Bejegyzések
Ma nem csinálok semmit. Persze ez csak egy ál-fogadalom, mert már főztem, meg írtam leveleket, meg már körbehordtam a gyerekeket, és hittan is van ma, és gyógyszertárba kell menni Ábel gyógyszereit kikevertetni, meg a kutyakaja is elfogyott, és a kutyakaki is rám vár a kertben, és megy a mosógép is, szóval teregetni is kell, meg beszedni a szárazat - hála érte, hogy szép idő van, és még lehet kint.
De muszáj legalább levegőt vennem. Ahogy elkezdődött az iskola, délelőttönként, amíg Ábel aludt, elkezdtem feldolgozni a nyár alatt felgyűlt, halogatott lakáskarbantartást, de ma feladtam. Már első nap is fogalmazódott bennem egy poszt, amiben arról írtam volna, hogy már első napon ízelítőt kaptunk abból, hogy mi is lesz itt az év folyamán. Iskola, óvoda, Rékának hittan, Nándinak logopédia, két helyen, csúsztatott időben, Gergő későig dolgozott... Megoldottuk, aztán még éjszakába nyúlóan csomagoltam a könyveket. Gondoltam, a kedd csak egyszerűbb lesz, mert nincs különóra. Az nincs, viszont Rékának a múlt heti középfülgyulladásából maradt enyhe fülfájás rosszabbodott, így délután doktornénihez mentünk. És onnan pedig fülészetre, este 6-ra értünk haza. Hála érte, hogy a két fiút le tudtam tenni Heninél... Aztán szerdán újra fülészet - hallójárat gyulladása van, naponta cserélnek egy antibiotikumos gézcsíkot a fülében, de suliba legalább mehet -, aztán negyed 6-ra templom, mert hittan beiratás. Mint kiderült, egy aláírás kellett, szóval emiatt nem kellett volna menni, mindegy :) A gyerekek jót játszottak, csak félhalott voltam, mire hazaértünk, és utána még fél9-től nálunk volt elnökségi. Hála érte, hogy a többiek eljöttek, és nekem nem kellett menni. Ráadásul így Gergő fél óra alatt összerántotta a dolgokat lent, amíg én altattam, így ez sem várt meg. Azért ettől függetlenül fél 11-kor a fájós fülű Réka ágya mellett ültem, majd Ábelt etettem, és fél 12-kor teregettem kint a sötétben, mert akkor jutott eszembe, hogy a két mosásnyi ruha ottmaradt délelőttről, mert olyan volt a bolygóegyüttállás, hogy nem sikerült kiteregetni...
De legalább simán menne a sulikezdés, de nem. Fáradtak, a nyáron elcsúsztunk egy órával. És Réka mindig lemarad, és például ezért nem írja fel a házi feladatot, hanem megjegyzi... (vagy nem) Nándi hozza a formáját, amire számítottunk, mármint magatartásból, amit itthon is csinál: üt, mielőtt beszélne. Tegnap már a tanítónénit is hasba boxolta, és egy kisfiút is megvert. És mindezt azért, mert úgy érzi, hogy nem szeretik az osztálytársai. Vajon mit mondtam neki? A félelem onnan van, hogy első nap szeretett volna focizni, és nem vették be, csak Réka közbenjárására, és akkor is az ovis barátai ellen kellett játszania. Beszélgettünk a tanító nénivel. Partner. Ez jó nagyon. Ma Nándi 9 - mert az páratlan - gumicukorral a köpeny zsebében ment, azt találtuk ki, hogy ha érzi, hogy dühbe gurul, és oda akar csapni, akkor kapjon be egy cukrot, hogy inkább ne. Ha nem bírja ki, és odacsap, akkor annak adja a cukrot, akit mégis bántott. Elmondtuk a tanító néninek is, hogy néha emlékeztesse a cukorra, ha látja, hogy nem stimmel valami. És vittünk be csillagokról szóló könyvet, hogy együtt nézegessék a gyerekek. És mondtam neki, hogy beszélje meg a fiúkkal, hogy hozzanak be autót, és autózzanak együtt a szünetben, mert egy játékot lehet bevinni. Reméljük, alakul. Tudom, hogy sok idő, amíg óvodásból iskolás lesz, jó lenne, ha nem skatulyázná be magát a rosszgyerek dobozba a többiek előtt. Mert annyira kedves gyerek egyébként, ha tud uralkodni magán, és nagyon sokszor tud...
Még Misi is megborult. Kedden az volt a baj, hogy Heni hozta el. Szerdán az, hogy miért nem a Heni, miért én. Ma sírt, és nem akart bemenni a csoportba. Már reggel kérte, hogy ne ő legyen az utolsó, őt vigyük először oviba. Mondta, hogy rossz neki, hogy egyedül megy. Hátulról előre ült, aztán kitalálta, hogy nem is akart, én vagyok a hibás. Aztán nem tudtunk ott parkolni, ahol szeretett volna, mert nem volt hely. Aztán kiderült, hogy átrakták a jelét másik szekrényre, na ott valami eltört benne, mély letargiába esett, aztán kiderült, hogy nem tudja hova betenni a kisfésűjét, mert levették a fésűtartót (valami szörnyű papírtörölközadagoló miatt, teljesen kiakadtam, minek fotocellásan adagolós papírtörölköző az oviban) és akkor elkezdett zokogni. Végül attól nyugodott meg, hogy bevihetett két játékot a csoportba. Nem túl logikus, de volt valami, amibe kapaszkodott. Mire Heniék beértek, addigra már nevetve szaladt ki, hogy jé, elfelejtette a nagy kiborulásban átvenni a benti cipőt :)
Ja, és a reggeli rémületemet nem is írtam. Nándi ment le a lépcsőn az emeletről és megbillent, a táska előreesett a hátáról, és legurult a gyerek a lépcsőn. Át a fején kétszer. Gyakorlatilag teljes emeletet lezuhant, ott előttem. Sikítottam, és azt hittem, soha többé nem fog felállni. Az a pillanat, amíg megmozdult, ugyanaz volt, mikor pár éve majdnem megfulladt a kolbászhéjtól a kezeim között. Ehhez képest nemcsak felállt, hanem ő vigasztalt engem, mert sírni kezdtem, és azt mondogatta, hogy ugye milyen ügyes, hogy nem is sír, és betapasztotta a számat, hogy én ne sírjak. Egy kis púp nőtt a homlokán, ennyivel megúszta. Hála érte...
Szóval így indítottuk az évet, én kivagyok, mint a bili füle, ma reggelre annyira fáj a torkom, hogy alig tudok nyelni, és reméltem, hogy péntek délután hazajövünk a fülészetről, és vége, de reggel megláttam, hogy délután 4-kor veni sancte az oviban. Egy pillanatra összeomlottam. De már jól vagyok. Majd szombaton pihenünk. Szombat délután lecsófesztivál, oda már jókedvünkből megyünk.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: baleset. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: baleset. Összes bejegyzés megjelenítése
A negyedik napon
Read User's Comments(7)
A gipszen túl
Most jutott eszembe, némi vendéglátás kapcsán, hogy mind a 65 állandó olvasóm - és az a további x ember, aki még naponta idekattintgat -, vélhetően körömrágva várja, hogy mi is történt Misivel szerda óta. És aludni sem tud azóta valószínűleg.
Nos, a megszabadulás nem hozta azt a hatalmas megkönnyebbülést, amit én vártam. Az utóbbi hetek egyik legnehezebb napja volt a szerdai, amit az tett nagyon könnyen elviselhetővé, hogy amíg én a három gyerek visításából kihámozott kéréseket teljesítgettem, időnként a tökéletes és teljes káoszra vetettem fáradt szemeimet, hogy szembesüljek vele, hogy igen, még ez is rám vár. Már csak azért is, hogy még rosszabbul érezzem magam. De az a káosz percről percre csökkent. Természetesen nem magától. Hanem mindenféle számvetések után hívtunk valakit, aki ellenszolgáltatás fejében felszámolta. A koszt és a káoszt is. Hálás köszönet neki, simán kiperkáltam a pénzt, megérte.
