Nagycsaládban élni jó :)

...egy teljes üveg panadol szirup, harmad üveg Nurofen szirup, egy db Germicid kúp, és 11 db Nurofen szopogatós lázcsillapító tabletta. És tegyük hozzá, hogy én csak 38.5 felett kezdek lázcsillapítót adni. A köhögéscsillapítót meg a köptetőt és a Baby luuf mellkasbalzsamot még csak megkezdtük (ez utóbbit mindenki szíves figyelmébe ajánlom, akinek a gyereke éjszaka ébredt már fel bedugult orr miatt...). Ja, és elfogyott egy lázmérő is. Eltörött. Türelemből is jócskán fogyott, időnként tankolni kell abból is...

Tegnap egész nap táblázatban vezettük, hogy a három gyerek mikor mit ivott, mennyi volt a láza, milyen lázcsillapítót kapott. Időnként röhögtünk magunkon, de egyszerűen követhetetlen volt, hogy melyik adat kihez is tartozik. Éjszaka 1-2 óránként ébresztettem magam órával, hogy ellenőrizzem, hogy aki kapott gyógyszert, annak használt-e, kell-e még, megitassam őket, akár fecskendővel, ha nem tudom felültetni, kitakarjam a lázasokat, betakarjam a láztalanokat.

Az eredmény így 4. nap délután, hogy Nándi nagyjából jól van, van benne élet, néha túlzásba is viszi, de még mindig van hőemelkedése.  Kicsit köhög, minimálisan fújja az orrát. Ha ezek után belázasodik, az már szövődmény.

Misiért kicsit aggódom, ő folyamatosan hullámzik, fél napig kutya baja, aztán éjszaka tűzforró volt, reggel megint semmi, most megint 38.5-öt mértem neki... Alig köhög, icipicit néha folyik az orra, van étvágya, jó kedve van, nem mesét néz egész nap, hanem sokat játszik is. Ha nem ügyeletre kéne bevinni, hanem a dokinéninkhez, aki ismeri, már ott ülnénk. Ha jobban köhögne, biztos lennék benne, hogy kell az antibiotikum, így viszont még várok holnapig.

Réka már a mutáns vírust kapta el, rendes, ugatós köhögőgörcsei vannak a magas láz mellett, ami csak dupla adag (különböző hatóanyagú, 2 óra elteltével adott, tehát szabályosan adagolt) lázcsillapítóval megy 38.5 alá. Ő durván náthás is, most van a közepében. Ebben a percben annyira jól van mondjuk - éppen teljesen le tudtam nyomni a lázát -, hogy kicsit elővette a tankönyveit, szóval ijesztően beteg :) .

És hát mi... Kivárunk. Meglátjuk, mi lesz, egyenlőre megúsztuk láz nélkül, reméljük, így is marad.

Ez a helyzet. Jövőre már négy gyerekkel nyomjuk ugyanezt. Érdekes lesz :)

Nincs egyszerű hét mögöttünk. Igaziból egyik hét sem egyszerű, mióta kiderült, hogy gyarapszik a létszám, de valahogy ez most talán még keményebb volt. A hétköznapi iskola-munka-ovi-háztartás-ügyintézés-suli megoldásokat megdobta némi aggodalom.

Hát, talán úgy kezdődött, hogy vagy 2 hete Nándinak megint hasmenése volt, amiben megint volt vér. Nem volt jó. De a dokinéninknek megint igaza lett, magától gyógyult, igaz, Réka is elkapta, mármint a fosós részt, a vért nem, de túl lettünk rajta. Meggyógyultak. 5 nap múlva Nándinak este elkezdett fájni a hasa. De nagyon. Csak feküdt, nem evett, semmit nem csinált. Se láz, se hasmenés, semmi más, csak hasfájás. Másnap reggel kutya baja nem volt, virgonc, vidám, jó, menjen oviba, biztos evett valami rosszat. Délután hazajövünk, egy óra eltelik, megint rosszul van, ugyanúgy, mint tegnap. Másnap megint semmi, így megint elvittem oviba. Harmadik nap úgy jött haza, hogy gyorsan eszem valamit, mielőtt rosszul leszek. Akkor már felhívtam a doktornénit, nem mondta éppen, hogy hülye vagyok, de talán gondolta, mondta, hogy szerinte nem kell aggódnom, nincs ilyen betegség. Negyedik napra elmúlt. Jó, vírus volt, túl vagyunk rajta. Eltelik pár nap, Réka úgy jött haza az iskolából, hogy fáj a hasa, alig tudtuk kiszenvedni a házi feladatot, utána rögtön lefeküdt, és 5kor el is aludt, nyomta reggelig. Pedig épp aznap jöttek a fiúk óvónénijei családlátogatásra, ott kiabáltak a füle mellett a fiúk, semmi. Át is vittük hozzánk, de még arra sem ébredt fel, pedig fel szokott. Másnap reggel semmi baja. Na, őt már ennek ellenére is otthon tartottam, merthogy biztos vírus, ne fertőzzünk, mentünk doktornénihez, megnézte, megnyomkodta, nem vakbél, akkor már ő aggódott, én nem. Harmadik napon senkinek semmi baja, mentünk a Mihály napi vásárra, meg minden, buli volt.

Másnap, szombat délután Rékának és Nándinak is fájt a hasa. Nagyon.  Nándi hányt is. Vasárnap reggel kutya bajuk. Délután megint lábra sem bírtak állni, mindkettő hányt is, Nándi többször is. Úgy kell elképzelni, hogy fekszenek, és nem csinálnak semmit, csak rossz nekik. Nándi konkrétan attól rohant hányni, hogy rátettem a kezét a hasára, hogy megnézzem, nem a vakbelénél fáj-e. Más tünet semmi, hétfő reggel semmi bajuk. Hát, hétfőn kihagytam az iskolát, mindent, jó, az is közrejátszott, hogy szombaton én sem tudtam felkelni, annyira szédültem, a vasárnapot meg végiggörcsöltem így a 11. héten. (Mindkettő tipikus terhességi problémám, nem betegségtől.) Szóval kihagytam a sulit, mert Gergő nem volt benne biztos, hogy mindent el tud mondani a dokinéninek. Szóval vittem őket, mindent elmondtam, doktornéni azért elhitte, hogy nem hazudok, meg nem találok ki ilyeneket, de mondta, hogy azért ilyen nem szokott lenni. Szóval válasszuk el a két gyereket egymástól, tegyük fel, hogy a Nándi újra és újra megfertőződik valamikkel, mert gyenge most az immunrendszere a sok bélrendszeri probléma miatt, Réka pedig pszichoszomatikusan követi. Mert stresszel az iskolában, mert szeretne több foglalkozást, vagy akármi van. Ellenérvem volt, hogy Réka most különösen szeret iskolába menni, és jobban szeret ott tanulni, mint itthon, erre csak azt mondta a dokinéni, hogy nem mindig azok lesznek iskolabetegek, akik nem szeretnek iskolába járni. Ekkor gyorsan eszembe is jutott, hogy hiszen nekem 2.-ból 3.-ba menet nyáron volt egy 10 napos kórházi kivizsgálásom különleges hasfájás és szédülés miatt. Aminek végül az okát spontán agyi működésben határozták meg - igen, még eeg-re is elvittek -, sokat hallgatok is a Gergőtől emiatt az eredmény miatt. Mármint, hogy legalább van rá bizonyíték, hogy spontán legalább működik. Meg hogy azóta előfordult-e... Na, mindegy, és én borzasztóan szerettem iskolába járni.

