Nagycsaládban élni jó :)

Végre összegyűjtöttem egybe a képeket, amin mindenki kicsi. Igyekeztem jellemző képeket találni, amilyennek leginkább láttam őket két hetesen. Ábelről a legelső kép a legjellemzőbb, általában ezt az homlokráncolós pofit vágja, de ha bizonyos arcait szedjük elő, bizony összekeverhetők :) Nekem az orra miatt leginkább Nándira hasonlít, de Misivel is vannak pillanatok.. Asszem, kéne csinálni alvós-képes összehasonlítást is... Ja, és a négyből ő az első, aki nem barna szemmel született, hanem sötétszürkével. Most várjuk, mi lesz belőle. Valószínűleg barna :)

Misi szülinapjáról sem írtam.
Elég rendhagyó volt, mert mentek oviba. Nem is tudom, miért kellett nekik, már nem emlékszem, de mentek. Mondjuk Misi nagyon szeret járni, hosszú hétvége után már kérdezgeti, hogy mikor lesz ovi, nem is tudom, hogy fogjuk bírni a nyarat :) (Tudom ám, vannak terveink) De volt ott is torta, szóval boldog volt. Vicces volt, Gergő mesélte, hogy adta a három gyertyát az óvónéninek, és ő nem értette, hogy miért csak három. Merthogy azt hitte, hogy egy kisnövésű négyéves, mert bizony sok dologban ügyesebb a négyéveseknél is.

Azt találtuk ki egyébként, hogy nem mondjuk meg Misinek, hogy szülinapja lesz. Ő még nem tartja számon, és titokban készülődtünk. Már előző nap bevittük az oviba az ovis tortát, hogy nehogy itthon észrevegye. Aztán miután elaludtak, feldíszítettük a nappalit és felfújtuk a lufikat, meg minden. Legókat kapott ő is, mert Nándi nem vette emberszámba, mióta a lego az első számú játék itthon, ugyanis Misi eddig még nem kapott, csak Nándi, tehát nem volt cserealap. A Kockajáték megint szupi cuccokhoz segítette hozzá a fiúkat. Egy csomó elem, meg egy tuti lego versenyautó és egy playmobil terepjáró volt az ajándék. Azóta Misi is legózhat :) A meglepi jól sikerült, nagyon örült mindennek, hogy most az ő kedvét keresi mindenki. A három éve teljes tudatában élvezte minden percét a napnak, és követelte ki az ünneplést. Imádnivalóan édes volt, ahogy büszkén vigyorogva hallgatta a telefonos köszöntéseket.

Amíg aztán a fiúk oviban voltak, én a tortával küzdöttem, meg is oldottam. Jól kiéltem magam, mert a többi szülinapon sokkal betegebb voltam - most is, de nem annyira -, és nem tudtam tortát sütni, Gergőnek meg nem voltak különös igényei. Egy eper alakú eper ízű tortát kreáltam, Misi jele ugyanis eper, és néha csak epernek szabad hívni. Mondanak valami mondókát közösen a tesókkal, majd a végén csatakiáltásszerűen felordítanak, hogy MISIAZEPER! Szóval ennyire. Azért vagyok rá különösen büszke, mert tejszínes krémmel készült, de olyan ügyes voltam, hogy nem ázott le mégsem a fondant bevonat. Így sikerült:

Ovi után felcsíptük gyorsan Rékát és Gergőt is, és családilag elmentünk a Közlekedési Múzeumba, amit múltkor megígértünk nekik. Igaziból azt hiszem, ez Nándinak volt ajándék. Misi inkább az interaktív részét élvezte, a járműveket, amikre fel lehetett mászni, meg a terepasztalokat. Nagyon vicces volt, mert az egyik terepasztalon úgy indultak el a vonatok, ahogy a gyerekek "megszólították" őket, és olyan volt, mintha ők irányítanák, pedig csak véletlen volt. De tényleg, ahogy örömmel felfedezték, hogy jé, ott egy villamos, elindult a villamos. Megkérdezték, hogy miért nem megy a tartályszállító, és akkor az indult el.

Szegény Misi megijedt a bábuktól, amik a vonatokban meg a berendezett vasútállomáson voltak. Odamentünk az ablakhoz, benézett, ott volt beállítva egy mozdulatba a kalauz. Misike tétován ráköszönt, hogy szia, aztán, mikor nem válaszolt, belémkapaszkodott, és elhúzott. A berendezett vonatokhoz éppen csak felmentünk, benézett az első ablakon, látta, hogy csupa ilyennel van tele, azonnal rángatott vissza a lépcsőn, végig sem akart menni a többi ablak előtt. Nagyon tetszett viszont neki az óriás kormánykerék, és az a szék, amin utazni lehet. Az omnibuszhoz - vagy mihez - pedig időről időre visszatértünk, az volt az igazi kedvenc.