Misinek szerdán nem lehetett a lábára nézni. Hozzáérni még annyira sem. Teljesen sokkolva volt, hogy az ő balesetes lábára már nem vigyáz a gipsz. Mondogatta, hogy ő izgul, és vigyáz rá. Nem akart csinálni semmit. Estefelé már ráállni azt igen, de azt meg inkább mi nem akartuk. Merthogy a doktor bácsi azt mondta, hogy ha lehet, akkor először úgy mozgassa ki, hogy nincs rajta teher, mert az ízületek be vannak merevedve, és fájhat, bedagadhat neki, és akkor egyre kevésbé lesz kedve. Mivel hajlítani nem volt hajlandó, gyógytornásszal nem akartuk rögtön kínozni, irány a strand, hiszen víz alatt nem lesz rajta teher. Másnap. Azt már akkor várja meg. Úgyhogy fürdőztünk csütörtökön és pénteken is. Nagyon sokat segített. Már csütörtök este rá lehetett nézni, sőt, meg is lehetett simogatni a lábacskát. (A 6 hét alatt elhalt bőrréteget, ami pikkelyekben jelentkezett, azért némi ordítás árán leáztattuk még szerdán egy kád vízben, hihetetlenül nézett ki...) Játszottunk mindenfélét, cápásat, kalimpálóst, lábhajlítóst, úszóst, csúszdázott, lépcsőzött, ugrált a víz alatt, lépcsőről a kezembe, mára már guggol is, és kicsit mereven és sántikálva, de ügyesen jön-megy, biztonsággal, a kezünket sem kéri, sőt! Teljesen Tudomka lett belőle újra. Mindent tud. Jobban. Már a vízicsúszda lépcsőjén sem botlábbal igyekezett felfelé. Egyébként még tegnap is többnyire mindent úgy csinált, mintha még rajta lenne a gipsz.
A strandon az volt egyébként a rossz, hogy Misi tavaly a medence széléről ugrált be a vízbe, úszott karúszóval, hihetetlen kis vízicsibe volt ő is. Most az első egy óra az visítással telt, hogy nehogy a 100%os testkontaktus megszűnjön. Még jó, hogy nem voltak sokan, mert az a kevés ember is nagyon nézett minket, és az úszómesterek is mindig ott ólálkodtak körülöttünk. De legalább hajlította a lábát, hogy azzal is ránk fonódjon...
Ma már viszont nagyon élvezte ő is, a gyerek medencében délután már egyedül is elpacsált, ha a közelében voltam, dobálhattuk egymásnak a mély vízben, és nem sírt, ha vizes lett az arca.
Szóval most már látszik, hogy nem jön azonnal a megváltás, még hetek fognak eltelni, mire hasonlít majd az élet a korábbira. Misi nem Nándi. Valahogy le kell építeni az anyásságát is, felépíteni a biztonságérzetét, elhitetni vele, hogy képes azokra, amikre korábban. És utána valahogy rendbehozni a nagyok lelkét is. Nem lesz egyszerű feladat, de minden adott hozzá. Úgyhogy meglesz ez.
Bicebócás
Misiről könnyű most jókedvvel írni. Már csak ötöt kell aludni a gipsz levételéig. És 5 nappal ezelőtt pedig meg is tanult járni. Amit mondtak, hogy nagyon nem valószínű, jobb és mindenképpen csak felügyelettel, és azt hiszem, mankó nélkül nekem nem is menne, hiszen a combja tetejéig be van gipszelve, és a jobb lába vagy 10cm-el magasabb, mint a másik. De aki két éves és Mihály Bendegúznak hívják, az egyrészt nem fél attól, hogy seggre esik, másrészt meg tele van találékonysággal. Szóval miután nagy nehezen rászántam magam, hogy megmutassam neki, hogy ha fogja a kezemet, mind a kettőt, tud lépegetni, villámgyorsan rájött, hogy megy ez önállóan is. És dühösen elhessegetett minket a közelből. Egy óra alatt eljátszottuk a járni tanuló kisbabák összes fokozatát, így a járógipsz óta 8 hónapos önállóságú szintű gyerekünkből egy nap alatt egy éves szintre ugrottunk, ami azt jelenti, hogy egy hónap alatt egy éves lett :) .
