Visszanéző

Egyik évben kifestettük a konyhát, sárgára. Megvettük a festéket, amire rá volt írva, hogy sárga, elkezdtük kenni, és rózsaszín volt. Visszavitte Gergő, mondta, hogy ez nem sárga, hanem rózsaszín. Erre az eladó, hogy ez bizony sárga, csak optikailag rózsaszín.
Azóta meséljük ezt a sztorit, és ez jutott eszembe most is, ahogy átgondoltam, hogy milyen év is volt ez a 2011-es. Mert nagyon úgy néz ki, hogy sárga évünk volt, ami optikailag mégiscsak rózsaszín.

Először azt gondoltam, azt írom majd, amit tavaly, hogy ha a 2012 ugyanolyan jó lesz, mint a 2011, akkor elégedett leszek, mert milyen jó kis év is volt ez. És végigfutottam rajta, hogy mik jutottak nekünk 2011-re, és rájöttem, hogy határozottan optimistább lettem, mint tavaly voltam. Mármint hogy egészen ügyesen hozom ki mindenből a legjobbat úgy, hogy a végkicsengésnek csak az maradjon meg. Mert azért a 2010 határozottan egyszerűbb év volt, még ha a gyereknevelés és virrasztás lelkileg le is pusztított akkor.

Nagyon sok dologért vagyok hálás idén is. Hálás vagyok a családomért, hogy vannak, hogy többnyire egészségesek. Különösen Misiért. A gyerekek kevesebbet voltak betegek, mint tavaly. Vagy például azért, hogy mindig volt keret mindenre, amit fontosnak éreztünk. Azért is, hogy nem vágytunk olyan dolgokra, amikre nem volt keret. Erre nemrég jöttem rá, hogy nagy hálával tartozom. Sokan, akik jobban élnek, mint mi, szegényebbnek érzik magukat. Azért is köszönnivalóm van, hogy ki tudtam szakadni a gyes-bezártságból munka és közösségügyben is. Hogy Misi oviba mehetett, és jó neki ott. Hogy Rékának jó az iskola. Hálás vagyok, hogy jó pedagógusaik és közösségeik vannak. Hogy önállóbbak, és egyre okosabbak. Hálás vagyok azért az öt napért és néhány délelőttért, amit kettesben tölthettünk a Gergővel idén. És a barátaimért, akikre számíthatok. És a felsorolhatatlan mennyiségű mindennapi csodáért, amivel nap mint nap találkozom, egyáltalán azért is, hogy észreveszem őket.

De nem volt egyszerű ez az év lelkileg. Itt volt csak példának a Misi balesete, amire még mindig összeugrik a gyomrom, ha eszembe jut. Életem egyik legfelőrlőbb feladata volt megbirkózni azzal, hogy elveszíthetem a gyerekemet. Nem volt egyszerű legyűrni az ezt követő ideggyengeségemet, az öcsém esküvője is megviselt, vagyis inkább az, ahogy ez a szüleimnél lecsapódott, és hogy ez a szüleimmel való kapcsolatomról is lehúzott egy olyan réteget, ami határozottan jobb lett volna, ha a helyén marad. Van, amiről jobb, ha nem tudunk. A húgommal is vannak dolgok, amik idén szabadultak el, és aminek az lett a vége, hogy abba akarja hagyni a szakmáját. És az iskolakezdés sem volt zökkenőmentes, az sem volt könnyű a családnak, hogy elkezdtem "értelmes munkát" végezni. A svájci frankos helyzet is adott jópár feladatot, gondolkoznivalót. Vagy ott vannak Gergő munkahelyi problémái, amik keményen próbára tették a házasságunkat. Igaziból az összes probléma a házasságunkon csapódott le, mert meg kell tartanunk egymást. Jelentem megtartottuk, de idén háromszor is kiabáltunk egymással, ami rekord a házasságunk ideje alatt. Utána is számoltam, hogy bizony ez a 14. év, hogy együtt vagyunk, megint bevált a papírforma, kemények ezek a hetedik évek.
Gondoltam, hogy linkelem, amit írtam ezekről a fentiekről, de alig van valamelyiknek nyoma, annyira az én dolgaim ezek, és igyekszem elsősorban a gyerekekről írni, még ha nem is mindig sikerül. Misi balesetéről írtam, de ott is inkább a felépüléséről. (A baleset és kórház címke alatt vissza lehet ezeket olvasni, vagy az archívumban 2011. május 5. után. )

Szóval nem volt egyszerű évem, és őszintén megmondom, elég borúlátó vagyok a jövőt illetőleg, kivált a gazdasági helyzetet nézve, kicsit sokat politizáltak most a környezetemben :) . Úgyhogy most azt kívánom magunknak a jövő évre, hogy akármit is hoz majd a 2012. év, a Jóisten gondoskodjon rólunk úgy, ahogy idén is tette. És akkor biztos nem lesz baj, és jövő decemberben is hálával és optimizmussal nézek majd vissza, és ha nem gondolok bele, úgy érzem majd, hogy jó évünk volt. És az a lényeg. Hogy hiába sárga, azért rózsaszínnek látsszon.

Kívánok nektek is minden szépet és jót, amit kívántok magatoknak az új évre! Éljenek a tiszta lapok és fogadalmak!
Megyünk enni a csipszet, inni a Meggy-Márkát, nézni a Kincs ami nincset. Buli van ma :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Eléggé meglepődtünk

... amikor 23-án levelet kaptam a Nagycsaládosok Országos Egyesületétől, és kibontva egy csomó képeslap és szórólap hullott ki belőle, rajta a mi kis csemetéink mosolygó arcocskáival. Egy levél is volt mellékelve, miszerint a díjnyertes képünket felhasználták ezekre a célokra. Jövőre a NOE-t a mi kis hármasunk képével fogják reklámozni, idén karácsonykor pedig velük kívántak áldott karácsonyt. Nagyon büszke vagyok rájuk. Érdekes, mert annak idején nemet mondtam a kérésre, hogy vigyem el őket fotózásra, mikor megkerestek, mondván, szépek az én gyerekeim nekem, nem akarom mutogatni őket. Aztán most meg mégis jó érzés :)

...amikor szenteste kinyitottuk Gergővel egymás ajándékát. Sok-sok kínlódás és próbálkozás után kénytelen voltam beszerezni a vésztartalék ajándékomat az én szeretett férjuramnak, mert a többi ötletem elbukott. Egy garázskapunyitó távirányítót, amit már három éve nékülöztünk, lévén mindig jobb és fontosabb helye a 10ezer forintnak, amibe került. És miután odaadtam neki, nem értettem a zavart kifejezést az arcán. Egészen addig, míg oda nem adta az én meglepimet. Egy garázskapunyitó távirányítót, amit már három éve nélkülöztünk... Mindkettőt beprogramozva, hogy hazafelé már tudjuk használni. Tökéletesen és teljesen egyformákat. Elég jót nevettünk magunkon, egymáson, meg mindenki rajtunk. És még mindig. Végül megegyeztünk, hogy Gergő harcolt többet a megszerzéséért, úgyhogy azt próbáljuk meg visszaváltani, amit én vettem.

... amikor 27-én délben felhívtak, hogy nyertem egy hűtőt az Auchan nyereményjátékán. Aztán akkor is, mikor hazaérve Móvárról belenézve a bögrébe, ahol lennie kellett volna a blokknak, ami ellenében átvehettük volna a nyereményt, csak Lidl-es nyugtákat találtam. És láttam magam előtt, ahogy karácsony előtt végignézem az összes blokkot, amiket a lakásban találtam itt-ott, hogy van-e valami oka, hogy félretegyem. Mert nagy papírszelektálást tartottam, és sorra kidobáltam minden feleslegesnek ítéltet. És láttam magam előtt azt is, ahogy az utolsó darabig mindet bedugdosom a szelektívbe. Meg is állapítottam, hogy ekkora lúzernek lenni, egy évben egyszer vagyok rendes, és akkor is olyan dolgokat dobok ki, amiket nem kellene. Nem éri meg takarítani. De legalább nem keresgéltem dühösen mindenhol, mert tudtam, hogy átpakoltam mindent nemrég.
Azért felhívtam őket, meg bementem a vevőszolgálatra, hátha valamit tudunk tenni, elvégre értesítettek, meg címemet megadtam a nyereményszelvényen, vittem a bankszámlakivonatot, hogy kártyával fizettem, ott voltam, stb. Amikor vettem elő a személyimet, lakcímkártyát, hogy igazoljam magam, akkor megláttam még egy blokkot elbújva a tárcámban, és akkor is eléggé meglepődtem, mert az volt az. Pedig szinte soha nem teszek ilyesmit a tárcámba. Úgyhogy jövőre hozzák az új hűtőt, amire nincs ugyan szükségünk, sőt senkinek, mert a nővéremék két hete vettek egy pont ugyanilyent, egy másmilyent öcsémék nyáron, mi a tavasszal. De majd eladjuk a vaterán, és meglepjük valami másmilyen nyereménnyel magunkat. Vagy csak simán fizetjük a lakáshitelünket. :)

Akkor nem lepődtünk meg annyira, mikor a mamáék karácsonyfája alatt még egy gigantikus óriáskamiont találtunk 12 db versenyautóval, de csak azért, mert ezt apukám, aki rosszabbul tud titkot tartani, mint Réka, elmondta előre. Szerencsére csak nekünk, és nem a gyerekeknek. Úgyhogy most összesen 2 Tesco-s kamionunk van 24 szupergagyi versenyautóval, aminek egy részének már hiányzik is a kereke.

Voltak kellemetlen meglepetések is, de azokat már nagyjából elfelejtettem, úgyhogy nem dolgozok rajta, hogy előbányásszam őket a rejtett zugokból, nem is annyira szórakoztatóak, mint a fentiek :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Vajon rágóznak-e a halak? - gyerekszájak bőbeszédűen tálalva

A decemberi gyerekorvos túránk kicsit összetettebb volt, és kivételesen más irányból, gyalog közelítettük meg a célobjektumot. És egy ideje már gyalogoltunk. Hogy eltereljem a figyelmet a felszín alatt készülő fáradtvagyok-tornádóról, mindenfélét igyekeztem kitalálni. Egyik ilyen beszélgetés:
én: Ki tudja, hol járunk?
Misi: ÉÉÉÉÉN!!!
én: Na, és hol járunk?
Misi körülnézett, majd elkeseredett hangon: - Eltévedtüüüüünk!!!

A túra során egy kínai gyorsbüfébe is betértünk, ami nagy kaland, nem nagyon szoktunk házon kívül enni. Az ablaknál ültünk le, egy rendőrautó állt előtte, ami nagy élmény volt a fiúknak. Nemsokára a rendőr elment, és más autó állt a helyére, a folyamatot azonban elmulasztotta Nándi, csak azt látta, hogy előbb még rendőr, most meg ugyanott egy Renault áll.
- Hé! Valaki elgarázsolta a rendőrautót!
(A varázslás szónak semmi értelme ugyanis)

Van egy Sillye Jenő dal, Kicsi vagyok én címmel, ha valaki nem ismeri, itt olvasható a szöveg. A gyerekek nagy kedvence az oviból, gyakran idézik, költik át. Két példa:
Ütemes ütögetés, és dalolás a konyhából:
- Kicsi vagyok én, mégse félek én, kicsi vagyok én, mégse félek én, kicsi vagyok én...
Megyek ki, mégis mi ez, Misi a partvis fejével kapcsolgatja a villanyt...
...
A második versszakot pedig Nándi egyszer így dúdolta: Éhes is vagyok, az is maradok, éhes is vagyok, az is maradok...

