Köszönöm, jól vagyok!

Egy ideje akartam írni már, mert kaptam több kedves telefont, mailt, hogy imádkoztok értünk, meg minden. Meg akartam írni, hogy érezzük, és hogy köszönjük. Annyira érezzük, hogy az őszi szünetünk olyan békében telt, amilyenben nem hiszem, hogy volt részem, részünk az utóbbi egy-másfél évben egyhuzamban. Egyszer sem folyt vér, alig ordítottam, és alig ordítottak a gyerekek is, viszont békésen játszottak órákon át, megbeszélték a konfliktusaikat, segítettek, időnként megcsinálták, amit kértem: egyszóval, olyanok voltunk, mint egy hétköznapi nagycsalád a maga káoszával és konfliktusaival, de hétköznapiak, a szó jó értelmében. Én 10-12 órákat aludtam, volt, hogy délben is, csináltunk jó dolgokat, találkoztunk jó emberekkel, szóval igazi békességes csoda volt ez az elmúlt hét.

Ma éppen hirtelen felindulásból Halloween napi parti lesz itthon, reggel találták ki a gyerekek, vadul elkezdték díszíteni a lakást, meg minden, nagyon aranyosak. Meghívtunk pár gyereket, akik többnyire nem érnek rá - egy részének ezért nem szóltunk - de páran mégis, szóval lesz azért tombolás. Rejtély, mit fognak csinálni, én most nem készültem semmivel, csak több gofrit sütöttem ebédre, hogy maradjon délutánra is.

Éljen a béke!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

3 megjegyzés:

Ági írta...

Szia, de örülök, hogy ezt írtad, őszintén örülök neki!

Ági írta...

Szia, holnap sokat fogok Rátok gondolni, az összes drukkom Felétek megy!
Ági

_Nandi_ írta...

Nagyon jó csak igy továb és rövidebeket írj!

Megjegyzés küldése