Fociskártya, avagy nem tudok betelni Nándival

Nándi osztályában is fociskártya cserebere van. Nekünk meg nincs. Minden gyerek kapott két csomaggal, mikor Réka hazahozta az őrületet, azzal boldogok voltak, Réka cserélgette azt a 10-et az iskolában, egyiket a másikra, a fiúk meg széthányták a magukét.

Na, de most! Az iskolában bizony előkerült. Nándi nagyon szomorúan jött haza, miután bevitte a megmaradt kettőt, hogy neki túl kevés van, nem tud cserélgetni. Vártam, hogy mi lesz a folytatás, kell-e vennünk - elég nagy áldozatokra képes vagyok most, hogy Nándi jól érezze magát az osztálytársai között, különben megveri őket, hiába ő a legkisebb -, de nem jött elő újra.
Tegnapig.
Tegnap délben ugyanis Nándi szégyenlősen mesélte el, hogy Katinéni nagyon megdicsérte, mert rajzolt magának fociskártyákat, és oda is adta a tanító néninek. Emlékbe, ami Nándi szeretetnyelvét ismerve hatalmas dolog. A Zozó adott neki kölcsön egyet, hogy le tudja fénymásolni, de Nándi ebből csak a másolást értette, úgyhogy gyártásba kezdett. És sikere volt. Aztán egész este fociskártyákat rajzolt, nem pálcikaemberekkel, hanem husisokkal. A nagyon értékes fociskártyák csokipapír hátuljára vannak rajzolva. A terve az, hogy csinál sokat, becsomagolja egy "szalvétába vagy vécépapírba", és árusítani fogja. Réka, a menedzser és marketinges, az ő ár-javaslata ötezer forint.

Meglátjuk. Mindenesetre az ilyenek miatt mondom mindig, hogy Nándi különleges kisfiú.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Újabb iskolás-Nándi sziporka

Nándiék legújabban tanult íráseleme a két pohár egymás mellett, vagymi. Sehogy sem sikerült a háziban megcsinálni, nagyon soványak lettek, meg hegyesek is, ő írja, én radírozom, mérgelődik, én sajnálom, próbálom vezetni a kezét, mondom neki, hogy kövérebbet, nem megy. Egészen elkeseredetten nézi, nézi, aztán felderült az arca: 
- Hiszen ezek fenekek! 
- Jé, tényleg, pont olyanok - nevetgélek rajta én is.
És Nándi nekigyűrkőzik, és gyönyörű, kerek "fenekeket" ír onnantól. Asszem, csak a megfelelő asszociációt kell megtalálni neki.

Update:
Ugyanez fordítva, mármint a két kapu egymás mellett: vulkánfenék. 

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Szívbeteg?

Csomót gondolkoztam rajta, mióta beadtuk a kérelmet az emelt családi pótlékhoz, hogy Ábel vajon tényleg jogosan tartós beteg, vagy nem is. Mert azért nehezen mondaná róla valaki, hogy beteg, nemhogy szívbeteg. 5 hónaposan csaknem 7 és fél kiló, gyönyörű, hurkás, karpereces baba. Békés, nem sírós, mosolyog mindenre és mindenkire, folyton mozgásban van, négykézláb hintázik, már kúszik... Szóval külső szemlélőnek - még tulajdonképpen a belsőnek is - nehéz elhinni, hogy nincs vele rendben valami. És ez azért nagyon jó, hogy néha el lehet feledkezni róla.