A gyógymódot ennek megfelelően határozta meg a dokinéni. Espumisant kapnak, és uh vizsgálatot. Hogy lássák, hogy komolyan vannak véve. És meg lettek fenyegetve, hogy bizony kórház lesz a vége, akár még műtét is lehet, és az komoly dolog. Az Espumisant nagyon szigorúan kell szedni, el ne felejtsék, és ettől mindenki meggyógyul. És láss csodát, valóban, Réka meg is gyógyult. Már aznap este csak minimálisat fájt a hasa. Nándi még nem 100-as, de ő is jobban van. Ma már csak egyszer lett rosszul, nagyon rövid időre, de már evett pl. vacsorát is. Megvolt az uh vizsgálat is, és természetesen minden negatív. Az uh vizsgálathoz egyébként anyatigriskedni kellett kicsit, egy hétre akartak időpontot adni. Mondtam, hogy dehát nagyon fáj a hasuk, egyiknek egy hete, a másiknak meg már kettő óta tér vissza újra és újra, és akkor azt találta mondani, aki az előjegyzéseket osztja, hogy hát, ha már eddig ráért, akkor az az egy hét már nem számít annyira. Kicsit vörös köd lett, de azért elég normálisan el tudtam mondani, hogy egy sima hasfájással nem kér az ember különösebb vizsgálatot, mert vírus, de ha már egy hét alatt sem múlik el, csak utána kell járni, hogy mi van. Aztán végül felküldtek, hogy beszéljem meg a doktornővel személyesen, és ő jó fej volt, végül 2 nappal később meg is vizsgálta őket, rendelési időn kívül. Ami mégsem 1 hét. És negatív. Amit mondott a mi doki nénink is, hogy az lesz, meg a szonológus is.

Nem mondom, hogy nyugodt vagyok. Árgus szemekkel figyelem őket, hogy mikor kezdenek elcsendesedni. Ha megint előjön a hasfájás bármelyik gyereknél, megint ott fogunk ülni a rendelőben, és fogok kérni ANTSZ vizsgálatot, meg vérképet, meg gasztroenterológust, meg bármit, amit lehetséges. De addig reménykedek, hogy jól imádkoztunk, és ennyi volt, felírjuk az egészet Nándi lila szájas tünetei mellé, aztán megpróbáljuk elfelejteni.

Nem vagyok antibiotikum párti, kerüljük, ha lehet, szedjük ha muszáj. DE!
Annyira hálás vagyok a Klacid Baby gyártójának, amit tegnap óta a Nándinak is szedni kell. (És a doktornéninknek, aki felhívhattam szombat este is, és megkérdezhettem tőle, hogy mi legyen, kezdjem adni a hasmenős, hasfájós Nándinak Misiét, vagy várjunk lázat, esetleg vért, és ő nem elhajtott, hanem normálisan elmagyarázta, hogy adjuk, hogy miért. Aztán fél óra múlva meg is jött a véres kaki, megint profinak bizonyult a dokinéni, még sosem lőtt mellé...)
Szóval olyan dobozt csináltak a nem jó ízű antibiotikumnak, hogy az oldalán 10x2 kicsi perforált kör van, mindegyikre egy bacilusfej rajzolva. Merthogy napi kétszer kell bevenni, általában 7-10 napon át. A bacilusfejek napról napra egyre szomorúbbak, ahogy gyógyul a gyerek. És amikor beadok egy adagot, egy kis kört kipattintok, és odaadom a delikvensnek. Aki emiatt mindig emlékeztet rá, hogy be kell venni a gyógyszert, és biztos nem felejtjük el, és azt sem, meddig kell szedni. És nem blicceli el, mert rossz ízű. Igaz, az 5 mm átmérőjű kis papírdarab képes elveszni, és akkor szomorúság van, de jön majd az este (vagy a reggel), és újra lesz.
Egy cseppet reménykedek, hogy olvas valaki, aki marketinges vagy csomagolásfelelős valami gyógyszergyárnál, és koppintja az ötletet. Mert szenzációs. Lehet, hogy nem minden gyereknél, de az én tárgyfetisisztáimnál, akikkel kész közelharc a szekrény mögül előhalászott, tépett, 3 csíkkal díszített papírdarabot kidobni, mert állításuk szerint már hetek óta keresték, és gyönyörű emlékük fűződik hozzá, szóval az én gyerekeimnél nagyon ütős. Szerintem van azért még ilyen gyerek a világon, nem is egy.

Nem igazán a mi hetünk ez a mostani. De megint csak hálás tudok lenni, hogy nem a múlt héten kezdődött a sorozat. Vagy fél év múlva. Nem is tudom melyikkel kezdjem, döntsön az időrend...
Misi szombatról vasárnapra hirtelen felszökött magas lázzal küzdött, ami ugyanolyan hirtelen magától lement végül, és másnaptól fáljalta a hasát. Kampányszerűen. Kapott mindig mentateát, ami rendbe is hozta pár órára, hasmenése nem volt, azért aggódtam, de nem nagyon, és hát program is volt bőven. Aztán kedd reggelre megint magas láz, és vér a reggeli kakiban. Pánik, netes diagnózis, még nagyobb pánik, egészségügy hívogatása minden szinten, ügyelet kivételével, mert a kórház réme azért attól elriasztott. Végre elértem a doktornéninket is, aki megnyugtatott, szereztünk mintagyűjtőt, bevittük a Megyeri útra, amit kell, és most várunk, hogy kell-e antibio, vagy nem. A kedd elég rossz volt a lázzal meg az elesettséggel, délben Misi odajött, hogy "Anya! Légyszikönyörgök, altass el!" Az a Misi, aki fél éve nem alszik otthon délben. De az alvás nagyon jót tett neki, azóta jobban van. Egyébként semmi nem típusos, a vér maradt, de nem nőtt, van alvadt is, friss is, hasmenés továbbra sincs, az a napi egy mondjuk hígabb, de ennyi. Misike most már jól van, nem lázas, jó kedvű, játszik, tartja a tejmentes diétát, bár néha odajön szomorúan, hogy "anya, én nagyon szeretem a tejet". Holnap elvileg már lesz eredmény, és kiderül, hogy lehet-e kezelni valamivel. Igyekszem nem aggódni, mivel egyébként nem látszik rajta semmi, azért izgulok a holnap miatt.

A másik derültégből tegnap jött, olyan 10 felé hív a Gergő, hogy akkor végre nem kell szenvedni többet a melóhelyével, mert közös megegyezéssel felbontották a munkaviszonyt. Gyakorlatilag kirúgták, ahogy a másik projekt résztvevőit is, 9-ből ketten maradtak ott, akik már a kezdetektől a cégnél voltak. Bizonyos szempontból várható volt, más tekintetben viszont váratlan, hiszen múlt héten írták át a munkaköri leírásaikat, és két hónappal ezelőtt rendezték végre a bérüket, hogy minden teljesen le legyen papírozva. Egyébként elég korrektek, azonnal eljöhettek, és ma csak leszámolni kell bemenniük, a fizut jövő hónapra még kapják, és nem szabinak vetetik ki, hanem a bennmaradt szabikat is kifizetik. Az látszott, hogy gond van, de őket mindig nyugtatták, hogy majd lesznek leépítések, de őket nem fogja érinteni.
Azt hiszem, nyugodt vagyok. Első pillanatban megijedtem, és nagyon elanyátlanodtam, hogy most mi lesz, Gergő fizuja nélkül meg vagyunk lőve teljesen. De aztán eszembe jutott pár dolog. Először is, tavaly januárban nekem volt egy ígéretem odafentről, hogy gondoskodni fog rólunk a Jóisten, akárhogy is lesz. Ez adja a legnagyobb erőt. Az eszemet meggyőzni azért nehezebb volt, de sikerült. Egyrészt Gergő nagyon jó szakember, ért ahhoz, amit csinál, és szereti is csinálni. iPhone-t programoz, ami most keresett dolog, ráadásul a kezdetektől, vannak az App Store-ban referenciái, stb. Van egy fizetett hónapja munkát találni, mégpedig nem karácsony előtt: az utóbbi három munkahelyén júniusban és júliusban kezdett. Másrészt ha mégsem talál munkát azonnal, én nem gyesen vagyok, hanem 4 hónapig még kapom a fizetésemet a szabimra. Amit meg lehet emelni egy kicsivel a családi kedvezménnyel, és G. munkanélkülire is jogosult, úgyhogy pár hónapig a vésztartalékkal együtt ki tudjuk húzni. Pont igénybe lehet majd venni a hitelre az árfolyamrögzítést, ez is könnyíti a helyzetet.
Aztán Gergő már úgysem érezte jól magát. Úgy szeretem, mikor lelkesedik egy feladatért, és hát már régóta nem volt ilyen a melóhelyén... A tervezett nyaralások persze most ki tudja, hogy lesznek-e, ablakcseréről nem is beszélve, júliusra terveztünk több dolgot, meglátjuk majd. Remélem, ezt a hónap pihit ki tudjuk élvezni majd családilag.
Mindenesetre tegnap már interjúzott, én meg gyűjtöm az álláshirdetéseket, küldözgetem az önéletrajzát. Nem reménytelen a helyzet, rendben lesz minden.

