Túléltük...

... a szünidő első napját. Amit a gyerekek nagyon vártak, én meg hol igen, hol nem. Nagyon utáltam már a hajnali meg esti hajcsárkodást, a rutint, meg a többit. Viszont a nap nagy részében nem kellett a problémáikat megoldanom, illetve elég távol voltak egymástól ahhoz, hogy megöljék egymást. De sebaj, jó az, ha változik a probléma, legfeljebb majd várom a szeptembert is.

A Gondviselést ezúttal is csak áldani tudom, mert úgy keverte a kártyákat, hogy az eddig kizárólag a hasamon alvó 2 hónapos ded ma délelőtt 2 órát szunyáljon a saját hasán, anélkül, hogy alatta feküdjek vagy folymatosan tologassam a babakocsiban. Így amikor Misi azért vinnyogott, mert Réka miatt borította ki a teát, Réka visítva magyarázta, hogy nem lehetett miatta, mert 5 méterrel arrébb volt (tényleg), Nándi pedig azért zokogott, mert miközben limonádét csinált magának, kiöntötte a citromlét, nem tudott beszállni, és ezért szörnyen hálás voltam. Szóval emlékeim szerint nem volt olyan pillanata a napnak, amikor mind a négy együtt panaszkodott volna, csak a három különböző variációi. Én kétszer ordítottam csak, amiért határozottan büszke vagyok magamra. Még a szemrehányó szentbeszédekről le kellene szoknom, és egészen elviselhető szülő lennék...
Ábel egyébként határozottan anyabarát lett így a vakációra, többször is elnézegetett fél órát, illetve úgy árasztja a végtelenül kedves mosolyát, hogy a legnehezebb pillanatokat is meg tudja szépíteni, pedig ezelőtt egy jó héttel kifejezetten aggódtam, hogy megint egy pesszimista gyerekem lesz, aki fél éves koráig nem mosolyog. És konkrétan kinnfelejtettem a cseresznyefa alatt, ahova betettem a pihenőszékben leveleket nézegetni, Réka szólt, hogy ott ne hagyjam...

Meglátjuk, mi lesz. Egyenlőre még túl sok dologra kell nemet mondanom Ábel miatt, ez nem jó. A gyerekek most nem lekenyerezhetőek egy kis meseolvasással vagy 2 perc pónizással. Minden nagyobb lélegzetű, több idő kell nekik egyszerre. Meg bringázás, meg medencézés, meg mittoménmi. Ami most nem megy.
A  háztartás nem ment akkor sem, mikor nem voltak itthon, és a fejünkre nőttek az elmúlt fél évben attól, hogy többször engedtünk, csak hogy nyugalom legyen. Úgyhogy most keménykedek, korlátokat emelek, ősi törvényeket állítok vissza a történelemre hivatkozva, sőt felülbírálom a nálam ebben a tekintetben gyengébb Gergőt, ami nálunk nem szokás (Apa a legnagyobb főnök itthon, én csak a második vagyok), de különben nem fogunk működni. Ezen a héten még teljes szabadság, jövő héttől napirend lesz, amiben lesz minden nap kevés tanulás, olvasás és házimunka is. Nyilván beépítve minden oda, ahol van helye meg ideje, és nem a játékból zökkennek ki vele. Miután mondtam nekik, hogy lesz családi tanács, hogy ezt megbeszéljük, komoly tervek készültek gyerekrészről is, apróbetűvel említve a számomra fontos dolgokat, náluk a medencézés, katonázás, játszás, bunkerépítés, szaladgálás töltötte be a lapot :)

A mai nap mérlege azért elég jó. Első és legfontosabb: mindenki túlélte, kisebb sérüléseket azért mindenki szerzett, még Ábel is, akire Nándi lépett rá. Reggel volt némi hiszti, volt 2 felé egy rövidebb, aztán vacsi előtt megint egy nagyobb, mindegyiken aludt Ábel, volt ebéd, még ha csak gofri is, sikerült mosnom és teregetnem is, és egy ruhakupacot eltüntettem, meg egy nagy kupac játékot a lépcső alá.
Holnap többen leszünk kettővel. Optimista vagyok.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése