És egy újabb diagnózis - ADD

4-ből 3 sajátos nevelési igényű. Ez sokmindent megmagyaráz. Például azt, hogy miért is éreztem magam olyan sokszor szaranyának az elmúlt években. Tudtam, hogy a legtöbbet adom, amit tudok, mégis, olyan hiábavalónak, kevésnek, semminek tűnik még az is, ami erőmön felül van. És az elmúlt évben tapasztaltak alapján csak azt tudom mondani, hogy kedves édesanyák, mindig magatoknak higgyetek! Ha valami nem stimmel, tessék utánamenni, ha ott motoszkál, ha újra és újra előjön, tessék utánajárni, rászánni az időt, energiát. Nem tuti, hogy ki fogja nőni, hogy majd megtanulja, belejön. Van olyan is. De mi jobban tudjuk anyaként, mint a nagymama, a szomszéd, az osztálytárs anyja, vagy a váróban az ismeretlen, az öreg botos beszólogatós néniről nem is szólva.


Persze az ADD sok szempontból jobb, mint az ADHD, amit mindenki ismer, mint hiperaktivitást, merthogy legalább magatartási problémák nincsenek hozzá. Tényleg nincsenek. Réka magatartása mindig jeles volt, mindig szót fogadott, szép csendben elfoglalta magát az órákon a kis játékaival, vagy ha nem volt játék, a fal mintájával, az arra járó bogarakkal, vagy egy különleges gondolatmenettel. Ezek olyan szinten kötötték le, hogy simán elmondta negyed órában, hogy mi is volt a logikája annak a bizonyosnak, ami miatt gőze nem volt arról, hogy miről is volt szó órán. Az oltári kupleráj a szobájában az a rendetlenség, ami a fejében van. Ahogy a mi lakásunk állapota is egyenes arányban van azzal, hogy én hogy érzem magam éppen a bőrömben. És egyébként egy tündér, úgy beszélget felnőttekkel, ahogy más felnőttek sem tudnak, szabálytisztelő, tisztelettudó, empatikus, kedves... Itthon persze minden joghézagot megtalál és kiforgatja a szavainkat, de ez más tészta :) 

Amikor az autizmusról olvasgattam, akkor találkoztam először azzal, hogy létezik figyelemzavar hiperaktivitás nélkül. Ezekben a fórumokban úgy dobálóznak a BNO kódokkal, betűszavakkal, terápiákkal, mint Nándi meg Misi a pisis pelenkákkal - számomra követhetetlen volt, egyik-másiknak utánanéztem. És ekkor találtam ezt a leírást, ami fölé odaírhatták volna, hogy Réka. Akkor már több olyan élményem volt, hogy nem attól függ, hogy hányast kap, hogy mennyire tudja az anyagot, hanem hogy mikor írja meg. Többször előfordult, hogy helyesírásból ugyanazon a héten kapott egyest vagy ötöst. Hittanból a dolgozatát megírta 2-esre, szóban feleltették, 5-ös. Környezetből együtt tanultunk, tudta, mégis 2-3-asokat írt. Reggel hasfájósan ment iskolába, mert rendszeresen otthon hagyott, elfelejtett valamit, pedig nagyon igyekezett, mégis 4 beírása lett év végére. Nem értettem, hogy olyan kis okos, mégsem jönnek az eredmények, ő hülyének, rossznak, butának érzi magát, hiába dicsérjük, biztatjuk. 
Beszéltem a tanító nénivel, aki azt mondta, hogy ő benne van, ha kivizsgáltatnám, megkérte a suli a nevtantól a figyelemzavar vizsgálatot. Sírtam, mikor elolvastam a jellemzést. Nagyon fájt, hogy ilyen tanulónak van leírva, még ha a negatívumokra is ment rá maga a kérdőív. 

A héten sikerült beszélnem a pszichológussal, aki a vizsgálatokat vezette, még a papír nincs meg, de bizony ADD. Az intelligenciája összességében normális-magas. Lebontva a verbális iq-ja kiemelkedően magas, a nem verbális átlag alatti. A gyógypedagógiai vizsgálat alapján mindent tud, amit kell, sőt. Így minden a helyére került. Várjuk a papírt, kap majd tanulási könnyítéseket, pl. több időt a dolgozatokra, hogy legyen ideje álmodozni is közben, és remélem, hogy lehetőséget arra, hogy ne írásban, hanem szóban feleltessék, amiből csak lehet. 
Volt egy nagyon jó kép szemléltetni, hogy a figyelemzavaros gyerek agyában mi zajlik. Nem találom most, de nagyon tetszett, nekem segített megérteni a gondolkozásmódot. Egy ügyfélszolgálati iroda volt, a normális agyban szépen sorban állnak az emberek, van fontos feliratú pad, egyvalaki áll a középen álló asztalnál. A figyelemzavarnál minden ember az asztalnál tömörült, kiabáltak, ellepték az ügyintézőt. Nem könnyű így teljesíteni. 

Nem változott semmi. Réka ugyanaz a tündérke, aki volt, és lehet állatgondozó és papagájtenyésztő, amire vágyik. Csak nekem kell kitalálni, hogy hogyan tudom neki megtanítani azt a rendszert, amivel át tudja vészelni azt az időszakot, amíg élesen meghúzott vonalak között kell egyensúlyoznia, sokszor csukott szemmel, anélkül, hogy elvennék azt, amivel ő több, mint az átlagos fejlődésű gyerekek. 


  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

1 megjegyzés:

jutkaditka írta...

Hát, le a kalappal előtted!
Sok erőt a kapott feladataidhoz!
Olyan jó olvasni, hogy mennyire elfogadó vagy a nem-átlagos gyerekeiddel! Példamutató!

Megjegyzés küldése