Ökomama leszek!!!

Jelentkeztem az Ökomama képzésre Gödöllőre. Egy évig tart, heti kétszer kell majd iskolába járni, napközben. Ökogazdálkodó, ökomenedzser végzettséget ad majd, segítenek a végén elhelyezkedni is. Ami miatt még nagyon népszerű volt a dolog, hogy nem csupán ingyenes a képzés, hanem ösztöndíjat is fizetnek, sőt, a gyerekfelügyeletet is vállalják az órák alatt.

Nagyon akartam, hogy felvegyenek. Amikor ezelőtt 9 évvel befejeztem az iskolát, azt mondtam, soha többet. A mai napig álmodok róla, hogy bolyongok a fősuli folyosóin, és keresem a vizsgahelyet, mert kiderült, hogy hiányzik valami jegyem, vagy leadandóm, amiről elfeledkeztem. Az utolsó éven ugyanis már Budapestről jártam le naponta, és hát nem mindent vettem igazán komolyan, meg rengeteget kellett küszködni a TO-n. Átvészeltem a kreditrendszerre váltást, meg a számítógépes vizsgarendszerek bevezetését is sikeresen... És most mégis, nagyon akartam.

Két évvel ezelőtt kitöltöttem egy kérdőívet ami ennek a képzésnek az előkészítését szolgálta. Már akkor is érdekes volt, de Misi akkor ugye egy éves volt, elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy ilyenbe belevágjak, de kértem, hogy küldjenek értesítőt róla, ha lesz ilyen.
És küldték valamikor áprilisban. Hihetetlen módon megörültem neki, úgy éreztem, nekem találták ki, pedig akkor még fel sem tűnt az ösztöndíj. Azonnal jelentkezni akartam, de ugyanilyen gyorsan kiderült, hogy nem lehet, a dunakeszi kistérségből nem vehetnek fel senkit. Napokig el voltam kenődve miatta. Még azon is gondolkoztam, hogy bejelentkezem egy ismerőshöz Erdőkertesre, mert akkor mehettem volna, de aztán annyira bonyolult lett volna, hogy inkább letettem róla. Meg hát mégiscsak csalás. Úgyhogy beletörődtem, nem leszek ökomama. Aztán egyszercsak egyik ismerősömtől jött egy mail, hogy ezt találta, szerintem érdekelhet-e valakit. Az volt benne, hogy az ökomama képzést kiterjesztették a dunakeszi és nemtudommégmilyen kistérségekre. Két nap volt a jelentkezési határidőig. Azonnal jelentkeztem, és feltettem a levlistánkra is. Még rajtam kívül vagy 10 anyuka jelentkezett az egyesületből. Még eszembe is jutott, hogy micsoda konkurenciát csináltam magamnak, aztán rögtön az, hogy nem is, mert ha ott a helyem, úgyis felvesznek, ha meg nem, akkor nem.

És ott a helyem, úgy tűnik. Ma volt a felvételi, és délután már telefonáltak is, hogy gratulálnak, és mehetek a kulcs-kompetencia vizsgálatra. Ami nem tudom mi, de ízelítő lesz bizonyára abból, amit csinálni fogunk egy évig.

Ez a gondoskodás hihetetlen, ami az én életemet mostanában kíséri. Csoda csoda hátán. Hogy Gergőt akkor rúgják ki, amikor, hogy rögtön talál munkát, hogy olyant, amire vágyik, hogy ahogy lejár a szabim, tanulhatok valamit, amire vágyok tudni, és ezért még fizetnek is, kb. annyit, amennyi maradna, ha bejárnék dolgozni félállásban a régi munkahelyemre...
Annyira csodálatos, hogy nagyon nem érzem úgy, hogy megérdemlem, és kicsit félek tőle, hogy holnap felhívnak, hogy bocsánat, félreértés történt.
Akkor holnap írok róla egy szomorkodós posztot, de addig is örülök neki, hogy ökomama leszek.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Hogy hűtsük a lakást légkondi nélkül?

Múlt héten, mikor a 40 fokos melegben főztük magunkat, és a Gergővel konzultáltunk a nyár eleji rutin végrehajtásával kapcsolatban, elhatároztam, hogy erről írok hétfőn. Arról, hogyan éljük túl a kánikulát légkondi nélkül. Jó, most nem túl időszerű, mert pont kellemes hűvös van, de hét végén újra itt a 35 fok, fel lehet készülni. Az egyik kislábnyomos hírlevélben nagyon jól összegyűjtöttek egy csomó tippet, jókat, még jobbakat, érdemes megnézni, az ötödik oldalon van.