Annyira utálom. Nincsenek jobban a fiúk. 7kor ébredtek, kilenckor már mind a kettő újra aludt. Misit megint ráültettem a vécére, jobb kedve lett, és most már néznek mesét is. És fut Nándinál némi hőemelkedés is.
Beszéltem a dokinénivel, megpróbált megnyugtatni, hogy ha nem megy fel a lázuk, ha nem hánynak újra, ha megy be elég folyadék, nem tud tenni senki semmit, elmondta, mire kell figyelni, ami arra utal, hogy bakteriális a dolog, hogy kapjanak Sodioralt, mert annyira keveset esznek, és már régóta, és lehet, hogy már attól olyan gyengécskék meg kedvetlenek. Úgyhogy kapnak. Meg kólát. Mert azt is lehet. Meg bármit, amit szeretnének. Elég kevés dolgot szeretnének, leginkább csak feküdni és gyürizni. Most nézik a Verdákat, ami előrelépés a reggel 7 és 9 közötti falnézéshez képest.
Gergő gyenge, én szédelgek, tulajdonképpen értem én a fiúkat, de mégis aggodalmaskodok. Azért nem egy-két napról van szó, hanem most már Misinél ez a 6. nap, Nándinál a 4.

Persze, ha belegondolok, Misi kedden még mindig hőemelkedéssel és ide-oda fekvéssel küszködött, Nándi is csak itt tart még. Hosszú és alattomos betegség ez a mostani.
És hát azért is aggódom, mert az egyik barátunk élet-halál közé került pár héttel ezelőtt egy ugyanilyen tünetekkel bíró betegségből úgy, hogy kapott antibiotikumot. Amire rezisztens volt valami baci, aki boldogan elszaporodott, mikor szabad lett a pálya, mivel az antibiotikum lepusztított minden egyéb védelmi rendszert a bélben... Szóval jelenleg az antibiotikum is inkább rém, mint megnyugtató megoldás, úgyhogy várunk, és bízunk a csodadokinéninkben.

Én meg hálás vagyok, hogy vannak a kiskutyák, hogy Réka be sem jön, és még mindig jól van. Talán pont emiatt. És most már biztos, hogy öten húsvétolunk, lemondtam mindent, csak jöjjenek rendbe szegények addigra...


-------------------------------

Update:
Csak nagyon kellett aggódni. Vonatoznak ketten. És még nem is veszekszenek. Vagy bement a sodioral...

Írhatnánk ki megint a házra. Belenyúltunk az eddig megúszott lázas-fosós-hányósba, nem is kicsit. Misi kezdte szombaton, mi Nándival csatlakoztunk hétfőn. Réka talpon, Gergő valahol a határon. Hétfő kedden bírta, amit kellett is, mert én nem voltam ember, magas láz, hidegrázás, gyengeség, hányás még a víztől is.

Beteg. Vagy nem. Mindegy, a lényeg, hogy Réka itthon van, orvosi javaslatra, de annyira azért nem egyértelmű a történet.

Az úgy kezdődött, hogy múlt héten csütörtökön náthás volt, nyűgös, és volt kis hőemelkedése, ezért itthon tartottam. Gondoltam, négy nap alatt kikúráljuk, inkább, mint belemásszunk valami komolyabba. Annyira nem volt egyszerű, mert nekem bőven van most dolgom, de megoldottuk. Aztán szombaton éjjel elkezdett köhögni, de még mindig úgy éreztem, hogy ez nem igazi betegség, meg is beszéltük, hogy hétfőn megy iskolába. Erre vasárnap éjjel produkált egy 38.5-öt. Reggelre semmi, kis köhécselés, ugyanez délután is. Mégis, mondom, már 5. nap, elviszem dokinénihez. Pontosan ugyanolyan tanácstalan volt, mint én. A határán van valaminek, vagy beteg, vagy nem. De ha igen, akkor már nem egyértelmű, hogy vírus vagy a vírus folytatásaként baktérium. Kaptunk két igazolást és egy antibiotikum receptet. Ha nem lesz többet lázas, mehet szerdán, ha lázas, akkor kezdjük el a gyógyszert és maradjon a héten. Úgyhogy az egész nap tünetmentes lányom hétfő éjszaka megint produkált egy 39-et, megbeszéltük, hogy akkor marad egész héten, és jön a gyógyszer. És onnantól fogva kutya baja nem volt, pedig csak kedd este kapta meg az első adagot. És azóta sem nátha, sem köhögés, sem láz, sem nyűg. Tökéletes kiegyensúlyozottsággal gyilkolják egymást a testvéreivel, és nagyon hosszú ideig képes nyaggatni, hogy engedjem ki az udvarra játszani.

Ahogy így átgondoltam, Réka az egész első félévben alig volt beteg. Az első héten egy fosóshányós miatt hiányzott két napot, aztán a karácsonyi szünetet hosszabbította meg két nappal. És aztán úgy is kezdtük a januárt, hogy még egy hét, ezek még élettanilag belefértek, mert igen sok vírust vegyítettünk az ország különböző pontjairól. Viszont pár hét iskola után megint volt egy jó hosszú hét betegség, és két hét után ez a mostani. Ami sok egy alapvetően egészséges gyerektől, akinek egész erős az immunrendszere. Most én beszámítom ezt a sok betegséget ennek a töményen bacis télnek és tavaszelejének, és remélem, hogy nem a kisfiúról szól, aki miatt ugye minden holmiját a táskájába pakolva hordja. Mindenesetre akármelyikről is van szó, a télnek vége, és a múlt csütörtökön ültetés is volt, így most kislány mellett ül Réka, úgyhogy ezennel lezárom a betegségek árját.