Boldogan járkált körben a kertben - itt a fűcsomók között viszonylag jól megtámaszkodik a bütyök, amit járósarok helyett tettek neki -, és kiabálta, hogy "Tudok járni! Tudok járni! Tudok menni! Nézd! Nézzétek!" És közben kacagott nagyokat. Nagyon aranyos volt.
Két hete van rajta a járógipsz. Mivel naponta, kétnaponta letörölgetem, így nézett ki egy átlagos estén pár nappal ezelőtt (most már durvább) :
Igen, több helyen el van repedezve, ki van kopva, le van törve. Alulról ma már olyan a talp, mintha ballábas lenne :) Igen, voltuk bent vele a kórházban. Igen, ezzel sikerült elérni, hogy nemhogy nem cserélték ki - annál jobb, ha töredezett, könnyebb lesz levenni, mozogjon minél többet -, hanem kedd helyett menjünk szerdán. Mert kedden biztos sokan lesznek, nem azért, hogy mi ne várjunk sokat, hanem ők nem akarnak sokat dolgozni. Igen, bőgtem miatta egy csomót. De kibírjuk majd valahogy.
Főleg, mert vannak viccesek is. Misi például úgy táncolt, mikor még szigorú fekvésre kényszerült, hogy megfogta a fülét, és forgatta annál fogva a fejét. Aztán táncolt felsőtesttel. És most már pedig így intézi. Mert táncolni muszáj! :)
Már csak ötöt kell aludni
Misi közlekedik
Egy videó arról, hogy milyen kis fürge Misike a gipszelt lábával. Ha gyorsan akar menni, nyusziugrik :) Amit mondogat, az pedig a csíííz, hogy fényképezzek már :) Határozottan példamutató számomra, hogy milyen beletörődéssel viseli a sorsát, mindenből kihozza a legjobbat, nem siránkozik az után, amit nem tud csinálni. Nem akar motorozni, fürdeni, szaladgálni, csak kacag, ahogy a többiek csinálják. Szóval tanulok tőle.
És még egy kép, ma együtt fürdettem a siserehadat. Azt már nem sikerült lefotózni, ahogy Misi a bal lábát belelógatta a tálba, és ettől boldog volt. De ez is aranyos. Kis hősöm.
Kapuk nyíltak meg előttünk
Misi kapott ma körkörösített gipszet. Holnaptól bátran babakocsizhatunk, autózhatunk, csúszhat mászhat a földön, akár még rá is állhat, bár ezt szigorúan felnőtt felügyelettel.
Most még szárad, így ráhúztam egy zoknit, mert amerre ment, mindenhol dörzsölte le a sarkát. Mintha krétával rajzolt volna maga után egy halvány fehér csíkot. :)
És kaptam időpontot is, ameddig vághatom a centit: június 14-én reggel 8-kor mi leszünk az elsők, akiket a számítógépre felvisznek a sebészeti ambulancián. Már terveim szerint :) A dokibácsi próbált rábeszélni a 15-re, mivel 13-a pünkösd hétfő, és biztos sokan lesznek, de mindegy, hogy hol ülünk. Még akkor is 22 órával előbb lesz gipszmentes, ha két órával többet ülünk sorba, mint egyébként.
Úgyhogy a gyereknapi városi minivonatozáson is részt vehet. És holnap egész nap sétálni fogunk.
Végre.