Azért anyaként jóval nehezebb. Mert amikor meleg volt, és csak feküdt, meg nem akart enni, akkor nagyon nehéz volt eldönteni, hogy ez most a meleg, vagy a szíve nem bírja. És vállalni a döntés következményeit. És az sem mindig vicces, hogy negyedik gyereknél szereztünk be mérleget, mert figyelni kell a csökkenéseket. És amikor egy pár napig nem mozdul, neadjisten csökken a tömege, sokkal nehezebb meggyőzni magam, hogy csak sokat mozog, vagy régebben evett, vagy most kakilt, és nagy megkönnyebbülés, mikor végre megindul felfelé. És az sem jó érzés, amikor odabújok hozzá, és nem úgy dobog a szíve, hogy dobb-dobb, hanem sutty-sutty, és ha sír, és szaporán ver, akkor egész máshogy állok hozzá, mint mondjuk Misinél, annak ellenére, hogy mondták, hogy nem kell kímélni. És más dimenzió az is, hogy a lázas betegséget vajon elkapja-e a tesótól, vagy nem. Ahogy az is más dimenzióba került, hogy a hidegfronttól nyűgös, ahogy Misi is, és az tök normális volt, de Ábel talán azért, mert a hidegfront a szívbetegeknek nehezebb. Óhatatlanul figyelem, ha túl sokat alszik, és figyelem, ha túl keveset, és nem is tudom, hogy igaziból mi is a normális alvásmennyiség, biztosan pont az, amennyit alszik, mert hát babából van. De néha elővesz, hogy mi van, ha nem veszem észre időben, ha gond van? Miért kérdezgetik mindig meg, hogy milyen messze lakunk, milyen gyorsan érünk be? Miért kapom meg az sztk kardiológus privát mobilszámát kérés nélkül, és anélkül, hogy egy fillért adtam volna neki?
Kicsit kisebb adag volt a gyógyszer, amit most kevertek ki, és nem tudtam megnyugodni, fel kellett hívnom őket, hogy biztos megfelelő mennyiségű hatóanyagot raktak-e bele. Mert minden alkalommal legalább 10 percet számolják, hogy hány tablettát is kell porrá törni, és szétadagolni 100 pici tasakba, és én nem értem, hogy mit jelentenek a különböző római számok és latin kifejezések, azon a fene dobozon meg nincs rajta, hogy benn van-e a 2 mg hatóanyag egy adagban. Úgyis van, hogy elmarad a déli, mert pont úgy alszik nagyot, és alvó gyereknek nem lehet kanállal orvosságot beadni, meg nem is 8 óránként adom, mert nem tudom éjjel kanállal kikeverni és beadni. Ártok? Meg kellene erőszakolni magunkat?
És szerintem néha sápadt a gyerek, pedig lehet, hogy egyszerűen csak hófehérke a csokibarna nagytesók mellett, de állítom, hogy néha sápadt, és karikák vannak a szeme alatt, és ahogy kutakodva figyelem, csak néz rám, és mosolyog, és biztos rossz neki, de mosolyog, végtelenül kedvesen, türelemmel és teljes bizalommal, és olyankor mindig tanulok tőle.

Szóval igen, beteg. Mert hiába nem aggodalmaskodok szüntelenül, sőt, meg is tudok feledkezni arról a lyukról. Hiába nem tekintünk rá úgy, mint egy beteg gyerekre, hiába nem néz ki úgy, mint egy beteg gyerek, azért nem tud olyan lenni az életünk, mintha teljesen egészséges lenne. Lehet, hogy nem kerül havonta 7300 forintba a betegsége - ennyivel több a családi pótlék -, de amikor megláttam, hogy a kártya, amit igazolásként kaptunk a tartós betegségről az utazási kedvezményekhez, jövő szeptemberig érvényes, az jutott először eszembe, hogy hátha már nem kell helyette újat kérni. Most éppen egészen biztos vagyok benne, hogy nem kell majd műteni. Úgy legyen.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

A nap poénja

Ma rajzóra volt Nándinak. A feladat az volt, hogy rajzolják le a kedvenc meséjüket, vagyis abból egy részletet. Nem lehet számítógépes játék, tévés mese, ilyesmi. Szegény Kati néni azt hitte, mindent kiküszöbölt.