A szüleimnél a halak egy napig általában a kádban úszkálnak, mielőtt szentestén a tányérba kerülnének. A gyerekek aktívan asszisztálnak a folyamatokban, természetesen a kádban halsimogatás a kedvencük. Nekem már kevésbé, a jéghideg vizes ruhák miatt, de ez mellékes. Az egynapos kádban tartózkodás alatt a halak biológiai folyamatai nem állnak le, és mivel a kaki-téma nem tud kikopni a háztartásunkból, ezt is muszáj volt elemeznünk Rékával.
- Anya! Milyen a hal-kaki?
- Hááát... Olyan, mint az embereké, csak a halakból jön ki.
- Aha. Akkor fekete vagy barna.... Hmmm... Vagy színes, ha lenyelik a rágót.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Rendhagyó karácsony

Mielőtt gyerekeink születtek volna, a szentestét az egyik családnál, a két napot pedig a másiknál töltöttük. Aztán voltak olyan évek, mikor terhes voltam, vagy Gergőt éppen csak hazaengedték a kórházból, és akkor szűkcsaládiban töltöttük az ünnepet. Aztán amióta gyerekek lettek, próbáljuk kialakítani a saját szokásainkat. Nem volt még két egyforma karácsonyunk, próbáljuk megtalálni azt a rendszert, ami mindenkinek jó. Nagyon nehéz, mert nagyon messze a két nagyszülő, és tudjuk, hogy a legszebb ajándék mi magunk vagyunk. Mindkét családnak. Próbáltuk váltva az éveket. Próbáltuk a szentestét itthon kiscsaláddal, majd utána menni, mentünk éjjel, mentünk reggel. Próbáltuk a 23-i szentestét. Idén hirtelen felindulásból 24-én reggelre hozták meg az angyalok a fát. Mert ahogy olvasgattam a karácsonyi szeretethimnuszt, egyszeriben elszégyelltem magam, és rájöttem, hogy csak nekem fontos, hogy saját szokásokat alakítsak ki, hogy felöltözzünk szép ruhába, hogy fénykép készüljön, hogy betlehemezésre akarjak menni, hogy közösen karácsonyfadíszeket készítsünk és a többi. A gyerekeknek ugyanúgy jó lesz a mamáéknál, még akkor is, ha nem eszik meg a vacsorát. Rékának viszont nagy vágya volt, hogy otthonra jöjjön a fa. Így jött a fa, egy adag ajándék, hihetetlen öröm és meglepetés, hiszen estére vártuk. És délben indulhattunk Móvárra. És szép volt az ünnep, és nagy volt az öröm, és megérte, valóban nagy ajándék volt. Igaz megfizettük az árát, fárasztó volt, és hát azért van bennem hiányérzet, hiszen vágyok a saját ünnepre, amit nem tudok itthon megteremteni, de ki tudja, hány ilyen közös, nagycsaládi ünnep lesz még együtt?
Minden gyerek kapott vágyott dolgokat, kis kedvenceket, autókat, könyveket nagy mennyiségben, és még nincs vége. Sebaj, év közben úgysem nagyon jár semmi. :) Okoztunk mi is örömeket, ami jó volt. Réka gyönyörű kisangyalt gyártott nekünk az iskolában, de a rajzait elfelejtette kiosztani. Sógornőm csodaszép otthont varázsolt az elfelezett szülői ház rájuk eső részében, és együtt sütöttük a töltött pulykát náluk, amibe szegénynek bele is fájdult a feje :) Viszont az állat legalább sós lett és ropogós piros helyett itt-ott kopogós fekete, de még így is nagy sikert aratott. A végén maradt szaftot apukám eszegette, kérdeztük mit eszik, mondta, hogy sós-kormos zsírt :D A vörösboros-diós aszaltszilvaszósznak viszont egy csomó Michelin csillagot megítéltek.
Volt némi dráma is, a húgom, akiről többször írtam már, és nagy büszkeséggel, (most kapta  meg a népi iparművész címet) kijelentette, hogy abbahagyja a fazekas mesterséget, mert nem él meg belőle. Próbáltam megbeszélni vele a dolgot, és kérni, hogy helyezzük együtt új alapokra ezt az egészet, várjon még pár hónapot, megígérte, hogy gondolkozik rajta. Úgyhogy most mindent félretéve megpróbálok piacot keresni neki, és lassan felépíteni egy márkát. Úgyis marketinges akartam lenni, mióta a főiskolán belekóstoltam, meglátjuk, boldogulok-e. Nagyon fájna, ha valóban a szállodai szobatakarítás többet hozna neki, mint az, hogy ilyen gyönyörűségeket alkot...
Szóval nem egészen kalandmentes, de szép karácsonyunk volt. És még van a témában beszámolnivalóm, de azt majd külön posztban.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Jókívánság magyarázattal

Megtalált korábban, amikor még volt időm elolvasni ezt-azt, hogy milyen dolog már az, hogy egész évben utálják egymást a rokonok, és aztán meg karácsonykor ott jópofiznak, meg látogatják, ajándékozgatják egymást, micsoda képmutatás ez, és inkább ne is akkor, menjünk inkább wellnesselni.
Én viszont azt mondom, hogy igenis, ez a lényege a karácsonynak, egy esély arra, hogy akkor is próbáljunk meg szeretettel fordulni egymás felé, ha az érzés nincs meg. Mert a szeretet nem érzés, hanem tett. (Az egy másik dolog, hogy a tettek után akár érzéssé is válhat) És lehet, hogy ebben az évi egy napban, két órában, egy órában, 20 percben véletlenül elhangzik egy mondat a jópofizás közben, ami elsimít egy évek óta dédelgetett félreértést. Ha nem találkozunk, nem próbálkozunk, erre esély sincs.

Én a gyerekeimnek azt mondom, hogy az angyal hoz ugyan ajándékot a gyerekeknek, de mi is megajándékozzuk egymást. Mert a karácsony a Jézuska születésnapja. És az ünnepeltet ugye, hogy meg szoktuk ajándékozni? A kis Jézusnak pedig a legszebb ajándék, ha mi örömet okozunk egymásnak, úgyhogy a gyerekek rajzolnak, részt vesznek a többi ajándék elkészítésében, beszerzésében, igyekeznek békésen együtt játszani, segíteni, és tőlünk is kapnak valami kézzel készítettet,  És igenis, ajándékozzuk meg egymást örömmel. Nem feltétlen ajándékkal, hanem együttléttel, kedves szóval, segítséggel, öleléssel, hogy szebb legyen az ünnep. Még akkor is, ha nehéz lenyelni a kikívánkozót. A gyerekeknek sem mindig sikerül, és ez nekünk sem könnyebb semmivel, hiába gondoljuk magunkat érett felnőtteknek. Az az elméletem, hogy a Jóisten kéréseihez képest mi ugyanolyan gyerekek vagyunk, mint a mi kéréseinkhez a csemetéink. És ahogy mi is értékeljük az igyekezetet, és boldoggá tesznek minket a békés, jóságos pillanatok a több napos veszekedős időszakok ellenére is: amikor a békésen játszanak 10 percet, vagy amikor megfelezik egymással a csokit, és könnyekig meg tudunk hatódni, amikor megölelik egymást, hát, azt gondolom, hogy ugyanilyen szemmel néznek minket fentről.  

Szóval a fenti magyarázkodás jegyében kívánok minden kedves olvasómnak, legyen az zug, véletlen idetévedt, vagy olyan, aki rendszeresen kíváncsi ránk, nagyon békés, áldott ünnepet! Sajnos egyesével nem tudok nektek örömet okozni, de szeretettel gondolok rátok, amíg még van időm gondolkozni! :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Hurrá, esik a hó!

Nándi:
- Hurrá, mehetünk görkorcsolyázni!!!!

Misi pedig megkereste a lepkehálót:
- Megyek pillangót fogni!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Karácsonyi szeretethimnusz


Tegnap kaptam, és annyira illik ahhoz, amivel sokan így anyukák küszködünk, hogy az ünnep lényege megmaradjon, és ne dögöljünk ki  a sok tennivalóban. Szóval eltalált! :) (Ha valaki nem ismeri, az eredetit olvashatja például itt)

(Az 1Kor 13 karácsonyi változata)
Ha a házamat fenyőágakkal, gyertyákkal, égőkkel és csilingelő harangocskákkal díszítem fel, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint díszlettervező.
Ha a konyhában fáradozom, karácsonyi süteményeket sütök kilószámra, ízletes ételeket főzök, és az evéshez csodálatosan megterített asztalt készítek elő, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint szakácsnő.
Ha a szegénykonyhában segédkezem, az öregek otthonában karácsonyi énekeket zengek, és minden vagyonomat segélyként elajándékozom, de a családom felé nincs bennem szeretet, mindez semmit nem használ nekem.
Ha a karácsonyfát csillogó angyalkákkal és horgolt hópelyhekkel díszítem fel, ezernyi ünnepen veszek részt, a templomi kórusban énekelek, de Jézus Krisztus nincs a szívemben, akkor nem értettem meg, miről is szól a karácsony.
A szeretet félbeszakítja a sütést, hogy a gyermekét megölelje.
A szeretet hagyja a lakásdíszítést, és megcsókolja a házastársát.
A szeretet barátságos az idő szűke ellenére is.
A szeretet nem irigyel másokat házukért, amiben jól kiválasztott karácsonyi porcelán és odaillő asztalterítő van.
A szeretet nem kiált rá a gyerekekre, hogy menjenek már az útból, hanem hálás érte, hogy vannak, és útban tudnak lenni.
A szeretet nem csak azoknak ad, akiktől kap is valamit, hanem örömmel ajándékozza meg épp azokat, akik ezt nem tudják viszonozni.
A szeretet mindent elvisel, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.
A szeretet soha el nem múlik.
A videojátékok tönkremennek, a gyöngysorok elvesznek, a számítógépek elavulnak.
De a szeretet ajándéka megmarad."

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Csak megnyugtatásul

Mert olyan sokan kedvesen aggódtatok értünk. Misi valóban antibiotikumot kapott, és csak a mandulái gyulladtak be, illetve a szokásos bronchitisz, de már nagyon határozottan gyógyul, szinte óráról órára javul. Most már teljesen láztalan, és a mai napsütés ki is csalogatta az udvarra. A nyűglődése is múlik, bár még mindig gyakran veti le magát a földre, mert éppen nem pont olyan színűre színeződött a rajza, mint amilyenre ő gondolta. Nándi pedig csaknem teljesen meggyógyult, ő holnap megy is oviba. Még egy napot. Kedden már nem szeretne. :)

Gergő itthon szabin, Réka szenved nagyon tőle, hogy egyedül neki kell iskolába mennie. De azért pénteken kérte, hadd maradjon napköziben, mert klubdélután volt - havonta egyszer pénteken nincs tanulóóra, hanem kézműveskednek, bármelyik napközishez mehetnek. Csudaszép szalvétatartót készített.
Úgy szeretnék Rékáról írni, olyan sok kérdőjel van bennem a kis lelkével kapcsolatban...

Tegnap abszolváltunk közel 100 darab (két félből álló...) linzert a gyerekekkel, megsütöttünk a héten rengeteg mézeskalácsot is, bár a díszítés még vár valami jó kis karácsonyos filmre, hogy majd azalatt kenjem őket. Kész vannak a habcsókok, jópár adag szerencsesüti, és megtörtük a 60 dekányi diót is a két adag zserbóhoz, ami még a karácsonyi restanciánk. Én vagyok ugyanis a sütifelelős anyukáméknál, még akkor is én sütök, ha nem megyünk haza. Ez az egyik ajándékom, mert nekik nincs idejük, energiájuk rá, nyitvatartanak.
A diótörés egyébként rendkívül jó program volt a betegségtől és bezártságtól szenvedő örökmozgó fiaimnak. Az előre kissé megtört diókat a kis kalapácsaikkal törögették, bányászták és ették a dióbelet, és rengeteg feszültségtől megszabadultak, igaz, repült a dióhéj mindenfelé :) Ja, még vaníliás kiflit kell sütnöm a gyerekek kedvéért, mert az az egyik kedvencük, csinálni, és enni is nagyon szeretik.

Holnap elkezdjük intézni a hitelkiváltást is, vagyis már csaknem két hónapja agyalunk, járunk utána a dolgoknak, próbáljuk megtalálni a legmegfelelőbb döntést, és előkészíteni a papírokat meg a többit. Végül váltunk forinthitelre, döntöttünk, melyik banknál, és reménykedünk, hogy az elkövetkezendő 3 évben semmi különösebb dolog nem fog történni.

Ezek vannak, készülünk a karácsonyra, gyűlnek az ajándékok, pipálódnak a lecsökkentett listák tételei, és még egyenlőre úgy tűnik, hogy lesz idő arra is, hogy beszegjem a karácsonyi terítőnket. Sőt, Gergő leporolta a szekrények tetejét.
A karácsonyi lelkigyakorlaton arról volt szó úgyis, hogy ne azzal foglalkozzunk idén adventben, hogy mi mindent tehetnénk, milyen lemondásokat és jócselekedeteket vállajunk, és még, és még, hanem próbáljunk meg minél több terhet letenni. Annyira érdekes, hogy azzal, hogy könnyű szívvel próbáltam minél több dolgot, lelkit és fizikait letenni, szinte maguktól mennek azok a lemondások és jócselekedetek, amiket nem vállaltam. Mégis egyszerűen megtörténnek. Mert azzal, hogy letettem a felesleges terheket, egyszerűen lett hozzá szemem és szívem, hogy észrevegyem, mit kell tennem.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Már fogalmazgattam...

egy jó kis adventi, karácsonyra készülődős bejegyzést magamban, amivel visszatérnék a blogtudatba, és ami után szépen írnám kétnaponta a magamét, vagy legalábbis igyekeznék.
Aztán miután délelőtt két nap láztalanság és szépen felszakadt köhögésre megkaptuk, hogy hétfőn mehetnek oviba a fiúk, Misi este vacsora és minden nélkül elaludt a földön, azzal a felkiáltással, hogy őt hagyjuk békén. A vacsoranélküliség különösen jelentős tünet nála. És mikor álmában megmértem a lázát, 38 volt. És Nándi is úgy hallom, estére rondábban köhög. Szóval kicsit összezuhantam, újra kórházat és tüdőgyulladást vizionálok, és reményt, hogy a karácsonyt itthon töltjük. Persze nagyobb esélye van egy sima antibiotikumos kezelésnek, és a szentestére történő teljes gyógyulásnak, de mivel összezuhantam egy picit, muszáj volt vájkálnom kicsit a mélyben. És elment a kedvem az írástól is.
És persze a dokinénink csak honap van szabin :(
És nem írom tovább a perszéket, mert van egy csomó. Az biztos, hogy hirtelen karácsony lesz az idei :) Egyre húzom ki megint a dolgokat a listáról, amik nem fontosak, az előnye ennek, hogy lélekben így jobban meg lehet élni. Mert a végén csak az marad. Levágunk minden sallangot, és marad csak az öröm. Biztos foltosak lesznek az ablakok, poros a szekrény teteje és vízköves a csempe, és úgy néz ki, idén is sültkrumpli lesz halrudacskával a 24-i vacsi, de az igazi lényegre még marad elég idő. És a halrudacskát úgyis jobban szeretik a gyerekek. Mi meg őket az igazi ünnepi vacsoránál.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Beteges

Hát, időszerű volt, de talán ezzel megússzuk a karácsonyit. Mármint betegséget. Misi vasárnap kezdett belázasodni, majd az éjjelnek egy miniatűr Darth Vaderrel mentünk neki. Annyira, hogy teljesen rákészültem, hogy bár eddig még mindig megúsztuk a kórházat a felkészültségünk miatt mindkét fiúval, de most garantáltan menni fogunk, kis híján össze is raktam egy kórházi csomagot. Krupp.