Misi gipszben
Már párszor nekiláttam írni a gipszes mindennapjainkról, de nem voltam túl pozitív. Nem volt egyszerű hetünk. Egyáltalán nem. Viszont Misi azért jól bírja a gyűrődést, igaz, egyre türelmetlenebb, most már lassan három hete van ágyhoz, székhez kötve csoda lenne, ha nem így lenne. Jövő szerdán megkapja a körgipszét, arra elvileg már rá is állhat majd, ha segítünk neki, és babakocsizni, autózni is remélhetőleg lehet majd, és akkor sétálunk, jövünk-megyünk majd vele sokat. Szóval sokat várunk a jövő szerdától. Többek között azt is, hogy megtudjuk mikor szabadulunk meg majd végleg a gipsztől.
És hogy hogy oldjuk meg Misi mindennapjait úgy, hogy minél kevesebbet mozgassuk?
Pár napja vonatozik is újra. Vendég gyerekek voltak nálunk, és vonatoztak. Misi nézte őket. Kérdeztem, akarsz vonatozni? Erre ő végtelenül szomorúan, amennyire csak egy két évestől telik, azt mondta, hogy "Nem tudok vonatozni." Egy darabig azt hittem, nem akar, de újra és újra megerősítette, hogy nem tud. Mondtam, hogy segítek neki. Nem, ő nem tud. Mutattam neki, hogy hogy kell feküdnie, és akkor fog tudni. Erre felbátorodott, és tényleg tudott :) Mostanra már tud ülni is, sőt, ülve a kezével húzza magát előre-hátra, így közlekedik. Remélem, hogy ha valami olyat tesz, amit nem kéne, akkor fáj neki, és akkor nem csinálná.
És ha elfárad, megpihen. Néha olyan pózokban fekszik, mintha a gipszelt láb nem is hozzá tartozna...
Kicsit lassan győztem le magam, de tegnapelőtt már tudtam rá pólót adni az ing helyett. Ennyi időbe tellett, hogy elhiggyem, keresztülhúzhatom a fejét egy póló nyakán anélkül, hogy valami kárt tennék benne. És pár napja már gatya is van rajta általában, de főleg meztelen fenékkel teng-leng a gyerek, mert nehéz befőttesüvegbe pisiltetni, ha még a gatyával is meg kell küzdeni, de mostanra belejöttünk :) A pelenkához túl meleg van, és hát úgyis szobatiszta, a vécén mindig lepisili a gipszet, vagy engem... Szóval az élet legtermészetesebb dolgai se mennek teljesen egyszerűen. De túl leszünk rajta. Majd eltelik ez az idő is.
Javulás
Nehezen írok itt a kórházban, csak iPadom van, azon nehéz tíz ujjal gépelni. De nagyon jól esett a sok ránk gondolás, így írok pár sort. Főleg azért, mert jó híreim vannak.
Misike ma már olyan volt, mint szokott. Vigyorgott, bohóckodott, játszottt, nem sírva ébredt. Még egy öncélú hisztije is volt, és én nem bántam, hogy összecsődül a kórház, mert végre nem a rossz közérzettől és fájdalomtól volt, hanem mert fáradt volt, és nem kaphatott meg valamit, amit akart. Nem hittem, hogy az ember tud örülni hisztinek, ahogy több helyen eltört lábnak, és hat hétig tartó fekvő gipsznek sem gondoltam, és most mégis semmiségnek tartom az egészet. Kap majd úgynevezett járót, de nem fog tudni benne járni, mivel a térdét nem hajlíthatja majd, és járósarka sem lesz.
A fején a vérömleny teljesen felszívódott, holnap reggelre elvileg elmúlik annak is a veszélye,higy valami titkos koponyán belüli vérzés kialakuljon, vagy legalábbis megmutatkozzon. Kiveszik a branült is. Utána már csak arra várunk, hogy a törés feletti duzzanat lohadjon le annyira, hogy körkörös gipszet kaphasson, amivel már biztonságosan hazamehetünk. Ez fekvő gipsz lesz természetesen. Addig folyamatosan jegelünk.
