Gondolatban építkezős

Amikor éppen elhiszem, hogy minden rendben lesz, és fogunk tudni építkezni a nyáron, akkor nagyon sokat agyalok rajta, hogy hogy is legyen.

Jelenleg az emeleten két nagy szobánk van, egy 20 és egy 30 négyzetméteres, ez bruttó, ferde tetővel. A hiperszuper építészünk (szívesen adok elérhetőséget :) ) előbb tudta, hogy gyarapszunk majd, mint mi, úgyhogy 6 hálószobát tervezett nekünk a bruttó 125 nm-ünkből, ami a mi fejünkben meg sem fordult, viszont nagyon tuti lett az elrendezés, sok eddig üres teret tudunk hasznosítani majd. (Csak azt nem tudom, hol teregetek majd.) De ebből most, újszülöttel, meg ha nem nyerünk a lottón, maximum négy szobát tudunk megvalósítani. És azon dilemmázok folyton, hogy három legyen-e, vagy négy, és ha három, akkor melyik szobából legyen kettő, a nagyból, vagy a kicsiből?

A négy szoba ellen az szól, hogy hogyan osszuk szét a gyerekeket. Réka meg mi külön szoba, az egyértelmű. Az is olyan magától értetődőnek tűnik, hogy Nándi meg Misi egyben, mivel ők nagyon jóban vannak, igazi kis egységfront. És Nándi fél egyedül, ő nem megy még külön. És akkor a picikének lenne külön szobája, de hogy nő akkor össze a többivel? Amúgy is keveset lesznek együtt, ez mégjobban szétválasztaná őket. Nem lenne tombolda, cigánykerekezés, rohangászás, akadálypálya és a többi sem. Viszont biztonságban lennének az apró darabkákkal rendelkező játékok meg a legók. Vagyis a baba is biztonságban lenne többé-kevésbé ezektől.

A három szoba úgy lenne, hogy Réka meg mi külön szoba, és a három fiú egyben. De melyik szobát válasszuk szét? Mivel Gergőnek kell nyugodt hely, hogy dolgozzon - még nem adtam fel a reményt, hogy tud majd itthonról, még ha nem is most azonnal -, a nagyobb szobát lenne ideális elválasztani, és a 20 nm-es lenne  a gyerekszoba. Igenám, de lejjebb van, mint a közlekedő, két lépcsőfok vezet le, amit nem lehet lezárni. Csináljunk rámpát? És jégverem jelenleg, jó, szigetelni akarjuk, de ki tudja, hogy sikerül-e. És ha sikerül, akkor is az északi falon lennének jó helyen az ágyak, illetve majdnem csak ott lenne helyük, vagy ablak alatt. És ott van az erkély is. Szóval alapvetően nem biztonságos egy kicsinek, aki két égetnivaló alignagyobbal van egyben, akiknek állandóan támad valami jó ötlete. Ha a kisebbet választjuk el, akkor meg nem biztos, hogy lesz hely mindenre. Igaziból az lenne a jó, ha a lépcsőházból tudnánk megcsinálni a másik két szobát lent meg fent, akkor lenne Rékának külön szobája, a fiúk maradnának egyben a legnagyobb szobában, mi meg a mostaniban, és mindenki tök jól elférne. De ehhez legalább egy lottó négyes kellene, mert akkor új lépcsőt kell csinálni, födémet lyukasztani, és biztos a lenti járólap is feltörne, azt újra kellene rakni, az ablakcserék meg nem várathatnak magukra, azt már tavaly meg kellett volna csinálni. Szóval ehhez annyi pénz kellene, amennyink biztos nem lesz, még ha a legideálisabb módon is alakulnak a dolgaink.

Úgyhogy ezeken szoktam agyalni. Hogy is lenne jó? Ha belegondolok, tulajdonképpen tök jó dolgunk van, hogy ilyenekről kell dönteni...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

9 megjegyzés:

ivetabt írta...

Mi is hasonló munkába fogtunk, a tetőtérbe volt tervezve 3 szoba, kis fürdő. Ebből most kettő lesz, egy nagy gyerekszoba két lánynak és egy nagy háló nekünk. A gyerekszobát később akár le is lehet választani 2 kisebb szobára, ha a kisasszonyok magányra vágynak majd.

Orbis írta...

Bennünk is felmerült a teraszból szoba kérdés :) De nekünk is kellene hozzá lottózni...

Timi írta...

Hú, nem nagyon bírom elképzelni :) De Nálatok az összes gyerek szépen a szobájában játszik, tölti az időt? Mert nálunk a nappaliba hurcolnak ki mindent, a szobájukat elég ritkán használják. Van egy nagy nappali-étkező-konyha, egy háló és egy gyerekszoba a három fiúnak. Szóval ha Nálatok is így, akkor nem félteném az összenövés hiányától :) Meg amúgy is, nincsenek betonfalakkal elválasztva azok a szobák, ők meg egy családban élnek :)

Réka írta...

Hú Kikocs!
Először is KÖSZIIII!!!!!

És akkor most értelmezem amiket itt összehordtál :)
Aztán elmondom,ha kialakult valami gondolat ezzel kapcsolatban az én fejemben is:)
Réka

Andicsek írta...

Tudom, hogy minden családban van villanyszerelő, de hátha nálatok nem így van. Árajánlatkérés, szerelés
esetén ajánlom az uramat!:)(persze nem akarok tolakodó lenni) egyébként tényleg jó hogy van mit változtatni, alakítani attól meg nem félek, hogy a picikétek el fog különülni, hisz nagycsaládba ilyen nem fordulhat elő:)

Szitya írta...

Én minél több szobát varázsolnék, mert nő majd az igény a elvonulás, a "saját" irányában is... (Régebbi motoros tapasztalataként írom ezt)

a mesélő írta...

Én is a négy szobára szavaznék, mert a kicsinek aludni is kell majd valamikor és az a két nagy mellett tutira nem menne és amúgy is mindenkinek előbb utóbb igénye lesz majd egy saját kis birodalomra.Hajrá, kitalálod te úgyis, hogy mi a legjobb nektek most!

kikocs írta...

Timi, egy nagy szobájuk van, abban vannak most hárman, és ez a tetőtérben van. Úgy kb. 2 éve főleg ott játszanak. Le is jönnek néha, de már lent nem nagyon van játék. Most majd biztos lesz megint, de a legót, meg a sok autót nem hordják le. Inkább csak tombolnak lent, van felszerelve bordásfal, meg rohangálnak, bár nem nagyon nagy a hely.

Andicsek van nálunk is :) Apósom meg G. csinálják ezt közösen :)

Szitya, 3-4 év múlva meglesz a 6 szoba, tutira. Szerintem is fog kelleni, de most nem tudjuk kivitelezni.

Most éppen az a terv, hogy 4 szoba, viszont mind kicsi, és a lépcső leendő helyét összenyitjuk a mostani közlekedővel (tudom, ez elképzelhetetlen), így lenne fent a négy kicsi szobán kívül egy gyerek-nappali-szerű. Kicsit átjáróház lesz, de ha van mindenkinek helye elvonulni is, talán nem olyan nagy baj. És akkor csak az nem megoldott, hogy hol dolgozik Gergő :) És persze még át kell majd költségvetésügyileg is gondolni, de most így nekem nem tűnik olyan soknak, egy mínusz és egy plusz fal, meg egy plusz ajtó a korábbi tervhez.

Ida Mária írta...

Ha a teraszt is be akarjátok vonni a szobagyártásba, akkor mindenképpen le kell majd szigetelni alulról. És akkor úgyis kisebb lesz a
szintkülönbség. Lehet, hogy csak egy lépcsőfok marad, de mégegy réteg betonba nem hal bele senki, ha akkora gondnak látod. Nem nagy ügy, persze az is valamennyi pénz, és sok munka. De ha hosszú távra tervezed, akkor meg lehet csinálni. Meg ha ott van mégegy szoba, attól csak értékesebb a ház. De gondolj bele: szigetelés, plusz beton, plusz parketta, és már meg is szűnt a két kis lépcsőfok. Véleményem szerint a rámpa éppen olyan balesetveszélyes lehet, mint a lépcső, ha azért aggódsz. Kicsi az egyetlen lépcsőfokban elesettek halálozási aránya :)
Szerintem jól gondolod, hogy helyezed el a gyerekeket, és mire szükséges lesz, biztos lesz majd szoba a kicsinek is.
Én láttam olyan szobát, ahol a testvérek úgy határozták meg a területüket, hogy a szekrényeik a szoba közepén egymásnak háttal voltak elhelyezve, így két "lakófülke" volt egy szobában. Nándiéknál így megoldhatnátok a szobaméret miatti gondokat, igaz, inkább iskolás korban praktikus, de Nándi jövőre úgyis suliba megy. Meg arra kell figyelni, hogy az ablakon ne vesszenek össze.
Csak Misinek nem lesz akkora játszóhely, de asszem a gyerekek nagyon könnyedén tudnak alkalmazkodni az új helyzetekhez. Főleg, ha kicsik.
És ha jólneveltek, (én azt látom, hogy nagyon szeretik egymást, és soha nem utálják egymást igazán komolyan)akkor a kicsit is szeretni fogják majd. De neki is ott vagytok ti, és az a legfontosabb neki. Lesz idő rá, hogy megszeressék egymást :) Jó szüleik és jó nagyszüleik és jó nagynénik-nagybácsik vannak nekik ;)

Megjegyzés küldése