Hogy hűtsük a lakást légkondi nélkül?

Múlt héten, mikor a 40 fokos melegben főztük magunkat, és a Gergővel konzultáltunk a nyár eleji rutin végrehajtásával kapcsolatban, elhatároztam, hogy erről írok hétfőn. Arról, hogyan éljük túl a kánikulát légkondi nélkül. Jó, most nem túl időszerű, mert pont kellemes hűvös van, de hét végén újra itt a 35 fok, fel lehet készülni. Az egyik kislábnyomos hírlevélben nagyon jól összegyűjtöttek egy csomó tippet, jókat, még jobbakat, érdemes megnézni, az ötödik oldalon van.

Jópár ötlettel a linkeltből mi is élünk, és elég hatékonyan. Múlt hét végén ugye nem voltunk itthon, csak Gergő. És a több napos rekkenő hőségből egy 23 fokos lakásba érkeztünk meg szerdán. El is vicceltünk rajta, hogy amíg mi nyaraltunk, ő őrizte az otthon hidegét. Anyukáméknál 28 fok volt a lakásban, az északi szobában...
Nekünk elég szerencsés a helyzetünk, mert dél-délnyugatról árnyékol bennünket az ikrünk. Nyugatról egy óriási diófa vet árnyékot késő délután, így nem mindig süti a nap a házat, ami amúgy is fehér, szóval jól visszaveri a fényt. Ráadásul van szigetelés is a falon, ami 5 fokot is megfoghat az okosok szerint. Kelet felé nyitott az épület, ráadásul nálunk a nyílászárókkal gond van, úgyhogy ott a sötétítőket reggel behúzzuk. Van olyan ablak, ahol nincs függöny, oda nyárra nemes egyszerűséggel ágytakarókat teszünk fel, világos felét kifelé, hogy visszaverje a fényt, vastagot, hogy ne jusson be minden, amit az üveg mégis beenged. Van egy teraszunk, kelet felé, azt úgy terveztük meg, hogy ne legyen túl alacsony, ne rekedjen meg a meleg. Átlátszó a teteje, így nyár elejétől őszig lepedőket szoktunk felrajzszögezni alá, hogy ne süssön át a nap, a világos mégis megmaradjon. Fokokat jelent ez is. Nagyon nagy melegben fel is locsoljuk a teraszt, a párolgás is hűt.
Melegben éjszaka főzök. Sokszor salátákat eszünk így, hideg sülttel. Meg a fritut kiviszem a teraszra, és ott sütök benne. Jó, ez nem túl környezetbarát, mert sok olaj kell hozzá... Palacsinta és társai száműzve vannak a melegben a gyerekek nagy bánatára, a szilvásgombóc, tejfölös tészta viszont hidegen is jó ebéd. Gofrit is lehet a teraszon sütni.
A legrosszabb a tetőtér. Borzasztóan meleg tud lenni, így nyáron amennyit lehet, lenn élünk. Fent igyekszünk keveset bekapcsolni a számítógépet, mert az is fűt. A gyerekeknek a kádba teszünk be egy adag langyos vizet, időnként megfürdenek benne, akkor elvannak, ez viszont párát csinál, amitől melegebbnek tűnik a levegő.
Van egy mobil klímánk, akkor vettük, amikor Nándival lettem terhes, majdnem megőrültem a melegtől a szó szoros értelmében. Azt hittem, vámpírgyerekem lesz, mert ha rámsütött a nap, rosszul lettem. Még télen is. Szóval van mobilklíma, r2d2-nek hívjuk. Néha páramentesítésre is be szoktuk kapcsolni, és amikor már mindenhol elviselhetetlen, akkor egy szobába összegyűjtjük a jónépet, és ott hűtünk. Meg lefekvésnél. Viszonylag korán fekszenek a gyerekek, és gyakran még túl nagy a meleg, nem tudnak elaludni. Tavaly 3 este kapcsoltuk be, meg egyszer napközben, kíváncsi vagyok, idén mennyit fog menni.
És hát persze, napközben nem nyitunk ablakot. Reggel becsukjuk mindet, és csak akkor nyitunk, ha kint alig pár fokkal van melegebb, mint bent. Akkor viszont mindent kitárunk, amit csak lehet, egészen addig, amíg ébren vagyunk. Kereszthuzat, villany nélkül, szúnyogriasztóval kombinálva. Mert különben nem a melegtől nem tudunk aludni, hanem a döngicséléstől...

Ti hogy csináljátok?

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

10 megjegyzés:

[Ada] írta...

Szia, véletlenül tévedtem ide, de nagyon aktuális a bejegyzés:))) szupereket írtál, főleg a főzésről (sajnos én még a palacsintát is bevállaltam 40 fokban:(((). ami még eszembe jutott, hogy egy ismerősöm alufóliacsíkokkal fedte be az ablakot, és az visszaveri a fényt, és meleget sem enged be. én is kipróbáltam, működik, csak nem tudom naponta rakni, ezért mindig sötét van. A másik, hogy valaki mondta, hogy akkor is lenn tartja a redőnyt, ha nem süt az ablakra a nap. enm tudom, ennek van-e értelme, de lehet. szép estét nektek...

Mandula írta...

Az én barátnőm nemes egyszerűséggel vett kb. 5 db autóba való napfényvédő takarót (nem tudom mi a becsületes neve) és ezeket rakja fel délutánra, amikor elviselhetetlen a szoba - a nyugati - fekvése miatt.

Mandula írta...

közben Férj kijavított: napellenző-napvédő fólia alu szélvédőre :-)

Csicseriborsó írta...

én ezt most félig vidáman, félig szomorúan olvasom. Nálunk 3 hét után ma lesz először verőfényes napsütés és először ment a kicsi rövidnadrágban iskolába. Valószínűleg két nap 40 fok után már én is elgondolkodnék, de most határozottan örülnék a nagy melegnek.
Otthon Bp-n nálunk is tetőtér van és csak a reggel lehúzott redőny hoz némi enyhülést.

Dia írta...

Hozzád hasonlóan. :)Fehér redőnyök vannak a házban, azt reggel 7 körül lehúzom, sűrűre, az ablakokat becsukom és hiába nem süt már a nap, csak este 7-8 között nyitom ki és húzom fel. Onnantól minden tárva-nyitva, a szobákban, ahol alszunk, az emeleti erkélyen egész éjjel nyitva is hagyok mindent.Klímát tavaly mi is csak kétszer kapcsoltunk, idén még egyszer sem.

Betti írta...

Én is alkalmazom, amiket írtál. Talán még annyit, hogy este, ha jön a szellőztetés néha az ablak elé teszek egy olyan lepedőt, amit előtte zacskóban a hűtőben tároltam. Hamarabb jön a hűvös levegő így. Mondjuk ez csak akkor jó, ha van egy kis légmozgás - szélcsendben nem annyira.
Illetve a ventillátor elé szoktam tenni hideg vizes konyharuhát, törölközőt.
Meg imádkozni szoktam, hogy legyen már egy kis enyhülés. :-)

Erika írta...

Árnyékolás mindenhol nálunk is, de eddig ha nem sütött már be a nap kinyitottam mindent, most már nem, csak hajnalban. A házunk nagy előnye, hogy régi parasztház 60 centis falakkal. Vizes függönyt, esti főzést kipróbálom. Amit lehet hideg vízzel szoktam ilyenkor felmosni, mosogatni, lemosni.

Timi írta...

Dettó, árnyékolunk, éjjel szellőztetünk, igyekszem nem főzni. Sajnos a gyerekszoba melegszik fel legjobban, mert oda délután süt be a nap, és éjjel óvatosan merek csak szellőztetni, de így volt max. 28 fok ott, amikor kint 35, máshol 25-26. És még nincs szigetelve, az idén nyári projekt :)

Bergamott írta...

Nálunk még a redőny zuhany, és az ablak alatti locsolás szokásos.

A lányom korábbi szobájában nem volt se redőny, se tisztességes függöny, ott az ablaküvegre mintás krepp papírt ragasztottunk.

A mostani szobájába pedig (legfényesebb szoba) kapott Mamától valami fényvisszaverős üveget, ezt még idén fogjuk tesztelni.

kikocs írta...

Köszönöm, hogy írtátok!

Ada, azért jó, ha le van engedve a redőny, mert jobban szigetel, ha nem jó az üveg hőszigetelése. Van a mérőszám, a K, amivel jellemzik az üveget. Én úgy tudom, hogy az az 1.4 meg 1.1 az jelenti, hogy hányszorosa a hőáteresztő képessége az üvegnek a falhoz képest. És hát ugye többnyire többet enged át, mint a fal. Szóval a redőny egy plusz szigetelő réteg.
És tök jó, hogy nem cserélgeted az alufóliát! Mennyi szemét lenne belőle...

Csicseriborsó, :( Majdcsak lesz ott is jó idő. Nem baj, ha nincs 40 fok...

Mandula, ezek a szélvédőbigyók nem túl környezetbarátok, de hosszútávon talán kifizetődő :)

Megjegyzés küldése