Nándi a fosmeghajtású malacot rajzolta le a három kismalacból. Amikor elmesélte itthon, nem tudtam visszatartani a röhögést. Szerencsére Kati néni sem az iskolában.
(A mese egyébként egy különösen randalírozós apás fektetés szüleménye, szerencsére ezt Nándi megmondta a tanító néninek is, így én még a szemébe tudok nézni)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Tejválság

Azt hiszem, minden szoptató anyukánál időről időre előfordul, és mindenkinek meg is vannak a jó kis tippjei a szaporításra, hogy jusson elég kaja a dednek. És mit mond minden szoptatási tanácsadó - szerintem - első körben? Bújjon össze a mama a babával, pihenjen, amikor csak lehet, és szoptasson, amennyit tud, és persze igyon sokat.
Hahaha.
Az ivást elfelejtem. Réka itthon, beteg, Misi is maradt, mert a mai nap logisztikája így egyszerűbb volt, szóval ha elindulok inni, valaki úgyis megszólít, és valami sokkal fontosabb dolog jön közbe. Összebújást, pihenést, de még a gyakori szoptatást is a fenti okok akadályozzák. Ez utóbbit még az öthónapos két foga, amit előszeretettel próbálgat, ha nem jön a kívánt ütemben a lé. Éjszakai alvást meg azok a gondok, amiket napközben nem sikerül megoldani, és éjszaka rágnak. Jó is az, egy óra alvás, szoptatás, egy óra forgolódás visszaalvásig.
Azért még kitartok, de asszem, holnap iratok tápszert. Csak hogy legyen a polcon. Cumisüveget ugyan látott már a gyerek, de nem nagyon tud vele mihez kezdeni, a nagy melegben is inkább fecskendővel itattam meg, az hatékonyabb volt.  Hogy ezt neadjisten éjszaka adagoljam... Inkább szopatom kétóránként a kis krokodilt. Még mindig jobb, mint óránként kelni, amiben volt részem sok évig. Nem is tudom, miért panaszkodok. Asszem, csak ilyen napom van. Holnap tán jobb lesz. Vagy legalább más. Valakinek tippje, hogy lehet megértetni egy kilencévessel a mértékátváltást? Azon kívül, hogy tapasztalás. Az már nem vált be.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

A negyedik napon

Ma nem csinálok semmit. Persze ez csak egy ál-fogadalom, mert már főztem, meg írtam leveleket, meg már körbehordtam a gyerekeket, és hittan is van ma, és gyógyszertárba kell menni Ábel gyógyszereit kikevertetni, meg a kutyakaja is elfogyott, és a kutyakaki is rám vár a kertben, és megy a mosógép is, szóval teregetni is kell, meg beszedni a szárazat - hála érte, hogy szép idő van, és még lehet kint.
De muszáj legalább levegőt vennem. Ahogy elkezdődött az iskola, délelőttönként, amíg Ábel aludt, elkezdtem feldolgozni a nyár alatt felgyűlt, halogatott lakáskarbantartást, de ma feladtam. Már első nap is fogalmazódott bennem egy poszt, amiben arról írtam volna, hogy már első napon ízelítőt kaptunk abból, hogy mi is lesz itt az év folyamán. Iskola, óvoda, Rékának hittan, Nándinak logopédia, két helyen, csúsztatott időben, Gergő későig dolgozott... Megoldottuk, aztán még éjszakába nyúlóan csomagoltam a könyveket. Gondoltam, a kedd csak egyszerűbb lesz, mert nincs különóra. Az nincs, viszont Rékának a múlt heti középfülgyulladásából maradt enyhe fülfájás rosszabbodott, így délután doktornénihez mentünk. És onnan pedig fülészetre, este 6-ra értünk haza. Hála érte, hogy a két fiút le tudtam tenni Heninél... Aztán szerdán újra fülészet - hallójárat gyulladása van, naponta cserélnek egy antibiotikumos gézcsíkot a fülében, de suliba legalább mehet -, aztán negyed 6-ra templom, mert hittan beiratás. Mint kiderült, egy aláírás kellett, szóval emiatt nem kellett volna menni, mindegy :) A gyerekek jót játszottak, csak félhalott voltam, mire hazaértünk, és utána még fél9-től nálunk volt elnökségi. Hála érte, hogy a többiek eljöttek, és nekem nem kellett menni. Ráadásul így Gergő fél óra alatt összerántotta a dolgokat lent, amíg én altattam, így ez sem várt meg. Azért ettől függetlenül fél 11-kor a fájós fülű Réka ágya mellett ültem, majd Ábelt etettem, és fél 12-kor teregettem kint a sötétben, mert akkor jutott eszembe, hogy a két mosásnyi ruha ottmaradt délelőttről, mert olyan volt a bolygóegyüttállás, hogy nem sikerült kiteregetni...