Igaz, 8-10 fokos szobában aludtunk Misivel, és az alvás leginkább csak őrá vonatkozott, de még a kúpra sem volt szükség. Nem vártuk meg a rohamot, egészen biztos voltam benne, hogy jön majd, így végig a sarkig nyitott ablak alatt aludunk két pizsamában, sapkával, négy takaróval. Amikor kicsit beljebb hajtottam az ablakot, azonnal jött a fuldokló, ugatva köhögés, nyöszörgés, hörgés - és az ablak kitárása. Így viszont megúsztuk. És a ma éjszaka már a rövid ablaknyitás és 15 fok is elégnek bizonyult. Én viszont annyira fáradt voltam, hogy elájultam, és bár beállítottam az órát, hogy egy óra múlva csörögjön - nagy láznál is ezt szoktam, hogy ellenőrizzem, biztos minden rendben van-e -, kiderült, hogy ma délre éjfél helyett... Úgyhogy mikor 6kor ébredtem, egy kis összekuporodott jéggolyót találtam magam mellett, aki a jéggolyósága ellenére gyönyörűen vette a levegőt, és egy határozottan felszakadtnak nevezhető köhögéssel is megörvendeztetett álmában. Még alszik ugyanis. Amiből látszik, hogy beteg, mert 6-nál tovább ő nem bírja az ágyat.
Tegnap egyébként magas láza is volt, 39 fokig ment fel délután és este is szegénynek, úgyhogy reménykedem benne, hogy a láz miatt nem hűlt le annyira, hogy táptalaj legyen a baktériumoknak... Jó lelkiismeretfurdalásom van miatta...

Nándit még bevittem tegnap reggel oviba, át is öltöztettem, aztán meg vissza. Mert elkezdett köhögni, és taknyolni. Alapesetben ezzel még lehetne menni, főleg, mert sószoba is van az oviban, ahova rendszeresen mennek, és ott egy nap alatt rendbe tudnak jönni, mondták az óvónénik, hogy vigyük őket bátran így is. De inkább hazahoztam, így egy nap csak egyszer kelll autózni. Úgyhogy csak Réka siránkozik, hogy olyan régen volt beteg, mikor lesz már, hogy ne kelljen iskolába mennie, beteg akar lenni. Rosszul viseli nagyon, hogy a fiúk itthon, ő meg kötelességteljesít. Alapvetően megértem, ha megbeszéljük, hogy takarítunk pl. Gergővel, és meglátom, hogy a gépnél ül, azonnal lelassulok, és feszült leszek :)

Gergő holnaptól egyébként szabin lesz, legközelebb januárban megy, és még egyszerűbb lesz az életünk. Nem igazán így terveztem ezt a hetet, de élvezem a gyerekeket. Az utóbbi hetekben csupa kapkodás volt szinte minden napunk, sok nemmel és siess!-sel. Legalább látom, hogy mennyire nincs szükségem nekem állandó munkahelyre egyenlőre. Pedig január elsején kezdtem volna.
Ma kuglófot sütünk, és valamit előre kéne lépni ajándékügyben is, mert csak nagyon kicsivel állok jobban, mint három héttel ezelőtt, mikor észbekaptam... Pl. Nándi megkapja a gagyi óriás teszkós autószállítót. Mert akárhány Mikulással is volt dolgunk, csalódottan és mérhetetlenül szomorúan jött oda hozzám, hogy nem kapott autószállítót. És végülis a karácsony arról szól, hogy örömet okozunk a szeretteinknek. Ha ajándékkal, ajándékkal, ha mással, hát mással. És azt hiszem, nem tudnánk olyan ajándékot venni, ami mögött ne lenne hiányérzete a Nándinak. Úgyhogy most azzal szerzünk örömet, hogy lemondunk az elveinkről :)

Megyek, Misi fel is ébredt, öltöztetek, mosok, ruhát hajtogatok, élesztőt futtatok, átnézem a listámat, mit lehetne ma közösen megcsinálni. És drukkolok egész nap, hogy Nándi ne kezdjen fulladni ma éjjel. Az ősszel is két éjszakás késéssel követték egymást...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Párbeszéd az édességért

Misi a kezembe nyom egy papírt, rajta firkamirka.
- Most kérem az édességet, itt a jóság.
- Mi volt a jóságod, mit rajzoltál le?
- Háááát, öööö, az Olivér jó volt. Olivérrel voltam jó.
- De hogy voltál az Olivérrel jó, ma nem is voltál oviban.
- Deeee!
- Nem.
- Deee!
- Na, Misi, mi volt a jóságod?
- Hát, öööö... jó voltam veled.
- Hogy voltál jó velem?
- Hááát, nem köhögtem,  és blablablabla- ezt nem értettem.
- Misike, mi volt a jóságod?
Megfogja az arcom, megsimogatja, szemembe néz:
- Most már kaphatom az édességet?
- Sütöttünk sütit együtt, játszottál békésen a Nándival, és aludtál délben, hagytad, hogy megmérjem a lázadat. Ez mind jóságod volt!
- Kaphatom?
- Kaphatod...

Sajnos a felére nem emlékszem... Mostanában jó lenne bekamerázni a házat :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Egy kis nyelvtan

Misi hozza a napszemüvegét:
- Felveszed rám?
- Rámadod? - válaszoltam, miközben adtam rá, mintegy kijavítva a mondatot.
- Nem, magamra!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Két hét

Azt hittem, hogy elég lesz, ha a múlt hetet túléljük, de azért jutott erre a hétre is bőven munka. Két hete hétvégén az Élelmiszerbank akciójában voltunk önkéntesként élelmiszert gyűjteni, a múlt héten ebből kellett csomagokat összeállítani,  közben pedig ezerrel szerveztük a nagycsaládos Mikulás délutánt.
Amivel elég sok megoldandó feladat volt. Az utolsó héten került a legtöbb dolog a helyére, például helyszínt is kellett váltani, mert rájöttünk, hogy közel 200-an leszünk majd, és addigra teljesítettek minden ígéretet. Hétfőn helyszínt és forgatókönyvet egyeztettünk, kedden 660kg tartósélelmiszert tettünk egyforma csomagokba, szerdán 120 mikuláscsomagot állítottunk össze, pénteken jópár négyzetméter papírt vágtunk fel. Pl. 400 db kört vágtunk ki, és több mint ezer darab másfél cm-es papírcsíkot. A délutáni programot, a rendezkedést én már kihagytam.
A nulláról és nulla közös forintból, csak a tagok (sok vezetőségi tag volt közöttük...) felajánlásaiból és közreműködéséből rittyentettünk egy nagyon helyre kis bulit. Szombaton délután csaknem 100 gyerek vándorolt asztalról asztalra, és gyártotta az üdvözlőlapokat, száraztészta angyalokat, toboz karácsonyfákat, festették a gipszet, varrták a tüll kitűzőket, ragasztották a papír csillagokat, díszeket, fűzték a pattogatott kukoricát. Fonal hóemberből csak 3-4 készült el, azt nagyon melós volt, elfogyott az igyekezet :) A tagok többsége komolyan vette, hogy belépődíj valami hozzájárulás a büfébe, úgyhogy vacsorázni valószínű kevesen vacsiztak otthon :)
Szóval nagyon jó volt, és megérte a munkát, minden úgy ment, ahogy kitaláltuk, és semmi olyan gikszer nem adódott, amire nem voltunk felkészülve. Az én csemetéimnek a gipszfestés jött be legjobban. Valaki adventi csokis naptár-formákat öntött ki kis akasztókkal, na ebből az én bandám vagy 30-at kifestett karácsonyfadísznek :)

A múlt szombatunk egyébként elég durva volt. Reggeltől kicsit besegítettem a helyi, játszótér építésére gyűjtős adventi vásáron (nagy sikert arattak a lekvárjaim :) ) és Mikulás bulin, meg a gyerekek is jöttek mulatni. Annak ellenére, hogy ódzkodtam tőle, mert szabadtéri rendezvény volt, nagyon szuperül sikerült, ha nem kezd el fázni Réka lába, lehet, hogy még mindig ott lennénk :). Innen mentünk tovább a templomi hozd és viddre, ahol meglehetősen jól vette mindhárom csemete, hogy nem hozunk haza mindent. Nándi talált egy R2D2 mekis csipogó játékot, amivel azóta is boldog, Misi egy kisautót, Réka hozott csak két játékot. Azt is csak megszokásból. Mikor mondtam, hogy egyet lehet, könnybe lábadt a szeme, hogy de ő nem tud majd választani. De még meg sem nézte, hogy mik között kell majd döntenie... Amit mi vittünk, az is hamar gazdára talált. Aztán haza, gyors ebéd, átöltöztetés, gondolkozás, hogy meghalok-e, vagy megvárom vele az estét, és már jöttek is értem, Gergő meg a bandával  Rékát vitte szülinapra, letették, ők meg jöttek Mikuzni. Oda toppantak be aztán a nővéremék, akik pont erre jártak üzleti ügy miatt, és nálunk aludtak. Aztán Rékáért megint egy kör, még neki is jutott egy kis festegetés-ragasztás, buli után a pakolás, aztán még ezt-azt elvinni ide meg oda, fél 9kor már otthon is voltunk, és amikor már mindenki aludt, akkor, na akkor nagyon jól esett meginni némi alkoholost :)

Ahogy ma is eszembe jutott délelőtt, hogy na, este koccintunk. Ma vásárt tartottunk megint, de elég nagyszabásút. Jöttek a családok is ezzel-azzal, mindenfélével, főleg saját készítésűekkel, kis adventi vásár lett, jó kis beszélgetős, ismerkedős. Több termelőt is hívtunk, mint eddig, és valahogy a szervezésben minden összeesküdött ellenem. A tojásárus úgy emelt árat, hogy nem szólt előre, hanem pár napja én kérdeztem rá, mert hallottam egy másik egyesülettől, hogy ő többet nem hívja, mert betelt a pohár. (Egyébként nálam is, mert délben vitte el az árusait és a maradék tojásokat, holott mondtam, hogy 11-ig tart, így fél 1-re értem haza...úgyhogy most tojástermelőt keresek...) Az almaárus inkább mikuláscsomagokat szállított, hiába rendeltünk több mint 500kg almát, pénteken reggel, mikor felhívtam a végleges rendeléssel, mondta, hogy inkább nem jönnek. De lealkudtam egy másik almás árait, és mégis lett.
Elfelejtettem területfoglalási engedélyt kérni, még jó, hogy van egy angyalunk azokban a körökben, így ezt pénteken el tudtam intézni. Mondjuk csak a két fiúval, akik közül a kisebbik meglátott az aljegyző asztalán egy nyalókát, amitől a földön csúszva, takonycsíkot húzva távozott a polgármesteri hivatalból. A papírárusnak máshova kellett menni, de azt is megoldottuk végül.
De csomóan megköszönték, gratuláltak, sok új emberrel találkoztam, és ez  jó volt. Meg az is, hogy már tanulok, és egyre több dologhoz kérek segítséget, illetve mondok nemet. Meg hogy a tesóm kerámiáiból is eladtam néhányat. És most elfogadtam azokat a dolgokat, amiket az árusok a szervezésért adtak. Megdolgoztam érte nagyon, osztozok rajta a fő-fő segítségemmel :)

Délután pedig az újpesti gyertyagyújtáson voltunk, a műsort az iskolánk adta,  nagyon hangulatos, kedves műsor volt. A másodikasok pásztorjátéka tündéri volt, nekem nagyon tetszett, kár, hogy a nyüzsgésben háromfelé szaladó gyerekek miatt nem tudtuk megnézni, csak a próbát.
Rékáék a néptánc csoporttal reneszánsz táncokat adtak elő, nagyon ügyesek voltak! Három körben álltak a gyerekek, legbelül a kis elsősök. És valószínűleg az, akinek indítani kellett volna a levonulást, nem volt ott, és így egyszerűen fennmaradtak a színpadon, ott álltak körben, amíg valaki fel nem ment, és el nem kezdte lebontani a kört. :) Réka egyébként nagyon izgult, a színpadról is próbált minket felfedezni, megkeresni, de erős volt a világítás, nem látott arcokat. Azért legyőzte magát, és nagyon ügyes volt, kapott is kürtőskalácsot :)

Szóval ezek voltak az elmúlt két hétben. Most másik két hét jön, más feladatokkal. Várom a karácsonyt, de elég felkészületlen vagyok minden szempontból...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

LEGO ajánló

Tuti hely különösen így karácsony előtt. Hadd ajánjam figyelmetekbe a www.kockajatek.hu oldalt. Mi playmobil fanok vagyunk, sok kincset szereztünk már be innen, de a legok is fantasztikusak, eléggé sajnálom, hogy nem legóznak a gyerekek. Nándi autókat rak össze, és játszik velük. És ha szétesik, sír. És nekem kell összerakni :)  Majd belenőnek. Érdemes ellátogatni a boltba is, aki teheti, csuda egy birodalom! Úgy tudom, a facebookon like-olók még vásárlási kedvezményt is kapnak, a nagycsaládosok egészen biztosan.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Karácsonyi dal

Véletlen találtam erre a videóra. Vagy talán nem is véletlen. :) Tudom, hogy akinek kellene, úgysem veszi magára, aki meg nem, azt meg csak kicsit elkeseríti a nevetés mellett, de azért mégis iderakom. Mert azért mégis igaza van.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Papírfalók

Mióta Réka iskolás, Nándi nagyon rákattant az ülőmunkákra. Feladatlapozik folyton, számol, lassan az ötös számkörben ugyanolyan biztos lesz, mint Réka, és ami a legmeglepőbb, rajzol. Nagyon belelendült. Leül, és 15-20 lapot is telerajzol. Marokra fogja a ceruzát, a másik kezével pedig irányítja a hegyét a papír közvetlen közelében. Látványnak sem semmi, de a rajzai is hihetetlen fejlődésen mentek át. Elsősorban rakétákat, repülőket, autókat és tankokat rajzol, mindegyiket rendőr változatban is. Értsd, kék és piros villogó van rajtuk valahol. És rákapott az emberrajzokra is. Nagyon szeretem a stílusát, én különlegesnek látom - ahogy Réka rajzait is -, Nándiéit is megismerem akárhol a csigavonalakról, nonfiguratív formákról, amikkel tarkítja a műveit, csak az alkotás kedvéért. Egy időben összepöttyözte a lapot, majd összekötögette a pöttyöket. És örült. Rajzol, és rajzol, aztán történeteket mesél róluk, másik világba kerül, ahogy elmélyülten húzogatja a vonalakat. Réka nézte a minap, nézte, majd kijelentette, hogy nem ér, hogy Nándi szebben rajzol nála. Azóta ritkábban látom, hogy leülne  a leány alkotni. Ezt eléggé sajnálom. Főleg, mert szerintem nem is lehet összehasonlítani a műveiket, más kategória, így nem is lehet egyik szebb, mint a másik. És azért a két év korkülönbség is látszik!

Misi persze, mint mindenben, követi az alfa hímet, és rengeteget firkál. Firkamirka minden rajza, ő így hívja. Merthogy szerinte ő nem tud. Két hete leültem mellé, és rávettem, hogy legalább próbálja meg. Úgyhogy megszületett Misike első emberfeje is. Még haja is van. Nagyon büszke volt magára, hogy mégis tud  :) 

Ezek pedig két kedvencem Nánditól. Azt szeretem bennük, hogy olyan kifejezőek. Gyanítom, hogy előbb az alkotás született, csak aztán a címek, de akkor is. 
Az első az anyarobot. 

A legkedvencem pedig a "hozzád futok az óvódában" c. 


Azt hiszem, nem kell különösebben kommentálnom őket :) 

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Ügyes iskolás

Hát, eredetileg akartam mindenfélét írni erről, de ahogy telik az idő, rájöttem, hogy igaziból nincs is hozzáfűzni valóm. Elégedett vagyok az eredménnyel :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Távirat

jool vagyunk stop csak ezt a hetet eeljuk tuul stop aztaan johet a szabadsaag ees a karaacsony stop

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Réka az iskolás

Nagyon kevés időm van mostanában, de Réka iskolás dolgairól nagyon akarok írni.

Úgy egy hónapja eljutottam fogadóórára, amire már nagyon vártam. És a tanító néni részben megnyugtatott, megerősített, részben pedig adott tanácsokat. Mert vannak dolgok, amik nem mennek annyira a leánynak. Tény, hogy borzalmasan gyorsan haladnak mindenben, mert ez egy olyan osztály, akivel lehet. Így ha valakinek nem megy valami azonnal, akkor lehet, hogy ott vannak gondok. De ezek nem valódiak, egyszerűen csak ki kell gyakorolni, be kell kattintani rá az agyacskát. Azt javasolta a tanító néni, hogy hajtsam kicsit, hogy a szorgalmikat készítse el. Mert igaziból azok olyan feladatok, amiket házinak ad fel, de hogy ne tűnjön soknak, szorgalminak hívja, és pirospont jár érte. Valóban nem ad sok leckét, 5-6 sor írás, 1-2 feladat a munkafüzetben matekból, és egy szorgalmi, meg olvasás. És ha tudunk, pl. a matekból gyakoroljunk egy kis pluszt, ha belefér. És belefért, Réka nagy örömmel gyakorol, számkirályt játszunk az autóban, vizsgáztatja a fiúkat összeadásból, kivonásból, meg néha még a füzetben is írtam elő neki példákat, amiket mindig kevesellt, mert nagyon szereti a matekot.

Szeptemberben Rékának összesen 10 pirospontja volt. Összehasonlításként, az élmezőnynek 30-40. Októberben, mikor mentem a fogadóórára, már kicsit jobb volt a helyzet, a hónap közepén megvolt a 10, kb a kétszeresével, de még mindig utolsóként választhatott csokit. (sorrendben választhatnak minden hónap végén) Hazamentem, beszélgettünk Rékával erről is, és megkérdezte, hogy szeretném-e, hogy legyen sok pirospontja... Hát, igen. Vannak alapvető hiányosságok :) Nem tudta, hogy az jó, ha az embernek van pirospontja, csak a fekete ellen dolgozott. Egyet azért sikerült beszednie, magatartásból :)

A múlt héten nyílt nap volt, beülhettünk mi, szülők az első két órára, megnézhettük, milyen iskolások a gyerekek. Hát, nagyon ügyesek. Réka nagyon aktív volt, ügyes, sokat jelentkezett, főleg matekon.  Ahogy hallgattam, figyeltem a többi gyerkőcöt, ugyanazok a tévedéseik, mint neki, abszolút illik Réka az osztályba, nem lóg ki semmiben.
Magyaron azért sokkal figyelmetlenebb volt, láttam, hogy mindenfelé elkalandozott, ezt-azt csinált. Mondjuk a többiek is szétszórtabbak voltak. Mondta is, hogy nem annyira szereti, jobb az, mikor matekon mindig kézben a ceruza, és lehet dolgozni valamit. Unalmas mindig követni, hogy hol is tartanak az olvasásban.

A tanító néni nagyon szuper, ódákat tudnék zengeni róla, nagyon jó kis feladatokat talál ki nekik, megmozgatja őket óra közben is. Megerősödtem benne nagyon, hogy mennyire jó, hogy pont hozzá került Réka. Vicces volt egyébként a fogadóórán, mikor bementem, leültünk egymással szemben, és látszott rajta, hogy tart tőlem, hogy milyen leszek, keresztbetett láb, kar, aztán egyre nyíltabban merte mondani ő is, hogy mivel foglalkozzunk, mivel nem kell, ahogy látta, hogy mindent tényleg oda teszek, ahova kell, nem dramatizálom túl, nem fogom ostorral verni a gyereket, hogy másolja át a füzetét a ronda külalak miatt, és órákat gyakoroltatni vele a matekot.
És a két nyílt óra után, amikor bent voltam, hazaküldte velem Rékát, mikor látta, hogy szomorú, hogy otthagyom, meg hogy Dunakesziről ne kelljen újra beautózni érte. És egy másik kislányt is elküldött az anyukájával, akinek szintén rossz volt elválni. Ez különösen jól esett, ez az odafigyelés.

Szóval fejlődik Réka, nő bele az iskolás létbe, jól érzi magát. A nyílt napon meglestük a pirospontos táblázatot is, bizony jó sok van, felzárkózott a többiekhez. És matekból tegnap 100%-os felmérőt írt, aminek nagyon örülünk. Mert az odafigyelés meghozta a gyümölcsét. Mondjuk az osztályátlag 98%, valóban jó képességű gyerekekkel van tele az osztály.

Dióhéjban most ennyi, rohanok a fiúkért az oviba, ma ottalvósok voltak, már két napot vannak délután is, mert annyira sok a munka, hogy kell az idő, még így is dolgozom gyakran délután is, este is, ami miatt néha utálom is magam. December 11-től nem foglalkozom a nagycsaládos ügyekkel, csak ha nagyon muszáj. Majd jövőre! A bejött e-maileket még előbb megválaszolom, ígérem!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Egy hét múlva advent

Egyik legnépszerűbb bejegyzésem a mesés-színezős adventi naptárunkról szóló, amit idén is szívesen megosztok bárkivel, ezúttal ingyen, aki ír egy e-mailt a kikocska freemail címre.

A tavalyi dilemmám idén is él, hogy mindig fosztjuk, fosztjuk az adventi naptárat, ahelyett, hogy létrehoznánk valamit karácsonyig. És nekem ez ellentmondás. Most nekem lett egy felnőtt, annak örülök, az igazi épülős lesz, belülről épülős :) De a gyerekekkel megint bajban vagyok.
A tavalyi jóság lerajzolós - zsákba betevős a kivett csoki helyére kicsit hosszadalmas volt, a vége felé már teljesen elveszítették a lelkesedésüket.  Ahogy tavalyelőtt a puzzle utolsó darabja sem érdekelt senkit. A nagy papírkarácsonyfára dísz ragasztós, idén valószínűleg, afelé vinne, hogy hasonlítgassák, hogy ki mennyi jót csinált, és fikázzák egymást. Szóval most keresek valami mást. Ha valakinek van ötlete, szívesen veszek bármit!

Aztán még a karácsonyi készülődéshez is jöhetnének ötletek. Ilyen saját készítősek. És adok is :)
Amit idén nem hiszem, hogy csinálok, legalábbis nem meglepetésből, az pl. a szerencsesüti, amivel tavaly mindenkit elárasztottam. Nagyon népszerű volt, meg finom is, érdeklődésre szívesen osztom a receptet, meg az idézeteket. :) Tavaly válogattunk vicces graffiti szövegeket, azokat tekertük bele, a jó hangulatú összeröffenéseken dobott még egyet. Van még angol nyelvű bölcsességek, meg igés is. Az adventi vásárra is viszünk ki eladni. Nem fogok tojáslikőrt és krémlikőrt sem csinálni. A tészta-karácsonyfa díszek helyett is valami mást láttam meg idén. Kimarad a fűszerecet, és lassan kifutok az időből a fűszerolajakat illetően is, pedig arról tavaly is lecsúsztam, mert későn álltam neki. A szokásos gyerekképes 13 oldalas naptár is lesz, ez már rendelés, kötelező jelleggel, ezt is szívesen elküldöm akárkinek, aki kéri, csak a képeket kell betenni, esetleg jelölni a családi ünnepeket valamivel.
Nagyon keresek viszont valami ötletet olcsón összehozható tárolódobozhoz, ami jól mutat, kb 15x7x7-es, vagy kicsit nagyobb :)

És sokat gondolkozom rajta, hogy hogyan tudnánk megoldani, hogy minden nap készítsünk valami apróságot a lakás szépülésére. És mit. És hogy milyen útvonalat járjunk be az idei roadshow-nk alkalmából. És hogy idén mit csinálnak a rokonságnak a gyerekek. Már egyszer megvolt, de elfelejtettem... :)

Na, ennyit hirtelen a karácsonyról. Mert mindjárt itt van.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Jók és rosszak

Írtam már arról valamikor, hogy Nándi nem akar rossz lenni. És hogy az oviban túl is van ezen, tényleg sikerült kikerülnie a saját skatulyájából. Nem volt azonban mindenki ilyen szerencsés, és az iskolakezdés is megviselt néhányakat. A kezdeti jól indulás után jöttek a határpróbálgatások. És hát az én csemetéim áldozattá is váltak. És tisztelettel vegyes árulkodással hozták a híreket, hogy kik voltak rosszak, rendetlenek aznap. És rövid idő alatt ezek a nevek néhány állandóra fogytak. Néha sírás is volt, és sok-sok harag és dac tombolt bennük, miközben meséltek. Ha tovább faggattam őket, kiderült, hogy ők sem hagyták azért magukat, és néha ezért szorultak a felsőbb hatalomnál. És hiába mondtam, hogy nem rosszak ezek a gyerekek, csak nehéz nekik most nagyon, segíteni kell nekik, ez nem talált igazán nyitott szívekre, ami érthető :)
Mi ilyenkor a megoldás? Fáj a szívem a gyerekemért, azt nem mondhatom, hogy üssön vissza, mert nem hiszek benne, mondom, hogy kerülje el.
Aztán rájöttem, hogy nekem tulajdonképpen könnyű, mert keresztények vagyunk, van egy örökségünk. Úgyhogy elkezdtünk imádkozni a "rosszakért". Olyan 6-8 névből álló listánk volt esténként, amihez hozzáfűztük, hogy segítsen nekik a Jóisten, hogy ne legyenek rosszak. Mondanom sem kell, sem Nándi, sem Misi, sem Réka nem voltak rajta ezen a listán egyszer sem :D

No, mindegy, addig addig mondtuk a magunkét így esténként, míg két hete Nándi a lista közben beleordított, hogy "NEEEEM! A Józsikáért nem kell már imádkozni, mert egészen jó lett, csak a Pistikét mondjuk!". Aztán pár nappal később már Pistikét sem kellett mondani. Két Pistike van a csoportban - igaziból egy sem, csak direkt nem akarom írni a neveket -, Nándi eddig úgy különböztette meg őket, hogy a jó, meg a rossz. (Amitől nekem a hátamon felállt a szőr, de nem tudtam leszoktatni) Most úgy különbözteti őket, hogy a "Jó Pistike", meg a "Pistike, aki rossz volt, de már jó".
És a múlt héten az iskolatársak is elkezdtek javulni, ott is csökkent a lista, jött haza lelkendezve a Réka, hogy a Jenőke megjavult. És tényleg, tegnap a saját szememmel láttam egy teljesen kicserélt kisfiút, aki pár héttel ezelőtt, akárhányszor meglátta Nándit, megpróbálta meggyilkolni, és Réka is cifra történeteket mesélt az iskolai kalandokról. És a pirospontos táblázatban sincsenek feketék november eleje óta, összesen az egész osztályban két darab, az is még hónap elején. Úgyhogy örülünk. A hitnek, a reménynek, meg a szeretetnek. :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Csillagjegyek gyerekszemmel

Nemrég szóba kerültek a csillagjegyek, és hogy mi is az.  A két nagyobb ugye vízöntő, a legkisebbünk meg kos. Bár ez utóbbival többen vitatkoznak a családban. Misi saját elmondása szerint nem kos, hanem csak eper. Nándi pedig az egyik nap rohant hozzám lélekszakadva a következővel:

- Anya, anya!
- Mi baj?!
- A Misi nem is  egy... ööö... egy bika, hanem egy szódakiöntő!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Ezek meg azok

Nem kevés dolog történt az elmúlt héten. Azért is bírtam írás nélkül, mert a mama, aki miatt igyekszem rendszeresen írni, nálunk járt a hétvégén, és úgyis beszéltünk. A másik mama is. Az egyik papa is, meg még a húgom is. És még születésnapom is volt, a Rékának névnapja, nagycsaládos vásár, amit ezúttal egészen a nyakamba vettem, többet nem követek el ilyen merényletet magam ellen :) Najó, ezt a fogadalmamat úgyis elfelejtem, már szervezem a következőt, de azt már többen csináljuk majd... És Gergő is dolgozott itthonról, és aggódok, és stresszelek olyan dolgokon, amikre nincs befolyásom. Aztán még nagyon erős vágyam is van olvasni, könyvet, de nagyon nehéz. Olyan furcsa, régen nem maradhatott könyv körülöttem olvasatlanul, most meg semmi nem köt le, vagy sekélyes, vagy túl sokat kell gondolkozni rajta, vagy már 5ször olvastam, és kívülről tudom. Most találtam egy könyvet, aminek a világába visszavágyok, úgyhogy többször választottam azt a net helyett. És a hajam is rövid lett.

