Ökomama leszek!!!

Jelentkeztem az Ökomama képzésre Gödöllőre. Egy évig tart, heti kétszer kell majd iskolába járni, napközben. Ökogazdálkodó, ökomenedzser végzettséget ad majd, segítenek a végén elhelyezkedni is. Ami miatt még nagyon népszerű volt a dolog, hogy nem csupán ingyenes a képzés, hanem ösztöndíjat is fizetnek, sőt, a gyerekfelügyeletet is vállalják az órák alatt.

Nagyon akartam, hogy felvegyenek. Amikor ezelőtt 9 évvel befejeztem az iskolát, azt mondtam, soha többet. A mai napig álmodok róla, hogy bolyongok a fősuli folyosóin, és keresem a vizsgahelyet, mert kiderült, hogy hiányzik valami jegyem, vagy leadandóm, amiről elfeledkeztem. Az utolsó éven ugyanis már Budapestről jártam le naponta, és hát nem mindent vettem igazán komolyan, meg rengeteget kellett küszködni a TO-n. Átvészeltem a kreditrendszerre váltást, meg a számítógépes vizsgarendszerek bevezetését is sikeresen... És most mégis, nagyon akartam.

Két évvel ezelőtt kitöltöttem egy kérdőívet ami ennek a képzésnek az előkészítését szolgálta. Már akkor is érdekes volt, de Misi akkor ugye egy éves volt, elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy ilyenbe belevágjak, de kértem, hogy küldjenek értesítőt róla, ha lesz ilyen.
És küldték valamikor áprilisban. Hihetetlen módon megörültem neki, úgy éreztem, nekem találták ki, pedig akkor még fel sem tűnt az ösztöndíj. Azonnal jelentkezni akartam, de ugyanilyen gyorsan kiderült, hogy nem lehet, a dunakeszi kistérségből nem vehetnek fel senkit. Napokig el voltam kenődve miatta. Még azon is gondolkoztam, hogy bejelentkezem egy ismerőshöz Erdőkertesre, mert akkor mehettem volna, de aztán annyira bonyolult lett volna, hogy inkább letettem róla. Meg hát mégiscsak csalás. Úgyhogy beletörődtem, nem leszek ökomama. Aztán egyszercsak egyik ismerősömtől jött egy mail, hogy ezt találta, szerintem érdekelhet-e valakit. Az volt benne, hogy az ökomama képzést kiterjesztették a dunakeszi és nemtudommégmilyen kistérségekre. Két nap volt a jelentkezési határidőig. Azonnal jelentkeztem, és feltettem a levlistánkra is. Még rajtam kívül vagy 10 anyuka jelentkezett az egyesületből. Még eszembe is jutott, hogy micsoda konkurenciát csináltam magamnak, aztán rögtön az, hogy nem is, mert ha ott a helyem, úgyis felvesznek, ha meg nem, akkor nem.

És ott a helyem, úgy tűnik. Ma volt a felvételi, és délután már telefonáltak is, hogy gratulálnak, és mehetek a kulcs-kompetencia vizsgálatra. Ami nem tudom mi, de ízelítő lesz bizonyára abból, amit csinálni fogunk egy évig.

Ez a gondoskodás hihetetlen, ami az én életemet mostanában kíséri. Csoda csoda hátán. Hogy Gergőt akkor rúgják ki, amikor, hogy rögtön talál munkát, hogy olyant, amire vágyik, hogy ahogy lejár a szabim, tanulhatok valamit, amire vágyok tudni, és ezért még fizetnek is, kb. annyit, amennyi maradna, ha bejárnék dolgozni félállásban a régi munkahelyemre...
Annyira csodálatos, hogy nagyon nem érzem úgy, hogy megérdemlem, és kicsit félek tőle, hogy holnap felhívnak, hogy bocsánat, félreértés történt.
Akkor holnap írok róla egy szomorkodós posztot, de addig is örülök neki, hogy ökomama leszek.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

15 megjegyzés:

Dominika írta...

Én mindenesetre gratulálok! Nagyon jól hangzik!!! :-)

Erika írta...

Örülök, hogy mégis sikerült! Neked tényleg ott a helyed.:)

ivetabt írta...

nagyon jól hangzik! hajrá:-)

myway08 írta...

majd oszd meg velünk, jó? hogy hogyan i skéne csinálni. Gödöllő... reménytelenül messzi. Én bevallom vmi mentálhigiénés képzést szeretnék. sztem megtalál, ha eljön az ideje.

zsuzsi83 írta...

Megérdemed! Nagyonis! Gratula!

írta...

Szia, bocs, hogy így ismeretlenül írok, egy ideje olvasgatlak, fel is vettelek a bloglistámba, úgyhogy gratulálok a jó hírhez!!! :) Képzeld, én kedden voltam, nagyon szimpatikus a képzés meg a tematika is, de biztos voltam benne, hogy nem sikerült, aztán most jött az e-mail, hogy fölvettek, nem is értem, olyan hihetetlen... Na,hátha majd személyesen is megismerkedünk, még egyszer gratula!!!

csicseriborsó írta...

Ez MÁR SIKERÜLT. És ezután is sikerülni fog. Nagyon örülök,mert megérdemled.

M.Évi írta...

Nagyon gratulálok! Igazán neked való ez a képzés!

kikocs írta...

Köszönöm mindenkinek! :) Ma jött megerősítő e-mail, úgyhogy kezdek lassan megnyugodni. Sajnos a címzettek között senki nincs az egyesületből, de csak 22-en vagyunk rajta... Még reménykedek...
Orsi, feltétlen hozzuk majd össze! 9-től megyek a képzésre, ha te is, szerintem a fénykép alapján megtalálsz majd :)

Kata anya írta...

Gratulálok!!!

írta...

Szia, én ezen a héten járok végül, mert mindkettő jó volt, és meghagytam nekik, hogy döntsenek helyettem attól függően, mikor vannak kevesebben. Úgyhogy most nem találkozunk, de szeptembertől már egyben leszünk, max. 2 csoportban néha, úgyhogy majd akkor :) Én is éltem a gyanúperrel, hogy ma kiderül, hogy mégse vettek föl, csak egy félreértés volt, de azért talán most már elhiszem. Az kiderült, hogy az ökogazdálkodó az egy külön okj-s képzés, ezt nem kapjuk meg, itt inkább mindenbe betekintünk kicsit, egy elég széles ismeretanyag lesz, és erről adnak egy tanúsítványt. A tanítás valszeg hétfő és péntek lesz, de még ez se fix, és 3-ig fog tartani, mert lesz benne egy ebédszünet is, methogy kapunk ebédet is az egyetemi menzán... Izgalmas várakozást neked, és szép nyarat :)

Névtelen írta...

Utólag is gratulálok, most jutottam ide. És tényleg oszd majd meg, ahogy myway írta :)

Csimotanya írta...

szia Kikocs!

néha olvasgatlak...gyereketető, bakka, négy a lány vonalon...most kerestem rá hátha már dob ki valamit a google az ökomamákról...és lám:)
én is megyek:)
hétfőn lesz jelenésem...bár én hétfőn is mentem potyára.
orsi !milyen volt a hét???

írta...

Nahát, mennyi virtuális ismeretlen ismerős :) A hét jó volt, nem sok köze van ahhoz, amit Kikocs sejt, vagyis nem szorosan a képzéshez kapcsolódik, bár nyomokban arról is kiderülnek dolgok :) Na, direkt titokzatoskodom, mert ez is a tréning része, és nem akarom lelőni a poént, bocs. Közben-utána beszéljünk, nagyon kiváncsi vagyok, milyen lesz/volt nektek! Szerintem jól fogjátok érezni magatokat, a részleteket meg majd kitárgyaljuk :)

United.credit írta...

A jogos kölcsön megszerzése mindig is óriási probléma volt oly sok finanszírozásra szoruló ügyfél számára. A rossz hitelképesség és a fedezetek kérdése mindig aggasztja az ügyfeleket, amikor hitelt igényelnek egy törvényes hitelezőtől. A UNITED.CREDIT FIRM azonban megváltoztatta ezt a hitelezési szakadékot. A UNITED.CREDIT FIRM-et a hitelező szervezet tanácsa akkreditálta arra, hogy 2%-os kamattal nyújt kölcsönt helyi és nemzetközi ügyfeleknek. Kiváltságos volt számunkra, hogy kielégíthessük pénzügyi igényeit. A kölcsön kiadása nem akadályozhatja meg a szükséges hitel megszerzését.

Szolgáltatásaink közé tartozik: -
* Befektetői hitelek
* Adósságkonszolidáció
* Második jelzálog
* Üzleti hitelek
* Személyi kölcsönök
* Nemzetközi kölcsönök

Nincs társadalombiztosítás és nincs hitelellenőrzés, 100% garancia. Csak annyit kell tennie, hogy pontosan tudassa velünk, mit szeretne, és mi biztosan megvalósítjuk álmait. A UNITED.CREDIT FIRM IGEN-t mond, ha a bankja NEM mond NEM-et. Végül pedig kis hitelintézeteket, közvetítőket és kisvállalkozásokat finanszírozunk, mert korlátlan tőkével rendelkezünk. A kölcsön megszerzésével kapcsolatos további részletekért: Kérjük, azonnal válaszoljon erre az e-mailre: united.credit411@gmail.com

Cégnév: UNITED.CREDIT HOME
A cég e-mail címe: united.credit411@gmail.com
NMLS cégazonosító: 315276


Mottó: LENDIND generációk számára.

Megjegyzés küldése