Én vagyok a kedvenced?

Nándi nekem szegezte a kérdést, miután csak neki vettem egy dobozos üdítőt, a tesóinak nem, és mondtam is, hogy nem is fognak kapni most ők semmi extrát, mindezt a szombati kettesben vásárlás alkalmával:
- Anya, én vagyok a kedvenced?
- Te vagy a kedvenc Nándim - ütöttem el a kérdést, de sokkal okosabb ő annál, hogy ezzel megnyugodjon. Pár perc csend után megkérdezte, egyértelműsítve a kérdést:
- De engem szeretsz legjobban?
Mit lehet erre mondani?

Én azt mondtam némi hezitálás után, megpróbálva felidézni a Testvérek féltékenység nélkül c. könyv ide vonatkozó passzusát, sikertelenül*, hogy igen, legjobban szeretem őt. Megpróbáltam kicsit áthelyezni a hangsúlyt. Aztán pár perc múlva, miközben beszélgettünk erről arról, mondtam azt is, hogy a testvéreit is legjobban szeretem. Talán nem vettem el mindent tőle.

Mit lehet egy ilyen direkt kérdésre mondani?
Mindegyikük a kedvencem, és mindegyiküket legjobban szeretem. És ez nem önáltatás, hanem egyszerűen így van. Néha próbálom rajtakapni magam, hogy kedvencem-e valamelyik, megfogalmazni, hogy miért is szeretem valamelyiket jobban, mint a másikat, de még ha az ördög ügyvédjét játszom is, nem tudom egyiket sem a többi elé tenni. Egyik percben az egyik, a másikban a másik, még azt sem mondhatom, hogy valamelyik többször van legjobban szeretett pozícióban, hogy jobban szeretnék bármelyikkel kettesben lenni, vagy játszani, vagy akármit. Ott már sokkal egyértelműbb tudok lenni, hogy kivel tudom legjobban éreztetni, hogy szeretem, de ez független az érzelmeimtől, inkább a képességeim, személyiségem függvénye.

És egy kis színes így a végére, ami reményeim szerint zárja lassan ezt a hullámvölgyet, amit tapostunk a napokban.
Nándinak találtunk új (használt) nagyobb bicajt, nagy konfliktus, ki próbálja ki, hogyan, mennyit mehet rajta kicsoda, aztán már az is, hogy ki hova néz, és merre görbül a haja. Örül az ember mindig az ilyesminek. Aztán ráadásul sikerült fagyiból Rékának lemaradni a kedvencéről, nagy szomorúság. Vagyis mégnagyobb. Aztán Nándi nekiadta az övét, mert neki még jutott. Ilyen dumával:
- Réka, ha nem zavar, hogy már beleharaptam a fagyimba, neked adom az epreset. Mert nagyon szeretlek. De a másik fagyi tovább fog nekem tartani, ne legyen rossz neked miatta! Nagyon szeretem a Rékát.
Nekünk azonnal magától értetődően Annapetigergős szemöldökünk lett Gergővel, nagy összenézés, Nándifejmegpuszilgatás. Egy perc csend, fagyievés, megszólal Réka:
- Én is nagyon szeretlek Nándi, csak én nem mutatom ki.


*A sikertelenül annyit takar, hogy az jutott csak eszembe, hogy nem mondjuk, hogy őt szeretem a legjobban, de nem jutott eszembe, miért, talán azért, mert akkor szembesítem vele a gyereket, hogy a szeretetünk elveszíthető? Aztán még az is, hogy ha valamelyiket jobban szeretjük, igenis valljuk be magunknak, és kezeljük a helyzetet tudatosan. Pedig ott voltak a jó kis képregények, hogy mit kell ilyenkor mondani, de se kép, se hang.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

4 megjegyzés:

Manka :-) írta...

Együtt érzek veled. :D

Minap az én legnagyobbik lányom is megsértődve kérdezte: De anya, nem én vagyok a kedvenc gyereked?! (Mertem azt mondani a húgának az ő jelenlétében, hogy gyönyörű... :D )
Én azt mondtam neki, hogy nem, nincs kedvencem, mindegyiküket egyformán nagyon szeretem. De ehhez hozzá tartozik, hogy azt is mondogatom nekik - és akkor szintén ezt is hozzátettem -, ami szintén igaz, mindegyik különleges a számomra, olyan, mintha egyetlen volna. És ez az igazság. Én sem tudnám azt mondani, egyikük jobban a szívem csücske a többinél, de mindegyik annyira egyedi és annyira más szeretetet és figyelmet igényel - mindegyik különleges.
Amikor ezt mondom a legnagyobb lányomnak, hogy ő különleges számomra, mindig felderül az arca. Elér hozzá az üzenet - látom. A középsőnek pedig akkor derült fel, amikor megerősítettem abban, hogy ő is lehet szép, nem csak a nővére. :-)
Hiába, kinek mi kell a lelki egyensúlyához... :D

Viki írta...

Réka dumája, hogy "én is szeretlek, csak nem mutatom ki" mindent visz, hangosan felkacagtam, pedig Bori itt alszik tőlem pár méterre!! :-)
Nekem még könnyű dolgom van: az egyik a legkedvesebb kicsi lányom, nem mellesleg Apa tündérhercegnője, a másik a legkedvesebb kicsi fiam, másodállásban "a trónörökös", és mi ezzel az ő életkorukban (3 és majdnem 1,5 év)egyelőre meg is volnánk ;)

Timi írta...

Most nem gondolkodtam nagyon sokat, és nem voltam mostanában ilyen szituációban, de lehet, hogy ilyen egyenes kérdésre, amikor egyikükkel kettesben vagyok, rámondanám, hogy igen, téged szeretlek a legjobban. És nem tenném hozzá, hogy meg a másik kettőt is a legjobban szeretem... Lehet, hogy rosszul gondolom, és ennek az a hátulütője, ha hazamegy azzal, hogy bibí, anya engem szeret a legjobban... De ott és akkor talán igaz is. Azért vagyok vele kettesben, és azért vettem csak neki dobozos üdítőt. Máskor meg a másikat szeretem legjobban, és közben mindet legjobban szeretem. Én ma Csongort szerettem a legjobban, amikor a két bátyja hangos kis őrült volt a boltban, ő meg olyan csendes, nyugodt és türelmes :) Aztán Regőt, amikor zsiráfokat rajzolt, és végül Marcit, amikor szurkolózászlót készített :)

kikocs írta...

Egy kis feedback, ami mindig jól jön. Ebédeltünk, Nándi tökfőzeléket evett, mi lecsót. Nándi felhívást tett közzé, miszerint aki nem szereti a kolbászt, ő boldogan elfogadja. Nem volt jelentkező, úgyhogy mondtam neki, hogy szeretem a kolbászt, de őt még jobban, úgyhogy minden kolbászomat kiválogattam és nekiadtam. Nagyon boldog lett tőle. Ugyanígy aztán adtam neki az innivalómból is, amire meg már az volt a felelet, hogy tudom, hogy legjobban szeretsz engem anyukám! Meg őt is, meg őt is. Mutatott a tesóira. Jó ez így.

És igazatok is van :)

Megjegyzés küldése