És ÉLJEN A HÚGOM, aki népi iparművész lett önerőből.

Aztán a lelkem is eléggé meggyötrődött az elmúlt héten, mindenféle behatások miatt, és keveset is alszom, mert a fiúk jönnek éjjel, már rájöttem, hogy az én takaróm miatt, mert az jó meleg, és puha. Mindketten az enyémmel akarnak takarózni ugyanis kétoldalt. Elég nehezen férünk el így :D

Átmenetileg megoldottuk a télen jégveremmé váló szobánkat, azzal, hogy becsinálta Gergő apukájával a dupla erkélyajtót kívülről hungarocellel. Majd ha már nem kell fűteni, levesszük. Elég sokat költöttünk már rá, látta már üveges, asztalos, kőműves és hivatásos okoskodó is, és én is mindent megpróbáltam, amit összeolvastam, de senki nem tudta megoldani azt, hogy ne legyen huzat. Most nincs. Fény sincs. És meleg sincs igazán, de legalább a szél nem süvít. Egy kis ablak még maradt, azon tudunk szellőztetni. Azt sem tudja mondani senki, hogy cseréljük ki, látszólag semmi baja.

Nándi reggeltől estig rajzol és feladatmegoldózik, szinte már autózni sem autózik. Egyre ügyesebben rajzol, kb. ott tart, ahol Réka tavaly ilyenkor. Misi meséket követel és nyafogós lett, és azt mondta rá a Melinda néni az oviban, hogy iskolaérett, mert a nagycsoportosokat megszégyenítően öltözik. Réka 5-öst kapott szolfézsből októberre, ami minden várakozásomat felülmúlta, ügyesen furulyázik kottából (akár fejjel lefelé is), és példás lett októberben a magatartás és a szorgalom értékelése is. A matek kicsit nehezebben megy neki, vélhetően a logikus gondolkozással vannak gondjai, de ezt a részét értem :D A probléma igaziból az, hogy nem szól, ha valamit nem ért, hanem kitalálja, hogy szerinte mit kellene, és azt csinálja. Ahogy az idegen szavakat is ő jobban tudja, hogy mit jelent. Ezt még idő lesz megtanítani neki. Megyek majd csütörtökön nyílt napra, már nagyon várom, megnézem, milyen iskolás a lányom :)

Csomót foglalkoztam múlt héten azzal is, hogy kiváltsuk-e forint hitellel ezt a fránya frankhitelünket, a Gergő munkahelye tett egy ajánlatot, amivel úgy néz ki, hogy kell élnünk, csak bizalmatlan vagyok, inkább visszacsinálnám az egész hitelfelvételt :) Amit persze nem lehet :)

Ezek vannak dióhéjban... Aztán egyszer csak visszarázódok a blogvilágba is a sajátommal párhuzamosan.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Hurrá!

Mostanában sem írni, sem olvasni nincs nagyon időm. Viszont a húgom megkapta a népi iparművész címet tegnap! Úgyhogy háromszoros hip hip hurrá neki! :)
Már csak valami csoda kellene, hogy meg is tudjon élni belőle... :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Nándi a hős

Reméljük, a tegnapi nappal pontot teszünk a fütyi-ügy végére, ami szerintem minden fiús anyuka egyik nagy terhe: húzzuk, ne húzzuk, mikor és meddig, sebészet, urológia és mikor, és mit és hogyan.

A mi dokinénink a ráérős fajta, miután nem volt gyulladás, próbálkoztunk a kenőccsel, de hatástalan volt. Most augusztusban lett kimondva, hogy végülis már négy és fél éves a csemete, idén ősszel azért mutassuk meg egy sebésznek. Úgyhogy mentünk. Misi ment oviba egyedül, mi meg a kuki-dokihoz.
Csaknem egy óra alatt be is jutottunk, némi vizsgálat után arra jutott a dokibácsi - aki egyébként Misi doktorbácsija is volt a balesete kapcsán, így jó ismerősként üdvözölt minket -, hogy a legoptimálisabb, ha rögtön le is zárjuk a témát. Kapott érzéstelenítő krémet, és egy óra kimenőt, valamint egy ígéretet, hogy ha ügyesbátor lesz, akkor megkapja a másik mágneses hotwheels kocsit. Úgyhogy kimentünk, vettünk csokit, meg zoknit, mozgólépcsőztünk, meghosszabbítottuk a parkolójegyet, és jelentkeztünk.
És Nándi nemhogy ügyesbátor volt, hanem bizony kacarászott, mert azt mondta, hogy bizony neki nagyon csiklandozták a fütyijét. A végén egy picit jajdult, de ennyi volt. Még egy kicsit szívtam is a fogam, hogy nem kellett volna azt az autót elkiabálni, mert nem igazán volt ez olyan súlyos, ahogy eddig hallottam róla, szóval nem egy kiérdemelt jutalom most ez.
Meg lettünk dicsérve, hogy jókor jöttünk, nem korán, és nem későn, pont ideális volt a helyzet. Szóval jó nekem, szeretem, ha valamit jól csinálok :) Remélem ennyi volt, és betartva az utasításokat nem tapad vissza. Ma reggel már egyedül pisilt, nem kellett segítség neki, hogy legalább célozni tudjon. Esti fürdésnél jön majd a neheze, amitől félek, remélem, attól is feleslegesen.

Misinek nem volt annyira jó, mert egyedül volt oviban. Apja vitte, sírt, félt, aggódott, nem akart. És mondták az óvónénik, hogy egész nap szomorú kisfiú volt. Melinda néni idézni is tudta: "Nem jó nekem ma oviban lenni..." :( Azért, mikor érte mentünk, azt mondta, hogy jó volt nagyon az ovi, de nem akar igazán egyedül menni a közeljövőben. Nándi vigasztalta is, hogy "Misi! Máskor majd te maradsz otthon egyedül az anyával!"

Nándi karácsonyi ajándéklistája egyébként a HotWheels kocsi által meg is oldódott. Bár megint kiszúrta az óriás autószállító kamiont, és nagy örömmel üdvözölte a mindenféle villogós, hangot adós autókat, de azt hiszem, tökéletesen elégedett lesz a mágneses, így függőleges vasfelületen (radiátor, hűtő, pad, bármi) közlekedni tudó "szörnyaatókkal", illetve az ehhez passzoló pályákkal. Nándihoz hasonló autófüggő fiús anyukáknak írom, hogy rev-up a neve ezeknek, és abszolút csodálatot kelt a fiúk körében. Főleg, hogy az oviban vas betét van az ajtókban is, bár nem az a kifejezetten olcsó akármi. Egyébként meglepődtem, mert a HotWheels autók meglepően jól bírják a gyűrődést, pedig a fiúk keményen gyűrik őket. A tavaly karácsonyra kapott vacak műanyagnak tűnő pálya például még mindig teljes egészében megvan, és semmi amortizáció nem fedezhető fel rajta. Ugyanezt viszont nem mondhatom el az én gyerekkorombeli szuper Matchboxról...

Szóval itt tartunk most, ma nehezített pályán dolgozom, mert munka és program van, de két fiam is, az élet rendje már csak ilyen, de úgy nézem, holnap már bátran engedem oviba a Nándit, és vele Misit is. A mai napon meg bízom benne, hogy hozzák a szokásos jófej formájukat, és hagyják, hogy részt vegyek a mama-angolon, amit a nagycsaládosba szerveztünk, és amire nagy szükségem van, és a Mikulás megbeszélésen... Azok után, hogy hétfőn összesen csaknem 5 órát beszéltem telefonon, úgy érzem, ez a 9-12-ig tartó időszak gyerekek nélkül is kevés lenne minden megbeszélésére... :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

A szünet utolsó napja, és jaj, mindjárt itt a karácsony

Holnap kezdődnek elvileg a hétköznapok. Kivéve, ha nem betegszik meg valamelyik gyerek, mert már tegnap este, és ma is a határon voltak este. Misi szerintem egy jó kis kruppos köhögésre gyúr, ahogy itt hallgatom a szuszogását, az időjárás meg a szmog különösen kedvezőek hozzá. Meglátjuk. Azért reménykedem, hogy megússzuk. És szégyen, nem szégyen, de nem csak azért, mert szegény gyerek, hanem cefetül elfáradtam ebben a nagy szünetelésben. Fárasztó volt. Egyik gyerek sem aludt egyszer sem délben, nonstop zaj és ricsaj, igények és kívánságok. És nagyon jó volt velük lenni, és mindenféle örömöket okozni, és programokat csinálni, és gyönyörködni a csillogó szemekben és lelkes, mosolygó arcocskákban, de jó lenne nagyon holnap hátradőlni egy picit, és nem csinálni semmit. Vagy olvasni mondjuk. Vagy varrni. Vagy felszámolni azt a borzasztó kuplerájt, amit magunk mögött hagytunk, de azt hiszem, ez nem vágyam a holnapi napra :). Bár még ez is jó opció, mert csend van közben.

A gyerekek azt hiszem, jól feltöltődtek, minden lecke elkészült, gyakorlás is volt, és mikor megkérdezték ma, hogy lesz-e holnap ovi meg iskola, és mondtam, hogy igen, egyetlen egy ellenvetést sem hallottam. Azt hittem rosszul. És rá is kérdeztem, de nem véletlen volt, várják az iskolát is, óvodát is. És én is. Csak apjuk nem a dolgozást. Elköltözött a cég, át Budára, kb háromnegyed órával többet kell utaznia naponta, ami az eddigi másfél-két órához képest is jelentős... Vagy lesz valami megoldás, vagy munkahely váltás lesz, mert így ez már nem vicces.

Nekem is jól esne a hétköznapokba belerázódni, meg kellene beszélni a helyzetet a régi munkahelyemmel, csináljuk az egyesületesdit, és kézbe kellene újra gyűjteni a háztartás szálait. Ráadásul most jöttem rá, hogy itt van, már a novembert tapossuk, és én még nem tudom, hogy kinek mit fogunk ajándékozni karácsonyra. Decemberben én már lábamat boltba nem szeretem betenni, annyira utálom a tömeget, és most még ötleteim sincsenek, nemhogy a beszerzést elkezdtem volna. Pedig jópár olyan ajándékötlet van, amit már ilyenkor elő kell készíteni.

A gyerekeknek már kitaláltam, hogy fésűtartó zsebes tárolót fogok varrni, csak még nem tudom, milyent. Azt találtam ki, hogy hoz az angyalka is ajándékot, meg mi is csinálunk azoknak, akiket szeretünk. Ezzel jól meg tudom magyarázni, hogy miért is beszélünk Gergővel az ajándékozósdiról, és hogy kerülnek dolgok a fa alá a mamáéknál, amiket közösen vásároltunk, meg hát a készítési folyamatoknak is azért részesei, akármiről is legyen szó.
Viszont hogy az angyal mit rak a fa alá, elképzelésem sincs. Egyrészt úgy gondolom, hogy játéknak egy darabnak sincs már helye a háztartásban. Másrészt viszont minek örül egy ilyen kicsi gyerek? Játéknak. Najó, könyvnek is. Rékának gondolom már kereshetek olyan könyvet, amit majd ő olvasgathat, ahogy tanul olvasni. De Nándinak komoly listája van olyan dolgokból, amiket nem akarok beengedni a gyerekszobába, lásd bakugán, vagy a várhatóan 3 napig tartó, aztán darabokra törő teszkós óriás autószállító kamion. Ehelyett valami ütőset kellene kitalálni, ami feledteti vele az eredeti vágyakat. Nyilván olyant, aminek kereke van, de legalábbis jármű. Misinek meg aztán végképp nincs szüksége semmire, ő mostanában legszívesebben gyerekekkel játszik. Gergővel meg egyenesen esélytelen vagyok. Szóval igazán nehéz lesz idén jó ajándékokat kitalálni, és szerencsére időm sincs már rá...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Sűrű szünet

Amikor már a mama ránktelefonál, hogy írjak már blogot, mindig elszégyellem magam, hogy nem tudom tartani ezt a fránya kétnaponként írok valamit magunkról elhatározást. Ráadásul annyit lóg a fülemről a telefon munka és egyéb ügyben, hogy ha leteszem, örülök, és nem azon gondolkozom, kivel beszéltem régen, kit kellene felhívni. Pedig hát vannak páran...