Jópár ötlettel a linkeltből mi is élünk, és elég hatékonyan. Múlt hét végén ugye nem voltunk itthon, csak Gergő. És a több napos rekkenő hőségből egy 23 fokos lakásba érkeztünk meg szerdán. El is vicceltünk rajta, hogy amíg mi nyaraltunk, ő őrizte az otthon hidegét. Anyukáméknál 28 fok volt a lakásban, az északi szobában...
Nekünk elég szerencsés a helyzetünk, mert dél-délnyugatról árnyékol bennünket az ikrünk. Nyugatról egy óriási diófa vet árnyékot késő délután, így nem mindig süti a nap a házat, ami amúgy is fehér, szóval jól visszaveri a fényt. Ráadásul van szigetelés is a falon, ami 5 fokot is megfoghat az okosok szerint. Kelet felé nyitott az épület, ráadásul nálunk a nyílászárókkal gond van, úgyhogy ott a sötétítőket reggel behúzzuk. Van olyan ablak, ahol nincs függöny, oda nyárra nemes egyszerűséggel ágytakarókat teszünk fel, világos felét kifelé, hogy visszaverje a fényt, vastagot, hogy ne jusson be minden, amit az üveg mégis beenged. Van egy teraszunk, kelet felé, azt úgy terveztük meg, hogy ne legyen túl alacsony, ne rekedjen meg a meleg. Átlátszó a teteje, így nyár elejétől őszig lepedőket szoktunk felrajzszögezni alá, hogy ne süssön át a nap, a világos mégis megmaradjon. Fokokat jelent ez is. Nagyon nagy melegben fel is locsoljuk a teraszt, a párolgás is hűt.
Melegben éjszaka főzök. Sokszor salátákat eszünk így, hideg sülttel. Meg a fritut kiviszem a teraszra, és ott sütök benne. Jó, ez nem túl környezetbarát, mert sok olaj kell hozzá... Palacsinta és társai száműzve vannak a melegben a gyerekek nagy bánatára, a szilvásgombóc, tejfölös tészta viszont hidegen is jó ebéd. Gofrit is lehet a teraszon sütni.
A legrosszabb a tetőtér. Borzasztóan meleg tud lenni, így nyáron amennyit lehet, lenn élünk. Fent igyekszünk keveset bekapcsolni a számítógépet, mert az is fűt. A gyerekeknek a kádba teszünk be egy adag langyos vizet, időnként megfürdenek benne, akkor elvannak, ez viszont párát csinál, amitől melegebbnek tűnik a levegő.
Van egy mobil klímánk, akkor vettük, amikor Nándival lettem terhes, majdnem megőrültem a melegtől a szó szoros értelmében. Azt hittem, vámpírgyerekem lesz, mert ha rámsütött a nap, rosszul lettem. Még télen is. Szóval van mobilklíma, r2d2-nek hívjuk. Néha páramentesítésre is be szoktuk kapcsolni, és amikor már mindenhol elviselhetetlen, akkor egy szobába összegyűjtjük a jónépet, és ott hűtünk. Meg lefekvésnél. Viszonylag korán fekszenek a gyerekek, és gyakran még túl nagy a meleg, nem tudnak elaludni. Tavaly 3 este kapcsoltuk be, meg egyszer napközben, kíváncsi vagyok, idén mennyit fog menni.
És hát persze, napközben nem nyitunk ablakot. Reggel becsukjuk mindet, és csak akkor nyitunk, ha kint alig pár fokkal van melegebb, mint bent. Akkor viszont mindent kitárunk, amit csak lehet, egészen addig, amíg ébren vagyunk. Kereszthuzat, villany nélkül, szúnyogriasztóval kombinálva. Mert különben nem a melegtől nem tudunk aludni, hanem a döngicséléstől...

Ti hogy csináljátok?

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Nem tudok betelni

Misivel és az ő biciklizős tudományával.
Annyira édesen csinálja. A nagy felfedezés -mármint hogy tud biciklizni - másnapjának kora reggelén felébredt, és átjött. Leült a lábamnál, és néma csöndben olvasgatott valamit. Egy darabig még próbáltam aludni, aztán feladtam, és felületm. Misi azonnal összecsukta a könyvet, és felderült arccal közölte, hogy végre akkor mehetünk bringázni. Úgyhogy már reggel fél hétkor kint nyomtuk a fűzfa körül. Vagyis Misi, én meg figyeltem, hogy jön-e autó.
Csak a 12-essel megy, mert azt biztonságosabbnak érzi, leér jól a lába. Igaz, nem lehet vele száguldani, de neki elég. Nekem is :) Réka az új bringájával úgyis csak egy sárga villámnak látszik... Sárga nagyon boldog villámnak.
A fel-le szállást úgy tanulta meg, hogy elmagyaráztam neki ugye, hogy a lenti pedálnál levő lábával támaszkodik a földön, a fenti pedált pedig megnyomja, elindul, és akkor felteszi a másik lábát is, és teker. Rendesen tanulta. Beállította a pedálokat, és motyogta magában, hogy ezt fent, akkor ezt lent, ezt nyomom. Ha nem sikerült, csere, és elölről. Amikor sikerült, nagy örömködés: "Anya! Látod, mit tudok? SIkerült!" Majd 3-4 méter után megállt, és elölről. Addig, amíg mindig sikerült.
Tegnap este már túrára indultunk, legalábbis az ő léptékével mérve. Elmentünk kb. 800 m-t, aztán vissza haza, majd 500 m és vissza. Ismerősökhöz vittünk mindenféléket, amíg én beszélgettem, ő tudománya teljes tudatában rótta a köröket és hosszokat körülöttünk, öntudatosan bezsebelve az arra járók dicséreteit, hogy ilyen kicsi gyerek pótkerék nélkül és a többi. A végén azért mondta, hogy kicsit fáj a keze meg a lába. :)
És a fejlődés persze folyamatos, míg tegnap még egyes sebességen követtem őt a túrán, a mai kirándulásunkon már 4-esre kapcsolhattam. Igaz, ő az utolsó a bandában minden versenyben, de teljesen jól lehet vele haladni. És nagyon fegyelmezett, kérdezi a szabályokat, a táblákat, figyel rá, hogy a szélén menjen,  imádja a bukósisakot és a mellényt. És viselkedik. Nem lehet kibírni vigyorgás nélkül. Rákönyököl a kormányra várakozás közben, szinte előadja, hogy ő most vár, hogy indulhassunk. Meg ilyenek. Kár, hogy nem tudom ezeket fotózni... Nagyon boldog, hogy teljes jogú tagja a bicajos társaságnak.

És megállapítottam, hogy mekkora szabadság is az, mikor mindenki két keréken közlekedik. Persze csak ha nincs forgalom...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Elképesztő Misi

Lelegyintjük ezeket a legkisebb királyfikat, hogy még kicsik, máskor meg olyan viselkedést várunk el tőlük, amit a nagyobbaktól. Ők meg csak figyelnek, figyelnek, és aztán jól ledöbbentik az embert. Misi minket pár napon belül kétszer.

