4 tonna

5. alkalommal voltam élelmiszert gyűjteni áruházi gyűjtésen így karácsony előtt, és még mindig nem tudom megfogalmazni ezt az érzést, ami attól van bennem, hogy ilyen intenzíven, nagy dózisban találkozom az emberek jóakaratával, jószándékával, segíteni akarásával, emberségével. Egyrészt hihetetenül felemelő, magával ragadó megtapasztalni azt, hogy az emberek adnak. Hogy nem gyanakszanak, magyarázkodnak, nem beszélnek mellé, csak segíteni akarnak, és hálásak azért, hogy kapnak rá egy lehetőséget. Fantasztikus megélni azt, hogy a szervezésben minden lyukat betöm valaki az utolsó pillanatban, és bár hárman vesszük fel a műszakot a 12 helyett - mert megbetegedett, mert elfelejtette, mert közbejött valami, mert nevelésbe kapott hirtelen 3 gyereket -, egyszer csak megérkezik a segítség, és pontosan annyian vagyunk, mint kell. Van, aki csak egy órára ugrik be, a másik lenyom két 6 órás műszakot, mert "éppen nem volt programjuk".  Csodálatos élmény látni, ahogy minket, felnőtteket ellegyintenek, majd odahajolnak a gyerekekhez, hogy jól hallják azt, amit tőlünk negligáltak.
És hogy lehet számítani egymásra, és ha kitalálom, hogy megszámoljuk, kategorizáljuk, és 300 nagyjából egyforma csomagba rakjuk a 4100 kg (igen, 4.1 tonna) összegyűjtött élelmiszert, és párhuzamosan még hozdviddet is tartunk a másik teremben, akkor a csapat összezár, és kellő létszámban és remek - de legalábbis valamilyen - hangulatban számolja meg külön a 40 grammos és külön a 60 grammos csokimikulásokat.

Másrészről viszont ott van ennek a sokszáz, sőt, több, mint ezer adakozó embernek az arca, a szándéka. Ott vannak a gyerekek, akik csillogó szemmel teszik a kosárba amit anyu a kezükbe ad, hogy tanulják meg, vigyék magukkal egy életre, hogy adni jó, és a rászorulókon segíteni kötelessége annak, akinek több van. Ott van a boltba beugró listával érkező férj, aki a megrakott kocsiból a felírt 5 dolgon kívül mindent átpakol hozzánk. És ott van a kerekesszékes néni, aki csak azért jön el, hogy adhasson egy kiló cukrot valakinek, akinek arra nagyobb szüksége van, mint neki.
Felelősség. Úgy kiosztani mind a 4100 kg-ot, hogy ezek a szándékok megvalósuljanak. Hogy jövőre is a szemükbe tudjak nézni, tudjak kérni, meg tudjam köszönni. Nagyon nehéz. Nehéz megállni, hogy amikor még 10 csomag van, azt ne csak odaadjam valakinek, hanem keressem meg azt, ahol igazi segítség. Felelősség megállni azt, hogy a szándék, az eredeti szándék, a szemekből és arcokból megmaradjon az utolsó szem szaloncukorig.

Talán jövőre sikerül megfogalmazni. De lehet, hogy csak az segít, ha kipróbálja az ember...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

1 megjegyzés:

Kriszti írta...

Most is sikerült.

Megjegyzés küldése