Nagycsaládban élni jó :)

Lelegyintjük ezeket a legkisebb királyfikat, hogy még kicsik, máskor meg olyan viselkedést várunk el tőlük, amit a nagyobbaktól. Ők meg csak figyelnek, figyelnek, és aztán jól ledöbbentik az embert. Misi minket pár napon belül kétszer.

Egyszer hétfőn, amikor kiderült, hogy simán úszik 2m-t víz alatt, ő, aki  aznap délelőtt még karúszúban lebegve is sírni kezdett, és csak úgy érezte magát biztonságban, ha a nyakunkba kapaszkodhat, vagy térdig ér a víz. (egy évesen meg boldogan pancsolt) A bátorsága kapcsán életveszélybe is került, majdnem pont mint annak idején Nándi, de apukám végül kimentette... Lelépett a padkáról, mert mindenhol leért a medencében, de ott pont nem, mert lejtett a medence, és pont ott olyan mély lett, hogy csak a szeme látszott ki, kuksolt, mint egy kis víziló, és nem tudta, mihez kezdjen. Mi sem számítottunk erre, a felirat szerint 85-90cm mély a víz, ennél pedig sokkal nagyobb volt így a lejtés... A szemünk rajta volt, csak nem hittük el, hogy nem ér le. Apukám gyorsan beugrott érte, mikor realizáltuk, hogy baj lehet, ott állt nem messze a medence szélén, én éppen a másik kettővel indultam ki pisilni. De a lényeg, hogy Misi tud úszni :) Most már tényleg, nem csak mint a kisbalta :)

Aztán ma pedig megtanult kétkerekűzni, pótkerék, minden segítség nélkül. Rékának vettünk 20-as bicajt kedden, de még lent van Móváron, hétvégén hozzák fel. Mondtuk, hogy mindenki eggyel előrelép. Nándi megkapja a 16-ost, Misi pedig a 14-est, és mehet majd vele, ha megtanul kétkerekűzni. Mivel kb. két hónapja tanulta meg rendesen a biciklit tekerni, nem is jutott eszünkbe, hogy idén biciklizhetne. Még Nándi is csak négy évesen tanulta meg, és az is nagyon korán volt.
De Misi annyira akarta kipróbálni a bicajt, ami szombaton hivatalosan átmegy majd az ő tulajdonába, hogy gondoltam, futok vele egyet, legfeljebb tartom majd a kormányt is. A kormányt nem kellett tartani. Sőt, azt vettem észre, hogy igaziból fogom ugyan a nyerget, de semmi szükség nincs rá. Úgyhogy elengedtem. És Misi ment. A végén nem tudott megállni, úgy kaptam el, de ment. Aztán újra elindítottam, és mentem utána, és biciklizett, mintha mindig ezt csinálta volna. Kanyarodott, korrigált, fékezett, tekert. A végén pedig leszállt. Ment még kettőt-hármat, és már utána sem mentem. A felszállásnál ugyan gondjai vannak, de szerintem holnapra az is menni fog. Most beparancsoltam őket, mert meleg van, de szerintem elég sokat fog még gyakorolni. Levettük a 12-es bringáról a pótkereket, és szelhetik hárman is a port. Hétvégén pedig, ha megjön az új bicaj, akár túrázni is mehetünk majd :)

Így bicajozik a Misi három évesen és 3 hónaposan, kb. 10 perccel azután, hogy először ült fel pótkerék nélkül biciklire:

Még egy fontos dolog lépés történt az elmúlt hetekben Misi babás dolgainak elhagyásában. Mégpedig az, hogy amikor hajnalban felébred, ami most már kevés kivétellel olyan 5-6 környékén történik általában, akkor nem anyázik az ágyában (én meg a sajátomban), hanem gombóccá formázza a 2x1,4 m-es plédjét, és szépen átoson hozzánk, közli, hogy "Anya!", én meg felhajtom a takarómat, mondom neki, hogy "Gyere, kisfiam!", oldalt fordulok, ő bekuckózik a karomra hanyatt, gyürijét a feje mellé teszi, a jégcsap lábacskáit bedugja a felhúzott combjaim közé, hogy megmelegedjenek, betakarózunk a közös takarómmal, és ha még van idő, alszunk egy kicsit. Ha nincs, akkor csak szuszogunk.

És jó nekünk. Így már nem is bánom, hogy megébred még.

Az úgy volt, hogy péntek este már a harmadik este volt, amikor nem találtuk a cumikat. Legalább kettőt a két cumizós fiúnak. Már felforgattuk az egész lakást, a fiúk meg közben ahelyett, hogy szépen várták volna az erőfeszítések eredményét, elkezdtek viháncolni, bohóckodni meg kimászkálni az ágyból. Így, hogy ez a harmadik ilyen este volt zsinórban, én bizony elveszítettem a türelmemet, és azt mondtam, hogy oké, eljátszották a cumit, hiába kérem, hogy reggel adják oda - én is elfelejtem, de nekem nem olyan fontos, mint nekik -, nincs meg, cumi nélkül alszanak mindketten. Eltettem az egyet is, amit találtunk (a kb. 20 darabból, ami vélhetőleg a házban kóvályog titkos helyeken, illetve dzsinnek által láthatatlanná téve), és felkészülve a legrosszabbra kijelentettem, hogy alvás. Volt egy kis nehézség, de érthető voltam, és igazam is volt. Elaludtak.

Másnap indultunk Miskolcra húsvétolni. Időközben megtaláltuk a cumikat, úgy 4-et, tettem tartalékot, hogy ha nehézség van, kapnak, de bírták az utat. Misivel volt a déli alvásnál némi harc, de az cumival sem ment volna sokkal könnyebben, fenn akart maradni játszani. Aztán este sem volt egyszerű, de akkor már éreztem, hogy biztos jó úton járunk. És vasárnap Nándi kapott egy 14-es bringát, azt mondtuk, biztos látta a nyuszi, hogy nem cumizik, és megérdemelt egy ilyen nagyos ajándékot. És biztos visszaviszi, ha sokat fog megint cumizni.

Misi már talán el is felejtette, hogy valaha is cumizott, teljesen simán alszik el, nem is emlegeti, most már bölcsiben is tesztelve van, volt pótcumi, de nem kellett adni. Szóval simán vette az akadályt.

