Nem annyira könnyű helyzet...

Nem igazán a mi hetünk ez a mostani. De megint csak hálás tudok lenni, hogy nem a múlt héten kezdődött a sorozat. Vagy fél év múlva. Nem is tudom melyikkel kezdjem, döntsön az időrend...
Misi szombatról vasárnapra hirtelen felszökött magas lázzal küzdött, ami ugyanolyan hirtelen magától lement végül, és másnaptól fáljalta a hasát. Kampányszerűen. Kapott mindig mentateát, ami rendbe is hozta pár órára, hasmenése nem volt, azért aggódtam, de nem nagyon, és hát program is volt bőven. Aztán kedd reggelre megint magas láz, és vér a reggeli kakiban. Pánik, netes diagnózis, még nagyobb pánik, egészségügy hívogatása minden szinten, ügyelet kivételével, mert a kórház réme azért attól elriasztott. Végre elértem a doktornéninket is, aki megnyugtatott, szereztünk mintagyűjtőt, bevittük a Megyeri útra, amit kell, és most várunk, hogy kell-e antibio, vagy nem. A kedd elég rossz volt a lázzal meg az elesettséggel, délben Misi odajött, hogy "Anya! Légyszikönyörgök, altass el!" Az a Misi, aki fél éve nem alszik otthon délben. De az alvás nagyon jót tett neki, azóta jobban van. Egyébként semmi nem típusos, a vér maradt, de nem nőtt, van alvadt is, friss is, hasmenés továbbra sincs, az a napi egy mondjuk hígabb, de ennyi. Misike most már jól van, nem lázas, jó kedvű, játszik, tartja a tejmentes diétát, bár néha odajön szomorúan, hogy "anya, én nagyon szeretem a tejet". Holnap elvileg már lesz eredmény, és kiderül, hogy lehet-e kezelni valamivel. Igyekszem nem aggódni, mivel egyébként nem látszik rajta semmi, azért izgulok a holnap miatt.

A másik derültégből tegnap jött, olyan 10 felé hív a Gergő, hogy akkor végre nem kell szenvedni többet a melóhelyével, mert közös megegyezéssel felbontották a munkaviszonyt. Gyakorlatilag kirúgták, ahogy a másik projekt résztvevőit is, 9-ből ketten maradtak ott, akik már a kezdetektől a cégnél voltak. Bizonyos szempontból várható volt, más tekintetben viszont váratlan, hiszen múlt héten írták át a munkaköri leírásaikat, és két hónappal ezelőtt rendezték végre a bérüket, hogy minden teljesen le legyen papírozva. Egyébként elég korrektek, azonnal eljöhettek, és ma csak leszámolni kell bemenniük, a fizut jövő hónapra még kapják, és nem szabinak vetetik ki, hanem a bennmaradt szabikat is kifizetik. Az látszott, hogy gond van, de őket mindig nyugtatták, hogy majd lesznek leépítések, de őket nem fogja érinteni.
Azt hiszem, nyugodt vagyok. Első pillanatban megijedtem, és nagyon elanyátlanodtam, hogy most mi lesz, Gergő fizuja nélkül meg vagyunk lőve teljesen. De aztán eszembe jutott pár dolog. Először is, tavaly januárban nekem volt egy ígéretem odafentről, hogy gondoskodni fog rólunk a Jóisten, akárhogy is lesz. Ez adja a legnagyobb erőt. Az eszemet meggyőzni azért nehezebb volt, de sikerült. Egyrészt Gergő nagyon jó szakember, ért ahhoz, amit csinál, és szereti is csinálni. iPhone-t programoz, ami most keresett dolog, ráadásul a kezdetektől, vannak az App Store-ban referenciái, stb. Van egy fizetett hónapja munkát találni, mégpedig nem karácsony előtt: az utóbbi három munkahelyén júniusban és júliusban kezdett. Másrészt ha mégsem talál munkát azonnal, én nem gyesen vagyok, hanem 4 hónapig még kapom a fizetésemet a szabimra. Amit meg lehet emelni egy kicsivel a családi kedvezménnyel, és G. munkanélkülire is jogosult, úgyhogy pár hónapig a vésztartalékkal együtt ki tudjuk húzni. Pont igénybe lehet majd venni a hitelre az árfolyamrögzítést, ez is könnyíti a helyzetet.
Aztán Gergő már úgysem érezte jól magát. Úgy szeretem, mikor lelkesedik egy feladatért, és hát már régóta nem volt ilyen a melóhelyén... A tervezett nyaralások persze most ki tudja, hogy lesznek-e, ablakcseréről nem is beszélve, júliusra terveztünk több dolgot, meglátjuk majd. Remélem, ezt a hónap pihit ki tudjuk élvezni majd családilag.
Mindenesetre tegnap már interjúzott, én meg gyűjtöm az álláshirdetéseket, küldözgetem az önéletrajzát. Nem reménytelen a helyzet, rendben lesz minden.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

16 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia,
nekünk a vér a kakiban campylobacter fertőzés volt, Van rá jó antibio, mi csirkehústól kaptuk el.

dolinka

gabi79 írta...

Nng.com, ők folyamatosan keresnek szakembereket. Próbáljátok meg, valahol fenn vannak az állasok, de most nem találom. A Joisten pedig meghallgat!

Erika írta...

Ha úgy nézed, akkor Gergő dolgát megkönnyítette a cég, mert helyette lépett. Ő meg úgyse érezte már jól magát. Állást biztosan hamarosan talál, te pedig megkaptad a választ arra a kérdésedre, hogy szabad-e a vésztartalékhoz nyúlni. Néha csak úgy elrendeződnek körülöttünk a dolgok, és ez szerintem jó. Misinek jobbulást, remélem semmi komoly.

4Gyerek írta...

drukk a laborlelethez.
Gergőnek meg hamarabb akad új mintse időtök lenne komolyabban aggódni.

egy anya írta...

Megemelem a kalapom előtted. :) Mondanám, hogy minden rendben lesz, de ezt te úgyis tudod.

Viki írta...

Én tegnap gratuláltam a boldog munkanélküli öcsémnek! És Ő örült ennek! Azt mondta, végre valaki, aki jól érti a helyzetet. :))
Amúgy meg, ahogy ismerem, jövő hónapban elkezd majd dolgozni egy új helyen, ahol látszólag van munka, aztán amilyen mázlista, megint, mint eddig a létező összes munkahelyén, hamar kiderül majd, h ott sem ekll megszakadni a fizetésért, és csinálhatja a privát melóit, ahogy eddig ;)

Misinek meg jobbulást! Remélem, nem derül ki semmi komoly!!! Szorítok én is!

Névtelen írta...

Valahogy mindig nyugodt vagyok, ha megszűnik egy munkahely. Tudom, hogy új feladatok és ajtók jönnek :)

Jobbulást Misinek!

Dius írta...

Misinek jobbulást. A többihez meg kicsi vagyok.. de drukk..

Szitya írta...

Hát, én izgulósabb vagyok, mint az előttem kommentelők. De nagyon szurkolok!!! Misi miatt, és Gergő miatt is!

Betti írta...

Ne izgulj, minden rendben lesz!

Névtelen írta...

Bocs, hogy kotnyeleskedek, de miért közös megegyezés? Tudom én, hogy öntudat, meg minden, de akkor is. A munkanélküli esetében sem mindegy, hogy közös megegyezés, vagy felmondás. ( Vagy mindegy, csak nem vagyok benne naprakész) Nyilván, ha a munkáltató a közös megegyezést erőltette, akkor azért tette, mert neki az az érdeke.

Szorítok nektek!

Zsóka írta...

Misinek jobbulást!! gyógypuszik :-*

Nagyon jól látod, örülök, hogy pozitív vagy, így is kell!! Párod melója meg sztem is felkapott, úgyhogy ne izgulj.

kikocs írta...

Köszönjük mindenkinek a jókívánságokat!

Dolinka, most jött az eredmény, Misinek is az, szerintem neki az nem tesz jót, hogy képes megetetni a kutyát, és ugyanabból a kekszből enni...

kikocs írta...

Ja, és Viki, azért szeretné már, ha nem így lenne :) Halálosan fárasztja a sok olyan munkahely, ahol nincs értelme a munkájának. Szerintem azért dolgozik itthon is, hogy legyen valami eredmény is, nem a plusz pénzért. De tény, hogy bizonyos szempontból nagyon megkönnyebbült, és így én is.

Viki írta...

... szerinted én ezt nem tudom?;)
De most már egyre biztosabb, anélkül, hogy hinnék a karmában, hogy a Gergőjé olyan, ha elmegy egy céghez dolgozni, ott előbb utóbb elfogy az értelmes meló és lehúzzák a rolót. Ha lenne cégem, én tuti nem merném alkalmazni ;))))

És éljen, hogy Misinek csak egy könnyen kiirtható bacija van!!

United.credit írta...

A jogos kölcsön megszerzése mindig is óriási probléma volt oly sok finanszírozásra szoruló ügyfél számára. A rossz hitelképesség és a fedezetek kérdése mindig aggasztja az ügyfeleket, amikor hitelt igényelnek egy törvényes hitelezőtől. A UNITED.CREDIT FIRM azonban megváltoztatta ezt a hitelezési szakadékot. A UNITED.CREDIT FIRM-et a hitelező szervezet tanácsa akkreditálta arra, hogy 2%-os kamattal nyújt kölcsönt helyi és nemzetközi ügyfeleknek. Kiváltságos volt számunkra, hogy kielégíthessük pénzügyi igényeit. A kölcsön kiadása nem akadályozhatja meg a szükséges hitel megszerzését.

Szolgáltatásaink közé tartozik: -
* Befektetői hitelek
* Adósságkonszolidáció
* Második jelzálog
* Üzleti hitelek
* Személyi kölcsönök
* Nemzetközi kölcsönök

Nincs társadalombiztosítás és nincs hitelellenőrzés, 100% garancia. Csak annyit kell tennie, hogy pontosan tudassa velünk, mit szeretne, és mi biztosan megvalósítjuk álmait. A UNITED.CREDIT FIRM IGEN-t mond, ha a bankja NEM mond NEM-et. Végül pedig kis hitelintézeteket, közvetítőket és kisvállalkozásokat finanszírozunk, mert korlátlan tőkével rendelkezünk. A kölcsön megszerzésével kapcsolatos további részletekért: Kérjük, azonnal válaszoljon erre az e-mailre: united.credit411@gmail.com

Cégnév: UNITED.CREDIT HOME
A cég e-mail címe: united.credit411@gmail.com
NMLS cégazonosító: 315276


Mottó: LENDIND generációk számára.

Megjegyzés küldése