A vám meg a rév, avagy nyerészkednek-e a környezetvédelmen?


Ebben a nagy fogyasztói társadalomban ciki spórolni, kivéve, ha ezt a környezetvédelem jegyében tesszük. És bizony eljött az ideje annak is, hogy a környezetvédelem jegyében túlfogyasztunk, ami bizony környezetszennyező. Erről már írtam a visszacsapó hatással kapcsolatosan, de ezen kívül is vannak fenntartásaim.


Mondjuk egy energiatakarékos égő határozottan környezetbarátabb, mint a hagyományos, bár nyilván nem véletlen drágább, nyilván az előállításához több dolog kell, és még higany is van benne, de sokkal tovább tart, és kevesebbet fogyaszt. Viszonylag egyértelmű mondjuk a helyi piacon vett bio élelmiszer is, vagy a környezetbarát tisztítószerek. Ezek helyettesítenek dolgokat, amiket amúgy is, mindenképpen használnánk, teljesen rendben vannak.

Sokat gondolkozom mostanában rajta, hogy egy-egy vásárlás alkalmával ami elmegy a réven, visszajön-e a vámon. Például ha valaki éljen a környezetvédelem felkiáltással cseréli le az 5 éves autóját kisebb fogyasztásúra, egészen biztos, hogy ebből a szempontból a különbség nem jön vissza, hiszen az előállítás hatalmas terhelés. Ha valaki mindenképpen vesz autót, és úgy választ kisebb fogyasztásút, az persze más, de biztos, hogy túlfogyasztásról van szó, és semmiképpen nem kell elégedetten hátradőlni, hogy jól megadtam az üvegházhatásnak. Jó lenne tudni, hogy mi a helyzet pl. a hibrid autóknál vagy az elektromosoknál. Igaz, hogy nincs olaj alapú üzemanyag, de vajon az akkumulátorok veszélyes anyagai, a nem megújuló forrásból származó elektromos árammal való "tankolás", és újra csak az előállítás ártalmai mennyi idő után "térülnek meg"? Ahogy a bio-dízel is milyen jó, hogy van, de ha mindenhova repcét meg napraforgót ültetnek, hogy legyen sok olaj, mi lesz a természetes élőhelyekkel, és mit fogunk enni? Arról nem is beszélve, hogy milyen vegyszereket használnak a maximális termés eléréséhez. 

Vagy a mosódió. Fantasztikus ajándéka a természetnek - Indiában. Azt gondolom egyébként, hogy a szállítás és a monokultúrák környezeti terhelését bizonyára jól ellensúlyozza a natúr mosódió használata még ha több ezer km-t kell is szállítani. De a kis kiszerelésű, műanyagflakonos folyékony mosódiókészítményeknél már elgondolkozom, hogy vajon nem önámítás-e a környezettudatosság. Nem csak egy üzleti fogás-e, hogy megfogják a kényelemhez szokott vásárlókat is? 

Azt sem igazán értem, miért mondják, hogy a fával fűtés környezetbarát? Igaz, hogy a fa végső soron megújuló, de 20 évig nő, amit aztán pár hét alatt elfűtenek. Mondjuk a pelletről el tudom fogadni, hogy egy speciális kazánban a máshol hulladékká váló fát energiaként hasznosítani tudják, de azt nem, hogy jó lenne, ha mindenki fával fűtene. Még ha pellet is az. Még rohamosabb tempóban fogynának az erdők.

És mi a helyzet a le nem bomló műanyag komposztálóval? Mennyi ideig kell komposztálni, hogy visszahozza a befektetett környezeti ártalmat? És az otthoni szelektív szemetes előrevisz? És amikor évi két-három használat miatt kerékpárt és kerékpárszállítót vesz valaki, hogy a világ másik végére elvigye a biciklit és ott biciklizzen 50km-t?  Melyik jobb, ha többször használok egy darab komposztálható sütőpapírt, vagy ha mosogatószerrel és vízzel mosogatom el a tepsit, mellé a szilikon sütőlapot? Környezetbarát-e a külföldről behozott bio-cuccokat megvenni? És ha 3-4 rétegbe be vannak csomagolva? Jó lenne tudni, milyen használati idő után, milyen fogyasztásnál érdemes már lecserélni egy mosógépet, konyhagépet, tévét, satöbbit, hol az a pont, amikor már nem jó, ha szerelőt hívok? Oké, hogy lebomló kukászacskó, ha már kukászacskó, de ha komposztál, szelektíven gyűjt az ember, hetente egyszer elég kiöblíteni a szemetest, hiszen gyakorlatilag csak csomagolás van benne. Vagy az a mosószer és víz ellensúlyozza a zsákot? És még sorolhatnám a kérdéseimet...

Velem van a baj? Vagy minden arany, amire azt mondják? 

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

10 megjegyzés:

Névtelen írta...

A mosódióra térnék ki. Itt a vadgesztenye. Magyar, sok van, és mosni is lehet vele. le kell hántani a héját, a barnát, kiszárítani, reszelni. Vagy kifőzni mint a mosódiót. Egy darab gesztenye kb. egy darab mosódió. Forrás: http://antalvali.com/comment/64228/vadgesztenye-es-mosas

Lényeg, hogy van itt is szaponin tartalmú, mosásra alkalmas növény. Pl. a gesztenye mellett a szappanfű, amivel szintén hasonló eredményű lesz a hajmosás, mosás, mint a mosódióval.
http://antalvali.com/hirek/a-gesztenye-rejtett-kincsei.html

Minden megvan az adott helyen is, amire szükség van. Mind mosószer, tisztálkodószer, gyógynövény, étel, ásványvíz, stb. Nem kell nekünk Evian, mikor a gyógy és ásványvizek hazája vagyunk, az való a mi szervezetünknek, ami itt terem, itt van a földben.
Nem azt mondom, ne együnk banánt, mert finom. De azt részesítsük előnyben, ami itt van, aminek nem kell utazni.

Zsóka írta...

Kikocs, milliószor gondolok erre, ugyanúgy, ahogy Te. Amit kihagytál: ne dobjunk ki ételt, de mi van a csomagolóanyaggal, amibe beleteszem, hogy későbbre legyen, vagy egy kisebb edénybe, amit aztán pluszban el kell mosni (ha a nagyobb edényből áttettem, mivel az nem fér a hűtőbe)
Rengeteg ilyen van. Nagyon jól összeszedted.
És amikor ilyeneken agyalok, megrémít a gondolat, hogy a nagyvállalatok világszerte mi kárt okozhatnak??? hiszen ebben a tekintetben parányi morzsa, amit mi okozunk, pedig aki mélyebben belegondol, felfogja, hogy ez is óriási teher a környezetnek...és akkor a fő szennyezők a nagyvilágban? belegondolni is borzalom...

ivetabt írta...

Zsóka, - folytatva a gondolatodat: a megmaradt ételt elcsomagoljuk, eltesszük akár a fagyasztóba, ahogy újabb energiát fogyasztunk azért, hogy megmaradjon.
Nagyon nehéz kérdés ez. Sajnos ki kell mondani, hogy a környezettudatosság is jó üzlet lett. Ezzel a címkével is sok mindent el lehet adni, pedig elsősosrban a gondolkodásunkban kellene megjelennie és ahogy Heni írta, elsősorban azokat a termékeket részesíteni előnyben, amelyek helyben lettek előállítva, helyben teremtek meg, nem a világot átutazva jutottak el hozzánk egy jó marketinggel.

Anikó írta...

Ez egy nagyon jó téma! És nagyon is a jelenben van! Én is mint háziasszony, állandóan vacilálok. Mit vegyek meg, mit csináljak? Nagyon sok mindenben változtam, és sok mindenben szeretnék...csak vannak megszokások, vannak "mert ezt megérdemeljük" dolgok, amik nem éppen környezetbarát dolog. Ilyen a mosószer...szeretem az Arile illatát a csuda vigye el, de már egy éve ecettel öblítek, annak az illata nem hiányzik. De a mosódiót még nem tudom megszokni..pl. Viszont a BIO szó hallatán is ráz a hideg, bocsánat!!!! Én inkább a bio helyett, kistermelő, hazai márkát...
Nagyon jó, hogy ilyenekről írsz, elgondolkodtatt mindig!
Szép napot!

undercover írta...

Nagyon jó kérdéeket feszegetsz, és igen, a nagyok (és a média, főként a tv) tudnak igazán tenni valamit. Erre csak két példa: most olvasom a Steve Jobs könyvet, ahol arról írnak, hogy ő és a felesége (1991-ben) két hétig azon vivódtak, vajon amerikai vagy európai mosógépet vegyenek, mert az amerika 4-szer annyi vizet és mosószert fogyaszt mint az európai, és totál tönkreteszi rövid idő alatt a ruhát, viszont 1 óra alatt mos ki, nem másfél alatt (végül német gépet vettek)- de ugye, ez többszáz millió amerikait érintő kérdés. A másik példám: amikor 1993-ban egy amerikai multi itt felvásárolt egy gyárat, a fejenkénti ivóvízfogyasztás napi 700 liter volt!(elpocsékolódott zuhanyozás, WC öblítés, stb.) címén. Mivel a cég nagyon környezettudatos, ráugrottak, és persze némi tartós beruházással (takarékos csaptelepek, stb.) két év alatt levitték 135 literre. Azért ezek nagyon nagy számok, ha egy ország lakossága szinjén nézzük. És ha megnézem a szemetelést, az is midnig elborzaszt, egy faluban lakom, mi ügyelünk arra, hogy ne vegyünk "szemetet", műanyag zacskót, stb. szelektálunk, komposztálunk, és nem telik meg a 70 literes kuka harmadáig se, viszont a szomszédaink, hasonló létszámú család, két púpozott 110 l-es kuka mellé még egy-egy óriási zsákot is kitesznek. Vagy pl. nyugdíjas ismerőseim hatalmas kutyája napi két konzervdoboz kutyakaját eszik meg, és a dobozok mennek a kukába, vagyis havi 60 doboz. Pedig azt gondolnám, hogy nyugdíjas, akár főzhetne is a kutyának, de a dobozt mindenképpen visszaforgathatná.

Betti írta...

A bejegyzés elejével nem értek teljesen egyet: szerintem egyáltalán nem ciki a spórolás legfeljebb nagyon értetlenül néznek rád, ha vagy ugyan pénzed, mégis megnézed, hogy mi mennyibe kerül. (Vagy pont az a ciki, amit megnéznek? :-) ).
A többi viszont telitalálat! Mindenben üzlet van. Néha azt érzem, hogy még a szeretetben is. :-( Mindennel manipulálnak bennünket és igaz, hogy a média alkalmas lenne helyére tenni a dolgokat, de érdekük? Ki akarna akkor reklámozni? Honnan lenne, miből lenne akkor a médiában dolgozóknak átlagnál jóval magasabb fizetése? (Tisztelet a kivételnek.)
Nagyon meg tudják hülyíteni az embert. Nem annyira környezettudatos dolog, de igaz: az ásványvizek esete. Mindenki hordja haza zsugor számra a palackokat. Az egyik nagy üdítős cégtől jöttem el gyesre és volt alkalmam beszélgetni az ásványvizes szekciónk tudorával. Elmondta, hogy amilyen paraméterei vannak tankönyvi megfogalmazás szerint az ásványvíznek, annak kis hazánkban az iható vizek 100% megfelel! Nnna, de ha ezt kommunikálnánk, ki akarna ásványvizet venni? Az egyik legnagyobb üzlet a világon! Rögtön a zacskózott levegő után, ami szerintem még egy pár év és nálunk is megjelenik. (Bocs, ha már van). A debreceni nagy vizes cég Kínába!!! ad el vizet! Mennyi szállítási költség, környezetszennyezés van emiatt! Ott nincs víz?
Nagy megoldás lenne szerintem a bejegyzésedben felvetett problémá(k)ra, ha nem lennénk ilyen lusták - gondolkodni sem.

myway08 írta...

na és a pelenka.. mert 450 év alatt bomlik el (ha elbomlik9, DE ha meg mosható, annak is van jó kis előállítása, és a mosás is ajjaj. Na meg pl. mosószóda. Ok, ha jól értelmezem minden mosőpor alapösszetevője. De akkor miért van aranyárban, ha sem illat, sem reklám, sem csomagolás... nehéz környezettudatosnak lenni ésszel. pláne mikor mifelénk a kertbe mindenki tuját ültet, mondván azután nem kell az avart gereblyézni, és azt locsolják, meg műtrágyázzák. kikopnak a gyümölcsfák, nem divat a vetemény.

Timi írta...

Szerintem összehasonlításban mondják a fafűtésről, hogy mondjuk a gázhoz képest. De a legjobb lenne a passzívház.

Ami szerintem röhejes, az az a passzív vagy legalábbis alacsonyan terhelő ház, amit hungarocell szerkezetből és közé öntött betonból állítanak össze. Mindkettő előállítása és lebomlása... hát, nem tudom, egyensúlyban van-e azzal, amit aztán a fogyasztásával környezetkímélnek. Vagy hogy ne használjunk állati bőrt, jobb helyette a műanyag, ilyenek.

kikocs írta...

TImi, konkrétan nem számolnak hozzá CO2 kibocsájtást pl. karbonlábnyomnál, merthogy megújuló energiaforrás.
Elkezdtem most ezt az Ökomamát, és ott van egy anyuka, aki vályogházban lakik szalma - ha jól emlékszem - szigeteléssel. Új építésű meg minden, szóval ők is valami passzívház-szerűt akarnak csinálni. Nagyon van bennem egy passzívházas poszt is, borzasztó érdekes előadást hallgattam a témában két hónapja, de utána kellene még olvasgatnom, idő, idő, idő...

Myway, igen, engem is kiborít, hogy mindenhol tuja és fű, és a gyönyörű termő fákat kivágják. Mert szemetet csinál, mikor hullik a gyümölcs...
Egyébként a vetemény pont kezd divat lenni újra, csak kapják el az ízét az újgazdagok! :)

Betti, örülök, hogy a te köreidben nem ciki a spórolás. Én bizony sajnos gyakran tapasztalom, furán néznek rám, és azt mondják, hogy kicsinyesség, mit számít az a 100-200 forint. És húúú, az ásványvízről is akarok írni, tényleg!!! :) Megérne egy posztot, van egy csudajó videó is a témában.

Undercover, igen, igen! Nálunk is, a két fél (egy anyuka egy gyerek) család háromszor annyit szemetel, mint mi a három gyerekkel, úgy, hogy itt van a szelektív mellettük.
És igen, túlságosan elfogadjuk, hogy mások gondolkoznak helyettünk.

Anikó, te is adtál témacímet, ide fogok visszajárni. Most az ökomamás tréningen is szó volt arról, hogy bio, háztáji, mit hogy érdemes. Átgondolandó szintén!

Heni, pont hallottam valakitől a gesztenyét. Megnézem mindenképpen!

Zsóka, mondjuk szerintem én még nem vettem hűtőedényt, egyet kaptam, a többit kidobás elől mentettem meg, itt nincs lelkifúrom, ha elrakom az ételt :)

Superwomen, a fagyasztáson viszont sokat gondolkozom én is. Mondjuk arra jutok, hogy nem járok vásárolni, és ezzel benzint spórolok, így érdemesebb talán fenntartani a fagyasztót. De valóban, amikor minden mindig van, semmi szükség egy ilyenre. Lehet, hogy egyszer, ha a Balatonnál fogunk lakni, csinálok majd jégvermet oda. Asszem, lassan fanatikus leszek :)

United.credit írta...

A jogos kölcsön megszerzése mindig is óriási probléma volt oly sok finanszírozásra szoruló ügyfél számára. A rossz hitelképesség és a fedezetek kérdése mindig aggasztja az ügyfeleket, amikor hitelt igényelnek egy törvényes hitelezőtől. A UNITED.CREDIT FIRM azonban megváltoztatta ezt a hitelezési szakadékot. A UNITED.CREDIT FIRM-et a hitelező szervezet tanácsa akkreditálta arra, hogy 2%-os kamattal nyújt kölcsönt helyi és nemzetközi ügyfeleknek. Kiváltságos volt számunkra, hogy kielégíthessük pénzügyi igényeit. A kölcsön kiadása nem akadályozhatja meg a szükséges hitel megszerzését.

Szolgáltatásaink közé tartozik: -
* Befektetői hitelek
* Adósságkonszolidáció
* Második jelzálog
* Üzleti hitelek
* Személyi kölcsönök
* Nemzetközi kölcsönök

Nincs társadalombiztosítás és nincs hitelellenőrzés, 100% garancia. Csak annyit kell tennie, hogy pontosan tudassa velünk, mit szeretne, és mi biztosan megvalósítjuk álmait. A UNITED.CREDIT FIRM IGEN-t mond, ha a bankja NEM mond NEM-et. Végül pedig kis hitelintézeteket, közvetítőket és kisvállalkozásokat finanszírozunk, mert korlátlan tőkével rendelkezünk. A kölcsön megszerzésével kapcsolatos további részletekért: Kérjük, azonnal válaszoljon erre az e-mailre: united.credit411@gmail.com

Cégnév: UNITED.CREDIT HOME
A cég e-mail címe: united.credit411@gmail.com
NMLS cégazonosító: 315276


Mottó: LENDIND generációk számára.

Megjegyzés küldése