Aztán hazajöttünk, áthívtuk Bálintékat, és tortáztunk, egy kis játék, és már vége is lett a napnak. Azt hiszem, jól sikerült. Legalábbis Misi lázadozott még egy darabig, hogy csak egy napig tartott az ünneplés.

A NOE fotópályázatán Testvéri szeretet kategóriában I. helyezett :)
A sors iróniája, hogy mire végigolvastam az értesítő emailt, Réka Nándit ütötte, Nándi sarka Misi szájában volt, aki ököllel püfölt maga körül mindenkit, akit a rövid kis karjaival elért. De a díjat már megnyerték, nincs mit tenni :)

Ma voltunk a díjátadón az Őszi találkozón. Ez volt az egyik nyeremény, hogy állták a részvételi költségeket, az utat, ebédet, mindent. És egy ajándékcsomagot is kaptunk, könyvekkel, egy Herendi porcelán kínálótállal, (amit megpróbálunk majd továbbajándékozni valakinek, aki érdemesebb rá) és egyéb dolgokkal. Nagyon jól éreztük magunkat, mindenféle szuper gyerekprogram mellett strandoltunk - ott volt mellette, így két fürdőzés között kézműveskedtek a gyerekek, (Réka gyönyörű gyertyát mártott pl.) és akadálypályáztak, csomó édességet begyűjtve. Mindhárman lecsúsztak a 4 m magas és kb 20-25 m hosszú kenopin. A sorbanálláskor Réka volt a legkisebb. Aztán Nándival is végig kellett állni a sort. Már Nándin is elájultak, hogy milyen bátor és ügyes volt, tökmag létére. Én próbáltam kikerülni, hogy még kicsi hozzá, de mondták, hogy á, nem, jó lesz rá a felszerelés, így már muszáj volt engednem. Aztán Misinél ugyanezt játszották el. Igaz, őt felvitték a létrán, de aztán teljesen egyedül rugaszkodott el a 4 m magasból, mikor visszaszámoltam neki. Nem akart duplázni :)

Szóval szép volt, jó volt, főleg utolsó nyári programnak.

Hónapok óta agyalunk rajta, hogy hogy lehetne megoldani azt, hogy Rékának legyen valami külön helye, ami csak az övé, ahol majd tanulhat, és biztonságban tudhatja az iskolás dolgait.
Halogattuk, halogattuk a döntést, hátha ráér még jövőre is megcsinálni, nem követeli ezt meg annyira az, hogy iskolás lett a leány, stb. Aztán kb. 3-4 hete jöttek hozzánk vendég kislányok, akik mondták, hogy na, akkor mutasd meg a szobádat. Réka erre meg valami hihetetlenül előkelően társasági hangsúllyal hogy:
- Hát, én egy szobában lakok a fiúkkal. De nagyon utálom.

Persze ezen nevettünk, de elég erősen elővettem a témát, állandóan nyaggattam Gergőt, hogy találjunk ki már valamit. Aztán jött a múlt hét, mikor nagy meglepetésünkre Réka volt az, aki először besokallt a tömegtől, újra elkezdett nálunk aludni, és napközben is könnyen talált indokot arra, hogy kijelentse, úgy érzi (némi úgybeszélés hatása :) ), hogy őt senki sem szereti, és hogy okkal-ok nélkül (szerintünk persze, neki komoly okai vannak mindig) sírjon egy adagot.

És akkor jött az isteni szikra, amit eredetileg apósom javasolt ugyan, de olyan módon, ami számunkra egyáltalán nem volt praktikus. Szóval hogy kerítsünk le egy részt a 30nm-es (2m belmagasságú, nagyrészt ferde plafonú) gyerekszobából. Réka ágya nem mozdult a helyéről, tulajdonképpen azt a sarkot vettük körül bútorokkal, amiben az ő ágya van. Mert eléggé ragaszkodik ahhoz a sarokhoz. Mióta ott alszik, azóta alszik az ágyában, előtte csaknem 5 évig többet aludt a földön szivacson, takarón, kiságyban, járókában, dobozban, mi ágyunkban, bárhol, mint a saját ágyában. Ha elmegyünk, hiányolja.
Kb 5-6 nm az egész, a nagy része ferde falú, sötét is, zsúfolt is. De Réka elég boldog lett tőle. Ha akarja, ablakot nyit a "fiúszobára", és a babaház tetején van egy rajz, ami ha x, akkor nem lehet bemenni, ha madárka, akkor lehet. Mi pedig sulykoljuk, hogy az Réka birodalma, szigorúan tilos bemenni, csak Réka engedélyével. A fiúszobából pedig Rékát lehet kitiltani. Behordtuk a játékait, holmijait, kapott ágyneműtartó-játéktárolót, polcot. Persze még alakul, mert ha megérkezik az íróasztala, már látszik, hogy kicsit kijjebb kell tolnunk majd a "falat", hogy játszani is maradjon hely. És mindentől függetlenül egy ruhásszekrény is kijár már neki, megnőttek a ruhák :)
A lényeg, hogy végre el tud vonulni, mégsincs végérvényesen kivéve a többiek közül, nekünk is van magánterületünk, nem került pénzbe, és maradt időnk kitalálni, mi legyen később. Természetesen időnként előadja, hogy ő nem is ilyenre gondolt, de sokkal több konfliktust segített megoldani ez a kis zug az elmúlt egy hétben, mint amennyit vártam tőle.

______________________________________________________________________

Az adottságok és a tervek ezek voltak:

Van egy nem kifejezetten jó elosztású alsó szintünk, hálószoba nélkül. Fent pedig egy 20 és egy 30nm-es tetőtéri szoba kis előtérrel, ahol a számítógép van, és fürdő. A 20nm-esen (felnőttszoba a garázs felett) a tető keleti és nyugati oldalán van erkély, illetve ablak, a 30-ason csak a nyugatin. Egy óriási, 3m hosszú, két darabban.

- Az első verzió az volt, hogy egy sarkot csinálunk Rékának a felnőttszobában. Elvetettük, nem lehet elkülöníteni, a fiúk nem fogják tiszteletben tartani, azonkívül gyerekszobává válik a mi szobánk is.
- A lépcső burkolását végre megcsináltatjuk, és oda. Elvetettük, nagyon hangos (viszont kitűnő az akusztika, a kedvenc számaim alatt igyekszem mindig a lépcsőt takarítani)
- A gyerekszoba keresztbevágását is elvetettük, a fűtés és a fényelosztás is aránytalan lenne, azonkívül átjáró lenne a fiúszoba, ami szintén túl kicsi lenne. Egyenlőre ez még nem gond, de a fiúk is lesznek majd 10-12-16 évesek.
- A hosszanti elválasztás pedig sokba kerülne, és a fiúknak aránytalanul kicsi helye maradna.
- A garázs szobává alakítása részben a költségek, részben a garázs meglétének kényelme, részben pedig a túlságos elkülönültség miatt bukott meg.
- Úgy tűnt, hogy az egyetlen megoldás a felnőttszoba elválasztása, ennek lett volna a legkisebb költsége. De még mindig ott van, hogy mi van, ha Réka fél egyedül, és nem is akarna a külön szobában lakni? Akkor ott vagyunk szűkösen, és egy gyakorlatilag üres szoba.
- Kitaláltuk, hogy elfelezzük a szekrénysorral a szobát, mégis van egy külön helye, kipróbáljuk milyen, ha beválik, megcsináljuk. És egy szekrénysor-falat végülis bármikor vissza lehet csinálni. Nekünk viszont ezzel nem lesz saját szobánk, nem tudunk megnézni ágyból egy filmet, mert áthallatszik minden, a magánéletünkről nem is beszélve. Volt már ilyen, alig több mint fél éve vannak csak ajtóink, de éppen kezdenek megnőni, mi meg hozzászokni a jóhoz. És hidegebb is lenne, az északi falon vannak a szekrények.  Aztán kitaláltuk, hogy akkor nem visszük át az ágyát, lesz egy saját nappalija.  És ebből lett végül a kuckósarok.

Ez egy régi program volt, csak most kerültek elő a képek. Az Állatsziget tanévzáró buliján jártunk, ahol egy meglehetősen szuper délelőttöt töltöttünk. Végigcsináltuk az akadálypályát, gyűjtöttük a pecséteket, hogy aztán forgathassák a szerencsekereket. A végén még Misinek - aki akkor még gipsszel nyomta - is volt olyan pálya, ahol megmutathatta mit tud: hason kellett átkúszni a kifeszített madzagok alatt. Annyira belejött, hogy egy idő után ki sem akart jönni, oda vissza kúszott, pedig ugyancsak forró volt a padló :)

Réka lovagolt is, a fiúk nem akartak.



Nagy nehezen összegyűlt az összes pecsét, forgattak is szerencsekereket, Panni nyert igaziból: kutyatálat, nyakörvet, és egy kb 10 évesre való pólót kaptunk. És azon sem sírt sokáig Réka, hogy a tombolán nem nyertünk, mert kezdődött a bűvész műsora, ami nekünk, szülőknek is igen nagy élmény volt. Nagy Molnár Dávid volt a bűvész neve, határozottan szórakoztató volt, nagyon tudott a gyerekekkel bánni, és nem voltak átlátszóak a trükkök. Csak azok, amiket akarta, hogy átlátszóak legyenek. :) Szóval jót mulattunk. Rékát pedig nyuszivá is varázsolta. Nagyon aranyos volt, mesélte utólag, hogy nagyon izgult, hogy mi lesz, ha tényleg elvarázsolja, milyen érzés lesz nyuszinak lenni :D

And the winner iiiiiis...

MISI

A Kakilás közben c. film "Nem akarom levenni a gatyámat"  jelenetben nyújott páratlan alakításáért.

Misiről könnyű most jókedvvel írni. Már csak ötöt kell aludni a gipsz levételéig. És 5 nappal ezelőtt pedig meg is tanult járni. Amit mondtak, hogy nagyon nem valószínű, jobb és mindenképpen csak felügyelettel, és azt hiszem, mankó nélkül nekem nem is menne, hiszen a combja tetejéig be van gipszelve, és a jobb lába vagy 10cm-el magasabb, mint a másik. De aki két éves és Mihály Bendegúznak hívják, az egyrészt nem fél attól, hogy seggre esik, másrészt meg tele van találékonysággal. Szóval miután nagy nehezen rászántam magam, hogy megmutassam neki, hogy ha fogja a kezemet, mind a kettőt, tud lépegetni, villámgyorsan rájött, hogy megy ez önállóan is. És dühösen elhessegetett minket a közelből. Egy óra alatt eljátszottuk a járni tanuló kisbabák összes fokozatát, így a járógipsz óta 8 hónapos önállóságú szintű gyerekünkből egy nap alatt egy éves szintre ugrottunk, ami azt jelenti, hogy egy hónap alatt egy éves lett :) .
Boldogan járkált körben a kertben - itt a fűcsomók között viszonylag jól megtámaszkodik a bütyök, amit járósarok helyett tettek neki -, és kiabálta, hogy "Tudok járni! Tudok járni! Tudok menni! Nézd! Nézzétek!" És közben kacagott nagyokat. Nagyon aranyos volt.

Két hete van rajta a járógipsz. Mivel naponta, kétnaponta letörölgetem, így nézett ki egy átlagos estén pár nappal ezelőtt (most már durvább) :

Igen, több helyen el van repedezve, ki van kopva, le van törve. Alulról ma már olyan a talp, mintha ballábas lenne :) Igen, voltuk bent vele a kórházban. Igen, ezzel sikerült elérni, hogy nemhogy nem cserélték ki - annál jobb, ha töredezett, könnyebb lesz levenni, mozogjon minél többet -, hanem kedd helyett menjünk szerdán. Mert kedden biztos sokan lesznek, nem azért, hogy mi ne várjunk sokat, hanem ők nem akarnak sokat dolgozni. Igen, bőgtem miatta egy csomót. De kibírjuk majd valahogy.

Főleg, mert vannak viccesek is. Misi például úgy táncolt, mikor még szigorú fekvésre kényszerült, hogy megfogta a fülét, és forgatta annál fogva a fejét. Aztán táncolt felsőtesttel. És most már pedig így intézi. Mert táncolni muszáj! :)




Már csak ötöt kell aludni

Egy videó arról, hogy milyen kis fürge Misike a gipszelt lábával. Ha gyorsan akar menni, nyusziugrik :) Amit mondogat, az pedig a csíííz, hogy fényképezzek már :) Határozottan példamutató számomra, hogy milyen beletörődéssel viseli a sorsát, mindenből kihozza a legjobbat, nem siránkozik az után, amit nem tud csinálni. Nem akar motorozni, fürdeni, szaladgálni, csak kacag, ahogy a többiek csinálják. Szóval tanulok tőle.








És még egy kép, ma együtt fürdettem a siserehadat. Azt már nem sikerült lefotózni, ahogy Misi a bal lábát belelógatta a tálba, és ettől boldog volt. De ez is aranyos. Kis hősöm.

Az óvónénik minden évből kértek be egy-egy fényképet, a "ballagókról" tabló fog készülni, miből lesz a cserebogár címmel. Nekem való feladat a gyerekek fényképeit nézegetni, és megállapítani, milyen gyönyörűek. Felteszek egy esélyes sorozatot, amiből azt hiszem, még egy sem szerepelt.

Vannak időszakok, mikor az ember különösen kapaszkodik apróságokba, amik örömet okoznak.
Négy éve lakunk itt, de még egyszer sem volt ilyen intenzív a nyárfavirágzás. Ha megindul egy kis szél, fantasztikus látvány. Nem vagyok alkalmas rá, hogy jól lefotózzam, de talán látszik, mintha havazna:

És Nándi végre nem sír esténként a cumiért, és ki tudtam mosni az új mosógépben az óriás plédjeinket, le van kaszálva körben a fű a ház körül, újra kihajtottak a két hete elfagyott cukkinik, érik az eper, pirosodik a cseresznye, végre találtam egy könyvet, amit szívesen olvasok, és holnap már szerda. És igyekszem egyikhez sem hozzátenni azt, hogy "csak..." :)

Ja, és ha valaki még nem sütött kráter sütit, feltétlen tegye meg!

Az elmúlt egy évben három kismotor volt használatban. Hiába túl kicsi Rékának mivel a két fiú azzal szeret közlekedni, hát neki is kell. Nyakában a lábával hajtja, lebeszélhetetlen, tuti kis motorpálya van az udvarunkon a kocsibejáróból és a járdákból, eléggé ki van használva a szomszédok nagy örömére :) Nándinak viszonylag rövid lába van, így ő még kényelmesen teker, Misi meg tökéletesen aránylik a kismotorokhoz.

Úgy tűnik azonban, a három motorból kettő elárvul. Réka és Nándi ugyanis ma megtanultak biciklizni. Rékával már próbálkoztunk tavaly ősszel, meg egyszer vagy 100m erejéig februárban is, egyenesen bátran bicajozott, de a kanyarodás nem ment. Nehézkes volt megállni és elindulni meg csak segítséggel. Tegnap kimentünk egy fél órára, Réka biciklizni, én futni mellette, és hihetetlen, de azonnal tudott kanyarodni, és gyorsan megtanult megállni is, ma pedig a startot is begyakorolta. Este pedig együtt tekertünk el a kisboltba kenyérért. (Ami nem volt, így főzhettem vacsorát...) Nagyon ügyesen megy, még akkor sem kellett aggódnom, mikor elment mellettünk egy autó, szépen ment a szélén nem kacsázott. Még egy kézzel is tud!
Gyorsan megtanítottuk a szomszéd Marcit is, és így már az ő bicaja is gyorsan előkerült a garázsból, úgyhogy egész délután köröztek a fűzfa körül.

Hármasban.

Mert Nándi is megtanult kétkerekűzni. Az történt, hogy a pótkerekes bicaj egyik kis kereke eltörött. Javíthatatlanul. Gondoltam, leszedem róla a másikat, meg a pedált is, és lesz akkor egy futóbiciklije Nándinak, úgyis arra vágyik már mióta, csak Gergő hajthatatlan volt a témában. Ugyanis azt jósolta, ami történt. És már megint igaza lett. Mint mindig.
Szóval mielőtt leszereltük volna a pedált is, kipróbáltuk Nándit a kétkerekűvel. És hát azonnal ment. Kb. 300m-t futott vele Gergő, aztán cseréltünk, és én már csak néztem, ahogy megy a gyerek körbe-körbe. A megállás nehézkes, mert a kéziféket nem tudja használni, és nincs kontrafék, de többnyire megoldja. Indulni tud. Ami gondot okoz, hogy például elkezdi vakarni a hátát vagy a bokáját menet közben. És hát elesik. Elég sokszor, mert a jó idő ellenére nem túl szép az ekcémája, amit vakar :( Meg mondjuk eszébe jut, hogy mondani akar valamit, és hátrafordul, elengedi a kormányt... De nem zavarja, felül, megy tovább. Igazi kis terminátor :)

Nándiról videó itt található. Benne van egy vakarózás is :)
Rékáról pedig itt. 

És néhány kép ezekről a tavaszi napokról:

A hétvégénk megint jó programdús volt, pénteken végre megérkeztek nővéremék - már többször megbukott a dolog az egészségügyi helyzet miatt. Szombaton délután volt a farsang, és vasárnap hirtelen felindulásból anyukámék is felvonatoztak, hogy egyben lássák az összes unokájukat. Szóval sűrű volt.

A szombati farsang nagyon jól sikerült, mivel a déli alvással gondok voltak, késve indultunk, így végül nem készült közös kép A kisfiúról és az oroszlánokról, illetve Villám McQueenről, kár érte. Mert aztán kiderült, hogy a fényképezőgépet is itthon hagytuk... Gergő telefonjával készült egy-kettő, tényleg nem több, mert egyszerűen állandóan mozgásban voltak, azt azért feldobom Arabelláról, a légtornászról és táncosnőről, ha valaki megtalálja a tömegben, a kép közepén van a superman mellett, fekete tornadressz és fehér-rózsaszín szoknya (én varrtam, maradék függönycsíkokból :) ) szerintem üdítő volt a rengeteg királylány, hercegnő, tündér, lepke és többi között... :

És a kisfiúról meg Villám McQueenről:

Nagyon ötletesek voltak a jelmezek, a kedvencem az a család volt, ahol a kislány méhecske volt, anyuka zöldbe öltözött, és kartonból egy virág a feje körül, apuka pedig sárga pólóban, nyakában egy táblával, hogy MÉZ. Meg a lepke család: négy kislány, mind lepke, a legkisebb még nincs két hónapos, neki a hordozójára volt téve a lepkeszárny. De volt János vitéz, Juliska, mesélő és egy bárány, egy részletet is előadtak, volt rendőr - bűnöző-apukával, párduc-család, viking - hajó-anyukával és kalózzászló apukával, Ludas Matyi édesanyjával és Döbrögivel, meg még sok ilyesmi. Sokan komolyan vették a kérést, hogy a családok közösen öltözzenek be, és nagyon jók voltak, na.
Az apácák meg az ovi dolgozói (novíciának beöltözve)  előadták az I will follow him c. számot az Apácashow-ból, hát, fergeteges volt! Ismételniük is kellett. Volt koncert is, a Napraforgó tartott műsort, azt Misi élvezte legjobban, rövid időre csápolt is az első sorban, de főleg a kezemből figyelt. Réka meg Nándi leginkább körtáncnak álcázott őrjöngésben vettek részt - egyre gyorsabban szaladtak körben kézenfogva, míg valaki el nem esett, ha máshogy nem, akkor direkt, és akkor kacagva mindenki egy kupacra dőlt. Vagy csak simán rohangáltak, Nándi tiszta víz volt, és többször lilult a szája megint :( De erre igyekszem nem gondolni :(

Ami kicsit elsötétítette nekünk a buli fényét, az a tombola volt. Nagyon sok csomag volt, és mi is vettünk sok tombolajegyet, és úgy alakult, hogy nem nyertünk. Ami teljesen rendben van, mert hát ilyen a tombola, a fiúkkal nem is volt gond. De Réka egészen kiborult. Nagyon szeretett volna nyerni. Az óvónénijük odaadta az ő nyereményét, mert neki már nagy gyerekei vannak, és kisautó meg szívószálas verdás pohár volt benne, és mert jó szívű. Mások is, akik többet nyertek, adtak olyanoknak, ahol látták, hogy sírás van.
De Rékán ez nem segített. Ő nyerni akart, kimenni, odaadni a tombolajegyet. Teljesen kiborult. Aztán kitaláltuk, hogy majd csinálunk tombolát otthon, és ettől megnyugodott.
Pont kaptunk egy csomó kisautót Katyéktól, ami csak az alkalom kellett, hogy megkaphassák, és jöttek a mamáék is némi édességgel, így a tombolatárgyak adottak is voltak, vasárnap jót tomboláztunk, és remélem kitöröltük a szombati rossz emlékeket.
Lehet egyébként, ha csak 5-10 nyeremény van, nem lett volna gond, de vagy bő fél órán keresztül, talán háromnegyed is volt, csak húzták a nyertes számokat, tele volt a színpad a nyereményekkel, és szinte minden ovistárs kiment, volt, aki ugye többször is, szerintem teljesen érthető, hogy kiborultak a gyerekek, akik ebből kimaradtak.

Itthon meg volt nagy Péterkézés, nagyon nagyot nőtt! Most lesz elsején fél éves, de már ügyesen kúszik, hintázik négykézláb, sőt, a lábát is pakolgatja. Csak az alvás nem megy neki, akár az enyémeknek... Nagyon jól tűrte az unokatesók kiképzését, csak nézett nagy szemekkel, meg vigyorgott sokat, autózott a fiúkkal, tanulta a rosszaságot :) Meglepő módon Nándi barátkozott vele legjobban. Najó, Réka is, de az nem meglepő.
(igen, szinte mindig mezítláb vannak, már nagyon várom a jó időt...)

Vasárnap, mikor már a nagyszülők is itt voltak, kissé kiborult, amit nem csodálok, az már tényleg sok volt ismeretlen arcból. De nagyon jó volt, hogy jöttek a szüleim, elég ritkán jönnek, nem is tudom, mikor voltak itt utoljára...
A főzős lelkivilágom is helyrerázódott, az utóbbi időben nem volt jó főzni sem, valahogy nem esznek a gyerekek semmit, amit eddig igen. Anyukám konkrétan azt mondta ebéd után, hogy "Lányom, neked nincs tőlem már mit tanulnod." Nagyon jól esett. Főleg, mert anyukám isteni tyúkhúslevest tud csinálni, és azt főztem (a szomszéd nénitől kaptam egy antik tyúkot). Kicsit izgultam is :) Ráadásul meg is kérdezte, hogyan csinálom a grízgaluskát, és a nővérem is elkérte a receptjét. Szóval nem én vagyok béna, hanem a kölkeket kényeztettem halálra a jobbnál jobb vacsorákkal.

Szóval ez volt a hétvégénk dióhéjban.

Úgy néz ki, végére értünk az egy hetes gyerekünneplésnek. Még vannak eltakarítandó romok, mindenhol ajándéktasakok, gyerekrajzok, lógó szerpentinek, a lufik is biztos maradnak egy darabig, de mikor ma hajnalban megkérdezte Nándi félálomban, hogy "Ma ki jön?" végre azt válaszolhattam neki, hogy senki, vége a szülinapozásnak.

Azt hiszem, elég jól sikerült, vendéglátók és vendégek is egyaránt jól érezték magukat, én is bezsebelhettem jó néhány dicséretet az anyukáktól, ami igazán jól szokott esni ilyenkor, mikor túlvállalom magam. De aki bízik, arról gondoskodnak, így Heni is átjött segíteni, és váratlanul a húgom is betoppant, (mégis vitt zsűriztetni tárgyakat) így plusz két pár segítő kezem is lett péntek éjszakára estére. Köszönöm nektek ezúton is!

Végül az utolsó pillanatban többen lemondták, (egyvalaki meg "csakúgy" nem jött el) amit nagyon sajnáltam, mert természetesen ez komoly sírással járt a kis beteg meghívottak részéről, de így teljesen élhető volt a buli, délelőtt és délután is 8 vendéggyerek volt itt.

Megint megállapítottam, hogy milyen jól szerveztük, a délelőtti ovis buli a legjobb, és pont ezt a két és fél - három órát bírják cérnával. És hogy milyen jó ez az ovi, bár szabadon nem engedtem őket, de sokkal több volt a szabad játék, mint tavaly, csináltunk fiús és lányos játékos szobát, ami tök jól működött, és tudtak békésen játszani az idő kb. felében. Örültem, hogy nem olyan volt az ajándékdömping, mint tavaly, hogy saját készítésűeket is hoztak a gyerekek, főleg ragasztottak, rajzoltak, az egyik kisfiú pl. saját kezűleg varrt kis zsákot hozott nekik, egy másik meg nyakláncot a vasalós gyöngyből a neveik kezdőbetűjével, egy harmadik kis díszes csatot csinált... Szóval jól sikerült, na!

A délutáni buli különösen jól esett nekem, hiszen a fórumos anyukák - és apukák - jöttek azokkal a gyerekekkel, akiket együtt vártunk szinte a kezdetektől, együtt drukkoltunk a születésüknél, a mindennapok gondjainál, szóval nagyon sok mindent éltünk meg együtt, ami akkoris összeköt minket valamennyire, ha már sokkal ritkábban találkozunk. Ráadásul minden résztvevő gyerek születésnapos volt :D Orbisszal pl. tökéletesen összeszerveztük a családtervezést, a nagyobbjaink között két nap van, a másodikak pedig egy napon születtek. Ők lemaradtak gyerekszám tekintetében, de remélem, ha lesz harmadik, azt március végére időzítik majd :)

És ha valaki kíváncsi, hogy miket játszottunk: kincskeresést - ebből többet is kellett, lufipukkasztást, lufik ledobálását a plafonról, rengeteg bújócskát, szembekötőst, tűz-víz-repülőt, székfogyasztóst szék nélkül - plüssállatot adogattunk körbe, hajtogattam lufit, és Orbis festett arcot délután. Asszem ennyi, bár többnek tűnt :) . Ami érdekes volt, hogy én úgy emlékszem, mikor én játszottam ezeket gyerekkoromban, akkor az volt a "bünti", ha valaki hunyó, vagy az ő szemét kötik be, nem akartuk, hogy elsőnek találjanak meg, fogjanak meg. Ezek a kölkek meg direkt, hogy hadd ők legyenek...

Végül néhány kép, igazán nem készült sok délelőtt, és még kevesebb, amin látszik is valami a folyton mozgásban levő 11 gyerekből :).

 A tortákat is megmutatom, mert büszke vagyok rájuk, (annak ellenére, hogy mind a  24 tojásnyi piskóta összeesett, még mindig nem értem, miért) minden saját készítésű. Lajos Mari féle dobostorta krémmel töltött csokitorta a rózsaszín, a barna szintén Lajos Mari kávébombája - interneten nincs fenn a recept, én legalábbis nem találtam, de borzasztóan finom, bár munkás is, de megéri, ha valaki kéri, elküldöm, csak írjon. A díszek sk. kávébonbonok, kívül fehér csoki, belül kávés töltelék, fél fogpiszkálóval feltűzve :) Nándi kedvencei, az anya-napon is ilyent készítettünk vele, és mind megette :) És egy nutellás túrótorta. Mert az finom és egyszerű... Fondant recept Kiskuktától van, a csokilepkék pedig Heni keze munkáját dicsérik, és TücsökBogártól valók. A figurákat pedig a húgom készítette. (kutyát, autót nem)


(A kép még előző este készült, és nem bontottam ki a kutyát Réka miatt -ez hosszú történet)

Hát, elteltek. Legalábbis a családi. Még hátra van a banzáj, az még egy kör lesz.
Vasárnap éjjel feldíszítettük a szobájukat, lufikkal, szerpentinnel. Olyan érdekes, tavaly hiányolta Réka, mégis, annyira tudtak neki örülni. Misike meg pláne. Nándi pedig egyenesen szerelmet vallott, miután leellenőrizte, hogy nekem köszönheti-e az ünnepi szobát.
Kaptak ajándékokat is, azzal is jól eltelt az idő.
Aztán elmentünk a csodás időre való tekintettel az Állatszigetre, amit Réka november (!) óta kér, így még nem igazán volt kedvünk a hidegben-latyakban elmenni, de így legalább igazi szülinapi kívánság lett belőle. Volt még kertben hancúrozás, gyurmázás, este pedig addig maradtak fenn, míg bírták. 9kor már aludtak. :)
Kedden pedig délután az Élményvárosban voltunk, ami egy elég különleges játszóház, több szempontból is. Egyrészt hatalmas, 5000nm. Másrészt pedig gyakorlatilag csak felfújható játékok vannak benne a gyerekeknek. Még az autóversenypálya is felfújható. Igazi tombolda, csomó különböző ugrálóvár, focipálya, trambulin - ezen mi is jó sokat ugráltunk Gergővel. Rékáék a kukacot élvezték legjobban, Rengeteget mentek körbe körbe. Kicsit bizarr, ahogy kimásznak az alvégen, különösen Réka a fordulásával igazi születés-élményt nyújtott a születésnapján, Nándi inkább kis borjúra hajaz, ahogy kipottyan az anyukájából :D
Az autó, amit Nándi gondosan leparkol a videó elején, gyakorlatilag az ő járműve volt, játéktól játékig azzal közlekedett, Misinek is volt egy taxija, ő is hasonlóan járt el.