Nándi nehezebb eset, őt sajnálom. Minden alkalommal, mikor aludni kell. Küzd magával. Igazi függő típus szegény. Ő még mindig elmondja, hogy nem tud cumi nélkül aludni, de azért elalszik, csak gyötrődik előtte egy ideig. Nem is az ágyában, hanem mellé fekszem a szivacson,  korábban már a mese alatt nem lehetett hangját hallani, most meg ő az utolsó, aki elalszik. És jön éjjel is. Akkor nincs gond, csak befekszik mellém, és már alszik is. De esténként sajnálom, mikor kezd alkudozni. És tudom, hogy magával is küzd, és szeretné, ha nem kellene neki már a cumi, de úgy vágyik rá. Nem tudom, a természete miatt van-e, vagy azért, mert már 4 éve függő... Azt hiszem, neki sokkal jobban része volt a cumizás, mint Misinek bármikor. Még álmában is szívta. Szóval nem jó érzés. De most már így van.

Na, szóval ez a helyzet, újabb babás dologtól szabadult meg a háztartásunk. Maradt még a babahinta és a 9-18 kilós autósülés. De mivel Misi már 15 kiló, így valószínűleg nemsokára ezeket is végleg lecseréljük. Telik az idő... Néha meg is ijedek.

Az elmúlt egy évben három kismotor volt használatban. Hiába túl kicsi Rékának mivel a két fiú azzal szeret közlekedni, hát neki is kell. Nyakában a lábával hajtja, lebeszélhetetlen, tuti kis motorpálya van az udvarunkon a kocsibejáróból és a járdákból, eléggé ki van használva a szomszédok nagy örömére :) Nándinak viszonylag rövid lába van, így ő még kényelmesen teker, Misi meg tökéletesen aránylik a kismotorokhoz.

Úgy tűnik azonban, a három motorból kettő elárvul. Réka és Nándi ugyanis ma megtanultak biciklizni. Rékával már próbálkoztunk tavaly ősszel, meg egyszer vagy 100m erejéig februárban is, egyenesen bátran bicajozott, de a kanyarodás nem ment. Nehézkes volt megállni és elindulni meg csak segítséggel. Tegnap kimentünk egy fél órára, Réka biciklizni, én futni mellette, és hihetetlen, de azonnal tudott kanyarodni, és gyorsan megtanult megállni is, ma pedig a startot is begyakorolta. Este pedig együtt tekertünk el a kisboltba kenyérért. (Ami nem volt, így főzhettem vacsorát...) Nagyon ügyesen megy, még akkor sem kellett aggódnom, mikor elment mellettünk egy autó, szépen ment a szélén nem kacsázott. Még egy kézzel is tud!
Gyorsan megtanítottuk a szomszéd Marcit is, és így már az ő bicaja is gyorsan előkerült a garázsból, úgyhogy egész délután köröztek a fűzfa körül.

Hármasban.

Mert Nándi is megtanult kétkerekűzni. Az történt, hogy a pótkerekes bicaj egyik kis kereke eltörött. Javíthatatlanul. Gondoltam, leszedem róla a másikat, meg a pedált is, és lesz akkor egy futóbiciklije Nándinak, úgyis arra vágyik már mióta, csak Gergő hajthatatlan volt a témában. Ugyanis azt jósolta, ami történt. És már megint igaza lett. Mint mindig.
Szóval mielőtt leszereltük volna a pedált is, kipróbáltuk Nándit a kétkerekűvel. És hát azonnal ment. Kb. 300m-t futott vele Gergő, aztán cseréltünk, és én már csak néztem, ahogy megy a gyerek körbe-körbe. A megállás nehézkes, mert a kéziféket nem tudja használni, és nincs kontrafék, de többnyire megoldja. Indulni tud. Ami gondot okoz, hogy például elkezdi vakarni a hátát vagy a bokáját menet közben. És hát elesik. Elég sokszor, mert a jó idő ellenére nem túl szép az ekcémája, amit vakar :( Meg mondjuk eszébe jut, hogy mondani akar valamit, és hátrafordul, elengedi a kormányt... De nem zavarja, felül, megy tovább. Igazi kis terminátor :)

Nándiról videó itt található. Benne van egy vakarózás is :)
Rékáról pedig itt. 

És néhány kép ezekről a tavaszi napokról:

... végzetes hibát követtem el, amikor Misit megdicsértem, hogy egyedül lehúzta a nadrágját. Azt hittem, ezzel azt mozdítom előre, hogy reggelente nem kell kipattannom az ágyból, hogy megpisiltessem a legkisebbet.

Nos, a megpisiltetés maradt, viszont újabb olyan gyerekkel bővült a banda, akivel folyamatosan küzdeni kell, hogy legalább egy-két ruhadarab legyen rajta. Néha már akkor is elégedett vagyok, ha egy kisgatya és póló van rajta, és kifejezett sikerként élem meg, ha sikerül fél órán át számomra megfelelően felöltözve látni.
Mivel a kétévesek szokásos 'mindent a helyére' mániájával is rendelkezik, a szennyes átválogatása is új feladatommá vált. Néha az is rájön, hogy ő mást akar felvenni, ilyenkor levetkőzik és kirángat mindent a szekrényéből, hogy aztán kiboruljon azon, hogy nem tudok ráadni 3 nadrágot...

A másik végzetes hibám az volt, hogy megkóstoltattam vele a madártejet. Misi 5 napja gyakorlatilag madártejen él. Najó, azért mást is eszik. 24 óra alatt pusztít el 1 liternyit, és mikor tegnap reggel közöltem vele, hogy elfogyott, nincs több, teljesen kikészült, és mivel még mindig ott tartottam, hogy szegény beteg kisgyerek, (sebes szájjal ideális étel volt neki) végül nekiláttam. A 35 percet, ami alatt a madártej elkészült, ordítva asszisztálta végig, közben időnként a tálkáját csapkodva, mutogatva kiabálta, hogy "keeeee! keeeee! ide! azt!" Ma éppen sikerült elkészülnöm, mire az utolsó kanállal is elfogyott, holnap pedig bekeményítek, és befejeztük a madártej-zabálást. Heti egyszer leszek hajlandó csinálni.

Kicsit felgyorsultak az események mifelénk is mostanában. Elsősorban a karácsony miatt, amit nagyon várok már, és a gyerekek is szembesültek vele, hogy mi lesz. Nagyon nehéz kitalálni, hogy a szokásos karácsonyi roadshow hogy menjen végbe, tekintve, hogy mindenki legalább 180km-re lakik... Gergő legszívesebben itthon maradna, én meglátogatnék mindenkit, de közben itthon is lennék, mert akárhol vagyunk, és akármilyen sok a segítség, azért itthon tud igazán pihenni az ember. Aztán ha már elmegyünk, hogy oldjuk meg a szentestét, itthon, vagy máshol, vagy hozzuk előre, vagy, vagy vagy... Én el is bőgtem magam, mert nagyon szívesen lennék az én szüleimnél szenteste, mert elég különleges hangulata van ott ennek - persze a legtöbb családnál szokásos balhékkal együtt, amiket így 30 év után már kívülről fújunk, és már tudunk rajta nevetni -, Gergő meg azt mondta, hogy ha nem vagyunk itthon karácsonykor, akkor ne is legyen karácsonyfa, mert hogy oldjuk meg, és egyébként is és a többi és a többi. Kicsit gyereknek éreztem magam, mikor azt mondta, hogy el kell dönteni, elmegyünk, vagy karácsonyfa. Szóval nehéz ezt átrágni, de lassan úgy néz ki, kitaláljuk, hogy lesz a legjobb megoldás. Aztán az utolsó pillanatban jön egy betegség, és mindent felborít.

