Mellékszál

Bár talán minden mellékszál mostanában az életünkben, nem nagyon van központi, vagy minden mellékszál központi is. Azt, hogy mi van a középpontban, percenként változik, minden egyformán fontos, semmit nem lehet félretenni. Pont tegnap beszélgettünk róla, hogy az ember nem tudja elképzelni, hogy milyen lesz 2, 5 vagy 10 év múlva, akkor sem, ha elmondják neki. Nem hiszem, hogy 20 éve ezt el tudtam volna képzelni, mikor férjre meg négy gyerekre vágytam, és házra, kutyával, és hogy hozzánk bárki bármikor jöhessen. És minden megvan, amire vágytam, és ami ezzel jár. Hogy folyamatos változásban és kiszámíthatatlanságban élünk. És ha nem tanulom meg, hogy hogyan örüljek minden percnek és pillanatnak, akkor akár úgy is járhatnék, hogy a valóravált álmomban csalódok, és csak túl lenni akarok rajta, hogy végre legyen időm másra is, vagyis magamra, hogy a felnőttkori vágyaimból is valóra válhasson valami.
De szerencsére nem így van, hanem örülök, és még azt a kísértést is legyőzöm, hogy most, az építkezés alatt csak a végét várjam, amikor már kész lesz. Jók ezek a napok is, a teraszon eszünk például, csak egyvalaki rágja a fülemet, és tudok bármiről szót váltani Gergővel. Ez a legnagyobb ajándéka ennek a pár napnak, hogy megszólalok, nem kell megválogatni a kifejezéseket, hogy a gyerekek félre ne értsék, és hogy nem vágnak azonnal a szavamba.

És hogy mi a mellékszál? Ami most igyekszik előtérbe túrni magát? 3. hete köhögök, és ma végre kiderült, hogy ez hörgőgyulladás, ami mondjuk alapesetben nem hat meg, és most sem különösebben, csak van egy kis háttértörténete. A nővérem, aki ugyanazt mesélte, amit most én járok az egészségügyben, ráadásul tőle kaptam el a fertőzést, nos, szóval ő csaknem két hetet töltött kórházban, és még otthon vár rá egy pár hetes szigorú fekvés...
Szóval most már én is ott tartok, hogy mindenhol sípol a doktornéni szerint, és a véremben is gyulladás van, és nem tudok felmenni a lépcsőn lihegés nélkül, és szédülök a köhögéstől. Pedig ma megcsinálják a fiúk leendő szobáját teljesen, és festeni szeretnék holnap, hogy visszapakolhassunk, mire megjönnek, hogy legyen hol aludni.
Nem szeretném, ha ez lenne a főszál, ami meghatározza az életünket meg a dolgainkat. Festeni szeretnék holnap.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

5 megjegyzés:

Wattacukor írta...

Gyógyulj meg hamar! A fő- és mellékszálakat én is így látom, de még le kell küzdenem magamban a nyafogást, hogy még örömtelibb legyen minden. Köszönöm az írást! :)

Névtelen írta...

Ajjaj, jobbulást kívánok, legyen erőd rendet tenni, úgy, ahogy szeretnéd!!

kicsinap írta...

Milyen jól írtad! HOgy itt van, amire vágytunk, és időnként meg kellene állni élvezni..
Teljesen hasonló korúak gyerekeink. Nálatok a nagylány akarta a külön szobát? Mert az én nagylányom még meg is ijedt, amikor felvetettem, hogy majd egyszer ha akarják, akkor külön lehet. Közölte, hogy szó sem lehet róla.

kikocs írta...

Köszönöm a jókívánságokat, kedves névtelen és többiek!

Wattacukor, nyafogni kell is néha, de le is kell tudni tenni, ha megvolt az egészségügyi hiszti :)

kicsinap, igen, nagyon vágyik már egy külön szobára. Vagy legalább egy ajtóra, amit bevághat maga után :D Meglátjuk, hogy hogyan fogja kezelni, de a legtöbb konfliktus jelenleg abból van, hogy az ő holmija nincs úgy tiszteletben tartva, mint ahogy ő azt szeretné, illetve néha, mikor rossz kedve van, szeretne elbújni valahova. Való is neki már egy királylánybirodalom...

kicsinap írta...

Milyen érdekes, hogy ennyire mások, az enyém is 9,5 de neki mondjuk a saját dolgai a könyvek, ahhoz meg nem nagyon nyúlnak a fiúk.:-))) NEm szeret egyedül lenni nálunk egyik sem.

Megjegyzés küldése