De legalább simán menne a sulikezdés, de nem. Fáradtak, a nyáron elcsúsztunk egy órával. És Réka mindig lemarad, és például ezért nem írja fel a házi feladatot, hanem megjegyzi... (vagy nem) Nándi hozza a formáját, amire számítottunk, mármint magatartásból, amit itthon is csinál: üt, mielőtt beszélne. Tegnap már a tanítónénit is hasba boxolta, és egy kisfiút is megvert. És mindezt azért, mert úgy érzi, hogy nem szeretik az osztálytársai. Vajon mit mondtam neki? A félelem onnan van, hogy első nap szeretett volna focizni, és nem vették be, csak Réka közbenjárására, és akkor is az ovis barátai ellen kellett játszania. Beszélgettünk a tanító nénivel. Partner. Ez jó nagyon. Ma Nándi 9 - mert az páratlan - gumicukorral a köpeny zsebében ment, azt találtuk ki, hogy ha érzi, hogy dühbe gurul, és oda akar csapni, akkor kapjon be egy cukrot, hogy inkább ne. Ha nem bírja ki, és odacsap, akkor annak adja a cukrot, akit mégis bántott. Elmondtuk a tanító néninek is, hogy néha emlékeztesse a cukorra, ha látja, hogy nem stimmel valami. És vittünk be csillagokról szóló könyvet, hogy együtt nézegessék a gyerekek. És mondtam neki, hogy beszélje meg a fiúkkal, hogy hozzanak be autót, és autózzanak együtt a szünetben, mert egy játékot lehet bevinni. Reméljük, alakul. Tudom, hogy sok idő, amíg óvodásból iskolás lesz, jó lenne, ha nem skatulyázná be magát a rosszgyerek dobozba a többiek előtt. Mert annyira kedves gyerek egyébként, ha tud uralkodni magán, és nagyon sokszor tud...
Még Misi is megborult. Kedden az volt a baj, hogy Heni hozta el. Szerdán az, hogy miért nem a Heni, miért én. Ma sírt, és nem akart bemenni a csoportba. Már reggel kérte, hogy ne ő legyen az utolsó, őt vigyük először oviba. Mondta, hogy rossz neki, hogy egyedül megy. Hátulról előre ült, aztán kitalálta, hogy nem is akart, én vagyok a hibás. Aztán nem tudtunk ott parkolni, ahol szeretett volna, mert nem volt hely. Aztán kiderült, hogy átrakták a jelét másik szekrényre, na ott valami eltört benne, mély letargiába esett, aztán kiderült, hogy nem tudja hova betenni a kisfésűjét, mert levették a fésűtartót (valami szörnyű papírtörölközadagoló miatt, teljesen kiakadtam, minek fotocellásan adagolós papírtörölköző az oviban) és akkor elkezdett zokogni. Végül attól nyugodott meg, hogy bevihetett két játékot a csoportba. Nem túl logikus, de volt valami, amibe kapaszkodott. Mire Heniék beértek, addigra már nevetve szaladt ki, hogy jé, elfelejtette a nagy kiborulásban átvenni a benti cipőt :)