Az van, hogy meglehetősen megbetegedtem. Összeszedtem egy csomó gyulladást, úgymint torok-, fül- és hörgőgyulladást, valamint a sok köhögéstől meg a szuper állapotomtól sikerült az isiászos lumbágómnak is gyulladt állapotba kerülnie. Szóval abszolút halmozom az élvezeteket. Főleg, mert ezt teljes gyerektársasággal kell nyomni, hála érte, hogy Gergő munkája megengedte, hogy itthon maradjon velünk a héten. Hétfő estére már 39.5-öt produkáltam, amit viszont a lórúgás antibiotikum másnapra csont nélkül legyűrt.
Keddig azonban csak feküdtem, és néztem a plafont, néha még az sem sikerült. Egyszer felkeltem , hogy feltegyek egy rizst főni, meg a sütőbe besorakoztattam néhány bolti falatkát, és 5 perc után elsötétedett minden, majdnem elájultam. Még elértem a kanapéig. Úgyhogy utána nem vagánykodtam, megoldották a főzést, én meg végig feküdtem szombat délután óta. Szerda óta már van kedvem laptopozni, dolgozgattam is, jó sokat telefonáltam, bár elég lila a hangom, azért sikerült pár felgyűlt ügyet elintézni, jól is esett. Tudok tanulni a Rékával is, meg játszani velük, ha idehozzák, amivel akarnak. Lázam már nincs, a torkom sem fáj, viszont még mindig búra van a fejemen, és időnként köhögőrohamokat kapok, amikkel nem is lenne baj, ha nem lenne olyan, mintha minden köhintéskor egy jókora homokkal töltött zoknival derékon nem csapnának.
Aludni nem tudok, rémálmaim vannak, vagyis még annál is több, vagy kevesebb, de nem tudom, hogy ezt le tudom-e írni, nagyon szeretném.
Hívták ugye a nagyszülők a gyerekeket szülinapjuk alkalmából, Réka mondja valamelyiknek, hogy hát, anya fekszik egész nap, apa csinálja anya munkáját. És mit csinál apa? Hát, öööö... ad nekünk enni meg kiabál és velünk van. Azért ennél nagyobb hős: zacskós levest, virslit, szilvásgombócot főz, kenyeret ken, feneket töröl, gyerekorvoshoz, levegőzni, mekibe visz, ajándékot vesz, takarít, pakol, mosogat, fektet, öltöztet, fürdet, mesél. És nem is kiabál sokat. És főleg engem kiszolgál. Mosott is és teregetett is. Mondjuk a ruházkodással hadilábon áll, mondtam, hogy azzal ne foglalkozzon, hozzon oda mindent, úgyhogy a mi szobánk az gyakorlatilag egy ruha halom, egy ösvény van az ágyig, és annyi, a szennyestartó üres, és a gyerekek egész nap pizsamában vannak, amíg nem mennek ki. Tele a szárító, és még a múlt héten beszáradt ruhákat sem volt erőm elrakni, úgyhogy az is itt kupacolódik. Elég szörnyű, de mindenkinek jobb, ha ezeket én teszem majd el.  De az alsó szint abszolút vállalható, és a gyerekszobát is minden nap hűségesen elpakolták.

Szóval ezek vannak. Most már úgy néz ki, megmaradok. De ha mégsem, nyugodtan halok meg, mert a zuram egy szent, és elboldogul maga is a gyerekekkel.

hogy elhunyok. Misi befulladt az éjszaka, krupp megint, én meg csak simán a köhögéstől meg a magas láztól vagyok ki. De legalább nem zavart a hideg szoba. Hála, hála, hogy hétvége van, és itt van Gergő. Kedden Nándi születésnapja, szerdán Rékáé, neki még ajándéka sincs, és úgy néz ki, csütörtökig mindenki itthon lesz. Lehet, hogy kiíratom a zuramat is, mert én biztos, hogy nem tudok a három gyerekre felügyelni. Még a sima fekvés is gondot okoz.

Itt a tél. Végülis most van az ideje, ahogy a vers is mondja, "most ideje, most fagyjon, akár beleszakadjon". Hát, beleszakadni nem fog, maximum mi a fűtésszámlába, de azért jó idebent a jó meleg. A gyerekek nagyon várják a havat, nekem mondjuk jönnek a félelmeim is ezzel kapcsolatban, de majd ha itt lesz a folyó, átmegyünk rajta valahogy, és igyekszem én is élvezni azt a részét, amit lehet.

Nem tudom, lesz-e ilyen rész a látványon kívül. Ugyanis teljes létszámban leledzünk itthon. Misi kedd éjjel lázasodott be, szerdán is egész nap magas láza volt, de más semmi. Tegnap nagyon ronda herpeszek nőttek körben a száján, és nagyon rosszul aludt az éjjel, de nagyjából ennyi. Ma reggel Réka ébredt lázasan, neki a torka is fáj, és meglehetősen levert. Nándi még bírja, apjuk is. Én két napja köhögök, megint fáj a fejem, ami múlt hétvégén múlt el az előző betegségek után, és taknyosodok befelé... Tök jó. Holnap lesz az ovis farsang, amire tegnap csináltuk meg a jelmezeket, amik nagyon jól sikerültek. A János vitéz jegyében kellett volna beöltözni, a többi farsangon mindenki más akar lenni egyenlőre, de most kellett Iluska, meg szellem, meg sárkány, meg katona is. És griffmadár is. A szülők elvileg előadják a János vitéz kicsit lebutított változatát, mi is vállaltunk benne szerepet, Gergő lett volna a huszárkapitány, én meg a griffmadár, de úgy néz ki, ebből most nem lesz semmi. Mondjuk amúgy is aggódtam attól, hogy itt lesz a nagy hó, hogy jutunk majd oda meg haza... Kicsi esélyét látom, hogy elmenjen Gergő Nándival farsangolni... Ma csomagoltuk volna a tombola ajándékokat, arról is lemaradok, nem tudom itthagyni a gyerekeket. Viszont jövő héten lesz a gyerekek születésnapja, akkor legalább nem lesz beteg senki. Remélem :)

Apukám helyrehozta és tegnap elküldte nekünk azt a szánkót, amin még én szánkóztam gyerekkoromban. Az eredeti szakmája lakatos, és ő készítette, hogy hárman is rá tudjunk ülni. (A nővérem akkor már "nagy" volt, nem közösködött velünk, így vele nem számolt.) Remélem, tudjuk majd használni most, bár olyan hideget mondanak, hogy nem tudom könnyen elképzelni, hogy elbandukolunk valami lejtőhöz, így majd húzhatjuk a 60 kilónyi gyereket a 8 kilónyi szánkón körbe a fűzfa körül... :D

Tegnap kikötöztem néhány tányér napraforgót a faágak alá, hogy megtalálják majd a madárkák, ha ránkszakad a fehérség, közben észrevettem, hogy egy óriás virágcserépben valamik azt hitték, hogy tavasz van, és elkezdtek kibújni. Rájöttem, hogy valószínűleg ezért nem találtam azokat a hagymákat, amiket januárban szoktam elültetni, hogy a tél végére virágozzanak. Mert ki sem szedtem őket a földből, hanem csak kiraktam a cserepet. Persze, mert akkor volt a töröttláb, amikor ideje lett volna a kiszedésnek! Szóval felfeszegettem a földről a cserepet, nem volt egyszerű, becipeltem, és remélem, hamarosan virágoznak is majd a nárciszok, és bújnak a tulipánok :)

Mert várjuk, várjuk a havat, de azért még jobban a tavaszt!

Gondolkoztam rajta, hogy lelkendezzek-e egy sort a kislábnyom verseny kapcsán, folytassam a kaki-puki téma boncolgatását, vagy siránkozzak a betegségsorozaton, és úgy döntöttem, hogy a mai hétköznapkezdős, sikertelentakarítós nap után inkább siránkozok.

Szóval az van, hogy én gyakorlatilag november közepe óta vagyok folyamatosan beteg. Egy nagyon ronda köhögős vírussal kezdődött, egy bő hét fuldoklás után mentem el orvoshoz, és kaptam antibiotikumot azzal, hogy ez jópár hét lábadozással fog járni. Mondjuk azt nem mondta, hogy feküdjek, nekem meg eszembe sem jutott, írtam már róla, hogy milyen húzós időszak volt az advent. Úgyhogy tényleg jópár hét lábadozással járt, nagyon lassan gyógyultam. Már majdnem mondtam, hogy lassan rendbejövök, legalábbis többnyire 10 perc is eltelt két köhögés között, és éjszakára sem kellett már köhögéscsillapítót szednem, amikor elkaptam a fiúktól a vírusukat. Vagy valami mást. Mindenesetre nagyon fájt a torkom, annyira, hogy aludni sem tudtam tőle.

Írtam a kruppos karácsony előtti menetet, végül Réka is beszállt a betegeskedésbe egy egyéjszakás magas lázzal és fájó torokkal, így sikerült meghosszabbítania a szünetét két nappal. Nagyon boldog volt. Aznap reggel pont hosszú ügyintézős-vásárlós túrára mentem BKV-val, és tervet írtam reggel, hogy mit hol, milyen sorrendben kell elintéznem. Réka figyelte, kérdezett párat, majd megszületett a saját listája, amit majd lefényképezek, és ideteszem, de most csak leírom. Szóval az volt rajta, hogy:
"mesenézés 29
sok a ivás 19
sok fekvés 11
kevés ugráls"
Betartotta. A számok szerintem azért voltak ott, mert én címeket írtam fel, időpontokat, járatszámokat, tehát egy jó teendő listához kellenek számok is... :)
No, mindegy, karácsonyra gyakorlatilag rendbejöttek, rajtam közben kitört valami, a BKV-n összeszedett vírus. Éppen örültem neki, hogy már nem fáj annyira a torkom, mikor elkezdett máshogy, és betaknyosodtam. És akkor megjöttek a nővéremék, akik szintén hoztak magukkal valamit. Két nap múlva már köhögtem is. Ezt a budapesti-miskolci mutáns bacilust sikerült aztán keresztezni egy óvárival, és ezzel megfertőzni az egész ottani családot, mindenki durván kidőlt kivétel nélkül, miután mi eljöttünk haza. És aztán elmentünk Kaposvárra (valami miatt abban voltunk, hogy ez már a farkinca csak, és már rendbejövök teljesen, de persze nem, remélem ott egyben marad mindenki), ahonnan most úgy jöttem haza, hogy ha köhögök, fáj a fejem. Márpedig köhögök. Dokihoz nincs kedvem menni, mert nem vagyok lázas. És mert a gyerekekkel járunk rendszeresen. Karácsony előtt is voltunk párszor, én is voltam november végén, és ma megint dokinézőben voltunk, mert bizony Misinek múlt éjszaka 39 lett a láza, és furán lélegzik. Hörgőgyulladása van, hörgőtágító, köptető, vitamin. Figyeljük árgus szemekkel, hogy rosszabbodik-e, és menjen-e az antibiotikum. Már itt figyel a polcon, kiváltottam woodoo-ból, hátha nem fog kelleni :)
És Rékát is megmutattam, mert ő is köhög. És nem igazán jókedvű. Pont a határon van. Akár mehetne is, Misihez képest egészséges, Nándihoz képest beteg, doktornéni azt mondta, rám bízza, lássuk meg, hogy alakul reggelig, ha ovis lenne, azt mondaná, maradjon inkább otthon, de azért ez már az iskola. Alaposan átgondoltuk, átbeszéltük Gergővel, és úgy döntöttünk, hogy maradjon itthon. Nincs is kedve menni, mikor este megmértem a lázát, és nem volt, sírva fakadt. Úgyhogy holnap azt mondjuk neki, hogy éjszaka csúnyán köhögött, és álmában láza is volt, és ezért nem megy iskolába, nehogy azt gondolja, hogy elég a siránkozás...

Persze nekem holnap fontos munkám van délelőtt, így Gergő itthon marad a gyerekekkel, később megy majd be melózni. És jön az értékbecslő a hitelkiváltás miatt, aki majd körbe fog fotózni. Délután fél2-kor. Azt hiszem, mire ideér fél2-kor, katasztrófa sújtotta övezet lesz a lakásból, amit a beteg Misi, meg a napi rutinautózások miatt amúgy sem sikerült igazán gatyába rázni az ünnepek és az utazásokkal járó pakolások után...  Érdekes volt egyébként, hétfőn nagy lelkesedéssel pakoltam, takarítottam, haladtam is jól a három gyerek ellenére. Délben elgondolkoztam, hogy hát, már sokmindent megcsináltam, pihenjek-e egyet, de inkább folytattam. Éppen a kádat sikáltam, mikor telefonált az értékbecslő, hogy akkor jön majd szerda délután. És hirtelen minden kedvem elment, hogy feladattá vált a takarítás. És onnantól szinte semmit nem haladtam. Ahogy most is inkább írok ahelyett, hogy menteném, ami menthető.

Szóval siránkozás letudva, és becsszóra elmegyek csütörtökön dokihoz, ha még mindig nem lesz jobb a helyzet. Mert tudom, hogy vigyázni kell magamra, csak nem érzem úgy, hogy segít az, ha esetleg újabb, dunakeszi vírusokkal keresztezem a mostani csúcsszuper mutáns szuperhős vírusomat.

egy jó kis adventi, karácsonyra készülődős bejegyzést magamban, amivel visszatérnék a blogtudatba, és ami után szépen írnám kétnaponta a magamét, vagy legalábbis igyekeznék.
Aztán miután délelőtt két nap láztalanság és szépen felszakadt köhögésre megkaptuk, hogy hétfőn mehetnek oviba a fiúk, Misi este vacsora és minden nélkül elaludt a földön, azzal a felkiáltással, hogy őt hagyjuk békén. A vacsoranélküliség különösen jelentős tünet nála. És mikor álmában megmértem a lázát, 38 volt. És Nándi is úgy hallom, estére rondábban köhög. Szóval kicsit összezuhantam, újra kórházat és tüdőgyulladást vizionálok, és reményt, hogy a karácsonyt itthon töltjük. Persze nagyobb esélye van egy sima antibiotikumos kezelésnek, és a szentestére történő teljes gyógyulásnak, de mivel összezuhantam egy picit, muszáj volt vájkálnom kicsit a mélyben. És elment a kedvem az írástól is.
És persze a dokinénink csak honap van szabin :(
És nem írom tovább a perszéket, mert van egy csomó. Az biztos, hogy hirtelen karácsony lesz az idei :) Egyre húzom ki megint a dolgokat a listáról, amik nem fontosak, az előnye ennek, hogy lélekben így jobban meg lehet élni. Mert a végén csak az marad. Levágunk minden sallangot, és marad csak az öröm. Biztos foltosak lesznek az ablakok, poros a szekrény teteje és vízköves a csempe, és úgy néz ki, idén is sültkrumpli lesz halrudacskával a 24-i vacsi, de az igazi lényegre még marad elég idő. És a halrudacskát úgyis jobban szeretik a gyerekek. Mi meg őket az igazi ünnepi vacsoránál.

Hát, időszerű volt, de talán ezzel megússzuk a karácsonyit. Mármint betegséget. Misi vasárnap kezdett belázasodni, majd az éjjelnek egy miniatűr Darth Vaderrel mentünk neki. Annyira, hogy teljesen rákészültem, hogy bár eddig még mindig megúsztuk a kórházat a felkészültségünk miatt mindkét fiúval, de most garantáltan menni fogunk, kis híján össze is raktam egy kórházi csomagot. Krupp.

Igaz, 8-10 fokos szobában aludtunk Misivel, és az alvás leginkább csak őrá vonatkozott, de még a kúpra sem volt szükség. Nem vártuk meg a rohamot, egészen biztos voltam benne, hogy jön majd, így végig a sarkig nyitott ablak alatt aludunk két pizsamában, sapkával, négy takaróval. Amikor kicsit beljebb hajtottam az ablakot, azonnal jött a fuldokló, ugatva köhögés, nyöszörgés, hörgés - és az ablak kitárása. Így viszont megúsztuk. És a ma éjszaka már a rövid ablaknyitás és 15 fok is elégnek bizonyult. Én viszont annyira fáradt voltam, hogy elájultam, és bár beállítottam az órát, hogy egy óra múlva csörögjön - nagy láznál is ezt szoktam, hogy ellenőrizzem, biztos minden rendben van-e -, kiderült, hogy ma délre éjfél helyett... Úgyhogy mikor 6kor ébredtem, egy kis összekuporodott jéggolyót találtam magam mellett, aki a jéggolyósága ellenére gyönyörűen vette a levegőt, és egy határozottan felszakadtnak nevezhető köhögéssel is megörvendeztetett álmában. Még alszik ugyanis. Amiből látszik, hogy beteg, mert 6-nál tovább ő nem bírja az ágyat.
Tegnap egyébként magas láza is volt, 39 fokig ment fel délután és este is szegénynek, úgyhogy reménykedem benne, hogy a láz miatt nem hűlt le annyira, hogy táptalaj legyen a baktériumoknak... Jó lelkiismeretfurdalásom van miatta...