Egyszer hétfőn, amikor kiderült, hogy simán úszik 2m-t víz alatt, ő, aki  aznap délelőtt még karúszúban lebegve is sírni kezdett, és csak úgy érezte magát biztonságban, ha a nyakunkba kapaszkodhat, vagy térdig ér a víz. (egy évesen meg boldogan pancsolt) A bátorsága kapcsán életveszélybe is került, majdnem pont mint annak idején Nándi, de apukám végül kimentette... Lelépett a padkáról, mert mindenhol leért a medencében, de ott pont nem, mert lejtett a medence, és pont ott olyan mély lett, hogy csak a szeme látszott ki, kuksolt, mint egy kis víziló, és nem tudta, mihez kezdjen. Mi sem számítottunk erre, a felirat szerint 85-90cm mély a víz, ennél pedig sokkal nagyobb volt így a lejtés... A szemünk rajta volt, csak nem hittük el, hogy nem ér le. Apukám gyorsan beugrott érte, mikor realizáltuk, hogy baj lehet, ott állt nem messze a medence szélén, én éppen a másik kettővel indultam ki pisilni. De a lényeg, hogy Misi tud úszni :) Most már tényleg, nem csak mint a kisbalta :)

Aztán ma pedig megtanult kétkerekűzni, pótkerék, minden segítség nélkül. Rékának vettünk 20-as bicajt kedden, de még lent van Móváron, hétvégén hozzák fel. Mondtuk, hogy mindenki eggyel előrelép. Nándi megkapja a 16-ost, Misi pedig a 14-est, és mehet majd vele, ha megtanul kétkerekűzni. Mivel kb. két hónapja tanulta meg rendesen a biciklit tekerni, nem is jutott eszünkbe, hogy idén biciklizhetne. Még Nándi is csak négy évesen tanulta meg, és az is nagyon korán volt.
De Misi annyira akarta kipróbálni a bicajt, ami szombaton hivatalosan átmegy majd az ő tulajdonába, hogy gondoltam, futok vele egyet, legfeljebb tartom majd a kormányt is. A kormányt nem kellett tartani. Sőt, azt vettem észre, hogy igaziból fogom ugyan a nyerget, de semmi szükség nincs rá. Úgyhogy elengedtem. És Misi ment. A végén nem tudott megállni, úgy kaptam el, de ment. Aztán újra elindítottam, és mentem utána, és biciklizett, mintha mindig ezt csinálta volna. Kanyarodott, korrigált, fékezett, tekert. A végén pedig leszállt. Ment még kettőt-hármat, és már utána sem mentem. A felszállásnál ugyan gondjai vannak, de szerintem holnapra az is menni fog. Most beparancsoltam őket, mert meleg van, de szerintem elég sokat fog még gyakorolni. Levettük a 12-es bringáról a pótkereket, és szelhetik hárman is a port. Hétvégén pedig, ha megjön az új bicaj, akár túrázni is mehetünk majd :)

Így bicajozik a Misi három évesen és 3 hónaposan, kb. 10 perccel azután, hogy először ült fel pótkerék nélkül biciklire:


  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Miért is?

Besokalltam a tömérdek Miért?-től, ami árad Misiből. Mikor megkérdezte, hogy miért vizes a kezed, azt találtam válaszolni, hogy:
- Azért, hogy jobban bekaphassalak, hamm!
- Anyaaa! Nem is!
- Hanem miért?
- Azért hogy jobban meg tudjad fogni az ennivalót!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

A tökéletes munkahely

Gergőnek van egy elmélete, miszerint a tökéletes munkahelyet három tényező adja össze: a pénz, amit fizetnek érte, a környezet, értsd a munkakörnyezet, főnökök és kollégák, és maga a munka, amit el kell végezni. A 12 év és kettőnk tapasztalata eddig azt mutatja, hogy valami mindig hibádzik a háromból. Vagy megőrül a főnök, elköltözik a cég, vagy a pénzzel nincs rendben valami, vagy egyszerűen megváltozik a munka, Gergő esetében egyszerűen megszűnik, és unatkozik reggeltől estig, mert nem kap feladatot. És így, három gyerekkel a válság közepén bejött még egy tényező, a biztonság.

Na, és most itt ez a munkahelyváltás, ami nagyon szerencsésen alakul, hiszen négy munkát is felajánlottak az embernek. Lehet, hogy jobb lett volna, ha csak egyet. Mert akkor azt elvállalja, és boldogan élünk, míg meg nem halunk. Vagy ha nagyon gáz, hát keres egy másikat később, állásból állásba menni azért más, mint kényszerhelyzetben lépni.

Mert itt és most bizony a négy lehetőség közül már látszik, hogy egyik sem tökéletes munkahely. És választani kell, fel kell állítani egy listát, hogy mi is a legfontosabb.
A biztonság? Hogy tuti legyen a hely, és akár 20 évig is dolgozhasson ott?
Vagy a munka? Hogy olyan legyen a munka, amire már régóta vágyott, amit kihívás csinálni, és jó a projekt részesének lenni? Talán még hírnév is? Cserébe a biztonságot kockára tenni, és úgy bejárni, ami ütközik a család napirendjével?
Vagy a másik álom teljesülése, hogy itthonról dolgozni, nem kihívás, de végülis valamennyire érdekes munkával, de bizonytalanságban lenni a pénzügyeket illetőleg?
Vagy a szinte teljes szabadság, de bizonytalanság, megbízásokra utaltság?
Mi az, ami a döntő lehet ezeknek a különbségeknek az mérlegelésében?

Fél döntések már születtek, a végsőt is Gergőnek kell meghoznia, én csak kérdéseket tudok neki feltenni, hogy sok szemszögből nézzük meg, mi van. És nem tudom, én mit csinálnék hasonló helyzetben. Mit csinálnátok? Nem mondom el, hogy hol tartunk, kíváncsi lennék, kívülről hogy látjátok? Mi lenne a döntő? Mit nem gondoltunk még át?

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Gyümölcskör



A gyümölcskör ötlete tavaly fogalmazódott meg. Itt felénk nagyon sok az olyan gyümölcsfa, amit nem szednek le, szemétszámba megy, rohad le a fáról a termés. Régen ugyanis ezek a telkek hobbitelkek voltak, az utóbbi 5-10 évben a tulajdonosok legalább fele lecserélődött. A mi korosztályunk nagy részének pedig nincs meg az ideje, tudása, igénye, akarata ahhoz, hogy befőzzön. A szomszéd nénimnél cseresznyét szedtem felesben. Meg nyárialmát almáspitéért. Egy másik háznál meggyet lekvárért, a harmadiknál rebarbarát adtam vissza, a negyediknél bodzaszörpöt, mert nem szeretik a meggyet. A zöldségesnél a hibás őszibarackot kértem el, amit kukába dobott volna ki, lekvárt vittem vissza. És a dolog túlnőtt rajtam. Nem tudtam annyit eltenni, amennyit felajánlottak. A zöldségesnél hetente hozhattam volna el 10 üveg őszibaracklekvárnak valót, ami nekünk az éves adagunk, a meggyéréskor nem voltunk itthon, pedig abból bármennyi fogyna, a kárba ment cseresznyemennyiségről nem is beszélve...
Aztán hallottam a Tápláló szeretet mozgalomról, aminek a keretében egy nógrádi hagyományőrző egyesület főzte be a saját feleslegét, hogy azt budapesti rászoruló nagycsaládosoknak küldje el, és beindult a fantázia.
Lett ez a jó kis nagycsaládos egyesület, amiben egyre jobb közösség épül, ráadásul kincs a gyümölcs, és segítség minden, amit nem kell megvenni. Elkezdtem tapogatózni, van-e igény. Nagy igény volt. Adhat-e keretet a nagycsaládos egyesület ennek, mik a buktatók, hogy tudunk úrrá lenni ezeken?
Valamikor kora tavasszal összeültünk a régiós titkárral és a fóti egyesület vezetőivel, és járattuk az agyunkat. Szerintem kitaláltunk egy olyan rendszert, amivel biztonságban vannak azok a nem ismerős családok is, akik félnek a visszaélésektől, annak a veszélyétől, hogy idegenek mennek be a kertbe. Az egyesület egyrészt keretet ad az egésznek, hiszen ismerjük a tagokat, és a leglényegesebb adatok rendelkezésre állnak. Másrészt kapcsolattartók vannak és adatlap, és nem adunk ki elérhetőségeket még a szedőknek sem, hogy ne fordulhasson elő pl. az, hogy valaki idegen azt mondja, hogy megy gyümölcsöt szedni, aztán nem is mi küldtük. A végén mindenki jól jár, hiszen a tulajdonosnak nem kell csinálnia semmit, nem kell időt szánni rá, nem kell cukrot vennie, nem kell a lehullott gyümölcsöt eltakarítania, mégis jut neki. A tagjainknak pedig nem kell megvenni a gyümölcsöt, a munka válik értékké, és tudja az ember, mit tesz a gyereke elé. Ez nagy kincs.

A nagycsaládnál az időhiány a legnagyobb buktató, hiszen ha azt mondja valaki, hogy holnap le kéne szedni és be kéne főzni valamit, nem biztos, hogy megy. Ezért nagyon jó, hogy gyümölcskör vagyunk, és nem csak felajánlások jönnek, hanem össze tudunk dolgozni. Lehet vállalni csak szedést, csak befőzést is, kinek mi sikerül, és főleg mikor. Megállapítottunk arányokat: ha leszedünk mondjuk 10 kg gyümölcsöt, és nem kell befőzni, akkor felezünk a tulajjal. A maradék 5 kg-on osztozik a szedő és a befőző, a cukor közösből megy. Ha be kell főzni, 10 üvegből 3 megy a tulajnak, egy megy a közösbe, cserealapnak, és a maradék 6-on osztozik a szedő és a befőző, a cukor megintcsak a közösből megy. Pl. cseresznyéből kétszer szedtünk, mindkét alkalommal 25 kg-ot, ami olyan kétszer 50 üveg befőttet jelent, tény, hogy nem főztünk be mindent... Szóval szerintem ez végső soron megéri, mindenkinek jut kétszer 15 üveg...

Az eredeti terv az volt, hogy ha valakinek ugye nem kell vissza semmi - mert ilyen kétszer is volt már -, azonnal felajánlunk valamit cserébe. De végül ezt leszavaztuk. Valahol van benne igazság, hiszen nem tudni, hogy mi lesz. Hogy kapunk-e mondjuk barackot vagy körtét, ha a meggyfa tulajdonosa azt kért. De ha lesz valami plusz, akkor majd felajánljuk, visszamenőlegesen, erre megy a cserealap.

Tervek vannak nagy közös szedésekre, nagy közös befőzésekre, receptcserékre és karácsonyi ajándékkészítésekre. Kaptunk gyümölcsfelajánlást magánszemélyektől, almáskerttől, és járunk cukor után, hátha valamelyik nagyobb cég megtámogatna minket. Támogat minket azzal, hogy viszi a hírünket, az önkormányzat, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, és a Greendependent Fenntartható Megoldások Egyesülete. És ma interjú is készült velem a  Magyar Katolikus Rádióban kedd reggel háromnegyed 8-tól lesz hallgatható. Múlt héten végre valaki megcsinálta a Facebook oldalunkat, és terjed a hírünk. Ami nagyon jó. Nem csak azért, mert nekünk több megkeresésünk lesz, hanem azért is, mert ez egy jó kezdeményezés. Korlátokat bont, arra sarkall, hogy odafigyeljünk egymásra, hogy segítsünk, hogy ne mindent pénzen akarjunk megvenni, hogy érték ne kerüljön szemétbe. Van egy olyan titkos vágyam is, hogy viszik majd az ötletet más közösségek is, és sorra alakulnak a gyümölcskörök. Igaz, a gyumolcskor@gmail.com címet foglaltam, de a facebookon dunakeszi előtag ott van. Hogy nem ez az egy és az igazi, hanem legyen sok és sok. Annál is inkább, mert van már olyan megkeresésünk, ami olyan messze van, hogy nem tudjuk teljesíteni.

Ritkán kérek olyant, hogy osszátok meg, amit írok, vigyétek a hírét. De most nagyon örülnék neki. A facebookon itt van az oldal.
Köszönöm!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Töltelék

A fiúk gyógyulnak, lassan elfogy az antibio és a kis bacilusok is a csíkig, amit húztunk. Így csaknem két hét után unják egy kicsit az itthonlétet, és több köztük a súrlódás, mint szokott általában, bár a nap részében békésen játszanak. Rengeteget hintáznak, bogarakat vadásznak, homokoznak, legóznak. Érdekes egyébként, Réka ugye nem nézhet mesét, és a fiúk összesen egyszer kérték, hogy megnézhessenek egy filmet, egyszer pedig én ültettem le őket, nem is merem leírni, mi elé, hogy nyugodtan tudjak dolgozni, mert folyton összekaptak. Mert ugye az sem könnyíti meg a dolgot, hogy nekem éppen sok a munkám. Pályázunk, mozgalmat indítunk, amiről már mióta akarok írni, ráadásul az év általunk szervezett legnagyobb szabású programja van előttünk. Amire pont meggyógyulnak, és részt vehetünk rajta, nem csak munka lesz. Hurrá! Azért is kerítek ilyen nagy feneket ennek, mert kicsit úgy élem meg, hogy ez a nap, és a köré épült feladatok egy vizsga lesz. Vizsgája annak, hogy hogyan dolgozott a vezetőség az első évben az egyesületben, hogy épül-e a közösség, hogy magukénak érzik-e a tagok az egyesületünket és a többi. És mint afféle vizsga előtt, lámpaláz és hihetetlen fáradtság. És egy kis várakozás, hogy legyünk már túl rajta.

Aztán cukik a fiúk. Azon túl, hogy Misi kicsit úgymaradt a szegénykicsimisi állapotában, ahelyett, hogy normálisan mondaná, mi a baja, rögtön óbégat meg nyávog, eszméletlen dumája van. Hihetetlen a szókincse, a hangsúlyai, a gesztusai. Igyekszem jó sokat beszéltetni, egyszerűen mert jó hallgatni, és ő ebben partner :) Aztán koccannak Nándival valamin, most már határozottan tudnak gonoszkodni egymással - de ne állj ide, de ideállok, de menj arrébb, nem megyek, ááááá anyanemmegyarrééééébbb -, és akkor jön a nagy lecke, hogy hogyan ne avatkozzak bele, aminek meg az a vége, hogy az egyik világgá megy, és a kertben vagy a ház előtt ordít torkaszakadtából, egyszer rámhívják a gyámügyet tutira a szomszédok...
Na, de amikor nem koccannak éppen, akkor haláliak, Nándi bugyogómániás lett, a kakipisifing is fut még, de a bugyiknak és gatyáknak valamilyen fura tiszteletét éljük, amin megilletődve lehet nevetni. Minden jelző, ige és főnév helyettesíthető gatyával és bugyival, illetve bugyogóval, gatyából csinál sapkát, a gatyát segíti kiteregetni, és a többi. Múltkor rajzolt valami repülőt, ami bugyikkal bombázott, és kincsként őriz egy szórólapot, amit pár hete kapott a metróaluljáróban: egy stilizált melltartó és bugyi van rajta, és az ár, amiért meg lehet venni.
Aztán hihetetlen legománia is beköszöntött, még jó, hogy barátaink viszik a Kockajátékot, és náluk minden van, és teljesíthető a kívánság, hogy ilyen kerék legyen, meg olyan lap. Leül, és órákon át szereli az autókat, aztán borzasztóan szenved, hogy nem tud többet építeni, mert elfogyott a kerék, vagy nem tudja összeállítani a garázst olyanra, mint szeretné. Mondanom sem kell, hogy pontosan tudja, melyik két maréknyi legó a Misié a két kilóból, melyik volt apáé, és melyiket kapta szülinapjára...

Rékám hősiesen járja az iskolát, igyekszem tenni a kedvére, de mindent nem lehet, akkor nagyokat robban, sok már a feszültség, de legalább már nem olyan fáradt, kicsit utolérte magát. Számoljuk vissza a napokat, nagyon várja a nyári szünetet. Ügyesen szerepelt a felmérőkön, inkább figyelmetlenségi hibái vannak, mint hiányosságai. Amit nem is csodálok, illetve szerintem belefér. Megvolt a szolfézs vizsga is, és az első bizonyítványt is megkapta. És elolvasta az első könyvet egyedül. Két este.
Nagy dolog is történt vele a héten, egyedül jöhetett haza a kb. 6-700m-re lakó osztálytárs kislánytól, miután együtt megírták délután a leckét. Aranyos volt, az esti imában megköszönte, megpróbálom nagyjából idézni: "Köszönöm, hogy olyan nagylány vagyok, hogy már egyedül hazajöhettem. Egy darabig, mert B. is elkísért valameddig. Nagylány vagyok, de én még kislánynak hívom magamat. Mert kicsi is vagyok, meg nagy is."


És szörnyen élvezem, hogy itthon van a Gergő, és így kereken egy héttel a bizonytalan és öngyőzködő munkanélküliség kezdete után, elmondhatom, hogy az én szuperemberemre nem véletlen vagyok büszke, úgy néz ki, válogathat a munkák között, csak nehéz a döntés. Mert az egyik jó, biztos állás, de messze van. A másik szuper munka, izgalmas, közel is van, de nem is kell mindig bejárni, játékfejlesztés, ami mindigis vágy volt, rangidős programozó lenne, de bizonytalan, hogy lesz-e folytatás három hónap múlva, ha elkészül a demo. Aztán van olyan munka, ami alkalmanként van, tehát nem lehet megélni belőle. És valószínű lesz hosszútávú állás olyan, ahol félő, hogy egy év múlva megint unatkozni fog, de ott még nem ajánlották fel a munkát. 
És persze van a másik álom munka, amire még a kirúgás előtt két nappal jelentkezett, az meg itthonról lenne egészen, hetente, kéthetente kellene bejárni, és hosszútávú meló, órákat beszéltek már, csak éppen az nem kerül szóba valahogy, hogy mikor kell aláírni a munkaszerződést, és személyesen sem találkoztak, bár ki tudja, hogy ezeknél a kockáknál ez számít-e... Szóval ezekből kell valamire igent mondani, vagy az utolsó esetben kicsikarni azt az igent :)  Ülök a sarokban a ringen kívül, aztán tartom a törölközőt meg a jeges vizet, osztogatom a kéretlen jótanácsokat, és drukkolok nagyon, hogy a legjobb döntés szülessen, ha már odafent a Jóisten megtartotta  (szokás szerint) az ígéretét. 



Szóval nagyjából ez tölti ki az életünket most. Így bele is gondoltam, hogy ebből az összefoglalóból úgy két évvel ezelőtt valószínűleg 5 vagy 6 különböző poszt született volna. Hát, most ilyen időket élünk. Remélem, azért visszaolvasva emlékezni fogok pár év múlva, hogy hogy is volt 2012 júniusának elején...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

A mérhetetlen emberi ostobaság...

Biztos túl sok is bennem a feszültség, de most már nem bírom ki, hogy csak a Gergőnek puffogjak. A blogból már többször kiderült, hogy különösen érzékeny vagyok a szemetelésre. Arra, amikor valaki úgy tart tisztaságot otthon, hogy jártában-keltében elszórja a szemetét. Kicsit sok ilyen élményem gyűlt fel mostanában. Múltkor pl. azért álltunk egy ideig a már zöld lámpánál, mert valaki előttünk kibontotta a cigarettáját, és a résnyire nyitott ablakon a celofánt próbálta kituszkolni, így nem tudott elindulni. A mögötte felgyűlt 50 autónyi sor sem zavarta. Gondolom sem hamutartó nem volt az autóban, sem egy 3 négyzetcentinyi hely, ahol ellett volna az a darab celofán, amíg hazaér, vagy a munkahelyére, ahol lett volna egy szemetes. De a lámpánál amúgy is rengeteg az eldobált üres flakon, zsebkendő, cigisdoboz. Mert amíg piros a lámpa, gyorsan kitakarít az ember, hiszen ráér, és olyan ronda a szemetes autó... Ezek az emberek minden nap arra járnak, nem tűnik fel nekik, hogy jé, azt a flakont én dobtam oda három hete, még mindig ott van!?

Vagy a másik. Itt felénk - de talán máshol is - a szelektív szigeteket szemétlerakónak szokták használni. Ha valami nem kell, odarakják, majd elviszik valamikor, ha nem, az sem baj. Mondjuk innen elviszik rendszeresen. DE! Hogy lehet valaki annyira sötét, hogy két lomtalanítós szerda között, amikor a ház elől vinnék el legálisan a szemetet, sok doboz lomot pakol le a szelektív gyűjtőnél? Pár óra alatt minden tele volt nejlonzacskóval és papírdarabokkal, vitt a szél mindent, mert persze viharos szél volt, és az arrajáró vasgyűjtők gondosan átvizsgálták a dobozokat, zsákokat, persze vissza nem pakoltak...

Meg van egy bizonyos hely, ami mostanra a mániámmá vált. Egy kocsibeálló, amit ritkán használnak, kétoldalt nagy, magas bokrok, naponta általában négyszer megyek el előtte. Először a tavalyi TeSzedd alkalmával szedtük össze onnan a szemetet, akkor még csak ilyen kocsikitakarítás jellegű flakon és cigisdoboz gyűjtemény volt. Ősszel viszont konkrétan beborított valaki egy kocsirakomány szemetet a bokorra, hogy egy része ki is dőlt, és elpusztult a sövény közepénél. Télen időnként raktak oda kibelezett hűtőt, ezt-azt, telefonálgattam, elvitték. Most márciusban kipucolták a fiúk a szemétszedés alkalmából, durva mennyiség volt. Pár hét elteltével újabb halmot raktak le. Telefonálgattam, elvitték. Aztán vagy 3 héttel ezelőtt viszem a gyerekeket iskolába, egy óriási nagy ponyvával összefogott zsák volt kirakva ugyanott, teherautóval kellett odavigyék. Másnapra már szétbontotta valaki, elvitte a ponyvát: vagy 10 garnitúra ágynemű volt, párna, paplan. Komolyan, ordítani tudtam volna, ott vannak a hajléktalanszállók, a sokszáz segélyszervezet, akik MINDIG takarókat kérnek az első helyen.  Ha elviszi egy ilyen szervezethez, még körbe is csókolják. Itt megázott, ronda, és rendetlen. Jött a TeSzedd, most szombaton, megint kipakolták, bezsákolták a cuccot, vasárnap szép rendben várta a hétfői szállítást. Aztán vasárnapról hétfőre virradóra valaki vagy 8-10 fekete zsákot pakolt UGYANODA A BEUGRÓBA!!! Még annyi sem volt benne, hogy a kikészített, összegyűjtött szemét mellé tegye ki az útra, hogy elvigyék. Máshova nem tud szemetelni, csak oda be a bokrok közé, hát odavitte most is. Ha kiteszi a többi mellé, most nem lenne ott semmi. Mert az út mellől elvitt a TeSzeddes autó mindent, de honnan tudta volna, hogy 10 méterrel arrébb a bokor aljában is van egy jó adag.

Dunakeszi 100ezer forintot fizet annak, aki olyan bizonyítékot szolgáltat, ami alapján eljárást lehet indítani a közterületi szemetelők ellen. Elfogtak már hármat. Remélem nemsokára ez a mérhetetlenül ostoba is közöttük lesz.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Közellenség a hűtőben, avagy le a maradékokkal

Számomra az volt a legmeglepőbb a kislábnyomos karbonkalkulátorral kapcsolatban, hogy az evéshez kapcsolódó széndioxid kibocsájtásunk a fűtés után a legmagasabb. Vagy lehet, hogy nagyjából egyenértékű, mivel nyáron nem fűtünk. Mindenesetre az összes CO2 kibocsájtásunknak harmada-negyede volt télen. A közlekedéshez kapcsolódót mindenesetre durván lenyomta, pedig 1000-1200km-t is autózunk egy hónapban simán, és sokszáz km vonatozás és tömegközlekedés is van a "rovásunkon".


A legsúlyosabb környezetszennyezés, ahogy olvasgattam ezt-azt a témáról az, mikor megvesszük, elkészítjük az ételt, és nem eszi meg senki, hanem kidobjuk. Mert olyankor teljesen felesleges volt az egész környezeti ártalom, ami az előállításhoz szükséges volt. A vegyszerek, a takarmány, a műtrűgyák, a földhasználat, víz, energia, gyártósor, munkaidő, szállítás, csomagolás, a csomagolás előállításának a környezetszennyezése, stb. És mivel enni meg kell, (meg jó is) ugyanezt a környezetszennyezést meg fogjuk duplázni, a kidobott étel helyett újat veszünk, főzünk. 

Szerintem egyébként az is ugyanolyan környezetszennyező, amikor megeszem a maradékot a gyerekek után. Merthogy egyébként is eszem. És a megmaradt kaját teljesen feleslegesen eszem meg, csak a fenekem nő tőle. Gyakorlatilag ugyanaz, mintha kidobnám. Sőt, rosszabb, mert az elhízástól ugye betegebb is leszek, meg nagyobb ruhákat kell vennem, ami kész környezeti, de főleg lelki katasztrófa :D
Akkor jöttem rá én is itthon, hogy milyen sok a felesleges étel, amikor olyan fogyókúrába vágtam bele, amivel nem tudtam elpusztítani a maradékokat. Pedig azt hittem, hogy odafigyelek. Iszonyatos mennyiségű kenyérdarab, pár kanál levesek, tészták, kiválogatott husi, megmaradt rizs... Mondjuk van kutyánk, boldogan bekajálja a maradékot, talán azért sem tűnt fel, de ha belegondolok, valójában nem tálalnék ki neki egy-két adag kaját, úgy frissiben, pedig időnként előfordul, hogy olyan sok a maradék. A kenyér engem különösen bánt, mert neveltetésemnél fogva alkalmatlan vagyok rá, hogy bármilyen pici kenyérdarabot kidobjak a kukába. Úgyhogy aktív kenyérfelhasználás van nálunk, megy fasírtba, töltelékbe, esszük a pirítóst, a bundáskenyeret, melegszendvicset a többnapos kenyérből. Szerencsére a gyerekek nem érzékenyek arra, hogy csak frisset hajlandóak enni, sőt, én már csak pirítva vagy bundásan enném, Réka meg inkább sima vajaskenyérnek kéri az öreg kenyeret. 

A legokosabb dolog, ha ésszel főzök. De az az igazság, hogy soha nem tudom, mi az, amiből 5 napig ennének a gyerekek, és amiből ettek 2 hete már öt napig, arra ezen a héten lehet, hogy rá sem néznek... 
Aztán ugye éljen az újrahasznosítás, mikor valamilyen ételből valami mást csinálok, felturbózom. Jobban odafigyelek a tartósításra is. Egyrészt szuper tupperware edényeim vannak, kettő, amivel egy-egy adag kaját akár egy hétig el lehet tenni. Ha látszik az első evés után, hogy nem népszerű a kaja, akkor azonnal elteszem, és pár nap múlva ha kínálgatom, lesz rá egy vevő, aki bevállalja. Ugyanígy, amit lehet, fagyasztok. Pl. a leveseket leszűrve, a sűrűjét meg erőltetem, hogy egyék, nem spórolok vele, hogy maradjon a végére is. Régen sajnáltam a jó kis húsleves levét a rizs alá, merthogy elfogy, de nem, nem fogy el. Ha mégis, majd főzök újat. Szóval mehet rizs alá, vagy krémlevesbe, már nem is kell adalékos ételízesítő meg maggi kocka. 

Mivel mi messze lakunk minden bolttól, és a helyi kisbolt elég drága, nagybevásárlásokat tartok. Előre eltervezem, miket fogok főzni, és az alapján vásárolok, illetve általában az alapján tervezek, ami éppen akciós :) Meg a nagycsaládosban kapható dolgokat vesszük. Szóval nagy mennyiségeket, sok dolgot veszek egyszerre, és többnyire tele a kamra, a hűtő, tele a fagyasztó is. Aminek óhatatlan következménye, hogy elfeledkezek dolgokról, amik a gyors bepakolásnál elkerülnek szem elől. Szóval szokott lenni Közellenség-vacsora. Heti rendszerességgel átnézem a hűtőt, és előbányászom azokat, amikről megfeledkeztem: a Közellenségeket. Amiknek közeli a lejárata, régebb óta ki vannak bontva, vagy csak fél-egy adag van belőlük. És abból lehet választani. 

Valami emlékem van, de nem emlékszem rá, hogy honnan, és nem találom most hirtelen, de úgy rémlik, hogy ha nincs maradék, az élelmiszerfogyasztással kapcsolatos CO2 kibocsájtásunkat 30%-al tudjuk csökkenteni a csomagolás, előállítás és a többi megspórolása révén. De ez nem tuti. És most már nem térek ki arra, hogy mit hol kell vásárolni, hogy óvjuk védjük a környezetünket, mert akkor már keddi bejegyzés lenne belőle. Majd egy másik alkalommal. 

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Az antibiotikum dicsérete

Nem vagyok antibiotikum párti, kerüljük, ha lehet, szedjük ha muszáj. DE!
Annyira hálás vagyok a Klacid Baby gyártójának, amit tegnap óta a Nándinak is szedni kell. (És a doktornéninknek, aki felhívhattam szombat este is, és megkérdezhettem tőle, hogy mi legyen, kezdjem adni a hasmenős, hasfájós Nándinak Misiét, vagy várjunk lázat, esetleg vért, és ő nem elhajtott, hanem normálisan elmagyarázta, hogy adjuk, hogy miért. Aztán fél óra múlva meg is jött a véres kaki, megint profinak bizonyult a dokinéni, még sosem lőtt mellé...)
Szóval olyan dobozt csináltak a nem jó ízű antibiotikumnak, hogy az oldalán 10x2 kicsi perforált kör van, mindegyikre egy bacilusfej rajzolva. Merthogy napi kétszer kell bevenni, általában 7-10 napon át. A bacilusfejek napról napra egyre szomorúbbak, ahogy gyógyul a gyerek. És amikor beadok egy adagot, egy kis kört kipattintok, és odaadom a delikvensnek. Aki emiatt mindig emlékeztet rá, hogy be kell venni a gyógyszert, és biztos nem felejtjük el, és azt sem, meddig kell szedni. És nem blicceli el, mert rossz ízű. Igaz, az 5 mm átmérőjű kis papírdarab képes elveszni, és akkor szomorúság van, de jön majd az este (vagy a reggel), és újra lesz.
Egy cseppet reménykedek, hogy olvas valaki, aki marketinges vagy csomagolásfelelős valami gyógyszergyárnál, és koppintja az ötletet. Mert szenzációs. Lehet, hogy nem minden gyereknél, de az én tárgyfetisisztáimnál, akikkel kész közelharc a szekrény mögül előhalászott, tépett, 3 csíkkal díszített papírdarabot kidobni, mert állításuk szerint már hetek óta keresték, és gyönyörű emlékük fűződik hozzá, szóval az én gyerekeimnél nagyon ütős. Szerintem van azért még ilyen gyerek a világon, nem is egy.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Ki hogy szokta meg...

Réka kedvéért életemben először sütöttem brióst. (Ezt és ezt variáltam, érdemes kipróbálni, baromi finom lett, pedig én utálom a brióst) Amikor ugyanis nincs itthon reggel kenyérféle, és ez háromnegyed 7kor jut eszembe, vagy ottmarad az asztalon a becsomagolt uzsi, a kisboltban brióst szokott kérni.
Kérdezem Rékát, elégedett-e.
- Hát, anya, még nem száradt meg, mint a bolti, de azért így is finom!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Biztató

Borzasztóan kifárasztott ez a hét, pedig alapból sem jó pozícióból indultam. De milyen jó, hogy erre a hétvégére csak olyan programunk van, ami lemondható, illetve megosztható a család!
Aztán kiderült, hogy Misi pocakjának baját egy Campylobakter nevű baktérium okozza, ráadásul egy nem nagyon súlyos lefolyású betegséget sikerült produkálni a mi kis vasgyúrónknak, úgyhogy egy antibiotikumkezeléssel túl is leszünk rajta, és talán már a tesók sem kapják el. Bár Nándi időnként fájlalja a hasát, én meg aggódva figyelem. Jó lenne, ha a jövő heti nagycsaládos évzárón családi programként vehetnénk részt, és nem dolgozni mennék...

Aztán nagyon biztató Gergő álláskeresése is. Nagy erőkkel vetettem bele magam a dologba, ugyanis az elmúlt 12 év munkaügyei után egyértelművé vált, hogy a leghatékonyabb módja az álláskeresésnek az, hogy én kigyűjtök x linket, amit megnéz Gergő, kiszórja belőle a felét, ami komolytalan, vagy valószínűleg olyan a feladat, aminek nem felel meg, mert mondjuk ügyfelekkel kell kapcsolatot tartani, és ő azt nem akar, vagy messze van... Egy-egy álláskeresés végére el szoktam érni azt, hogy már csak a tökéletes munkalehetőségeket küldöm át, amiben nem talál kivetnivalót. És akkor én írogatok motivációs leveleket meg elküldöm az ő címéről az önéletrajzokat. És  utána meg figyelek, hogy a telefonja mindig kéznél legyen, illetve hívja vissza azokat, akiknek a hívását elmulasztotta. Merthogy nagyon utál telefonálni. Ilyenkor már nagyon szoktam utálni magam, de muszáj mondanom, pedig biztos visszahívná anélkül is, hogy nyaggatnám... Azt hiszem, ez  már olyan, mint egy tánc, pontosan tudjuk a lépéseket, de ha szól a zene, muszáj táncolni.
Na, és szerda este elküldtem öt helyre az önéletrajzát, abból négyen jelentkeztek tegnap és ma, és a ma reggeli három helyről is már visszajeleztek. Eddig négy interjút beszélt meg a jövő hét elejére, és egyen már bent is van a második körben, ami ma lesz, erre még a hét elején jelentkezett. Még távmunka is van benne, olyan, mint egy álom. Csak azon aggódok, hogy nehogy a sok szék között a pad alá valami vérszem miatt... Pedig biztos lehetnék az én szuper férjemben, hogy minden rendben lesz, eddig is mindig pontosan tudta, hogy mi fog történni, mi fér bele adott helyzetbe. Annyira büszke vagyok rá!

Szóval ezek vannak. Biztató a események folyása.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS