Már emlékszem...

... miért is szoktam én meghízni szoptatás alatt. Folyamatosan tömném magamba a szénhidrátot, hogy nyugodt legyek, csak az tart vissza, hogy muszáj lefogynom olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet, hogy a hátam rendbejöjjön.

Anyukám hazament tegnap reggel, így majdnem egyedül maradtam. Azért nem egyedül, mert Réka megbetegedett, így ő is itthon van, csak hogy egyszerűbb legyen az élet. Nem komoly, lázas volt egy éjszakát, náthás, meg torka fáj.
És ahogy az már lenni szokott, ahogy kihúzták a lábukat az ajtón, Ábel, aki bár éjszaka fél 2-től nem nagyon hagyott aludni, reggel az indulásig békésen nézegetett, elkezdett nyűglődni, és gyakorlatilag csak rövid időszakokra hagyta abba este 9-ig. 10-15 percekre tudtam letenni, többnyire csak a hasamon tudott aludni is. Ja, és ahogy hazaértek a fiúk az oviból meg melóból, felpattantak a szemei, és békésen nézegetett majdnem a fürdésig. Úgyhogy sikerült ebédelnem is úgy fél 6 felé. 7-től  fél 9-ig viszont folyamatosan ordított, egy-egy percre elaludt, aztán folytatta. Mindent kipróbáltam, ami a másik három gyereknél valaha is bevált, kezdve a becsomagolástól a bőrkontaktusig, végül a kendő segített, csak elég kicsi kendőt kaptam kölcsön, nagyon bénán tudtam felkötni. És egyenlőre a kendőzés végszükség esetére jó csak, valahogy még nem vagyok alkalmas rá kifejezetten.
Az esti fél hetes evés után egyébként Ábel nem volt hajlandó elfogadni a kaját, csak sírt, azután viszont, hogy egy órát aludt rajtam, és le mertem tenni, húzta még a lóbőrt fél 2-ig... Ami azt jelenti, hogy 7 órát bírt ki evés nélkül...
Én pedig találgatok. Azt nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy megint szuperbőgős gyerekem lett. AZ nem lenne igazságos, hogy a négyből három folyamatos foglalkoztatást igényel. Úgyhogy ráfogom a szélre, az eperlekvárra, arra, hogy hiányzik neki a nyüzsi, hogy fáj a hasa, hogy most született volna csak meg, még akár arra is, hogy jön a foga, vagy dolgozik benne az a vírus, ami Rékát ledöntötte. De kapaszkodok bele, hogy ez csak egy véletlen volt, és nem kell majd járatot sétálni a padlóba, ahogy Rékával annak idején. És a holnap jobb lesz. Ahogy most jobb is, mert békésen heverészik a járókában, néha elszundít pár percre, aztán nézeget tovább.
De ha nem lesz jobb, akkor is tudom, hogy vége lesz, és elmúlik a nehéz időszak, sokkal gyorsabban, mint ahogy észbekaphatnék. De jobb lesz. Különben nem tudom megírni hétfőig a szakmai dolgozatot a suliba, amit mindig halogatok, és amihez sem kedvem, sem energiám.
És igaziból nyugodt vagyok, mert van energiája bőgni. Úgyhogy nem fáradékony. Ami pedig egészségügyi szempontból mindenképpen pozitív. Inkább bőgjön. Szeretjük így is :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

2 megjegyzés:

Betti írta...

Kitartás! Nagyon gyorsan elrepül az eleje (is). És egyébként is így van: ha van ereje ordítani, akkor egy erős gyerek! :-)

gneke írta...

Mire az ember lánya leírja hogy mi a gond általában el is múlik. Nagyon tetszik a hozzáállásod, épp ezt akartam tanácsolni, hogy csak pozitívan, igen, így kell lennie, hogy nem lesz hasfájós, sokatsírós, napszakokat felcserélős:-)
Gyönyörűség:-)

Megjegyzés küldése