Nándit még bevittem tegnap reggel oviba, át is öltöztettem, aztán meg vissza. Mert elkezdett köhögni, és taknyolni. Alapesetben ezzel még lehetne menni, főleg, mert sószoba is van az oviban, ahova rendszeresen mennek, és ott egy nap alatt rendbe tudnak jönni, mondták az óvónénik, hogy vigyük őket bátran így is. De inkább hazahoztam, így egy nap csak egyszer kelll autózni. Úgyhogy csak Réka siránkozik, hogy olyan régen volt beteg, mikor lesz már, hogy ne kelljen iskolába mennie, beteg akar lenni. Rosszul viseli nagyon, hogy a fiúk itthon, ő meg kötelességteljesít. Alapvetően megértem, ha megbeszéljük, hogy takarítunk pl. Gergővel, és meglátom, hogy a gépnél ül, azonnal lelassulok, és feszült leszek :)

Gergő holnaptól egyébként szabin lesz, legközelebb januárban megy, és még egyszerűbb lesz az életünk. Nem igazán így terveztem ezt a hetet, de élvezem a gyerekeket. Az utóbbi hetekben csupa kapkodás volt szinte minden napunk, sok nemmel és siess!-sel. Legalább látom, hogy mennyire nincs szükségem nekem állandó munkahelyre egyenlőre. Pedig január elsején kezdtem volna.
Ma kuglófot sütünk, és valamit előre kéne lépni ajándékügyben is, mert csak nagyon kicsivel állok jobban, mint három héttel ezelőtt, mikor észbekaptam... Pl. Nándi megkapja a gagyi óriás teszkós autószállítót. Mert akárhány Mikulással is volt dolgunk, csalódottan és mérhetetlenül szomorúan jött oda hozzám, hogy nem kapott autószállítót. És végülis a karácsony arról szól, hogy örömet okozunk a szeretteinknek. Ha ajándékkal, ajándékkal, ha mással, hát mással. És azt hiszem, nem tudnánk olyan ajándékot venni, ami mögött ne lenne hiányérzete a Nándinak. Úgyhogy most azzal szerzünk örömet, hogy lemondunk az elveinkről :)

Megyek, Misi fel is ébredt, öltöztetek, mosok, ruhát hajtogatok, élesztőt futtatok, átnézem a listámat, mit lehetne ma közösen megcsinálni. És drukkolok egész nap, hogy Nándi ne kezdjen fulladni ma éjjel. Az ősszel is két éjszakás késéssel követték egymást...

Az úgy volt, hogy szombaton részt vettünk az iskolai zarándoklaton. Nem. Igaziból úgy kezdődött, hogy sok sok véletlen folytán elfeküdtem a gerincemet, és huzatot kapott a derekam, amitől beállt a lumbágóm. Isiásszal együtt. És itt jött az, hogy szombat reggel felébredtem, és éreztem, hogy ha most megtehetném, akkor a nap nagy részét inkább pihenéssel, és nem túrázással tölteném. De akárhogy gondolkoztam és forgattam a derekam, arra jutottam, hogy lehet, hogy jobb, ha elmegyünk mind, ez az optimális megoldás, a Jóisten csak nem szúr ki velem, ha már zarándokolni megyek.
Szóval a Jóistent számításba vettem, csak azt nem, hogy az ördög viszont nem alszik.

Mert kizárólag a busszal érkezőket szondázta meg az igazgató bácsi, hogy a rövidebb 5.5 km-es túrát vagy a 7km-es nehezebbet választják-e. És a kisgyerekesek mind autóval érkeztek. És úgy döntöttek, hogy hosszabb nehéz lesz csak, mert alig páran választották a buszon a rövidebbet. Aztán hallottam olyant is, hogy a rövidebben mentünk, de akárhogy is, becsúszhatott valami gikszer, úgyhogy a két és fél éves, és ruhástul vagy 20 kilós Misivel együtt 4 órát gyalogoltunk. Aki még azért délben tud aludni. Mert a cipelésre felkészültünk az ergoval, de arra nem, hogy ilyen sokat kell majd vinni. A két és fél órára tervezett sétából olyan fél órát gondoltam, hogy vinni kell a seggét. Ami egyébként be is jött volna, mert összesen kicsit több mint egy órát kellett vinni. Viszont ebben a bő egy órában már óhatatlanul nekem is sorra kellett kerülni, hátfájás ide vagy oda, vagy ottmaradunk az ordító Misivel az erdő közepén, ki tudja hol. Bár megmondom őszintén, a nagyobb súly ellenére könnyebb volt vinni, mint a hátizsákot, nem véletlen hívják ergonak a hordozónkat... És jó meleg is volt a derekamnak :)
Nándi végigrohangálta az egészet, ő többet is ment, mert előre-hátra futkosott. Jó sokat aggódtam, mert ismerem az ötleteit és az azokhoz való ragaszkodást, és nem szerettem, mikor nem láttam. Pedig bőven volt olyan, hogy ő az első 100 ember között ment, mi pedig a 300.-ak voltunk... Ráadásul ő aludt el utoljára az autóban is. Kis vasember. Talált magának 10 éves nagylányokat, akik gondját viselték, nagyon boldog volt :)
Réka nyafogott ugyan sokat, de becsülettel végiggyalogolta az utat velünk. Néha vele kapcsolatban az az érzésem, hogy már csak megszokásból siránkozik. Jutalmul választhatott egy mesét, amit még eddig nem látott, és megnéztük vasárnap. Kétszer is.
Nekem egy olyan pillanat volt, mikor magam miatt megijedtem. Miután felmentünk egy elég meredek részen - Nándi rohamtempót diktált, mert lemaradt a nagylányoktól -, megálltunk, leültem, és utána alig tudtam felállni, és továbbmenni. De aztán nemalvóördög ide vagy oda, a Jóisten tényleg nem hagyott cserben, én nem ültem le többet, és este még ki is tudtam szállni egyedül az autóból. És aztán a vasárnapot szigorúan végigfeküdtem (percekbe telt, míg fel tudtam kelni, így sokszor meggondoltam), és még tegnap is szinte egész nap ágyban voltam, szedem a gyulladáscsökkentőt, most már gyógyulok.  Ma erőszakkal vissza kell tartani magam a napok óta földön heverő vackok elpakolásától, mert a hajolgatás bizonyára néhány újabb fekvéssel töltendő napot eredményezne. :) Megvár az holnap is...

Viszont így most kiélvezem, hogy nem kell autóznom, mert Gergő intéz mindent, és legálisan fekhetek, pihenhetek. El is határoztam, hogy benevezünk a betlehemkészítő versenyre az iskolában, egy ilyen betlehemmel. Már a fejeket kettő híján elkészítettük Rékával :) Kíváncsi vagyok, hol akadok majd el. Van rá 5 hét, remélem végzünk...