Szenvedek egyébként néha attól, hogy nem tudom közhírré tenni a kis készülő ajándékainkat, pedig olyan jó lenne, talán az ünnep után megmutatom majd, de hát akkor már lecseng, nem lesz olyan fontos. Akkor már a kapottak az érdekesebbek, azok is főleg nekem :)

Ami még jól felborította a hetünket azon kívül, hogy itthon volt az összes gyerek, arra hivatkozva, hogy gyógyuljanak meg karácsonyra, az az volt, hogy kedden beköltöztek hozzánk Gabiék, az ő párja csinálja nekünk az ajtókat. Ezt nem véletlen jelen időben írtam, mert már félig kész vannak a dolgok, már használható, csak nem esztétikus, de még januárban visszatérünk rá. A gyerekek nagyon élvezik, hogy van ajtó, Réka vagy másfél órát játszott egyedül a gyerekszobában csukott ajtó mögött :)
Szétszedte Tibi a konyhámat is, a múltkori duguláselhárítás után durván felvizesedett egy része, és csomómindent ki kellett cserélni, mert büdös, csomó helyen penészes is lett. És sok olyan apróságot is megcsinált, amire mi alkalmatlanok vagyunk. Pl. feltette a falból harmadszor (tiplistül, vakolatostul, mindenestül) kitépett karnist a nappaliban, és örök garanciát vállalt a csavarozásra. Kíváncsi vagyok, mit tudnak a gyerekeink. :) Nem bánnám, ha nem kellene a garanciával élnünk.
Jelentősen javult az életminőségem, és ha jönnek januárban, egészen boldog leszek :) .

Aztán Misiről éjszakára is levettük a pelust, már nem is tudom, mióta vettem le róla reggelente szárazon, úgyhogy most nekifutunk ennek is, hátha. Az óránkénti pisilésből napi 4-6 lett, néha becsurizik, mert az utolsó pillanatban szól, de van, hogy ez már csak a kisgatyát érinti. Persze ha majd nem sírással meg anyázással jelzi, hogy pisilni kell, biztos könnyebb lesz. :)
Keményen benne járunk a dackorszakban, nagyon ki tud borulni, ha olyanok a körülmények, de már már túléltük két gyereknél, menni fog. Tudom, hogy elmúlik. A tudat segít néha.
Azt, hogy ezerrel nekiállt beszélni, asszem írtam. Kicsit fura, hogy úgy mondjam, egyedi a beszédfejlődése, még nem találkoztam ilyennel, pedig láttam egy-két kisgyereket, de egyre jobb.
Aztán még az is van, hogy kimászik a járókából, ezzel párhuzamosan kedvet kapott a nagyos ágyhoz, úgyhogy most abban alszik. Nem megy nehézség nélkül, mert amíg elalszik, őriznem kell, a dackorszakos erőfitogtatás bizony erre megy most rá, de nehéz estékre is volt már példa. Sok is... Volt mostanában nem egyszer olyan, hogy fizikailag rosszul voltam az esti fektetéses macera előtt, volt, hogy hánytam is, annyira nem szeretem ezeket a meneteket, hiába, én ilyen pszichoszomatikus vagyok. Pedig tudom, hogy nem úszom meg, mindenképpen végig kell csinálni, és lehetőleg türelmesen, hiszen olyan lesz az éjszakájuk, mint az estéjük. Kár, hogy ők nem gondolnak erre :)

Szóval Misi nagy lett. Beszél, szobatisztul,  (azért még drága szőnyeget nem vennék...), és nagyos ágyban alszik. Még a dackorszaka ellenére is borzasztóan élvezem, nagyon cuki dolgai vannak!

Na, ezek vannak mostanában nálunk, megyek ajándékot gyártani :) .

Többször panaszkodtam itt a blogon amiatt, hogy Réka nem szeret rajzolni, pl. itt, és ez ugye elmúlt.
Volt némi paranoiám is, amikor éppen olyanom volt, hogy nem tudtam tenni rá, hogy ki mit hisz arról, hogy ez engem aggaszt. Van, amikor meg akarok győzni mindenkit arról, hogy igazam van, és nem elég az, hogy tudom, hogy nálam a pont. Van, amikor nem érdekel, de amikor igen, akkor elég rossz nekem :)
Mindegy, akármennyire is foglalkoztatott az, hogy szerintem fontos, hogy a gyerek rajzoljon, még fontosabb volt, hogy ne vessem vissza a fejlődését, ne maradjon ki semmi, hogy ne vegyem el a kedvét, hogy megmaradjon a kreativitása, az egyéni látásmódja. És féltem mindig, hogy valahogy elrontom, hogy észreveszi, hogy ez fontos, és hogy én csak mondom, hogy szép, amit rajzol, és valójában többet várok tőle. És most már egyre biztosabb vagyok benne, hogy nem rontottam el. Legalábbis az eredetiség és kreativitás megmaradt.

Az emberalakokon mondjuk meglehetősen látszik, hogy AnnaPetiGergőn nevelkedett a gyerek, főleg a fültől fülig érő szájon. Az ovi faliújságján azonban azonnal kitűnik Réka rajza. Az övé az egyetlen díszes liba a többi "unalmas" fehér között, ő volt az, aki Szent Mártont meghalva, a mennyországba vezető - díszes és különleges - úton rajzolta le, és ő az, aki kékre festi a körtét, rózsaszínre a fenyőfát, mert neki úgy tetszik.
Tegnap festettek. Sokat, vagy 30 lapot festettek tele, főleg Nándival.

 Eleinte csakúgy, aztán Nándi kérte, hogy rajzoljak neki elő valamit, és kifestette, persze ezt Rékának is ki kellett próbálni. Szóval az én földhözragadtságomat is orvosolni tudja, ez egy harang és egy körte:

Réka ma olyant csinált, amire nem is emlékszem, hogy mióta oviba jár, csinált-e ilyent. Magától keresett egy lapot és rajzolni kezdett. Csak hogy rajzoljon. Nem az alkalom szülte, hogy adva volt egy papír, vagy egy toll, vagy én javasoltam, hanem saját ötlet. És végre tudok mutatni egy hasonlítást, hogy hogyan rajzolt Réka a nyáron, és most mit alkotott. Az első kép júliusban vagy augusztusban született, a tulipánból paprika, paprikából jancsika, stb mintájára készítette, a vers is ezt mutatja :) .

Az alábbi két kép pedig a mai termés:

Megvolt az első nap a bölcsiben :) Nem is tudom, mit mondjak, hogy sikerült. Talán pont úgy, ahogy vártam, se jobb, se rosszabb.

Csak hogy legyen megint kicsi Misiről is.

Szóval, Misi mostanában egész jó fej bír lenni. Talán csiszolódunk is egymáshoz, mondjuk én inkább annak tudom be, hogy mostanában többet alszik napközben.

Reggel ugye korán kel, és annyira hisztigombóc néha, hogy le kell fektetnem. Tegnapelőtt például 9kor lefektettem, és negyed1-kor ébresztenem kellett, hogy menjünk a nagyokért. Ma hazafelé aludt el a boltból, és egy óra után felébresztettem, mert különben Rékáékat nem tudtam volna délben altatni, márpedig ma reggel már alig tudtam őket kirobbantani az ágyból - mondjuk magamat is. Szóval délután nyomott még két órát. És attól eltekintve, hogy mindenkit lökdösött, egész jó fej volt.

Összeszedte a diót a kertben, és bedobálta a vödörbe. Mikor elfogyott a kerítésen belül, hozta a lombseprűt, hogy még kotorásszak, hátha lesz, ki kellett menni, és ott is összeszedni a leveleket meg a diókat :)
Továbbra sem beszél, de be sikerült idomítani, hogy ha éhes ne ordítson, hanem hozzon egy poharat, és abból tudom, hogy szomjas. Tányért, ha éhes. Ha mondom neki, hogy előbb kezet mosunk, akkor szalad kezet mosni, néha már mondani sem kell. És nem ordít, hogy mostmostmostmostmost. A hűtő kérdést még nem oldottuk meg. Ugyanis nyitogatja a hűtőt. És ordít. De nem tudni miért, ha felemelem, hogy mutassa meg, mit akar, kiderül, hogy valamit máshogy gondolt.
Lassan úgy tűnik, hogy felfogja néha, hogy megértjük, mit akar, csak nem mindig lehet azt csinálni. Néha talán el is fogadja.

És persze szuperügyes. Van némi betegség itthon, nem vészes, igazán nem, de pl. kiderült, hogy a hosszadalmas ellenállás után újra tudja fújni az orrát, és ráadásul nagyon hatékonyan. És boldog a dicsérettől. Végre lehet motiválni. Eddig elégedett volt azzal is, ha megdicsérte magát, én le voltam tojva. Érti a fenyegetőzést is, hogy valaminek valami a következménye. Pl. a hajnalban most már gyakran előfordul, hogy jön fél6kor ugye, de felkelnem csak fél7-kor kell, mert elhentereg mellettem csendben egy darabig, néha áthoz valami játékot, és játszogat. Mert megfenyegettem, hogy visszaviszem a járókába, ha ordít.
Már nagyon régen egyébként állva lépcsőzik, fel és le is, múltkor viccelt is vele valaki, mikor felkiabáltam, hogy jöjjenek enni, hogy már Misi után is így kell szólni. És tényleg.

Úgy általában nagyon lelkes kis emberke. Mindig mutat mindent, kiabál, hogy figyeljünk, hogy nézzük, ha mi mutatunk neki valamit, 12 kiló tömény figyelem, és 80 centi feszült várakozás az egész gyerek. Elképesztően lelkes.

A kommunikációja nagyon nehézkes. Azt gondolom, hogy ő már megért mindent. Elég összetett dolgokat is. Szívesen csinál meg feladatokat, teljesíti, amit kérünk tőle. Határozottan élvezi. Viszont beszéd nincs. Semmi. Aja - ezek vagyunk mi Gergővel, illetve nem. És sok sok kmmkmm. Gyakran olyan, mintha mondana valamit, ahogy a minap a tesséket úgy, hogy tekkmm, többször is, de már másnap nem. Talán még a kákká a madár. De mindegy, nem is ez a lényeg, hanem inkább az, hogy hogyan próbál velünk közölni dolgokat.
Rítusok felidézésével. Szóval rendszerfüggő a gyerek. Ha cicizni akar, odavezet a kanapéhoz vagy a fotelhoz, esetleg lefekszik az ágyunkra, és megpaskolja az ülőkét/ágyat. És néz rám, és közli, hogy km km. Ha Boowát akar nézni, odarángatja a széket a számítógéphez, és kiabálja, hogy kmm kááááá. Ha cumizni akar, a zsebemben turkál, vagy ágaskodik a konyhapult felé. Akkor is, ha nincs ott semmi. Ha édességet akar, a szekrénynél nyújtózkodik. Ha sétálni akar, cipőt húz. Kapaszkodik a rendszerbe, a visszatérőbe, és idézi fel. Közben néz, és közli, hogy kmm kmm. Esetleg ordít. Ja, a cuminál memmemmet mond most már pár napja mindig.
Tényleg, tegnap reggel nem bírtam felkelni, nagyon álmos voltam, jött, és a fejemre rakott egy nadrágját, hogy már itt az ideje az öltözésnek :) Csak az a baj, hogy én meg nem vagyok egy rendszeres valaki, és attól, hogy háromszor véletlen ugyanúgy történt valami, attól ez bennem nem biztos, hogy tudatos. És ezért is értem meg őt nehezen. Ja, tényleg, arról sem tudom lebeszélni, hogy a poharat, amiből ivott, ne tegye vissza a szekrénybe. Néha még félig telve...

Na, mindegy. Csiszolódunk. És remélem egyszer majd fog beszélni is.
(jelenleg nem vigasztal, hogy valószínűleg majd mondatokban azonnal)

Szó érte a ház elejét, hogy csak a nagyokról írok mostanában, és jogos. Főleg azért nem írok a legkisebbről, mert kiborító tud lenni, és persze azért, mert nagyon az foglalkoztat most, hogy a két nagy hogy boldogul. Pedig ugye mi is boldogulunk itthon kettesben.

Talán ha leírom, hogy milyen kiborító, utána jönnek a jók is: szóval erőszakos. Rettenetesen erőszakos. Hangosan erőszakos. Beszélni még mindig nem hajlandó, bár néha mintha lenne ez-az, és az akaratát kiabálással fejezi ki. Nem kér, hanem rögtön kiabál. Van olyan, hogy éjjel is, mikor felébred, semmi nyüszi, hogy gyere anya, hanem artikulátlanul ordít tiszta hangerővel, hogy aaaaannnnyaaaa! És mikor megyek, visszafektetem, és azonnal alszik, mintha mi sem történt volna. Ha valamit nem kap meg, azonnal őrjöngés, és csakazértis. Pl. hűtőnyitogatás, vagy gatyarángatás, a pótléknak felajánlott dolgok szanaszét dobálása, aztán keserves sírás, hogy jól elbizonytalanodjak, hogy tényleg éhes-e 2 banán és egy tányér főzelék után. Olyan, mintha szeretne fábaszorultféreg lenni.
Persze mindeközben nem lehet rá haragudni, mert borzasztó aranyos. Vallom, hogy a gyerekek 1 és 2 éves koruk között a legaranyosabbak, és ez áll Misire is. Nagyon kedves dolgai is vannak, bár most éppen nem jut eszembe egy konkrétum sem, egyszerűen ahogy él meg létezik, meg foglalkozik a világgal, az nagyon-nagyon aranyos.

Alapvetően élvezem a vele töltött délelőttöket, de olyan fél10-10 felé már teljesen elveszíti minden türelmét, és el kell menni itthonról, akkor már mindenen vérig sértődik, bár lehet, csak a tesói hiányoztak neki eddig. Sétálni viszont nagyon szeret. Babakocsiban, gyalogosan és motorral is. És határozottan kellemes vele sétálgatni is, ha autót lát, már sprintel is a fűre, csak a kezemet megfogni, azt nem szereti ő sem. Csak ha bizonytalan. Motorral eszméletlen, amit művel, hihetetlen sebességgel hajtja magát, én teljesen ledöbbentem, hogy tartja a tempót Nándival meg Bálinttal. Legurul a meredek lejtőkön, felmegy az emelkedőkön, árkokba ki-be, semmilyen hepe vagy hupa nem tartja vissza. Gyalogosan is nagyon ügyes, kezdi elhagyni a baba-futást, még kicsit dobálja a lábait, de már egyre kisfiúsabban intézi a szaladást. Szerintem nagyon hamar.
Itthon még vonatozni szoktunk, meg szereti nézni, ha főzök, mosogatóhoz szoktam odaállítani még, hogy mosogasson, egészen addig, amíg el nem kezd inni a szivacsból...

Imádja a mutogatós mondókákat. Nincs túl nagy repertoárom, összesen 6-7, és azokat kell ismételgetni egymás után. Figyeli a számat, érdekes, hogy nem a mutogatást. Amihez viszont nincs mutogatás, nem köti le, emeli a kezét, hogy olyant. Van, amit már próbál utánam csinálni, meg röhög előre, hogy most jön a csikizős rész. Énekeket nem szereti, ha este éneket kérnek Rékáék, méltatlankodva kiabál, hogy ezt fejezzük be de gyorsan.

A legkedvesebb elfoglaltsága az utánozás. Mindent, mindent utánoznia kell. (kivéve a beszédet) Nándi a mester, amit ő csinál, azt muszáj Misinek is kipróbálni, legyen az a bútorokra való felmászás vagy egy fintor. Nagyon sokat tanul így, mivel Nándiról beszélünk, elsősorban nagymozgásban. Tegnap pl. az volt, hogy Nándi próbált cigánykereket meg kézen átfordulást csinálni - majdnem sikerül neki néha, úgy értem, lehet látni, hogy azt próbálja csinálni :)  - és Misi persze beszállt, de csak azt látta, hogy Nándi nekifut, és esik egyet, úgyhogy a szó szoros értelmében nekifutott, és vetődött hatalmasakat, mint egy kapus.
Talán az, hogy üt, ha valami  nem tetszik, az is Nánditól jön. Most már nem fél tőle sem, kap egyet, sír egyet, utánamegy, ő is ad. Aztán kap egy mégnagyobbat, az már elveszi a kedvét, de egyre gyakrabban találja megoldásnak, hogy ő is ad. Szép kilátások, lesz itt még komoly közelharc...

Ja, és fütyül!!! Nem az a klasszik szép fütyülés, de fújja kifelé a levegőt az összecsücsörített száján, és jön ki hang.

Nem beszél ugye, de viszonylag jól elkommunikálunk, ha van türelmem hozzá. Néha nincs. Meg neki sincs hozzám. Nem akarja elmondani sokszor, hogy mit szeretne. De tulajdonképpen én sem. Nem akar kompromisszumot, meg magyarázkodást, de lehet, hogy én várok el túl sokat, mintha a többiek rugalmasabbak lettek volna. Lehet, hogy később?

Egyébként jó fej, jól tűri a napi két oviba-rángatást is, békésen száll ki-be a kocsiba, az oviban mindig megcsodálja a mosdót, és lesi a gyerekeket, hogy hogy is van ez. Remélem szokja, és nem lesz neki ijesztően újdonság, mikor megyünk majd a Pinokkióba. Általában elalszik délben szegény - igaziból már egy kilométer után aludni szokott, és fel kell ébresztenem, amikor kiveszem a kocsiból. Nem merem otthagyni. Szerdán viszont annyira álmos lehetett, hogy nem ébredt fel sem akkor, mikor kivettem, sem amíg Rékáék - hangosan - felöltöztek, sem amikor visszatettem, és az egész hangos hazafelé úton sem, és még nyomott másfél órát itthon is. Hiába, tartalmasak a délelőttjeink :)

Most hirtelen ennyi fért bele az estébe, hogy legyen Misiről is. Kicsit szétszórt, de legalább tényleg leírtam. :)

Betonra rajzolgattunk krétával, és Nándi megkért, hogy rajzoljak neki egy Misi betűt. Rajzoltam. 

Egy kis videó az esti tornáról. Leginkább azért, mert Misi bizony megtanulta a nyusziugrálást, és ezt akartam dokumentálni. Szerintem nagyon ügyes. Eleinte néhányszor homlokra esett, egy sírás is volt, de jó kos módjára nem adta fel, és mire a videó készült egészen professzionális lett. És nagyon cuki :)



Jó sokminden van egyébként, amiről szeretnék írni, de nincs agyam hozzá, hogy összeszedjem a gondolataim. Egyre többször törlöm ki, amit írok, vagy marad piszkozatban. Csak kinövöm majd...

Almát eszik a gyereksereg, én meg háttal nekik. Egyszer csak Nándi egykedvűen megszólal:
- Misi megtanult az almától ugrálni!
- Mi?
- Misi megtanult ugrálni az almától.
Odanézek, tényleg, Misi páros lábbal ugrál. Nagyot és messzire. Nagyon nagyon ügyes!
Video (az alma még ott figyel a kezében :) )



És ha már Nándi, akkor még egy gyerekszájat is, mert egy hete felejtem el minden nap. Szóval anyósom mesélte, hogy ették a dinnyét, Réka késsel szokta, Nándi elkapott egy éles kést, hogy ő majd azzal. Mama nézte, ahogy kaszabol, eléggé aggódott érte, hogy megvágja magát és ennek hangot is adott. Nándi erre rezignáltan ennyit válaszolt:
- Én is nagyon izgulok... - és vagdosott tovább.

Az én legkisebb fiam, akit még pár hónappal ezelőtt is csak úgy lehetett tisztába tenni, hogy a lábamat a mellkasára tettem, ha ki kell cserélni a pelenkáját, odajön hozzám, nyafog - bár ez nem egyértelmű jelzés, mert sokat nyafog -, és mikor rákérdezek, hogy cseréljük ki a pelusodat?, akkor odarohan a legközelebbi szőnyeghez, lefekszik hanyatt, és türelmesen várja, amíg tiszta pelust és popsitörlőt vadászok, sőt, azt is, amíg befejezem a pelenkázást.

Ugyanez a gyermek pár hónapja úgy aludt el, hogy a térdhajlatom alá fektettem, és így gátoltam meg, hogy felkeljen, és így segítettem neki, hogy el tudjon aludni, most, ha megkérdem tőle, hogy álmos vagy?, megfogja a kezem, nyafog (ugye mondom!), a lépcsőhöz/kiságyhoz vonszol. Majd miután megszoptattam, megpuszilgattam és szeretgettem, betakargattam, békésen elalszik a kiságyában. Néha esetleg kiált egyet, hogy a közelben vagyok-e, de elég, ha válaszolok a másik szobából.

Vannak még csodák. A következő az lenne, ha rendszeresen átaludná az éjszakát :)

__________________________________________________________________________________

Nos, ezért nem írok én jó dolgokat. Leírtam ezt az alvás-dolgot, elérkezett a déli fekvés ideje, és Misi végül negyed óra ordítás után kézben aludt el, ami talán egy éve fordult elő utoljára. Najó, lehet, hogy kevesebb, de az utóbbi fél évben biztos nem volt ilyen. Szóval ezért panaszkodok. Ha a rossz elmúlik, az sokkal jobb, mint ha a jó dolgok múlnak el :)

Sajnos megbukott a Misi-lefoglaló szuperhatalom, a Teletubbies. Úgyhogy újabb olyan eszközt vetettem be, ami Rékánál már hatásosnak bizonyult: Boowát és Kwalát. Nem is írom le, mi ez, gyerekesek mindenképpen nézzék meg, kisebbeknek a dalokat, nagyobbaknak a játékokat is ajánlom. Rékáék is szívesen játszanak vele. És hallanak némi angol szót, az ő szintjükön, ami nem baj, állítólag ha ilyen kicsi korban hallják, ha nem is tanulják, jobb lesz a nyelvérzékük, vagy könnyebben tanulják azt a nyelvet, nem is tudom már...
Úgy néz ki, Misivel ugyanaz van, mint Rékával, hogy 100szor meg kell néznie valamit, hogy feldolgozza. ezért nem kötik le a hosszú mesék sem egyenlőre, ezeket a kis rövideket nézzük egymás után 100szor.
Viszont ezt közösen kell nézni, ezért én kicsiben itt írogatok közben a jobb felső sarokban :)

Szóval, az van, hogy jóval nagyobb a csend itthon, és szétszakadnom sem kell, viszont pontosan annyi időm van (vagyis nincs), mint amikor mind a hárman itthon vannak. Nyilván azért, mert amit a plusz teljesítendő kívánságok elvesznek, azt visszaadja az, hogy Misivel nem kell folyamatosan foglalkozni. Mert lekötik a testvérei is rövidebb ideig. Vagyis most éppen fordítva. Látszik, hogy nem vagyok kifejezetten koncentrált :)

Hogy hiányoznak-e neki a testvérei? Igen. Kiabál utánuk néha. Meg hozta a fogkeféket, hogy Réka, Nándi.  Meg este nyafogott, és mikor elmagyaráztam neki, hogy Réka meg Nándi most nem jönnek, de majd utánuk megyünk, békésen lefeküdt, és egyedül elaludt. Aludt is reggel háromnegyed6ig, ezzel megvolt a második átaludt éjszaka a 16 hónap alatt (kár, hogy én egykor tudtam csak elaludni :( ). Én meg elhatároztam még este, hogy kihasználjuk, hogy nincsenek itt a tesók, és leszoktatom az éjszakai cicizésről, hátha akkor elhagyja a keléseket, bár ugye ez már két gyereknél nem jött be, de tudjuk, hogy mindegyik máshogy működik. Erre átalussza az éjszakát. Mondjuk mondtam neki este, hogy nem lesz cici, úgyhogy fel se keljen, szót fogadott. Sőt, háromnegyed6kor kezébe adtam a cumisüveget, kiszippantotta a felét, és még hentergett fél7ig békésen.
Nézegeti a fényképeket is a tesóiról, megy velük hintázni, és nagyon aranyos. Alapvetően nagyon aranyos, mert nem idegesít fel senki, hogy rajta vezessem le, mikor ő csinál bosszantó dolgokat. Határozottan kevésbé érzem magam szaranyának :)

Azt pedig, hogy senki nem tépi ki a kezéből a játékokat, határozottan élvezi. Olyan játékokkal játszik, amikkel eddig nem tudott, pedig az övé. Meg hintázik a kendőhintán, ami egyébként állandó vita tárgya, ha egyik elkapja, mindnek az kell, forog, pörög, nagyon ügyes, jól elleste, hogy kell, teszek is videót. Ja, ezen a macskával is játszik kicsit (tényleg, nem kell valakinek a cica?)


Meg egy képet, mert így is hintázik, bár hiba volt megmutatni, hogy így is lehet, mert ehhez én is kellek :)

Tanul ugrálni, néha már sikerül is neki, de főleg csűrdöngölőre hasonlít, ahogy csinálja, egyik karját feltartja, és az egyik láb többnyire lenn marad. Néhány sikeres próbálkozás a videón látszik egyébként, de csal, mert ugye a hóna alatt fel van függesztve, így könnyű :) . Egyre kevésbé babásan fut, egyre nagyobbakat lép közben. És nagyon boldogan favonatozik. Borzasztó ügyes szerintem, és fél órát is elvonatozik, vagy még többet, csak néha kell neki segíteni, mert elakadnak az alagútban, ha túl erősen löki meg, kisiklik, meg persze az is felbosszantja, ha a mágnesesen kapcsolódó vonatok éppen azonos pólusát próbálja összeilleszteni, és azok taszítják egymást. Próbálja építeni a síneket, szétszedi, újra össze, vagy ha nem megy, akkor ugye én.

Voltunk ma sétálni Heniékkel, no, az nagyon jót tett neki, mindjárt nem kellett neki annyi anya, és nem akart eljönni, hanem akart bemenni utánuk motorozni. Szegény. Egyébként állandóan sétálna. Én nem annyira.

Rékáék jól vannak, jó nekik, és annyira szépen beszél! Olyan más telefonban, nagyon szépen artikulál, minden betűt kimond, büszke vagyok rá :)  Nézik a Tarzant, ez volt a fő téma, gyakorlatilag közvetített, hogy mi történik :) Azt hiszem, ha legközelebb megyünk az állatkertbe, sok időt fogunk a gorilláknál tölteni.

A nővérem betöltötte a 36 hetet, akármikor szülhet. Hurrá!!! Úgy izgulok már! :)

No, ezek vannak most hirtelen.

Ma délelőtt. Misi kézenfogva kivonszol az udvarra, megyek utána, mutat az égre,
- ákkkmm! - vagyis repülő.
- Nem kisfiam, nincs ott repülő - bemegyek, folytatom amit elkezdtem, kisvártatva Misi újra jön, kivonszol.
- Kááákká! Mutat megint az égre.
- Nem látok madarat kisfiam, nincs ott madár, biztos már elrepült - és újra bemegyek. Misi jön velem, kézen fog és újra kivisz, mutat az égre, majd kérdő hangsúllyal (!!!) a következőt mondja:
- Kmmkmmm?
Hát, jobban megnéztem, ezúttal nem célirányosan.
- Hát, kisfiam, az a holdacska. Nem repülő, nem madár. Holdacska.

Nyaralni voltunk. A múlt héten. Vagyis Gergő az egy hetes nyári szabadságát töltötte. Nem valószínű, hogy lesz neki még, bár előfordulhat, meglátjuk. Ma kezdett ugyanis az új munkahelyén, amihez nagyon sok reményt fűzünk, mindannyian. Bár a gyerekek nem tudnak róla, hogy reményeket fűznek, de ők is szeretnének egy nyugodtabb, elégedettebb apával találkozni esténként.

Az előző melóhelyén már nagyon rossz volt, nem volt munka, nem csinált nagyon értelmes dolgot, és ezért 10 órát távol tölteni a családtól, miközben én meg látványosan szenvedek a túlterheltségtől, nem volt túl felemelő. Keresett, és talált, és mától elvileg valami olyant fog csinálni, ami egyrészt értelmes, másrészt tanul belőle, harmadrészt érdekli is. És ezért valamivel több pénzt fog kapni, és több időt is fog valószínűleg dolgozóban tölteni, de azt reméljük, hogy ettől függetlenül jobb lesz a hangulat, mert én nem sajnálom majd őt annyira, és ő is jobb kedvvel tér majd haza. Ja, és kap egy iPadot is, ami miatt valószínűleg kevesebb pénzért is elvállalta volna a munkát. :) Azt ígérték, rugalmas a munkaidő, és néha akár itthonról is dolgozhat majd, remélem tényleg így lesz. Meglátjuk.

Szóval ez volt a nyári szabadság, ami sajnos nem úgy sikerült, ahogy elterveztük. Két nap Balaton lett volna, amiből egy nap bandázás a barátnőmmel, egy nap meg vitorlázás és bandázás, ehhez képest nekem egy kis lázas bandázás jutott ki, miközben polárkardigánban vacogtam a 30 fokban, és a Balcsit is csak a kocsi ablakából láttam, mikor mentünk az ügyeletre. Pedig nagyon szeretem a Balatont. A gyerekek sétáltak egyet a parton apjukkal. Vitorlázás lefújva. Két nap helyett egy nap, aztán Kaposvár és Gergő szülei. Ott én még feküdtem szigorúan két napig, (volt időm blogolni) aztán még egy jó felet, aztán Réka lázasodott be. Csupa hólyag volt a torka. Úgyhogy ugrott a lovasíjász verseny illetve felvonulás, amire készültünk/tek elmenni. És a Szigetvári kirándulás is, amire én vágytam nagyon. Aztán, mivel a láza lement pénteken reggel, és egész évben erre készült, ezért elmentünk a Virágfürdőbe, ami egy gyerekparadicsom. Én főleg a gyerekekre vigyáztam a pancsiban, meg a cuccra a parton fekve. Így is kiütöttem magam. Réka jobban bírta a betegséget. Estére már Misi is lázas volt...

Azért a meleg napokon az ottani medencében volt partyzás, nagyon élvezték, és ami a nagy dolog, Réka és Nándi megtanultak úszni. Igaz, még csak víz alatt, de nagyon büszkék vagyunk rájuk. Rékától hatalmas teljesítmény, hogy az újdonságoktól való félelmét így le tudta győzni. Ráadásul iszonyúan utálja, ha vizes lesz az arca, és ennek ellenére bőszen siklik, forog a víz tetején, miközben az arca a víz alatt van. Elég sokat bír víz alatt, nagyon ügyes.
Szegény teljesítményét viszont némileg elhomályosítja, hogy Nándi versenyez vele. És úgy tűnik, hogy le is győzi. Már ha a szigorúan vett teljesítményt vesszük alapul. Hiszen Nándi már egy-egy pillanatra kidugja a fejét a víz alól, hogy lopjon egy kis levegőt, közben meg megigya a fél medencét, és gyorsabban átér a túloldalra. Ha Réka le nem nyomja a fejét menet közben. :) És azért Nándi két év hátrányban van.
Összehasonlítani mégsem lehet a kettőt, hiszen Nándi őrült :) Szóval ő még mindig nyitott szájjal és szemmel úszik, leginkább egy kis vizikutyára, vagy nem tudom mire hasonlít, ahogy teker a víz alatt, ide oda nézeget és cikázik. Teljesen önállóan tanult meg, senki nem tanította. Amit hallott, hogy mondtunk a Rékának, azt dolgozta be magába: minden átmenet nélkül levetettette a karúszóit, és úszott. Egyébként Réka is egyedül tanult meg, hiszen neki meg hiába mondunk bármit, azt saját olvasatban hajlandó csak. Ha egyátalán hasznosít valamit. Mindenesetre biztató, hogy a maga módján majd biztos megtanul mindent, amit az iskolában tanítanak...

Hogy Misinek is találjak egy ügyességet, ő meg megtanult pisilni. Már régóta irigyelte Nánditól a pisilést, mindig ment, melléállt, fogta a pocakját, tépkedte a pelusát, vagy ha nem volt rajta, csak erőlködött, és nem sikerült. De most végre igen! Sajnos nincs kép, de szépen locsolták egymás mellett a bokrokat. Nagyon boldog volt tőle :)

Gergő végül azt a következtetést vonta le, hogy mindenki nyaralt, mert mindenki mást csinált, amit szokott. Ő gyerekezett nagyon sokat, én pihentem, a gyerekek tv-t néztek meg pancsoltak, a nagyszülők meg unokáztak és gyerekzsivajt hallgattak, meg tűrték a káoszt, ami minket mindig körülvesz. Végső soron igaza van. Csak a terv volt más, de  jó volt  így is.

Az általam olvasott blogokon mindenki írja a baba-szótárokat, mi mindent mondanak a gyerekek.
Az enyém legkisebb az egy szót mond, naponta kb. ötezerszer. AJA! Esetleg: ana. Mindenféle hangsúlyokkal, nagy gyorsasággal, de leginkább nagy gyakorisággal.

Fél perc alatt, amíg sorra kerül, akár 50szer is el tudná mondani, de rendelkezésére állnak stilisztikai eszközök. Vagy mik. Szóval szól egyszer-kétszer. Mivel még mindig semmi, elkezdi először a gyorsaságot, minél többször elmondani egy másodperc alatt, hátha úgy jobban értem. Ha még mindig semmi, akkor elkezdi énekelni - rendkívül idegesítően, több hangfekvést is kipróbál, meg a hangerővel is nekilát dolgozni. Néha annyira behergeli magát, hogy anya lesz belőle.
Annyira tetszik neki, hogy most már minden felnőttet ajának hív. Pedig már mondott apát is, mostanra teljesen elhagyta, hiszen így is működik. Ma meg már mamának is úgy szólt, mikor meg akarta mutatni, hogy milyen ügyesen felmászott rám.

Mondja még azt is néha, hogy Réka, meg néha memmemm az evésre, az akka szó is gyakran van, de mindenfélére mondja, talán azt jelentheti, hogy akarom? Én mást nem nagyon ismerek fel. Mindent az ajával akar kifejezni. Anya, találd ki! Mert nem az van, hogy szól, aztán mutogat, hanem miközben mutogat, közben is anyázik. Meg én is. Halálosan idegesítő.
Ja, és persze idegen nyelven magyaráz. Meg kümmög is. Nándi még akkor, mikor kis kukac volt, künknek nevezte el. Kis künki baba. És most meg állandóan kmmm kmmm. Lehet, a név kötelez? Aja km km.

Tudom, hogy ráér, tudom, hogy Réka ennyi idősen a kb 50-60 szavas szókincsével, amivel mindent elmondott, zseni kategória volt. De ez nem vigasztal abban, hogy képtelen vagyok rájönni, mit akar. Bár gyakran nagyon valószínűnek tűnik, hogy ő sem tudja...
Remélem előbb rájön, mint Nándi, hogy mi nem tanulunk meg künkül, neki kel magyarul.

Vagyis nem rajzol. Egyátalán. A rajzolás sajnos tipikusan az a dolog, amin látja, hogy nem megy, nem tudok neki önbizalmat adni. Nem szereti a kezébe venni sem a ceruzát. Ha néha rábeszélem, leülünk rajzolni, húz egy vonalat, ami nem arra megy, amerre ő akarja, odavágja az egészet, és el is megy. Az, hogy stresszeli a sikerélmény hiánya és az, hogy nincs fantáziája - hogy ha nem sikerült kutyának, jó lesz még felhőnek, esetleg bogáncsnak - együtt azt eredményezi, hogy lassan egyátalán nem rajzol. De igaziból minden más kreatívkodást is visszautasít hasonló megfontolásból. Az 5 éves státuszra kellett vinni egy emberrajzot, amin éééééppppenhogycsak megvolt a fejen kívül az 5 testrész, se több, se kevesebb.

Igaziból mondhatnám, hogy nem is érdekel. És tényleg nem érdekel abból a szempontból, hogy nem tud rajzolni a lányom, bár az elég szívszorító volt, mikor hazahozta az oviból az éves rajzait - azokat, amiket rajzlapra rajzolt - és csúnya dolog vagy nem ilyent mondani, de nagyon bénácskák voltak. Olyan 2-3 éves szintűek, tényleg. Mondjuk egy kiscsoportostól  elvárhatóak, éppenhogy felismerhetőek. Azért én megdicsértem, hogy nekem tetszenek, bár lehet, az is hiba, hiszen ő is látja, hogy ezek nem az igaziak. Nem tudom, mi a jó.
Az a stratégiám, hogy elmondom, hogy lehet, hogy nem egészen tökéletes szerinte, de attól még nekem tetszik. Mert szeretem a rajzait, meg ilyenek. Ami igaz is. És ami kicsit jobban sikerül, már megy is ki a falra. Összesen asszem 7 vagy 8 rajz van kint. Ha ő kérné, kitenném, ha tetszik neki valami, de neki sem tetszik. Próbáltam már azt is, hogy én is csak firkálok, és rámondom, hogy ez valami. De nem hülye, csak gyerek, ő tudja, mit akar rajzolni, és baromira bántja, hogy nem az lesz belőle. Hiába mondom neki, hogy sokat kell gyakorolni, és egyszer csak sikerül, nagyon bántja.

Az a rossz, hogy ha néha sikerül elkapni a hangulatot, és van kedve, és sikerül az egyik rajz, akkor jön a többi is, és olyan kis normálisakat sikerül, de ez nem ad neki annyi pluszt, hogy másnap is legyen kedve és önbizalma.

Szóval valójában azért idegesít az, hogy nem rajzol, és hogy nagyon el van maradva, mert hogy lesz így az írás az iskolában? Ott is odacsapja majd, hogy az i betűn a pont félrement? Vagy hogy? Olvastam, meg hallottam, hogy lehet mindenféle ujjakat aktivitásra késztető játékokkal is segíteni, hogy az írás könnyebben  menjen, de ő azokat sem akarja csinálni. Sem a gyöngyfűzés nem köti le, sem a vasalós gyöngyöket nem rakosgatja, nincs hozzá türelme, fantáziája. Nem színez, nem hajlandó tépkedni, szalvétagombócokat , mozaikképeket ragasztgatni. Festeni talán kicsit jobban szeret, de az csak maszálás, nem fest formákat, alakokat, semmi ilyesmit. Talán azért szereti, mert sosem festünk semmit, hanem csak festünk. Gyurmázni is szeret, de abból sem nagyon formáz, vagy 3 éve csak kukacokat és gombócokat. Mondjuk most elkezdett szaggatni formákat.

Az óvónők szerint rendben van, majd eljön annak is az ideje, hogy rajzoljon. Nem segítenek neki, mikor segítséget kér, akkor is azt mondják, hogy neki kell kitalálni, hogy kell fát rajzolni. Mert ez az elv. Igaz, ez valami művészet eszközeivel nevelő óvoda. Csak tényleg nem tudom, hogy ez most tényleg jó-e neki, vagy nem. Remélem, jó...