Férfiak egymás közt

Amikor Nándi a kakipuki témáról a lányok bugyijának tartalmára kattant át, vagy inkább bővítette a repertoárt, engem eléggé megviselt. Még a foskakaót is elviseltem az asztalnál kiabálás nélkül, mindössze kilátásba helyezve, hogy a vécécsészén fogok neki teríteni. Nagyon nehezen kezeltem viszont türelemmel, amikor altáji témákról akart velem behatóan beszélni, mondjuk az ovi öltözőjében, egy csomó apuka társaságában. Prűdség vagy nem, de ez nekem nagyon sok, közben meg sejtettem, ha erről egészében letiltom, mint tabutémát, azzal sem teszek jót. Aztán megtaláltuk azt a megoldást, ami talán Nándi egészséges fejlődését sem gátolja és kifogja a szelet a vitorlából - amit nem lehet, az mindig vonzóbb ugye, és túlzásba viszik... Szóval az lett a megoldás, hogy ezekről a dolgokról, mint kaki, fenék, stb, a lányok nem szeretnek beszélgetni, úgyhogy erről csak fiúk társaságában, és főleg: apával. És még csak nincs is benne ferdítés, ez így van.

És milyen jó megoldás lett! Több hetes intenzív szenvedés után kikerült a hatókörömből a kérdés, és Gergő igazán jó partner volt ebben, mindig meghallgatta őket, és így kábé egy hét alatt le is csengett a dolog. De addig rendszeres volt, hogy Nándi odaszaladt az apjához, gyorsan elhadarta vagy 30-szor, aztán rohant vissza játszani. Jó, hogy apjuk akkoriban itthonról dolgozott, és mindig rendelkezésre állt... A kedvencem, mikor Misi állt be a dolgozó apja mellé az ajtófélfának támaszkodva, és elgondolkozva azt mondta, hogy "Apa, veled beszélhetek a puncikról... De nem akarok. "

És hogy hogy jutott eszembe most ez? Volt nálunk sütögetés, Heniék voltak, akikkel nagyon sokat járunk össze, ovistársak is a hatból öten. Az arányok három fiú, három lány volt. Misi ment Gergővel vásárolni, és beszerzett az összes fiúnak "gyereksört" is (alkoholmentes, gyümölcsös). Miután kiosztottuk, nagy lelkesen elhajtották maguk körül a lányokat, leültek körben a medence helyére, és "punciról és kakiról beszélgettek" (értsd: kimondták magát a szót) sörrel a kezükben. Mert az olyan férfias.



  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

2 megjegyzés:

Dius írta...

Ez a kép szenzációs. :) Micsoda férfiak. :))
A témát szerintem jól kezelted. Én bírom a kiképzést e téren is, bár volt már, amivel engem is zavarba hoztak rendesen. :) (és a java még előttem van, azt hiszem)

zsuzsi írta...

Anyamborogass, de jo h csak egy fiam van :D

Megjegyzés küldése