Tegnap elmentünk orvoshoz ugye, Nándi elég vacakul volt, meg is állapította a dokinéni, hogy valamiféle gyulladás lehet odabent a krupp maradványaként, de várjunk még.  Megbeszéltük, hogy a héten biztos nem megy oviba a gyerek, Nánditól azt is megkérdeztem, akar-e menni almát szüretelni, mert az kint van, mehetett volna. Nem akart. Délben le is fektettem őket a betegségre hivatkozva. És mikor felkelt egyáltalán semmi baja nem volt. Nem köhög, nem taknyos, nem rosszkedvű, nem hisztis, nem fáradt.
Egyrészt a doktornénink nagyon jó, és lehet, hogy elég, ha meghallgatja a Nándit, és az meggyógyul.
Másrészt valószínűleg tényleg igazam volt, és lelki eredetű a betegsége.
Harmadrészt ma reggel kiderült, hogy Réka osztálya hittanon azért imádkozott, hogy meggyógyuljon a Nándi. Na, azért nem kell elérzékenyülni, hogy milyen odaadó testvér, azért ezt kérte, mert idézem "borzasztóan zavar, hogy itthon van a Nándi, amikor nekem iskolába kell mennem!"
Hát, ez nem jött be, Nándi marad. Hétfőn mennek együtt. Rékának meg kitalálok valami kárpótlást. Szegénynek. Még mielőtt ő is pszichoszomatikus lesz.

Megint olyan minden pillanat, mint egy-egy teljes nap, mindegyikről akár külön lehetne írni, és mindegyik elsuhan, mielőtt el tudnám kapni a végét, hogy megörökítsem.

A két fiúnak kruppos éjszakája volt a múlt héten, Nándinak kedd éjjel, Misinek péntek éjjel, ez utóbbi volt a durvább, Misinél egyébként az első volt. De mindkettőnél megúsztuk a kúpot, a 8 fokban alvás megtette a hatását. Másnap aztán ugye természetesen alig maradt valami, az viszont nem javult. Ma éjszaka rondább lett a köhögés, Nándit alig tudtam felkelteni reggel, úgyhogy dokinéni, de még mindig nincs gond, jól jártam el. Azért recepttel jöttünk haza, és ha lázas is lesz, akkor megkapja. De asszem délben kialudta. Misinél is van némi hurut, de ő nem valószínű, hogy rosszabbul lesz.

Aztán voltunk ribizlibokrokat ültetni közösségileg, meg szalonnátsütni is, meg telnek, telnek az iskolás napok, számomra döbbenetesen gyorsan haladnak. Most kezdik írni a számokat, tegnap és ma ll betűket kötöttek össze, és vagy 10 betűt olvasnak. Gyűlnek a mosolygók, Réka egyre magabiztosabban írja az íráselemeket, amiket kell, néha kapható egy-két gyakorló sorra is, és már a szorgalmikat is megcsinálja néha. Eleinte ezektől elzárkózott. Most már néha az írásra is kap mosolygót, gondolom látja a tanító néni a belefeccölt energiát. Tegnap elmaradt az olvasásgyakorlás, és mégis ment neki, ebben elég ügyes, minden olvasnivaló mellett ott a mosolygó.
Én bajban vagyok, sosem volt még elsős gyerekem, az én saját emlékeim a saját iskoláskoromról egészen más hozzáállást mutatnak, mint amit Réka képvisel. De azt hiszem, megdicsérem magam, mert elég jól veszem az akadályokat. Elfogadok mindent olyannak, amilyen, nem akarom, hogy másmilyen legyen, rábízom a megoldásokat, nem erőltetem az én jobb és egyszerűbb módszereimet, hagyom, hogy kérjen, nem kiabálok, nem veszekszem, csak ha pl. összefirkálja direkt az iskolás füzetét. Volt rá példa. Hatott is a kiabálás. Jó módszert dolgoztunk ki az itthoni házifeladatra, igaz, nagyon sok időt kell vele eltölteni, a napköziben bőven elég rá az egy óra, csak hanyag munkát végez, szívem szerint tépném ki a lapot, elfelejti megcsinálni a feladatok egy részét, vagy hibás. Itthon 2, sőt néha három óra is rámegy, de nem feszül meg. És jó neki, hogy vele foglalkozom. Egy kis tanulás, egy kis játék, ügyesen beosztjuk, csak oda kell figyelnem, meg ne csússzunk. Egy-két napot van napköziben hetente, és van, hogy ottmaradunk játszani a fiúkkal, amíg a többiek be nem mennek az udvarról a tanuló órára. Akkor indulunk mi is haza.
Jár végülis szolfézsra, és van furulya is, tele vagyok kétellyel, erről lehet, hogy írok még majd... Sőt, valószínű. De még nem szóltak, hogy inkább ne járjon :)

Misi hétfőn kezdi az ovit, ha senki nem lesz rosszabbul, Nándi az epret választotta neki jelnek. Szerintem lányos, én a körtére szavaztam volna, de Nándi ragaszkodott hozzá, Misi meg nem akart ebben az összeesküvésben részt venni. Nem akar ovis lenni.

Nándinak nagyon nehéz mostanában oviba menni, szeretne itthon maradni velem, én ennek is betudom a mostani betegség-rosszabbodást. Nem sír, csak alig akar elengedni, velem akar lenni. Viszont délben boldog kisfiú vár, már átöltözve, lelkesen mesélve. Nagyon jó neki, hogy nem ő a rossz, van kit szidni, és nem kell neki rosszalkodni, harcolni. Merthogy ő ugye rossznak érezte magát, mondták rá a gyerekek, és ezért úgy is kellett viselkednie. Most nem kell. Megkönnyebbült. Még azt is megbeszéltük, hogy segítünk a kisfiúnak okos ovisnak lenni, mert ő még nem tudja, hogy hogy kell itt viselkedni.

Na, ezek a dolgok, amik vannak a házunk táján a gyerekekkel. Meg még százezer másik.

Nagyon hálás tudok lenni, amiért hétvégére kapott el ez a fránya gyomros vírus. Ronda hasfájással, lázzal, gyengeséggel nyomtuk egész hétvégén, de milyen jó, hogy nem így kellett autózgatni a csúcsforgalomban, amit még szokok, és Gergő is tudott segíteni. Még így is levezényeltünk szombat délelőtt egy ruhaválogatást - akkor még jól voltam -, és az első biciklitúránkat forgalomban, ami összesen kétszer két és fél kilométer volt, és bicikliúton, de mégiscsak forgalomban. Réka és Nándi is két keréken jöttek. A bicajozás után egyébként már gyanús volt, hogy ez nem csak egyszerű gyomorsav túltengés.
Az Alagi vágtára tekertünk ki egyébként, és ha fergeteges nem is volt, és a rendezvény méretéhez képest túl sokszor kellett mondani a gyerekeknek, hogy nem hoztunk magunkkal pénzt, azért jól éreztük magunkat. Láttuk a döntőt, a vágtató lovakat, láttunk kutyákat, és egy meglehetősen jó tánccsoportot. Meg is lepődtem rajta, annyira egysíkúak szoktak lenni ezek a fellépések. De ez most egy nagyon jól koreografált előadás volt, humorral, változatossággal, csupa lelkes kis- és nagylánnyal, akiken látszott, hogy jól érzik magukat. És akik nem azért táncolnak, mert milyen fantasztikusak és tehetségesek, hanem azért, mert jó dolog. Ha jól emlékszem, Pilisvörösvárról jöttek egyébként. Megkerestem, Adenssa Sport táncegyesület volt a nevük.
A gyerekek onnantól fogva, hogy meglátták a táncot, és befurakodtak az első sor elé - ők voltak a legkisebbek, tehették -, tátott szájjal néztek, még a futamra is alig tudtam őket elcsalogatni. Teljesen lekötötte őket a sokféle jelmez, a tánc, a zene. Szuper zene. Pörgős. Van még a szép zene - a komolyzene -, és van ronda zene is: minden, ami éppen nem tetszik nekik.

Aztán vasárnap este Gergő fektette a gyerekeket, míg én szenvedtem lazultam. Réka odajárult az apjához, hogy kérjen egy puszit, de aztán meggondolta magát:
- Inkább nem kell. Ti folyton együtt lógtok anyával, elkapom tőletek a betegséget.
Hát, apjuk már túl volt rajta akkor, de úgy tűnik Nándival is sokat lógok, mert ő viszont beletenyerelt ma estére, csúnyán megy a hasa. Sőt, Réka is sokat panaszkodott este a hasfájásra. Azért jó lenne, ha ennyiben maradna, de lelkiekben felkészültem rá, hogy lesz egy 2-3 napos itthon tanulós időszak. Mondjuk nem örülnék neki, mert már ma is kicsit megszeppent, ahogy bementünk, a két nap elég volt, hogy elfelejtse, milyen is az iskola. Bár a lelkesedés töretlen, szívesebben tanulna itthon. Én nem. Remélem a legjobbakat...

__________________________


Update
Réka hányt éjjel. De jól van mostanra mindenki, csak karantén. Remélem csütörtökön már mehet.

Misi az éjjel hányt. Aztán reggel hasmenése volt. Nem én vacsoráztattam őket, hanem az apjuk, épp szabadságot vettem ki. És ő nem emlékszik rá, hogy Misi vajon evett-e kenyeret a sültkolbászhoz, ami nem egy könnyű étel. Ebbe kapaszkodok, hogy hátha nem, és az nyomta meg a hasát.

Mindenesetre Misi köré képzeletbeli burkot növesztettem, és igyekszem távol tartani tőle a testvéreit. Nehogy mégis vírus legyen, hiszen egész hétvégén strandoztunk, simán beleférne, hogy valamit összekapott ott. Jó lenne, ha Réka ott lehetne az első napon, még nehezebb lenne neki, ha becsöppenne mondjuk a jövő héten, mert elkapja Misitől.

Misi egyébként jól van reggel óta nincs más tünet, csak az anyamatricaság, az mondjuk meglehetősen intenzíven. Nagyon megijedt a hányástól éjjel, azon sírt öklendezés közben, hogy nem tud aludni. Majd megszakadt a szívem. Pótolta az éjszakai kiesést, reggel 10-ig aludt, amire még sosem volt példa.
A két nagy rosszul viseli, hogy rájuk nem marad semmi, úgyhogy idehaza ember embernek farkasa, úgyhogy Nagyon vadon 2 lett a vége... (Lepkevár, medvés mese) Nonstop. Már kétszer.

És közben reménykedek...

Anya! Ha itt megnyomom , szúr!
Anya! Ha itt békénhagyom, remeg!
Anya! Ha itt vakarom, fáj!
Anya!  Ez itt bőr, vagy valami betegség?
Anya! Ha a sampon a számba megy, az baj?
Anya! Ez azért fáj, mert fáradt vagyok?

És mindeközben hihetetlen aggodalmas nézés, és néha visszafojtott sírástól remegő száj. Mikor megnyugtatom, hatalmas, megkönnyebbült ölelés. És még éjszaka is talál ilyesmit, és villanyt kell kapcsolni, és megnézni, hogy van-e ott valami, mert nem tud elaludni. A minap valamitől csalánkiütése volt, nagyon sírt, mikor kimondtam a diagnózist, és megkérdeztem, hogy mit evett aznap, amit nem szokott, elég nehéz volt megnyugtatni. "Anya! Ha arra gondolok, hogy csalánkiütésem van, viszket!" 3 nap alatt elmúlt teljesen, de elég nehéz volt neki addig. !

A minap rohanva jött haza a szomszédból, otthagyva mindent és mindenkit. "Anya! Nem mostam kezet, úgy ettem kekszet a Dóriéknál! Mi az a száli baktérium?" Bújik az ölembe rémülten suttogva, csaknem sírva. "Nem száli, hanem szalmonella, és hasmenésünk lesz tőle. De biztosan legyőzik majd a fehérvérsejtek meg a kóli bacik, emlékszel a mesére. Kapsz majd Normaflore-t, az is segíteni fog." "Anya! Úgy megijedtem!"

Igen kislányom, vettem észre. És egy kicsit aranyos, ahogy fedezi fel a testét és a működését, aztán néha határozottan bosszantó, mikor 4felé szakadok éppen, neki pedig valamit meg kell nézni az ujján, ami vajon bőr, vagy valami más, vagy ha megnyomja, fáj. (Akkor ne nyomkodd!)
Aztán összességében véve pedig aggasztó. Nem tudom, hogy teljesen normális, korral járó dologról van szó, vagy pedig az apja hipochondriája és az én paranoiám nyitott új távlatokat a genetikailag öröklődő mentális defektusoknak. És ennyi itt fáj-ott fáj közben pedig nekem abszolút módon működésbe lép a saját para-mamiságom, és azon agyalok alvás helyett, hogy nem kellene-e ezt a gyereket megmutatni az orvosnak, kivizsgáltatni és a többi. De közben attól is félek, hogy ez a tortúra vajon nem jobban megijesztené-e az amúgy vélhetően teljesen egészséges Rékát, és hitetné el azt vele, hogy igen, beteg, és veszélyben van.

És vajon nem beteg akar-e lenni, és némi teljes figyelmet magáénak tudni? Bár ezt a rémült arcára nézve az adott pillanatban mindig elvetem. Mert igaz, hogy hihetetlen jó színésznő válna a leányból, de az eddig igen jól működött a teljes figyelemre, hogy megkínozza a testvéreit. Vagy bevesse a kedvenc (2) mondatát:
"Anya! Nem baj, ha mondom? Úgy érzem, hogy engem senki sem szeret!" Erre mindig vevő vagyok, bár tudom, hogy felhasználja :)

Úgy néz ki, túl vagyunk rajta. Mármint a bárányhimlőn.
Nándi valóban fáziskésésben volt Rékához képest, ehhez képest hozta is a mégtöbb pöttyöt másnapra, nagyon rossz látni őket, pedig már nagyon szépen javulnak. Van egy-két kényes helyen levő hólyag, ami nem akar száradni, pl. Nándi hónalján, meg Réka füle mögött, szorgosan kenjük Betadinnal, talán most már vége lesz.
A kedvük nagyon jó, alig viszkettek, és ahogy gyógyulni kezdtek az elsők, és már nem jött több, és én megnyugodtam, Réka is azonnal felhagyott a rosszkedvével, Nándin meg észre sem lehetett venni (ha nem néztél rá), hogy beteg. Sok pötty már el is tűnt, de rengeteg van, ami olyan, mint Misié volt, és ami még most, három hét után sem jött le neki. Rékának végül az arca úgy néz ki, elég jól megúszta, alig néhány látszik most már, az a rengeteg, amitől sírni lett volna kedvem, már fel is szívódott, nyom, var és minden nélkül. Nándinak sokkal erőteljesebbek sajnos. És mindkettőnek a homloka közepén, pontosan ugyanott van egy óriási, amiről sikerült ledörzsölni a hólyagot. Hogy vakarózástól-e, vagy öltözéstől, nem tudom, de lejött a hólyag, meglátjuk, marad-e nyoma.
Szombaton már nem tudtam őket benntartani, megunták a meséket is, kimehettek a teraszra az árnyékba, esténként meg biciklizünk, mikor már nincs nap. Napra nem mehetnek, lassabban gyógyul, és pigmentáltan gyógyulhatnak a kiütések.
Vasárnap aztán reggel rámhozta a frászt Réka, mert hurutosan köhögni kezdett, én már láttam magam előtt a kórházat, tüdőgyulladást, harcokat a vérvétel és az infúziók miatt, és vertem a fejem a falba, hogy miért is engedtem ki őket tegnap... De csak egy órát tartott a köhögés, elmúlt.
Anyukám hatalmas segítség volt, nem omlott össze a háztartás mégjobban, és még enni is volt mit, nagyon jó volt, hogy itt volt. Tartotta bennem is a lelket, igen meggyötörnek ezek a "jóldönttöteme" menetek...


Kiderült, hogy tombol mindenhol a bárányhimlő, a régi csoportban pl. hatan voltak a 28-ból, a többi mind otthon... No, mindegy, mi túl vagyunk rajta. Pár hét múlva kiderül, hogy vannak-e veszteségek.