A szünet nagyon eseménydúsra sikerült, egymást érik a nem szokványos dolgok, és még nincs is vége. Tegnap és ma Réka osztálytársai voltak nálunk játszani. Ma igazi lájtos kis együttjátszás volt, nekem ismerkedős, egymás blogját már olvassuk egy ideje, néhány szót is váltottunk már, most kicsit többet sikerült :) Rövid időn belül másodszor találkozom olyannal, hogy valaki olvas, tud a mindennapjaim egy részéről, van egy elképzelése rólam, míg én szinte semmit nem tudok róla. Ez elég fura érzés, nehezen oldom. Ha zavarban vagyok, vagy beszédkényszerem van, vagy túlságosan távolságtartó leszek, most az előbbit sikerült :)
A tegnapi vendégeskedés során eljutottunk a patakhoz is, ami nagyon gyönyörű és illatos ebben a verőfényes őszben, de nem élveztük sokáig, mert megfürdött az egyik vendég kislány. Mikor kérték, hogy hadd menjenek át a farönkön keresztben a víz felett, még eszembe is jutott, hogy mi van, ha valamelyik beleesik. Fel is mértem, hogy nem mély a víz, nincsenek rejtett farönkök, ágak a víz alatt, csak iszap. De igaziból nem hittem el, hogy beleesik valaki. Aztán mégis. Futottunk egy nagyot hazáig, de a csajoknak ez nagy kaland volt. Ruha akadt, a megfázás is remélem elmarad...
A tegnapi volt a nap, amikor Réka mondja meg, hogy mit tegyen a család, így délután még mekiben is jártunk. Én meg sajnáltam, hogy annyira szét vagyok esve, hogy nem tudok elintézni egy telefont sem. Viszont jó volt gubbasztani, és nézni ki a fejemből, amíg a gyerekek lebontják a játszóházat. Nándi talált magának új szerelmet is. Már nem Lellét veszi el az oviból feleségül inkább :)
Volt kedden temetőjárás is. Rékáék azt kapták házi feladatnak hittanon, hogy a gyertyát, amit ott készítettek, egy elhanyagolt síron gyújtsák meg, és imádkozzanak is az ott eltemetettért. Némi elkeseredést okozott, hogy Réka szembesült vele, hogy a meggyújtás után ott is kell hagyni. Elég nehéz volt, nagyon sajnálta. Nem sok esélye volt, de a nagy keresztnél, ahol a máshol eltemetettekért lehet gyertyát gyújtani, találkoztunk a hittan tanító nénivel, aki adott még egy kis biztatást a mi magyarázatunk mellé. Ez átlendítette végül.

Kedden délelőtt Anna-Peti-Gergő teljesítménytúrán voltunk. Ezt akkor találtam ki, ugyanis vannak olyan programok, amik abszolút ideálisak egy olyan családnak, ahol van egy Anna, egy Peti és egy Gergő, csak éppen Rékának, Nándinak és Misinek hívják őket. És hogy milyen vicces lenne, ha csinálnánk egy ilyen APG teljesítménytúrát, hogy a könyvek minden programját, minden meséjét valóra váltanánk.
Nos, szóval szombaton a barátnőmmel, aki Misi keresztanyukája, és két kislányával mentünk fel a fogaskerekűvel a Széchenyi-hegyre, felültünk a gőzmozdony vontatta Gyermekvasútra, leszálltunk a János-hegynél, sétáltunk egyet a rétesezőhöz. És itt nem tudtuk a teljesítménytúra utolsó állomását teljesíteni, ugyanis rajtunk kívül a Normafát még legalább 200ezren választották a jó idő miatt. Olyan tömeg volt, mint május elsején a  Városligetben. Najó, ez túlzás, de nagyon sokan voltak. A rétesezőnél meg legalább 40-en álltak sorba, és ezt már nem vállaltuk. Még egy másik rétesesnél beálltunk 20.-nak, de végül inkább hazamentünk rétes nélkül. Szóval még nincs kipipálva a túra ezen állomása, de azt hiszem, elég lesz, ha egyszer visszamegyünk csak rétest enni :) Mondjuk nagyon jól éreztük magunkat, végre beszélgettünk is, a gyerekeknek egyenesen szuper volt, de igaziból kicsit a felnőtt elképzelés más volt a nap menetéről :)

A hétfő volt azt hiszem, a pihenő napunk, amikor megültünk nyugton a fenekünkön, és nem csináltunk semmit, csak egy kis reptéri kirándulást, amiről aztán félúton vissza is fordultunk a fele társaság örömére, a másik bánatára. Nem szép emlék. A vasárnapra nem is emlékszem, azt hiszem, a fiúk lazultak, és végre megszabadultam egy nappal a határidő előtt az utolsó beiskolázási utalványoktól, meg sütiket sütöttem... Szombaton meg az igazi kirándulás volt, amiről már írtam. És ennyi. Ezek voltak velünk. Ami még előttünk van, egy holnapi állatkert, mert a gyerekek ingyen mehetnek be, ha valami halloweenest rajzolnak vagy beöltöznek, illetve szombaton még egy barátnőzés, vasárnap pedig egy keresztelő. Már alig várom az iskolát, hogy végre pihenhessek.
A gondolataim nem igazán érem utol, úgyhogy azokról majd máskor :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Kis lábnyom - játék!

Megint ajánlgatok. Benevezünk egy hónapokig tartó versenyre, a környezetvédelem és energiatakarékosság jegyében. Tavaly már későn olvastam róla, most időben észbe kaptam. Ha van kedvetek, legyünk versenytársak! :) Nézzétek meg a honlapot, olvassatok utána, hátha kedvet kaptok. Szerintem csak nyerni lehet vele...

http://kislabnyom.hu

Már beírtam az óráink adatait, kíváncsi vagyok, mekkora a lábnyomunk. Egy hónap múlva kiderül. Aztán az is izgat, vajon tudjuk-e ezt csökkenteni... Mondjuk kicsi eséllyel fogok lemondani a forró fürdőről egy nehéz nap után, bár gyakran eszembe jut, hogy az unokáim valószínű már nem élik meg azt a luxust, hogy egy nagy kád forróvízben egyedül otthon fürdeni... Meglátjuk.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Igazi kirándulós

Mióta gyerekünk született, összesen nem voltunk annyit kirándulni, mint ezen az őszön. És én személy szerint nagyon sajnálom, hogy lassan vége az ősznek és jön a hideg, és már csak alig pár alkalomra van lehetőség, amivel vélhetően nem is fogunk élni, mivel állandóan van valami, így ha nem szervezi meg helyettünk senki, akkor inkább maradunk itthon.

Jó, kirándulni voltunk máskor is, megnéztünk ezt-azt, sétálgatás is volt, de ez a soksok kilométeres séta az "alagútban" eddig kimaradt az életünkből. Természetesen, ahogy minden, ez a program is megosztotta a családot. Én azt mondom, hogy mindenki jól érezte magát, de azért különbözően.
Nándi elemében volt velem együtt. Már vizionálom magunkat, amint pár év múlva hátrahagyva a lustákat és az alagútban félőket, kettesben hódítjuk meg a környékbeli turistautakat. Réka becsületből nyavalygott ugyan, és lógott a kezemen, de alapjaiban jól érezte magát. Misi fél az "alagútban", vagyis a fák között, ami néha rá is tört. És persze őt kellett vinni a hátunkon elég sokat, egy kis alvásra volt szüksége, és az alvás után még kellett neki egy kis magáhoztérés is, ami nagyjából addig tartott, amíg visszaértünk az autóhoz. Jó találmány ez az ergo, menet közben egyáltalán nem fájt a vállam, de ha megálltunk, rögtön :) Gergő meg csak simán jól érezte magát :)

Csudajó kirándulás volt egyébként. A templomi közösséggel mentünk, jópár embert ismertem már közülük, több ovis és iskolatárs ott volt, és a nap végére még többeket ismertünk meg. Körülbelül annyit mehettünk, mint a múltkori zarándoklaton, de Réka ezt nem hitte el. Egyszerűen egész más volt a hangulat. Sokkal kevesebben voltunk, 300 helyett körülbelül 40-50-en, csupa-csupa kisgyerekes. A nagyobbak és a felnőttek másik, nehezebb útvonalon jöttek. Sokkal inkább biztonságban éreztem a gyerekeket, ha eltűntek a szemem elől, nem aggódtam annyira, biztos voltam benne, hogy tudják, kihez tartoznak, és nem engedik, hogy bajba kerüljenek. Többes számban írtam, de igaziból asszem mindenki tudja, hogy Nándira gondoltam :) Az is segített, hogy tapasztaltabb lettem, és virító narancssárga nadrágot adtam rá, így akár 100-150m-ről is kiszúrtam az erdőben. Többnyire egyébként elöl bandázott a túravezető Laci bácsival és vagy 10-15 gyerekkel, jól összebarátkoztak. Mi általában a sereghajtók előtt kullogtunk, sőt, néha még mögéjük is maradtunk a célhoz közeledve. Hiába, na, nem vagyunk gyakorlott túrázók. Ez így volt egyébként múltkor is, de akkor rosszul éreztem magam ettől, folyamatosan olyan érzésem volt, hogy sietni kell, hogy időre megyünk.

A Kétbükkfa-nyeregtől indultunk, megnéztük az Ördög-lyukat, aztán a Zsivány-szikláknál tartottunk egy nagyobb pihenőt, ahol többször frászt kaptam a hegyi-kecske gyermekeimtől, és ahol ezüstdiókat kellett keresni. Azért ezzel együtt is volt lehetőségem, hogy rácsodálkozzak a hely szépségére, még ha fotózni nem is tudtam. Aztán mentünk tovább Dobogókőre, ahol találkoztunk a Rám-szakadék felől érkező csapattal, és az erdőben volt egy nagyon szép közös mise is, ami alatt Misi bevágta a szunyát. A végére kellően elkezdtünk fázni annyira, hogy ne húzzuk a szánkat az előttünk álló kb. 3km-es visszaútra. Tettünk egy kis kitérőt a kilátóhoz, igaz a Dunát csak nagyon koncentrálva tudtuk kivenni, mert párás volt az idő, de így is gyönyörű volt a sok színes hegyoldal. Nagyon szeretem az ősznek ezt az arcát. Gondoltunk rá, hogy busszal megyünk vissza az autóhoz, de végül úgy döntöttünk, hogy jól bírják a gyerekek. És tényleg. Végig lefelé vezetett az út, Misi a hátamon volt, így lelkesen és viszonylag gyorsan haladtunk. Sokkal kevesebb szükség volt a lélektani pillanatokban előhúzott varázsédességekre és mesélésre. Útközben farakásokkal is találkoztunk, amiket meg lehetett mászni. Azért az egyik kicsit ijesztő volt, mert olyan 4 m magas volt, és hatalmas farönkökből állt. Mire odaértünk, Nándi már át is mászott rajta, Rékával végül felment Gergő, miután a pszichológiai hadviselés nem riasztotta el a leányt. Persze Gergő csúszott be az óriás rönkök közé, de sikerült kiszabadulnia :)

Összesen kb. 8-10 km-t gyalogoltunk, Misi ennek kb. a felét. Nem fáradtak el. Az autóban eszük ágában sem volt aludni, és este is nagyon nehezen ment az élmények letétele. Kép kevés készült, azok se sikerültek túl jól, de néhányat azért megosztok. Már csak Zsóka kérése miatt is :)

A misén végre elaludt... (A kapucni aztán tartotta a fejét, mert az ergonak ilyen is van, nem lötyögött ide-oda, de amíg nem aludt el, nem engedte bekapcsolni)

Ebédszünet a Zsivány-szikláknál.

Lenyűgözőek voltak az ottani fák, főleg a gyökerek, ahogy utat kerestek a sziklás talajban, időnként szabályos lépcsőket és kisebb barlangokat létrehozva a sziklák oldalain.

Valószerűtlen színű erdő és a két kis túramanó.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Nyelveken szeretni

Misi szeretetnyelve a testi érintés. És ezzel, hogy ezt tudom, szembesültem azzal is, hogy mekkorát tévedtem, mikor azt gondoltam, hogy Nándinak is a testi kontaktus a legfontosabb. Nándinak van valószínűleg a legnagyobb EQ-ja a gyerekek közül, ő tényleg minden szeretetnyelven kommunikál, és mindegyik fontos neki, kicsit úgy érzem, igazolásom is van, hogy ilyen sokáig megvezetett. Mondjuk ezzel az ajándékozós szeretetnyelvvel elég komoly leckét kaptam, hiszen a kedvelt jutalmazós-megvonós módszerem egyszerűen rosszul működik. Jó viselkedésért egy-egy alkalommal mondjuk simán megígértem egy olvadós rágót vagy szem gumicukrot. Pl. ha reggel veszekedés nélkül, időben sikerül elindulni. De Nándinak ezzel pont azt közlöm, hogy ha nem viselkedsz jól, nem kapsz, ergo nem szeretlek. Vagy ha nem pakolják össze a játékokat, elteszem, amit elöl találok. Ha megüti a játékkal a másikat, elveszem. Igyekszem ok-okozatokat magyarázni hozzá, és nem büntetést kitalálni, általában sikerrel. De még így is óhatatlanul jön a próbálkozás, hogy ha nem viselkedek jól, tényleg nem fog szeretni, tényleg csak ennyin múlik? Szóval nagyjából az ellenkezőjét érem el. Vagy azt, hogy zokogjon, és büntesse magát. (Nekem nem kell egy autó sem, nyugodtan dobd ki mindet! Összetépem a kedvenc rajzomat!) Tök jó. Rékánál meg Misinél viszont teljesen jól működnek ugyanezek a dolgok. De hogy kezeljem őket külön akkor? Nincs egyenlőre megoldásom, csak reményeim, hogy megtanulja ő is majd, hogy ez nem róla szól... Most új szintre helyeztem ezt, külön vele megbeszéltem egy nyugodt időszakban, hogy nekem fontos, hogy szót fogadjon, és hogy ez üzlet. Ha ő megtesz valamit, ami nekem fontos, akkor ő is kérhet valamit tőlem. Meglátjuk, mi sül ki belőle...

