Szörnyűség, vérborzalom

A címet a L'art pour art társulattól kértem kölcsön (ha jól emlékszem), mert úgy érzem, most szükségem van rá :) Sok évvel ezelőtt nekik volt valami olyan darabjuk, amiben hatásvadász címeket használtak olyan mondanivalóhoz, aminek semmi köze nem volt a címhez. Igen, most sem lesz, egy kérésem van, amit szeretnék, ha sokakhoz eljutna. És hát valljuk be, ha az lenne a cím, hogy kérés, vagy az év közösségi kezdeményezése... Szóval bocsánat. Remélem, többen veszitek majd viccesre, és szavaztok, mert látjátok, hogy nekem ez milyen fontos. És alapvetően jó fej vagyok :)

Mert erről van szó. A korábban már említett Gyümölcskört neveztük az Év kezdeményezése címre, és beválasztották a 12 közé, amikre szavazni lehet a Facebookon ITT. És szeretnélek kérni benneteket, hogy nézzétek meg, és ha ti is egyetértetek vele, hogy ez egy jó kezdeményezés, megérdemelnénk azt a 250 ezer forintot, amivel a cím jár, szavazzatok ránk. Nem fogom ellenőrizni, ki szavazott, ki nem, és igaziból már ez is nagy eredmény számomra, hogy ott vagyunk a 12-ben, és az is lehet, hogy más jobban megérdemli azt a díjat. Szóval mindenkinek a saját lelkiismeretére bízom. De szerintem megérdemeljük.

Nagyon hiszek a Gyümölcskörben, a létjogosultságában, szükségességében, és nagyon jó lenne, ha máshol is alakulnának ilyenek. Szerintem az első évhez képest is nagyon jók az eredményeink, sőt, még élni sem tudtunk minden lehetőséggel, amit felajánlottak. És annyira kevés kell, hogy folytathassuk, hogy csinálhassuk, csinálhassa más is: csak elszántság, meg lelkesedés, meg jóakarat és bizalom. És hiszek benne, hogy az első kettővel elérjük a második kettőt, ami a legnagyobb érték ebben a mai világban.

Najó, befejezem, mert mindjárt felráz valaki, tudom, idealista vagyok.
Szóval a lényeg, hogy szavazzatok ránk, ha gondoljátok. Ha nem, akkor valaki másra. Mert olyan jó, hogy van ilyen, hogy az önkéntes munkát értékelik!


  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

8 megjegyzés:

egy anya írta...

És hol lehet szavazni pontosan?

egy anya írta...

Bocsi, megtaláltam, szavaztam :)

Ora írta...

Szia, szerintem jó volna, ha szentelnél egy pársoros bekezdést annak is, mi a tevékenységetek pontosan - akkor nem kéne még néhány kattintással ráguglizni. Én speciel tudom, de mások nem biztos, és tényleg nagyon klassz, amit csináltok! Meg esetleg ha idetennéd a inket, ahol szavazni lehet... Bocs, nem kioktatásnak szánom, csak megkönnyíteni a szavazást.

Kata anya írta...

A cím hirtelen megijesztett:/
Szavaztam Rátok és sok sikert!!!:)

Timi írta...

Hála a jó Istennek, úgy megijedtem, hogy miről írsz! :)

kikocs írta...

Köszönünk minden szavazatot! Meg is indultunk, hozzuk be a hátrányt!
És bocsánat a címért, tényleg :)

Ora! Abszolút jogos! Tegnap betettem a linkeket, de valami miatt nem mentette el. Reggel csak élesítettem, nem olvastam át. Köszönöm, hogy szóltál!!!

ivetabt írta...

Szavaztam, sok sikert kívánok nektek:-)

A MI ISKOLÁNK írta...

Szorítunk! Sok sikert! :)

Megjegyzés küldése