Misi egyébként lecsúszott a leghatalmasabb ugrálóvár csúszdáján is. Felmászni segítettem neki azért, mert nagyon lassan ment neki, de fel tudott. Nagyon büszke vagyok rá. Sajnos nem készült értékelhető kép :(

Nagyon jó kis hely, igazán. Mondtam Gergőnek, hogy én szívesen elmennék vele kettesben is, mert el tudnánk hülyéskedni, van pingpong, darts, biliárd, airhockey, csocsó, jót ugráltunk mi is a trambulinon, üldögéltünk a babzsák foteleken a várak előtt, meg megküzdöttünk azzal a játékkal is, mikor egymást kell kibillenteni az egyensúlyból egy oltári nagy mindkét végén bunkós izével. de én nyertem mindig :D És kicsit fociztunk is családilag. Szóval elütöttük volna az időt, ha nem kellett volna a gyerekek után is szaladgálni, de kellett, mert azért kicsik. Pedig 2-5-ig TELJESEN EGYEDÜL voltunk, senki más nem volt ott a személyzeten kívül, egyetlen gyerek sem, mienk volt az összes játék, akár otthon lettünk volna. 5 után olcsóbb a jegy, akkor elég sokan jöttek, 40 cipőt számoltam meg, mikor mi 6 után kicsivel leléptünk, de még így sem volt sem sorbanállás, sem tömeg érzés. Inkább ilyen lézengés.
A személyzet nagyon kedves volt, segítőkész, figyeltek, hogy odamegyünk-e olyan játékhoz, amihez segítség kell, vagy mikor kérdés volt, nem azt nézték, hogy lehet menekülni előlünk. A várakba is bemehettünk felnőtt létünkre, merthogy úgysincs sok gyerek. Hétvégén nem lehet.

Misi sokat minigolfozott, bár aztán rájött, hogy az ütőt másra is lehet használni. Rollerezni is ügyesen megtanult egyébként:

Nándi meglovagolta a bikát, RÉka pedig a trambulint élvezte legjobban.


Réka úgy jött el, hogy ez volt élete legjobb napja :)
Ami rá is fért, mert a hétfőnek körülbelül ugyanazok voltak a konfliktusai, mint az ominózus 1gyerekanyával napokon. Réka igen rosszul viselte, hogy ő az idősebb, mégis Nándinak van előbb a születésnapja. Amin aztán végül berágtam, az az volt, hogy ő csak egy ajándékot kapott, Nándi meg ötöt. Tegyük hozzá, Réka egy kb 70X40X15 cm-es doboznyi Ariel-Barbie vackot kapott, Nándi pedig 3 kisautót, egy repcsit, és egy motorhangot adó dudát a biciklijére, ez mind elfér a kezében egyszerre. Mondtam neki, hogy ha már így megsértődött, akkor válasszon ki egyet, és azt megtartja, a többit elteszem, hogy tényleg csak egy ajándéka legyen. Aztán leültem mellé, és elmagyaráztam, hogy pont attól féltem, hogy Nándi lesz szomorú, hogy ő kap kevesebbet, mint ő, és lám, hogy történt. Ez tanulság a jövőre nézve... De Nándit sem kellett félteni egyébként, ő is tudott rúgni egyet oda, ahol legjobban fájt.
Most vagy ilyen időszakuk van, vagy át kell gondolni a szülinapi forgatókönyvet. Jelenleg 2 napon keresztül ünneplünk mindenkit, mindketten szülinaposok, egyszerre kapnak mindent, mindenki kívánsága egyenrangú, de azért azt elmondjuk, hogy melyik nap ki született. Katasztrófa lenne, ha Nándit előbb köszöntenénk, ez egyértelmű, de az meg már milyen, hogy Réka tudja, hogy Nándi hetedike, ő nyolcadika, és mégis őt vesszük előre. Ehh, van egy évem gondolkozni :)

No, mindegy, helyre kis szülinap lett azért, szerintem eltaláltuk. És most várjuk a hétvégét :)

15.00-kor, nagyon hosszú vajúdás után született, születtünk családdá. Anya lettem, apa lett, család lettünk. Hideg volt és lila. És nagyon, hihetetlenül mérgesen sírt, de a hangomra elhallgatott. Jó érzés volt. A doki pedig végigmorogta a műtét hátralevő részét, mert nagyobbra saccolta.