Misi nagyon akaratos korszakát éli. Ami rendben van, mert ennek van itt az ideje, de közben meg látszik, hogy hisztis is. Aminek nyilván oka vagyok, mert  biztosan következetlenebb vagyok vele, mint mondjuk annak idején Rékával, aki hasonló kaliber, és akinek elég hamar letörtem a szarvait, és helyére kerültek a határok. Misi egy kis méregzsák, és gyakran behergeli magát annyira, hogy se lát, se hall. Ilyenkor az segít rajta, ha nem beszélek a konfliktusunkról, hanem ha mondjuk az volt az összeveszés tárgya, hogy nem teát kért, hanem vizet - pedig teát kért, és én azt is adtam!!! - akkor sok ordítás után, mikor már csak becsületből nem hagyja abba, én meg becsületből nem adok neki vizet, megkérdezem tőle, hogy a bocis pohárból jó lenne a tea? És akkor hálásan beleegyezik, és akkor elértük a win-win situationt, amiről még főiskolán tanultam sokat :)
És van, amikor előre látom, hogy egy ilyen behergelés lesz a vége, de nagyon nincs arra idő és energia, hogy kifuttassuk ezeket a köröket, vagy már a 15. dologba köt bele készen arra, hogy összeomoljon. És ilyenkor bizony előfordul, hogy némi fenyegetőzés után kap egyet a fenekére a fiú. Nála különösen figyelek rá, hogy szó nélkül ne kapjon. Hogy mindent kipróbáljak előtte. Nagyon megviseli, ha megütöm. És mégis, néha egyszerűen nem találok másik megoldást, még a legtürelmesebb napjaimon sem. Iszonyúan keservesen tud sírni tőle, és pár másodpercen belül kéri, hogy öleljem meg, hogy simogassam meg, hogy fogjam meg a kezét. Hogy ugye ez csak valami félreértés, és még mindig szeretem. És most már nincsenek kétségeim, hogy igen, azonnal meg kell szeretgetni, attól nem veszik el a fenyítés hatása. És ha nem is kéri, akkor is felajánlom, hogy megfogom a kezét, ha szeretné. Csak valami más megoldást találnék a fenékrecsapás helyett, a másik kettőnél egészen hatásosan működik, Rékánál elég a fenyegetés is, de ennél a Misinél meg a Nándinál muszáj elmenni a tettlegességig időnként. Mert még arra is képesek, hogy ha rákérdezek, hogy komolyan azt szeretnéd, hogy csapjam meg a feneked? Akkor pimaszul a szemembe néznek, és azt mondják, hogy "igen!"...

És itt van még nekem a harmadik nagy leckém, a Rékám a maga alakuló kis életével, akinek az a legnagyobb vágya, hogy ő mondhassa meg az egész családnak, hogy mit csináljon, és nem arra kell gondolni, hogy menjünk el az állatkertbe, hanem hogy mikor üljünk le enni, ki aludjon délben, és mit játsszon, hogy mit, együnk, vegyünk, tegyünk. Persze a nevelés azért a felnőttek dolga, mert a felelősséget nem vállalja, de egyébként. És jó, ha van néha egy-egy ilyen nap, ami csak az övé, amikor az ő kénye-kedvét szolgálja mindenki, de azért ez a vágy a hétköznapokban is ott van. És ha nem maradhat fenn tovább, ha Nándi vezeti az imát, ha nem maradhat otthon a sétából - amire egyébként jönni akar, mihelyt van lehetőség az otthon maradásra -, ha csak káposztás tésztát ehet vacsorára - amit egyébként szeret -, akkor máris tudja úgy érezni magát, hogy "engem senki sem szereeeet!"
A múltkor már Heninek mondtam, hogy teljesen meg vagyok győződve róla, hogy az ő nyelve a szolgálat, mert annyira ezek hiányától borul ki egy-egy nehéz nap után. Mégis bizonytalan vagyok, mert ugye ha ő szerető szolgálatot vár a többi embertől, akkor ő is így kellene közölje az ő szeretetét. És hát ő nem pattog nagyon a feladatokért, hogy segítsen nekem, vagy betartsa a kéréseim. Na, akkor mondta nekem a Heni, hogy mi van, ha a szótfogadás neki sokkal nehezebben megy, mint gondolom. És hogy van neki az a különleges dolga, ami egyáltalán nem jellemző gyerekekre, hogy szól, hogy tegyem el pl. a porcukrot a pultról, mert nem fogja kibírni, hogy ne egyen belőle. Ahogy ő is tőlünk a szótfogadást várja leginkább, úgy próbál ő is betartani mindent. De hát ez nehéz. És azt hiszem, igaza lehet Heninek. Még akkor is, ha bizonytalankodok. Mert azért igaz, hogy már szeret az ölembe beülni, szokott puszit adni, és kéri a szeretgetést, és elvárja, hogy ő is kapjon meglepiket, ha már Nándi kap, de ez talán a szokásos "lemaradok valamiről, ami a testvéremnek jó" dolgai közé tartozik. A kettesben töltött időt meg nem is igényli, csak mondjuk a közös tanulást. És akkor már csak arra kell figyelnem, hogy nehogy elvegyem a gyerek önállóságát azzal, hogy rosszul adagolom a szolgálatot és segítséget. Vagy túladagolom neki a felelősséget.

Persze, nagyon szerencsés dolog, hogy a három gyerek mást és mást tart fontosnak, így nem baj, ha ott a másik, míg szeretgetem a maga módján az egyiket, és a féltékenység is kevesebb így. De a szerencse ide vagy oda, komoly logisztikát igényel ez is... :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Teljesen irreális...

..., hogy Nándi reggel hat órás kelés után legyalogolt zokszó nélkül legalább 8 km-t, de inkább többet, mert egyrészt oda-vissza rohangált, másrészt mikor mi pihentünk, ő akkor is úton volt, majd este 8 órakor még mindig ébren van, annak ellenére, hogy egy órája próbáljuk rábírni az alvásra.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Misi az oviban

Most már 4 hete ovis a legkisebbünk is. Hivatalosan még nincs vége a beszoktatási időszaknak, de azt hiszem, lassan kijelenthetem, hogy valódi ovis lett a Misi.

Pár nap alatt felfedeztük, hogy ha engedélyt kap az iPad reggel, akkor sírás van, ha nincs játék, nincs sírás sem. Nem volt nehéz döntés a csomagtartóba száműzni Gergő táskáját, mostanra már szóba sem kerül, hogy esetleg megkaphatják-e. És azóta Misi boldogan megy be a csoportba, úgy kell visszahívni pusziért, van, hogy meg se hallja. Tegnap volt kis beszélgetnivalóm az óvónénivel, aztán bekukkantottam a csoportba, mindkét fiam ott ült az egyik kisasztalnál, és elmélyülten rajzolgatott.

Az új óvónéni, aki pár hete érkezett, meg is lepődött rajta, hogy Misi éppcsak betöltötte a két és fél évet, annyira talpraesettnek látja. Teljesen nagyovisként viszi a tányért, a poharat, tartja be a szabályokat. Mondta, hogy mára már elég keveset van Nándi nyomában, már egyedül is kimegy a mosdóba, ha kell, nem kell hozzá a társaság, saját pajtásokkal játszik, saját dolgai vannak. Annyira, hogy a minap már konfliktusuk is volt egy NŐN, a barátnőm három és fél éves kislányán vesztek össze. Férfimódra lejátszották, szóban majd birkózással, és Dóri Misit választotta. Bevonultak a szobánkba, és nem mehettünk be utánuk. Magukra csukták az ajtót, és ott főzőcskéztek.

Szeret oviba menni. Nagyon. Örömmel öltözik, készül, megy. Szerintem büszke is rá, hogy ő már ovis. Néha becsületből mondja, hogy nem akar menni, mert a többiek is mondják, de minden meggyőződés nélkül. Múlt héten beugrottunk a családi napközibe, ahova járt. Azt hittem, örömmel megy majd, hiszen most már szereti az ovit is, meg minden. És nem. Sírt, hogy ne menjünk be, és végig húzogatott, hogy menjünk már haza. Fura.
Sokat mondogatja, hogy ő már nagyfiú, nem kicsi, nem kisbaba, hanem nagy. És eper. Egy tipikus párbeszéd:
- Mivan, te jócsont Misi?
- Nem vagyok jócsont!
- Csak Misi?
- Nem vagyok Misi!
- Akkor mi vagy?
- EPER!
- Jócsont eper?
- Csak eper vagyok!

Annyira ki tud akadni tőle, hogy ha kicsinek tituláljuk, hogy hihetetlen. Pedig kicsi a borhoz, az autóvezetéshez, ahhoz, hogy felálljon az ablakba, vagy meggyújtsa a gyufát, és még számtalan más dologhoz. Szerintünk. Szerinte ő már elég nagy bármihez.
Sokat javult a beszéde, lassult, jobban igyekszik, hogy megértsük. Ezért elég hálás vagyok :) Önállóbb, mint Réka. De azért nem csak jót tanul ő sem.

- Takarodj innen!!!
- Hát ezt meg hol hallottad?
- Egész nap ezt tanulom az oviban. Az Olivértől, mert ő rossz.

(Egyébként Olivér nem is olyan rossz, ma ünnep volt az oviban, az alapítót ünnepelték misével. És bizony Olivér csendben ült a mamája mellett, míg az én három gyerekem több zűrzavart csinált, mint az egész oviscsoport...)

Szóval intézményesült gyerekeim vannak, én pedig fáradt vagyok még mindig, de egészen másmilyen fáradtság ez, mint tavaly ilyenkor. Jó érzés, hogy jó helyen vannak, és jó nekik, és közben én kifáradhatok olyan dolgokban is, amik egy kicsit mások, mint az utóbbi évek hétköznapjaiban. Érdekes, hogy nem volt nehéz elengedni ezt, de nem volt az. Örülök neki.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Nagycsaládos

Az életem egy részét mostanában a nagycsaládos egyesület tölti ki, (korábban írtam, hogy elnökhelyettes lettem) olyannyira, hogy az utóbbi napokban rendes túlórákkal ellátott részmunkaidőnek is megfelelt. Ma pl. nyolc órát tuti lehúztam, ha nem többet. Nagyon látom, hogy valószínűleg hosszútávon nem bírnám idegekkel a valódi munkahelyet, ahova mindig be kell járni. És azt is, hogy működne a távmunka. És azt is, hogy nem emlékszem, hogy annak idején vajon le tudtam-e tenni az íróasztalomra a munkámat, vagy hazahoztam a gondolataimban. Mert most még éjjel is van, hogy muszáj felkelnem leellenőrizni valamit, amiben nem vagyok biztos. És azt is, hogy ha egyszer majd pénzért szeretnék dolgozni, akkor lesz mit lobogtatni, hogy valódi munkát végeztem én, még ha önkéntes munka is volt az. Szóval jót tesz ez az önéletrajzomnak is. :)

Úgy tűnik, sínre került a hivatalossá válásunk, ami nagyon nagy dolog. Kicsi híján léket kapott az egész egy apróságon, amit sehogy nem tudtunk megoldani, akárhogy láttunk neki. És már ott tartottunk jó néhányan a tisztségviselők közül, hogy elég volt, nincs kedvünk tovább csinálni, de az utolsó előtti pillanatban minden megoldódott, és a bíróságon vannak a papírok, csak a bejegyzésre vár az egyesület. Nagyon drukkolunk, hogy még idén hivatalossá válhassunk, pályázatok szempontjából ez határozottan előnyös lenne.

Ezzel a kuszasággal egy csomó tervünk zátonyra futott, el is bizonytalanodtunk, meg energia sem maradt arra, hogy kipréseljük magunkból a végrehajtását a terveknek. Nem lett pl. mama-angol, amit gyerekfoglalkozással egybekötve csináltunk volna. Lapul a fűben a honlap elkészítése, mert még mindig nincs designer, aki elkészítené nekünk a képeket. Természetesen ingyen. Elbukott a krumpli- és befőttvásár, nincs gyógytorna, főzőklub, és még csomó másik tervet dobtunk félre, hogy majd később megszondázzuk a családokat, akarják-e egyáltalán valamelyiket.

Az viszont, hogy végre elindult a bejegyzés, jó nagyot lökött rajtunk. Két hét szervezés és egyeztetés után jól meg sikerült mozgatni a tagokat, és a kb. 70 jelentkező tagcsaládból körülbelül 50-et meg is tudtunk ismerni. Na, nem találtunk ki szuper programot, egyszerűen megismételtük az augusztusi hozd és viddet, ezúttal a téli ruhák jegyében, és hozzászerveztünk egy almavásárt. ( hazaialma.hu , szívből ajánlom mindenkinek, szép, és nagyon finom alma, nagyon jó áron)
A NOE pedig, vagyis a régiós titkár megszavazta nekünk a bizalmat, holott még senki nem fizetett tagdíjat, és részleltetett bennünket némi ingyen margarinból. Amit ugyanekkor tudtunk kiosztani.
Jól felgyorsultak az események így a múlt héten, mert pár óra alatt kellett összeszedni, hogy ki kér, volt belőle méltatlankodás a lecsúszók részéről, rossz érzés, hogy olyanok későn jelentkeztek, akik egyébként a munkánál is ott voltak. De a szigorú elszámolás miatt nem mertünk többet kérni, mint amire a tagság igényt tartott. Azért aztán ügyesen meg tudtuk oldani, és mindenkinek jutott valamennyi, általában két és fél kiló családonként. Ami azért tetemes mennyiség, egy darabig enni fogja mindenki :)
Vicces egyébként, hogy a szervezésben tényleg nagyon kivettem a részem, mégsem voltam ott, mert muszáj volt pont aznap börzére mennem árusítani. Viszont sok ismerőssel találkoztam, ami jó érzés volt, elég nehéz volt gyökereket ereszteni itt, de úgy tűnik, lassan sikerül.

Szóval rengeteg volt a levelezés, napi 3-4 órát is e-mailek írogatásával meg számok egyeztetésével foglalkoztam, és csomót kellett telefonálni is ezen kívül. Aztán mentünk ruhát válogatni, fűtést szerelni, takarítani, adományt elhozni, szóval zajlott az élet nagyon. Őszintén szólva nagyon megkönnyebbültem, hogy ma az utolsó előtti aláírást is begyűjtöttem az ívre. Még egy adag ott maradt a fagyasztóban, mert egy család nem reagál, de most már lassan lezárom a témát...
A margarin mellé jégkrémre is kaptunk ígéretet, de az olyan zűrzavaros mostanra, hogy kicsit reménykedek, hogy nem is lesz belőle semmi. Pedig szereztünk fagyasztót is, de csaknem ezer darabot (picikék) kellene benne eltárolni, egyik zűrös nap után álmomban egész éjjel egy raklap jégkrémes dobozt pakoltam egyik helyről a másikra, nehogy elolvadjanak, mire eljutnak a családokhoz.

És a nagy sikerre való tekintettel megint szárnyakat kaptunk, és már gyűlik, gyűlik a következő adag munka. Kedvezményes élelmiszervásárt akarunk összehozni még karácsony előtt, amire elkezdtem gyűjteni már az eladókat, kérem be az árajánlatokat, és Mikulás is jön majd a székhelyünkre decemberben, amíg várjuk, ajándékokat, díszeket készítünk karácsonyra. Ez sem kisszabású vállalkozás, tekintve, hogy még mindig egy fillér nélkül vagyunk, amíg nem szedhetünk tagdíjat, márpedig amíg nincs egyesület, nem nyúlhatunk pénzhez. Még kérni sem tudunk cégektől, hiszen nincs mögöttünk semmilyen szervezet, csupán magánszemélyek vagyunk. Csak a saját zsebünkbe nyúlhatunk, illetve innen-onnan szedhetjük össze a hozzávalókat, de igyekszünk megoldani. Abból gazdálkodunk majd, ami lesz :) Most elég optimisták vagyunk. Jó buli lesz megint!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Nándi számol

Ebédnél vártunk, hogy Réka befejezze az evést, közben beszélgettünk a külföldiekről, több nyelven is elszámoltunk 10-ig. Nagyon tetszett nekik. Nándinak annyira, hogy ő is elszámolt egy idegen nyelven 10-ig:

akabi
kaki
pisi
puki
kuki
pisi
...
stb.

Előbb utóbb csak kinövik, ugye????

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Utánozós majom!

Amikor olyan tizenegypár éves voltam, a húgom meg kisiskolás, egyszer ültünk az asztalnál, csináltam valami szendvicset, és azt ettem. Ő meg nézte, nézte, aztán valami olyasmit mondott, hogy ne haragudjak, mert igazán nem utánozásból, de olyan látványosan jóízű szendvicseket csinálok, hogy muszáj ugyanolyant csinálnia, mert biztos, hogy finom. És ahogy ez a beszélgetés megmaradt bennem 20 év elteltével, ugyanúgy, vagy még erősebben maradt meg bennem az az érzés, hogy nem is értem, mi a baja a húgomnak, hiszen az tök jó, ha valami olyant csinálok, amit mások követendőnek tartanak.

Ez jutott eszembe a minap, hogy van remény, és egyszer a legkisebb is kikerül abból a korszakból, amikor nem lehet egyszerre az órára sem nézni, mert az is utánozásnak minősül, és ez az "utánozottat" bosszantja. Mert az, hogy ez másnál is így van, még Bartos Erikáéknál is - lásd annapetigergőkönyvek vonatkozó meséje a Megmondalak kötetben - már kevéssé vigasztal egy idő után.
A legkisebb egyébként most fedezi fel az anya testvérszivatás gyönyörűségét, és már látszik, hogy a tehetsége ebben Rékáéhoz hasonló. Mondjuk utánozásban pont a Nándi a legprofibb, mivel ő a legtürelmesebb, vagy csak legkitartóbb gyerekünk. Nagyon kitartóan tudja bosszantani a nővérét. Néha velem is megpróbálkozik, de abból mindig nagy röhögés lesz. :)

Persze aztán eszembe jutott az is, hogy vannak emberek (pl. bloggerek), akik nem nőnek ki ebből, és még felnőtt emberként is képesek megsértődni még azon is, ha például valaki ugyanarról a témáról ír, mint ők. És kígyót-békát kiabálnak. Jelzem, én különösen örülök, ha valakit, akiről tudom, hogy olvasóm gondolkozásra, véleményformálásra ihlet az, ami az én fejemben is forog. De persze én nem kutakodok ilyesmi után, és nagyon ritkán derül ki. Remélem azért az én gyerekeim azok közé tartoznak, akik kinövik majd. Gyors genetikai esélylatolgatást végeztem, és talán jó génjeik vannak, hirtelenjében nem találtam olyant a családban, aki az elmúlt 15-20 évben ilyenre panaszkodott volna.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Szemesnek áll a világ, avagy újabb hibát követtem el

Kitúrtam Réka "szobájából" a cuccokat, hogy kint a fénynél majd összepakolom, ő meg közben tud tanulni. 
Réka jön be, azt mondja:
- Nahát, így sokkal jobb! Ez még nem is jutott eszembe, hogy kitúrjam a rumlit!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Csakúgy, mert érdemes!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Gyöngyszem a múltból

Előző bejegyzésem kapcsán megosztom veletek a doboz egyik tartalmát. A kedvenc gimnáziumi tanárnőmtől kaptam útravalóul, a sors tréfás kedvét példázza, hogy jelenleg ő az öcsém anyósa. :)
Éveken keresztül az ágyam felett volt kitűzve, aztán dobozba került, ahol jelentősen megrágta egy egér. (Semmi mást, csak ezt...) Viszont a részletekre rá tudtam keresni a neten, így maradéktalanul meg tudom osztani veletek:

 "A hibák kezelésének (egyik) módja az, ha van olyan barátunk, aki hajlandó idôt fordítani arra, hogy előzetesen átnézze a kísérleteink terveit, majd az eredményeket, amikor a kísérleteket befejeztük. Még jobb azonban, ha van egy ellenségünk. Az ellenség képes rengeteg időt és szellemi energiát áldozni arra, hogy kibogarássza – kicsiny vagy nagy – hibáinkat, és teszi mindezt ellenszolgáltatás nélkül. A baj az, hogy ritka az igazán tehetséges ellenség; a legtöbbjük csak olyan átlagos. Másik gond az ellenséggel, hogy néha barátunkká válik, és így sokat veszít a lelkesedéséből. Jelen sorok szerzôje így veszítette el három legjobb ellenségét. Bárkinek, nemcsak tudósoknak, szüksége van egynéhány jó ellenségre!"
Békésy György (Nobel-díj, 1961)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Leszámolni a múlttal

Valahogy úgy alakult, hogy hiába házasodtunk össze, és hiába van saját közös otthonunk már 9 éve, a külön töltött múltunk, és valamennyi a közösből is a szülői házban maradt. És aztán valahogy pár hónap eltéréssel egyszerre rakták ki a régi otthonból az utolsó dobozokat, hogy most már ennek aztán nincs helye. És nyár óta itt álltak a dobozok a lépcső alatt. Halogattuk, halogattuk a szembenézést. Ami nem is a múlttól, sokkal inkább a feladattól való félelem volt. Hogy ki kell válogatni, mi az, amitől meg kell szabadulni. Mindketten ragaszkodunk teljesen felesleges tárgyakhoz, én talán még jobban.

Azért hosszas halogatás után nekiláttunk. Hát, kicsi lett a szemét-kupac. És körülbelül ugyanakkora, amit a gyerekeknek adtunk - jegyzetfüzetek, matricák, határidőnaplók, apróságok. Nagyon-nagyon boldogok voltak velük.

Megszabadultam a gimnazista hülyeségeimtől, bár nagyon nehéz volt. A 12-15 éves koromban írt szörnyűséges verseim nagy részétől. Szinte mindtől, nem válogattam, gőzöm nincs mi maradt, néhány emlékem van egyik-másikról, amik nagyon erős érzésekről szóltak, de nem keresgéltem, kivégeztem néhány füzetet, egy-kettőt tartottam meg. Valószínű úgysem fogom őket elolvasni. A naplóimat megkíméltem, bár beleolvasva hihetetlen, hogy így tudtam gondolkozni. Jól fog ez jönni, ha a gyerekeim kamaszodnak majd :D.
Nem tudtam kidobni a színjátszós múltam egyetlen darabját sem. Az oké, hogy a rólunk szóló cikkeket nem, de a szövegkönyveket, fesztiválkártyákat sem. Ahogy elkezdtem válogatni, annyira előjöttek azok az élmények, emlékek, ezt még szeretném máskor is átélni. Tekintélyes paksaméta, de maradt az utolsó cetliig. Ahogy a fényképek is, mind, mind. Válogatás nélkül. Meg sem néztem, hogy emlékszem-e még a nevekre, kik szerepelnek rajtuk.
Megszabadultam viszont végre az exek fényképeitől, de a leveleket nem volt szívem kidobálni. Talán segítenek majd, mikor a gyerekeim lesznek szerelmesek. Emlékezni, hogy nekem is volt pont ilyen. Az magától értetődő, hogy az esküvői üdvözlőlapokat, és emlékeket - pl. a tortáról a gyöngysor, meg a Gergő csokra a gomblyukból és hasonlók :D - nem vághatom szemétre, még ha egy nagy dobozt tesznek is ki...

És természetesen a Gergővel közös pályafutásunk dokumentumait sem szórhattam ki. Azokat azért kiválogattam, amikről nem jutott eszembe semmi, mondjuk rossz volt, hogy biztos valami fontos dolog miatt tettem el azt a vonatjegyet, valami emlékezetes dolog történhetett akkor, és most a kukába dobom a mementóját. Már próbálkozni sem fogok vele, hogy visszaemlékezzek, miért is volt fontos 7-8 éve, mikor az első szelektálást végeztem. De nagyjából az összes mozifilmre, egyéb jegyre emlékszem, amikre együtt mentünk, előjöttek a körülmények, meg minden, bár összevitatkoztunk rajta, hogy melyik is volt az a film, amin csak ketten voltunk benn a moziban, senki más.  :) Még tanú sincs, aki segíthetne eldönteni. Persze azt tudjuk, hogy az én agyamban nem lehet bízni, és hogy Gergőnek mindig igaza van, úgyhogy én hallgattam el. De ez nem jelenti azt, hogy meggyőzött :) Mindenesetre nagyon sok olyan dolog eszembe jutott, amire már rég nem gondoltam, és ez jó volt nagyon, mert szép emlékek voltak ezek.
És beleolvasgattam a szerelmesleveleinkbe, és hát elég komoly lelki életet éltem, kész csoda, hogy az én hites uram képes volt engem elviselni, és megvárni, amíg ezt a lelki-hullámvasutas időszakot kinövöm. Van most is hullámzás, de most nem ő a tárgya, gondolom ezt sokkal könnyebb elviselni :D És azon is meglepődtem, hogy micsoda leveleket kaptam én annak idején, ki sem nézném az én drága páromból. Egészen meghatódtam rajta. Hát, igen, szerelmesek voltunk mindketten :) Még most is, de azért nem ez a 3000 fokon lángolás, nem is baj, mert ahogy olvasgattam, emésztő tűz volt, nem lehet ezt egy életen át csinálni :) . Viszont jó, hogy volt. Jó emlékezni rá, hogy ez sem maradt ki, és ez is közös.

Gergő dobozába nem kotrok bele nyilvánosan, de nem tudom, került-e valami szemétre :). Élmény volt asszisztálni hozzá, annyit azért elárulok, meg azt is, hogy rövidebb ideig tartott, és hogy én sokkal többet beszéltem :D.

Szóval ez volt. Öt dobozból lett három, nem annyira telepakolva, néhány emlék felejtésre ítélve, a többi várja, hogy újabb 10 év múlva majd megint kevesebb legyen az, amit úgy ítélünk meg, hogy érdemes rá emlékezni.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS