Nagycsaládban élni jó :)

Szenzációs írást olvastam a Bezzeganyán. Ajánlom mindenki figyelmébe!
http://bezzeganya.postr.hu/a-nagy-anyaverseny-onjelolt-olimpikonjai

A karácsony közeledtével kicsit ajándékajánló poszt következik... A balatoni nyaraláskor esténként gyakran játszottunk mi, szülők a Dixit nevű társasjátékkal, és felettébb jól mulattunk. Úgyhogy beszereztünk egy példányt belőle. Magáért beszél, hogy nem lehet használtan kapni sehol, csak újonnan, akinek van, nem akar megszabadulni tőle, ha mégis, akkor villámgyorsan kerül gazdája.

Egészen egyértelmű, hogy magunknak vettük a játékot, 8 éves kortól ajánlott, nem véletlen. Gyerekes háztartásba viszont nem költözhet semmi anélkül, hogy azt a kiskorúak beható vizsgálat alá ne vegyék. Ezúttal is így történt. Teljes mértékben lenyűgözte őket a sok gyönyörűen megrajzolt szürreális kép a kártyákon. Próbálkoztam játszani velük, de a fiúk általában felálltak 1-2-3 kör után, ketten pedig egészen egyszerűen a játék jellege miatt nem lehet vele játszni.
A játék maga egyébként az, hogy minden résztvevő kap 6 kártyát, aki éppen következik, mond valamilyen jellemző dolgot a képről. Ez lehet egy cím, egy fogalom, egy verssor, bármi. A lényeg, hogy valamennyire passzoljon. Ezután mindenki választ a maga kártyájái közül egyet, ami szintén illik ahhoz, amit a "mesélő" mondott, és az összes játékos leteszi középre, lefordítva a kártyáját. Felfordítás után mindenki tippel - szintén titkosan -, melyik lehetett az eredeti kártya. Az a jó, ha csak néhányan találják ki, ha senki, vagy ha mindenki, akkor az nem nyerő, és persze pontot kap, aki kitalálta, és az is, akinek a kártyájára tippeltek, akkor is, ha nem az volt az eredeti. Rékával egyébként már lehet játszani, tökéletesen érti a lényeget. A fiúk is nagyjából, csak nekik nem olyan érdekes, pár kör után elunják. Misi meg egészen egyszerűen mindig megmutatja, hogy melyik az övé... :)

Na, mindegy, szóval a képek annyira lenyűgözték a gyerekeket, hogy muszáj volt kitalálni valamit, amivel a 8 év alattiak is tudnak játszani, vagyis inkább az volt a cél, hogy ketten is lehessen játszani, ha a kisebbek felállnak. És azt találtam ki, hogy mindenki kap három kártyát, és olyant kell mesélni, amibe mind a három kártyán szereplő képet bele kell valahogy szőni. Taroltam az ötlettel. Réka jó kis meséket talál ki, néha csak pár sorosokat, de nagyon büszke magára közben. Nándi a legapróbb, legkülönlegesebb részletekhez nyúl, mindig meglepődök rajta, gondolom azok izgatják legjobban a fantáziáját. Misi pedig csügg a történeteken, és begyűjti azokat a lapokat, amikről olyant mesélünk, ami neki borzasztóan tetszik. Néha visszamondja őket, de leginkább nekünk kell újra és újra elmesélni őket. Aztán persze elszabadul időnként a pokol is, és mindenki pukizik, meg bekakil és böfög, és legalább annyit röhögnek, mint mi, amikor felnőttekkel játszunk.

Szóval ez a Dixit egy jó beruházás, tutira ajánlom családi karácsonyi ajándéknak is. Nem  hiszem, hogy nagyon mellé lehet vele lőni, csak ha valaki nagyon utál társasozni.

Egy nagyon szép bejegyzést olvastam a minap. Olyan hangulatban vagyok, hogy nem csupán idelinkelem, hanem ide is másolom, hátha többen elolvassák. Mert olyan szép, és mert talált. Ezt akarom továbbadni a gyerekeimnek, és igyekszem én is élni, pedig olyan nehéz néha a mai világban.
A bejegyzés a Biztos Út blogról van.

Tuti hely különösen így karácsony előtt. Hadd ajánjam figyelmetekbe a www.kockajatek.hu oldalt. Mi playmobil fanok vagyunk, sok kincset szereztünk már be innen, de a legok is fantasztikusak, eléggé sajnálom, hogy nem legóznak a gyerekek. Nándi autókat rak össze, és játszik velük. És ha szétesik, sír. És nekem kell összerakni :)  Majd belenőnek. Érdemes ellátogatni a boltba is, aki teheti, csuda egy birodalom! Úgy tudom, a facebookon like-olók még vásárlási kedvezményt is kapnak, a nagycsaládosok egészen biztosan.

Megint ajánlgatok. Benevezünk egy hónapokig tartó versenyre, a környezetvédelem és energiatakarékosság jegyében. Tavaly már későn olvastam róla, most időben észbe kaptam. Ha van kedvetek, legyünk versenytársak! :) Nézzétek meg a honlapot, olvassatok utána, hátha kedvet kaptok. Szerintem csak nyerni lehet vele...

http://kislabnyom.hu

Már beírtam az óráink adatait, kíváncsi vagyok, mekkora a lábnyomunk. Egy hónap múlva kiderül. Aztán az is izgat, vajon tudjuk-e ezt csökkenteni... Mondjuk kicsi eséllyel fogok lemondani a forró fürdőről egy nehéz nap után, bár gyakran eszembe jut, hogy az unokáim valószínű már nem élik meg azt a luxust, hogy egy nagy kád forróvízben egyedül otthon fürdeni... Meglátjuk.

Egy barátném ajánlotta pár napja az 56 pizsama nevű blogot. Családok életéről készített a szerzője 5-6 perces kisfilmeket, összesen 10-et, csökkenő számú gyerekkel. Az első családban 11 gyerek van, aztán 9, 8, 7, egészen az egygyerekesig.

Engem nagyon megragadtak ezek a filmecskék, csak azt sajnálom, hogy ilyen rövidek. Még a fél óra is rövid lenne nekem. Szeretem, ahogy beszélnek az anyukák, apukák, amiről beszélnek, jól esett belepillantani az életükbe.

Ami bánt, az a kommentek. Akartam én is kommentelni, de aztán elolvastam, miről folyatják a szót, és hát nem mertem. Itt vannak ezek a fantasztikus családok, akik arcukat, életüket mutatják meg, és aztán folyik a vita az elvi kérdésekről, a vallásról, a nem tudom, még miről. Aminek igaziból semmi de semmi köze nincs a bevezető szöveghez, a filmekhez, a filmekben elmondottakhoz, de még a blog céljához sem. Nem lehetne azzal foglalkozni, amiről szól a dolog, és tiszteletben tartani a másikat? Ja, tudom, idealista vagyok...

No, mindegy, majd lehet, hogy rászánom magam a kommentelésre idővel, addigis ajánlom mindenkinek figyelmébe! Én meg várom a 3 gyerekes videót :)



szólj hozzá: 56 pizsama

Ígértem még hónapokkal ezelőtt egy posztot Gary Chapman és Ross Campbell: Gyerekekre hangolva c. könyvéről.

Borzasztóan szeretem ezt a könyvet, vagyis a lényegét. Már régóta, kamaszkorom óta vallom, hogy szeretni valakit nem könnyű, és nem úgy kell, ahogy mi tudunk szeretni. Úgy kell szeretni, ahogy a másik akarja, hogy szeressük. És ez néha nagyon nehéz tud lenni, meg kell küzdeni érte. Ez a könyv - és Gary Chapman több másik könyve - segítséget ad ehhez. Megmagyarázott dolgokat, amiket nem értettem, segített gyerekkori sérelmeimet, bánataimat feldolgozni azzal, hogy más szemszögből tudtam nézni őket. Magyarázatott adott sok sok megkeseredett szülőre, aki azt hajtogatja, hogy "én megtettem mindent, és nézd meg mi lett belőle!". És főleg: komoly segítséget jelent a gyerekeim megértésében, a problémák kezelésében.

A lényeg nagyon egyszerű: mindenkinek van egy úgynevezett szeretet-tankja, amit fel kell tölteni ahhoz, hogy jól érezze magát. Ezt ötféle "üzemanyaggal" lehet feltölteni: testi érintéssel, elismerő szavakkal, minőségi idővel, ajándékokkal és szívességekkel. Van viszont legalább egy ebből, ami nem helyettesíthető a többivel, viszont kisebb mennyiség is teljesen fel tudja tölteni azt a bizonyos szeretet-tankot. Minél nagyobb valakinek az EQ-ja, az érzelmi intelligenciája, annál több szeretetnyelvet beszél - érzékeli, hogy szeretik, de anélkül az egy nélkül a sok nyelven beszélők tankja sem feltölthető.

A testi érintés egyértelmű mindenkinek, a legtöbb ember nagyon szereti, ha megölelgetik, megpuszilják, ebből érzik, hogy szeretik. Vannak viszont olyanok, akik nem szeretik a testi közelséget, ilyen volt pici korában az én lányom például. Utálta a puszit adni is, kapni is. A kezébe lehetett adni, és zsebre rakta. Eléggé szenvedtem tőle annak idején, nem örült a simogatásnak, a csikizéstől nem kacagott, stb. Ennek köszönhető azonban, hogy ilyen jól viselte a kisbabák érkezését, hiszen azzal, hogy a fiúkat állandóan fogdostam, nem azt közöltem neki, hogy a kicsiket jobban szeretem, mivel többet vannak kézben. Mivel az ő szeretetnyelve a minőségi idő volt, jól elvoltunk azzal, hogy a kicsi az ölemben volt, és vele foglalkoztam közben. Nándi elsődleges szeretetnyelve viszont a testi érintés volt, ezért sem tudta elviselni Misit kb. egy éves koráig, és voltak azok a gondok, amiket végigcsináltunk.

Az elismerő szavakról sem kell sokat beszélni, mindenki örül a dicséretnek. A helyes dicséretnek... Legjobban az útmutató dicséretet méltatja az írópáros. Az én lányom ezt sem kezelte, mostanában kezd fontos lenni neki, hogy megdicsérjem, pedig már szinte teljesen leszoktatott róla. Rendesen rámszólt, hogy ne dicsérj, meg bőgni kezdett... Most meg már kérdezi, hogy ügyes voltam? Meg elém áll sugárzó arccal, én meg kétségbeesetten próbálok rájönni, hogy milyen csodát csinált már megint :) Aranyos nagyon.

A minőségi időről is talán mindenki hallott már, minden kapcsolatot próbálnak az összes tanácsadó cikkben mostanában erre alapozni: ne ajándékokat vegyünk például a gyereknek, hanem töltsünk velük annyi értékes időt, amennyit csak lehet. Amire biztosan számíthat. Vannak emberek, akiknek különösen fontos egy közös főzés, egy rendszeres séta, a közös tanulás, játék, bármi, csak osztatlan figyelemmel, közös jóérzéssel járjon.

A végére maradt a két megosztó, meg nem értést hozó szeretetnyelv, amikhez elég nagy bölcsesség kell. Az egyik az ajándékozás. Mert higgyük csak el, vannak emberek, akiknek az ajándék mutatja meg, hogy szeretik. És nem azért, mert el vannak rontva. Hanem így vannak összerakva. Nem összetévesztendő természetesen a dolog azzal, amikor elhalmoznak valakit minden földi jóval, és a többi szeretetnyelven nem kommunikálnak vele. Az elhalmozás mindig rossz.
Az ajándék nem csak drága ajándék lehet. Lehet egy kavics egy közös kirándulásról. Egy nagy gonddal elkészített rajz, játék, bármi. Az ilyen embereknek a hétköznapi szükségleteiket is érdemes például csinosan becsomagolni, ünnepélyesen átadni, keretet adni az ajándéknak. Nem az értékétől közvetíti a szeretetet, hanem attól, hogy észrevesszük, hogy szükség van rá, hogy gondolunk az illetőre, hogy figyelünk rá. Néha tárgyfetisisztáknak is nevezik az ilyen embereket, pedig csak a kapott szeretet zálogait őrzik.

Az ötödik szeretetnyelv a szívességek. Én inkább szolgálatnak szoktam hívni, szerintem helytállóbb szó. Rékának például jelenleg ez a fő szeretetnyelve. És azt hiszem, leginkább nekem is, bár szeretem azt gondolni magamról, hogy mind az öt nyelven kommunikálok, de például a testi érintés csak a nagyon-nagyon szűk családban működik, aki ezen kívül van, attól eléggé távolságot tartok, nem szeretek puszizkodni, ölelgetni ismerősöket, sőt, kínosan érzem magam többnyire. De legjobban azt szeretem, ha valaki valamilyen feladatomat elvégzi helyettem. Főleg, ha nem szólok külön.
Nagyon gyakran kapom magam azon, hogy kérek valamit Gergőtől. Nem azért, mert nem tudnék felállni, vagy olyan nehezemre esne. Gyakran még csak szomjas sem vagyok, mikor vizet kérek. Ez tulajdonképpen egy kérdés: szeretsz annyira, hogy megcsináld helyettem? Ha bepakolja a mosogatógépet, vagy hallom, hogy tologatja a székeket, amikor én altatok, mert felsöpör vagy felmos, az olyan hihetetlen jó érzés nekem.
Ahogy az ajándékozás, ez a szeretetnyelv is nagy bölcsességet kíván a gyereknevelésben, hiszen a helytelen szolgálattal önállótlanságra tudjuk nevelni a csemetét. Réka például még mindig nem öltözik itthon szívesen egyedül. Nem azért, mert nem tud, vagy mert fárasztó neki, hanem azért, mert mikor megkérdezi, hogy "anya, felöltöztetsz", akkor azt kérdezi igaziból, hogy "szeretsz?".  Egészen szívfájdító tud lenni, mikor egy-egy összecsapásunk után szinte esdeklő arccal kér mondjuk egy vajaskiflit, egy pohár vizet - amit egyébként meg tud oldani magának. És nagyon tudom, hogy akármilyen dühös vagyok is, ilyenkor meg kell csinálnom neki, mert azt akarja tudni, hogy szeretem-e még az előbbi küzdemünk ellenére. Az önállóságra nevelést meghagyjuk azokra az időszakokra, mikor teli van szeretettel. Szerencsére bőven van erre is idő.
Azoknak az embereknek, akiknek a szolgálat a szeretetnyelvük, különös jelentőséggel bír az eléjük tett étel, a tiszta lakás, a kiszolgálás, bármilyen segítség a hétköznapokban, vagy a nehézségekben.

A könyv ír a szeretetnyelvekről, ír arról, hogy lehet kitalálni, ki milyen nyelven beszél - általában úgy is jelzi a szeretetét az ember, ahogy ő várja másoktól, de azért nem ennyire egyszerű, főleg egy gyereknél. Tippeket ad, kinek hogy lehet kimutatni az érzéseinket, hogy vegye a másik is az antennáival. A szeretetnyelvek változhatnak is, gyerekkorban kivált. Ír a hatékony fegyelmezésről és buktatókról (pl. akinek az elismerő szavak az elsődleges szeretetnyelve, arra a szidalmak egészen máshogy hatnak. Negatív értelemben. ) Ír a tanulásról, az egyedülálló szülőkről, és a házasságról is.

Gary Chapman eredeti szeretetnyelves könyve az Egymásra hangolva volt, ez a házasságról, párkapcsolatokról szól. Megírta a Kamaszokra hangolva címűt is, speciálisan a tizenévesekre szabva. És ez, a gyerekekre hangolva pedig Ross Campbell gyermekpszichiáterrel közös munkája.
Én ajándékba kaptam Nándi első születésnapja alkalmából egy barátnőmtől. Azóta is hálás vagyok érte. Mindenkinek szívből ajánlom, hogy valamelyik, szeretet nyelveiről szóló írást elolvassa, sok addig bezárt kapu nyílhat meg, sok félreértés tisztázható. Párkapcsolatokban is. Gyerekkel annyira kevés ideje van az embernek arra, hogy a párjával foglalkozzon, legyen hatékony legalább az az időszak.

Van egy blog, Biztos Út a neve, pár hónapja találtam, és ki is pakoltam az oldalsávomba. Úgy érzem azonban, hogy ezen túl egy külön posztot is megérdemel.

A környezetemben levő családokat figyelve gyakran felmerül bennem a kérdés, hogy mitől lesz jó egy házasság. Hogy van-e tuti recept. Olvastam könyveket, hallok okosságokat, hogyan hozzuk rendbe, ami elromlott, én is gyakran adok kért, kéretlen tanácsokat, mint "hiteles" jó házasságban élő feleség. Nem tudom, hogy ezek jó tanácsok-e, hogy megfogadják-e, merthogy mindenki más és más, nekem itt az én egy és tökéletes férjem, aki valószínűleg 100 másik nőt a pokolba kergetne, ahogy én is tutira kikészínenék 100 másik férfit. De mi két fél vagyunk, együtt egy tökéletes egész, és nem készítjük ki egymást. Viszont másik két fél könnyen lehet, hogy máshogy lesz tökéletes egész.

Nos, ez a blog nem konkrétan arról szól, hogy hogyan javítsuk meg a házasságunkat, de nem tudja kihagyni ezt sem. Nagyon jó tippeket ad időnként a mindennapokra, megfogalmaz olyan dolgokat, amitől még egyszerűbb megérteni, ezáltal szeretni a másik felünket.

A blog elsősorban olyan dologról szól, amin én már 10 éve túl vagyok, a gyerekeim meg még remélhetőleg messze. Szóval arról, hogy hogyan kerüljük el azt, hogy rossz házasságot kössünk. Elsősorban fiataloknak szól, illetve fiatalok szüleinek ad észérveket a kezébe, hogy miért és mire kell figyelni.
Emlékszem én, hogy hogy van az 17-18 évesen, és hogy bizony nem hallgattam én sem a szüleimre, mondhattak akármennyi okosságot, bármilyen területen, és látom már most, hogy nálunk sem lesz ez máshogy. (Az egy másik dolog, hogy utólag beláttam a szüleim igazát, és hiszem, hogy az, hogy én most boldog házasságban élek a férjemmel, az kizárólag annak köszönhető, hogy meghallottam, és rá tudtam magam bízni a Jóistenre egy nagyon nehéz ponton. )
Mindenesetre azért ezek az érvek valódi eszközöknek tűnnek a felelős, okos döntéshez. Talán egy érv ebből a sokból hat majd a gyerekeimre is, ha eljön az ideje. Addigis gyűjtögetem őket, meg a gyöngyszemeket a saját életünkhöz és a tanácsadáshoz. Tegyétek ti is. Nem kell hívőnek lenni hozzá.

Már reklámoztam itt többször a Laptopkonyhát, ezúttal nem méltatom külön.

Csak felhívnám a figyelmet a játékra, amivel értékes nyereményekre lehet szert tenni. Például egy netbookra. Vagy vásárlási utalványra. Sőt, még együtt főzni is lehet Buza Sándorral, és megtávtanítani a legjobb receptedre azokat, akik szeretnék azt megfőzni.
Még a héten előételekkel lehet nevezni, jövő héttől a főételekkel, végül a desszertekkel.
Részletekről itt olvashattok. Érdemes. Már csak azért is, mert játszani jó!

Receptre fel!

Egyik kedvenc blogom szerzője férjével, egy másik szintén általam olvasott és nagyrabecsült jókis gasztroblog szerzőjével és természetesen másokkal nagy vállalkozásba fogott, és létrehozta a Laptopkonyhát. Nekem nagyon tetszik, bár a jelenleg nálunk dúló egészségügyi helyzet miatt inkább nem fogtam bele egyenlőre egyik megfőzésébe sem, de igaziból a létrehozók számomra garanciák arra, hogy jó lesz a végeredmény.

A Laptopkonyha elsősorban azoknak nagy segítség, akik kis konyhai gyakorlattal vagy akár semennyivel nem rendelkeznek, hiszen például a főzős műsorokkal ellentétben normális tempóban, lépésről lépésre, elmagyarázva, a főzővel egyidőben dolgoznak, nincs előre megdinsztelt hagyma, felaprított zöldség, ami alatt jól le lehet maradni, nem derül ki, hogy a 30 perc inkább 50, látható, hogy a sűrű, a halványsárga, az apróra vágott mit jelent...
De azt hiszem, én sem fogok menőzni, és bizony egy-kettőt én is végig fogok főzni Buza Sándorral és OZ-zal, nem hagyatkozom a leírt receptekre.

Emellett mindenféle híreket és érdekes tartalmakat is lehet találni az oldalon, saját recepttár, és még sok más lehetőség is található a Laptopkonyhában.

Szóval menjetek, nézzétek meg, terjesszétek, és ha valami ötletetek, kritikátok - pozitív vagy negatív - van, ne féljetek megosztani a fórumon, így lesz egyre jobb és jobb az oldal. Szerintem már szükség volt erre.

Engem is megfertőzött a bonbonkészítés. Vagyis ez már két éves történet, de két éve még nem lehetett szilikonformát kapni itthon. Most már lehet, és normális áron. Nekem ma hozták házhoz, már teszteltem is, szóval bátran ajánlom. Ha valaki szintén kedvet kap a házi csokigyártáshoz, nyugodtan rendeljen itt formát, mert feleannyiba kerül, mint máshol. Postával annyi, mint máshol csak a forma.

Szeretném leszögezni, hogy véleményem szerint Wass Albert méltatlanul lett kitűzve a szélsőjobb zászlójára. Legalábbis az általam olvasott művei alapján mindenképpen. Néhány hónapja parázs vitába keveredtem valakivel (neves ember :) ) az interneten, ami nem szokásom, mindenkinek megvan a maga véleménye, semmi közöm hozzá. De ő azt mondta, hogy nem olvasott tőle semmit, és nem is akar, mert szerinte úgysem olyant ír, amit ő szeretne olvasni, és annyi jó könyv van, nem fogja gyilkosok könyvét kézbe venni, ez legalább egy szelekció. Én akkor már egy ideje követtem ennek az illetőnek az életét, és annyira "európainak" gondoltam, hogy belementem a vitába, ami végülis nem vezetett eredményre, egyszerűen nem jött válasz egy idő után.

Írtam a kisfiúról, akinek agydaganata volt,  műtötték és lábadozik. Szerencsére jóindulatú volt a daganat, így nagy eséllyel teljes lesz a gyógyulás. A mozgalom azonban él tovább, és más beteg gyerekeknek is segíteni akarnak, sőt, segítenek is. Szervezők, felajánlók és adakozók is.

Ez a mozgalom azért nagyon különleges, mert a pénzzel adakozó ajándékot kap az adományáért. Olyanoktól, akik nem tudnak, vagy nem szeretnének pénzt adni. Így akár vásárlásként is fel lehet fogni az egész adományozás-dolgot. Az én lekvárjaim, amik nekem csak időbe és valamennyi cukorba kerültek, például 5250 forintért keltek el. Ennyit ért valakinek. Kicsit úgy érzem, ezt a pénzt én is adtam.

A mozgalom szervezői most elhatározták, hogy október 15 és 31. között lejáró licitek bevételét a vörösiszap katasztrófa károsultjainak küldik el. Kérlek tehát benneteket, hogy nézzetek körül a blogon - jobbra fent a segíts Daninak feliratú képre kattintva oda juttok - hátha találtok valami szépet, akár karácsonyra valakinek. Vagy magatoknak. Vagy ajánljatok fel, hátha valakinek pont az kell, amit ti el tudtok készíteni. A szabály annyi, hogy te készítsd. És ezzel még segítetek is azokon, akiknek azt meg kell élniük, amit megélnek most.

Nézzetek körül.

Nem a saját gondolatom. Innen van. De annyira szeretném mindig ezt tartani szem előtt. És annyira nehéz, nehéz, nehéz!!! Nem tudom, hova írjam ki, hogy minden egyes kiborulásnál előttem legyen, hogy sose tévesszem szem elől. Megosztom veletek noracska gondolatait, ha már ilyen jól leírta:

Ha már tényleg egész nap itt fekszem a gép előtt, megírom lassan az összes nyomasztó elmaradásomat. És ebből az egyik egy blogajánló. Ez egy érdekes blogajánló, mert némileg én elhatárolódnék ettől a blogtól, lévén nem igazán értek egyet néhány dologban, de hátha valaki az olvasóim közül igen, és boldogan olvassa ezután a családunk egyik barátjának egyébként elég jó írásait. A bloggert pedig nagyra becsülöm, ezért gondoltam, hogy reklámozom is őt.

Amiben nem értek egyet, az az egyik bejegyzés alatt elég hosszú kommentben olvasható is, nem térnék itt ki rá. Mindenesetre aki nem irtózik a politikától, és átfogó, tényekkel alátámasztott, elkötelezett írásokat akar olvasni, hát tegye ezt az On what there is blogon. A kommenteknek különösen örül a szerző, de hát ki nem? :)

Régóta tervezem egy olyan poszt megírását, amiben azt ecsetelem, mennyi dologra vágyok, ami jelenleg megvalósíthatatlannak tűnik, vagy olyan szintű szervezést igényel, ami túlzássá teszi magát a vágy kielégítését is. Ezek nem konkrétumok, általánosságok. Azért sem írtam meg eddig, mert azon kívül, hogy mennyire szeretnék aludni, gyakran nem is jut eszembe más. Gondoltam, 10 ilyent összeszedek, de mind a 10 annak ecsetelése többnyire, hogy hogy aludnék, mennyit és mikor. Szóval várat még magára ez az írás is.

De most éppen véletlen rákattintottam egy bannerre, ami ide vitt. És ezt az előadást is szeretném megnézni, de úgysem fogom. Úgy gondolom, a gyerekek kicsik még hozzá, nekik még nem való, egyedül nem mennék el, Gergőt úgysem érdekli, én meg vele szeretem megosztani az élményeimet, és úgysem tudjuk megszervezni, mert valami közbejön. Mindegy, nézze meg más, és mesélje el, milyen volt! :)

De a videót nézzétek meg!

A Mondom a magamét c. műsorban láttam először, azóta keresgélem az írásait a neten, sőt, a könyvét is megrendeltem, majd beszámolok róla. Egy újabb gyöngyszemre bukkantam:
http://www.babafalva.hu/hp/kormos-anett-a-szoptatas/

De ez is egy kedvencem. Különösen a szuperintelligens kommentelők, akik komolyan veszik a cikket...
http://www.nana.hu/bebi/versenycsecsemok-37665.html

Mindenesetre érdemes rákeresni a nevére a neten, megnézni a youtube videókat, ilyesmi...

Biztos ajánlgatós hangulatban vagyok ma. De ez megint egy olyan jól sikerült írás pohly-tól! Nézzétek meg, olvassátok el, nekem annyira tetszett!
Mesefegyver