Nagycsaládban élni jó :)

Már csak négyet alszunk, és itt az iskola. Amit Réka nem vár. Fél. A szomszéd kislány, mikor itt nyaralt a nagymamájánál, alaposan ráijesztett az addig halálosan lelkes lányomra. Annyira, hogy időnként el is sírta magát, szinte minden átmenet nélkül, éjszakánként átjár aludni, és ha az iskola bármilyen kontextusban szóba kerül, rövid időn belül elkezdi kínozni a testvéreit.

A hetek alatt sikerült kiszedni belőle, hogy miktől fél.
Fél az ismeretlentől. Hogy nem tudja, milyen lesz. Ez végül is érthető. Meséltem róla neki, hogy én mennyire szerettem járni - tényleg -, hogy miket fognak tanulni, kik lesznek ott. És hogy mennyire neki való. Mert tényleg.
Fél attól, hogy nem lesz majd elég fegyelmezett, hogy nem tudja, hogy kell viselkedni, hogy nem tud jelentkezni, és hogy neki mindig jár a szája - ezt aláírom -, és emiatt mindig meg lesz szidva, fekete pontot kap, kinevetik
Fél attól, hogy nem tudja azt, amit az iskolásoknak tudni kell. Az írás-olvasás-számolásról meggyőztem, hogy azt ott kell megtanulni, ezért járnak iskolába a gyerekek. Viszont nem tud cipőt kötni, vagyis tud, csak csigalassan, és nem hajlandó gyakorolni. Külön kérte a tanító néni, hogy ne tépőzáras cipő legyen, hanem kötős. Kétnaponta kétszer megköti zokogva a cipőt, kb 2x5 perc alatt. És mióta mondtam, hogy a tornaóra előtt-után egyedül kell öltözni, azóta nem tudja fel és levenni a pólóját. A cipőkötés az iskola jelképe már szerintem, ezért tiltakozik ennyire. Gondolkozom rajta, hogy kérte, nem kérte Ildi néni, pár hétig lehet, hogy tépőzáras cipője lesz Rékának. Mihelyt rájön, hogy jó dolog az iskola, azonnal menni fog a cipőkötés, a gyakorlás is.
Fél attól, hogy túl sok időt kell ott tölteni - eleinte még napközis sem lesz -, hogy ott kell aludni sátorban (?????), és még mittomén milyen hülyeségek, én meg igyekszem nem kinevetni, hanem komolyan venni ezeket, és elmagyarázni mindent.
Fél attól, hogy nehéz lesz az iskola, unalmas, nem tudja megtanulni majd, amit kell.

Már olyan sok dolgot kipróbáltam főleg a beszélgetést mindenfélélről. Például arról, mit fognak tanulni, kik járnak oda, mi milyen iskolások voltunk apával, hogy ez milyen iskola, oda mentünk templomba, ahova a leendő osztálytársak és a tanító néni jár - nem akart köszönni sem nekik, messze kerüljük el őket -, közös készülődést, vásárlást - kínszevedés volt, nem akart megvenni semmit, nem akarta elhozni a könyveket, beléjük sem akart nézni. Szerintem nagyon jók a tankönyvek, egyszerűek a feladatok az elején, játékosak, jók a rajzok, a mesék. Még Nándi is élvezettel csinálgatta, ahogy tudta. Réka nem. Teljesen elzárkózott. Ma délután egyedül pakolgattam össze a technika dobozt, töltöttem meg a tolltartót. Mikor mondtam neki, hogy nem lesz könnyű, ha nem ismered a felszerelésed, mindent keresgélni fogsz, akkor odaült, és némi undorral szemügyre vette a készletet. A celluxnak örült mondjuk :) De a betűket sem akarta segíteni kivágni, pedig az ollókkal nagy barátok. Sőt, a ceruzákat sem kihegyezni, amitől más esetben én már hoznám a lázmérőt, hogy biztos beteg a gyerek...

Aztán ma este megint nyitogattam, ezúttal a környezet könyvet, és az első oldalakon találtam ilyen képeket, hogy ki viselkedik jól az iskolában, ki nem. Az osztályban, a folyosókon. Kaptam a lehetőségen, odavittem, mondom Rékának, nézd, ez egy olyan feladat, megmutatja, tudod-e, hogy hogyan kell viselkedni az iskolában. Próbáljuk meg. Két jó válasz után teljesen belelkesedett. Mert hát persze, hogy tudta. És hogy ez bébikönnyű. És csinálta a feladatokat egymás után. Este veszekednem kellett, hogy most már nincs több tanulás. És akkor azt mondta, hogy "Anya! Ezt a könyvet nagyon szeretem. És ha felnőtt leszek, ezt akkor is meg fogom tartani! " És maga mellé vette éjszakára. És ma este nem beszélgettünk arról, hogy mennyire nem szeretne iskolába menni. Igaz, a vakbélgyulladásról igen, de az a hipochondriájához tartozik.

Remélem elindultunk a jó úton. Jó lenne ezt a három napot most már átvészelni, és nem az idegességtől hányva vinni őt az első napon. Hátha sikerül.