Ja, és a reggeli rémületemet nem is írtam. Nándi ment le a lépcsőn az emeletről és megbillent, a táska előreesett a hátáról, és legurult a gyerek a lépcsőn. Át a fején kétszer. Gyakorlatilag teljes emeletet lezuhant, ott előttem. Sikítottam, és azt hittem, soha többé nem fog felállni. Az a pillanat, amíg megmozdult, ugyanaz volt, mikor pár éve majdnem megfulladt a kolbászhéjtól a kezeim között. Ehhez képest nemcsak felállt, hanem ő vigasztalt engem, mert sírni kezdtem, és azt mondogatta, hogy ugye milyen ügyes, hogy nem is sír, és betapasztotta a számat, hogy én ne sírjak. Egy kis púp nőtt a homlokán, ennyivel megúszta. Hála érte...

Szóval így indítottuk az évet, én kivagyok, mint a bili füle, ma reggelre annyira fáj a torkom, hogy alig tudok nyelni, és reméltem, hogy péntek délután hazajövünk a fülészetről, és vége, de reggel megláttam, hogy délután 4-kor veni sancte az oviban. Egy pillanatra összeomlottam. De már jól vagyok. Majd szombaton pihenünk. Szombat délután lecsófesztivál, oda már jókedvünkből megyünk.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Majdnem üres

a ház. Kiszórtuk őket. Vagyis ez most nem jó szó, mert otthagytuk ugyan az aprónépet, de szépen bekísértük a megszeppent Nándit, a boldog Rékát meg a nemistudom Misit. Nándi volt a fő attrakció, azzal, hogy ő elsős lett. Bevittünk mindent, amit kértek, mielőtt még elveszik belőle valami, ha már olyan nagyon igyekeztem, hogy meglegyen minden. Még tisztasági csomagot is, pedig az nem volt a listán, de tudjuk, hogy Nándi megbolondulna, ha nem moshatna szappannal kezet. A tavalyi campyolbakter fertőzésnek ez a nagyon pozitív hozadéka. Bár, amikor Misit üti azért, mert Misi nem mosott kezet, és hozzáért Nándi ruhájához, akkor emögé a pozitív mögé azért teszek egy kérdőjelet...
A lényeg, hogy ki kellett venni a csomagtartóból a babakocsit, mert nem fért be a három nagy iskolás-óvodás pakk, ágyneművel, technika dobozokkal, tornazsákokkal, papírzsebkendőkkel és a többivel. És persze nem lehetett az iskola közelében megállni sem, így aztán az utolsó percekben érkeztünk meg, és már csak az utolsó padban volt hely, de legalább a volt ovistárs-barát mellett, így a kezdeti megszeppenés kicsit oldódott. Nem is láttam még Nándit szerintem ennyire megszeppenve. Kipakoltunk, átpakoltunk, puszizkodtunk, elköszöntünk, még Rékához is sikerült beugrani egy puszira, és vittük Misit aki mostantól egyedül óvodás, és a névsorban 3 év óta először van csak egy a vezetéknevünkből, eddig mindig két gyerekünk járt oda. Kicsit izgult, de ügyesen bement. Ott is alszik ma, nagyon fáradt. Neki még kéne délben aludni, de nem tudom rávenni, az oviban meg kötelező, úgyhogy jobb neki ott. És könnyebb lesz meghallgatni az iskolásokat ebéd után.

Aztán jöttem haza a csendes Ábellel, és arra gondoltam, hogy milyen jó a csend, aztán arra, hogy de mennyire hiányoznak, és milyen borzasztóannagyon is lehet szeretni ezt a bűnbandát. És hogy kellenek ezek az idők nélkülük ahhoz, hogy legyen alkalom egyáltalán átgondolni azt, hogy milyen aranyosak, jók, kedvesek, és ne cáfolják még a gondolat közben azzal, hogy az egyik kiakad azon, hogy a másik ránézett. Mert az csak a felszín, és igaziból ők aranyosak, jók és kedvesek. És hiányoznak, és igaziból már vágnám a centit a következő nyáriszünetig. De inkább átgondolom, hogy délig magamat regeneráljam, vagy a lakást...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS