjük az ablakokon át Közép-Kelet-Európát... Az áram ennyi, mondjuk tudod, nekünk nincsenek csillárjaink, csak a csupasz körték, így mindenhol csak egy égő ég, és általában mind egy helyen vagyunk, és hát a főzés sem villany, a fűtéshez is minimális megy. Mi általányt fizetünk, Gergő írja minden hónapban a fogyasztást, napi átlagot számol, meg minden. Télen napi 7-8kw, nyáron 4-5kw-ot eszünk.

vargaera írta...

:)

Nálunk nincs gáz, villannyal megy minden (a bojleren (hajdú) és a házi vízművön (metabo) kívül mindenünk (=hűtő, mosógép, villanytűzhely) energiatakarékos, A+ -os. Nincs tévénk, mosogatógépünk, alkalmanként használjuk a kávéfőzőt, vízforralót, szendvicssütőt, botmixert. A porszívót naponta, többször is (seprűzhetnék, de ezzel egy csomó időt takarítunk meg). Naponta megy néhány órát a laptop és a minihifi (rádió, CD). Energiatakarékos égőink vannak, naponta főzök (a tűzhelyet sokat használom). A házunk köbö 90 nm. A villanyszámlánk 13 ezer FT/hó.

Szerintem mindenképpen érdemes utánajárnai az extramagas számláknak!!!!

vargaera írta...

És naponta mosok, van, hogy kettőt is!

ez lemaradt :)

Timi írta...

Ja, a gázszámla nálunk is külön téma... Még úgy is, hogy spórolunk rajta a fafűtéssel. Viszont még nincs szigetelve a ház, talán idén... ez még egy építkezés tulajdonképpen, egy félkész ház.

Viki írta...

na közben megjött a januári áramszámla: 10.769,- forint, ami 140 négyzetméterre és 4 főre, amiből 3-an egész nap itthon vagyunk, asszem mégsem olyan rossz! ;)

kocsisangel írta...

Szia Kikó!
Ma jött meg villanyszámla.
Csak, hogy vagánykodjak: 8100 Ft :))) Kiszámoltam, ez napi 5,25 kWh-s átlag. Jó, igaz, hogy mi kissé nomád körülmények között élünk:))) de ezt szeretjük.
Igazából van egy majd 90 éves parasztházunk zárva is jól szellőző ablakokkal, meg hőáteresztő padlással, de legalább a falak jók, 50 cm vastagok. És nincs villanybojlerünk (nem is akarunk), hanem fatüzelésű fürdőhengerrel melegítjük esténként a fürdővizet, és ugyanez adja a fürdőszoba fűtését. Villanytűzhelyünk is van, amit nem szeretek, és fűtési szezonban nem is használom, mert van egy hatalmas sparheltünk, amivel a konyhát fűtjük. Ezen főzök-sütök, nagyon tuti!!!(Melyik gáz- vagy villanytűzhelyen lehetne egyszerre 8 fazékban, meg 2 tepsiben ebédet készíteni?? Mert a sparhelten lehet!) A szobákat cserépkályhával fűtjük, tehát nálunk egyáltalán nincs gáz:)))
Egyébként tervezzük, hogy központi fűtést alakítunk ki, de még megy a vita, hogy s mint legyen. Én a magam és a környezet szempontjából azt tartanám a legjobb megoldásnak, ha egyetlen rendszerről menne a fűtés, vízmelegítés és a főzés is. Tehát ún. vízteres sparheltet szeretnék, meg jó nagy puffertartályt, sőt, ha lehetne, még kemencét is építenék hozzá, de ez utóbbi sajnos nem fog összejönni. De nem bánom, a sparheltért lemondok róla. (A kreatív férfiagy egy kazánt bírt kiötölni, amit a garázsban helyezne el, hogy minden alkalommal kabátot és cipőt véve az udvaron keresztül kimehessek tenni a tűzre. Hát nem. :))) A benti fűtés, bár viszonylagos kosszal jár, meg több munkával a fabehordást tekintve, azért is nagyon jó, mert akkor amint begyújtok, egyből a lakásban adja le a meleget, nem keringeti jó sokáig, meg a kazánházat fűti.

Egyébként a Kislábnyom versenyről: az egyik vállalásunk az volt, hogy lecseréljük a legtöbbet fogyasztó háztartási nagygépünket. A fagyasztó esett ki a játékban, évente több, mint 520 kWh-t fogyaszt a januári mérés szerint (még jó, hogy a nyárit nem tudjuk:)))
Úgyhogy most keressük ma megfelelőt, vagyis már meg is találtam, de sajnos kicsit drága. Úgyhogy úgy tűnik, bele kell menni egy kevésbé jó, de olcsóbb megoldásba (az éves fogyasztásban kb. 60-70 kWh a különbség, meg 30 ezer forint.)

Ti melyik család vagytok a versenyben? Csak hogy tudjam, melyikünk vezet:)))) Mi a mosonszolnokiak vagyunk.

Ja, és a Zeer-edényt komolyan gondoltam! Győzd meg légyszi!!!!!!

Ajánlom mindenkinek az energiatudatoshaz.hu-t. Nem csak építkezőknek!
Üdv. Csokis A.

kikocs írta...

Angéla, menőzz csak! :) És írj priv. kikocska és freemail a címem, akkor írok személyes adatokat is. Ha valaki nagyon akarja, úgyis beazonosít, de azért inkább nem írok a blogon vezetéknevet...

Megjegyzés küldése