Misi továbbra is egy kis hős, szigorú fekvés van, még a vizsgálatokhoz, kötözéshez is mindenki házhoz jön, de jól bírja. Meglepően jól. Nem zavarja a gipsz, vigyáz rá, és mostanra már rám is bízza magát, ha fordulni akar. Ma végre kivehettem egy kicsit az ölembe, ez mindkettőnknek jót tett.úgy kapaszkodott belém, mint egy kismajom :) ügyesen pisil kacsába, bár pelus van rajta, könnyebb kiszabadítani a fütyit. És kapott cumit is második nap. Első nap nem kérte, mikor kínáltam, próbált nagyfiú lenni. Viccelődtünk is, hogy megint kisbaba.
Holnap beszélünk róla, higy mikor mehetünk haza, várhatóan szerda vagy csütörtök lesz a napja.
Nagy vonalakban ezek vannak. Még mindig mi vagyunk Az Eset az osztályon, de egyre kevesebb a referálásban az esemény, és mindig benne volt ma már, hogy jól van. Holnap este talán már csak annyi lesz, hogy obszerváljuk, semmi különös, jól van.
Köszönjük mindenkinek az imákat, ránk gondolást, jól estek a lelkemnek is, és látványosan ségítette, segíti Misike gyógyulását.
Nem hiszem, hogy le fogom írni azt, hogy pontosan mi és hogyan volt, de valódi csoda, hogy nagycsalád vagyunk még. Áldott legyen érte a Mindenható.
Baleset
Tegnap Misit komoly baleset érte, rádőlt a kocsibejáró kapuja. Nem részletezném, hogy hogyan, nyilván mi vagyunk a hibásak, mert nem voltunk ott, nem gondoltunk erre a veszélyforrásra, amivel már négy éve együtt élünk. Eltörött a jobb lába két helyen, és a fején is komolyan megsérült. Úgy néz ki, törés nincs, de egy nagyon nagy vérömleny van a kobakján. Egy erős agyrázkódással fűszerezve mindez. Fájdalmai vannak, és határozottan nem jó neki. Az első éjszakát jól-rosszul átvészeltük, de még pár napot a kórházban töltünk, hogy biztosak lehessünk benne, semmi újabb baj nem fog történni. A monitorról már levették, és azt mondták, nem kell nagyon aggódni, az összes eddigi vizsgálat negatív lett csodával határos módon, de azért nagyon szeretnék kérni mindenkit, hogy egy fohászt mondjatok el Misikéért. Nem jó neki. Nagyon nem jó.
Igazi kis hős, és valódi csoda, hogy nem történt ennél nagyobb baj. Ezt nagyon sokszor hallottam az elmúlt nap folyamán.
Igazi kis hős, és valódi csoda, hogy nem történt ennél nagyobb baj. Ezt nagyon sokszor hallottam az elmúlt nap folyamán.
Vészhelyzet
Azt hiszem minden anya reméli, hogy ha egyszer baj van, akkor majd nem veszíti el a fejét, és okosan tud cselekedni, úgy, ahogy kell. Nekem ma sikerült a legrosszabbul reagálni, de szerencsére odafent vigyáznak Nándira, így túlélte.
A legszemetebb dolog történt, félrenyelt. Egy karika sült lecsókolbászt, amit azt hittem, csak én fogok enni, így nem húztam le a héját. Lustaságból. Aztán mégis ettek. És egyszer Nándinak fura hangja lett. Nézek rá, jól vagy, Nándi? Nem volt jól. Rémülten nézett rám, és próbált levegőt venni, nem sikerült. Ilyen már volt máskor is, okosan a térdemre vágtam hason, és jó nagyokat ütöttem a hátára, ahogy a könyvben meg van írva, és ami már többször működött. Ami nem volt a könyvben, hogy egy három és fél éves Nándi, aki halálra rémülve fuldoklik, nem hasal a térdemre, hanem ívben hátrafeszül, és hiába csapom meg, minden izmával ellenáll, és maga próbál levegőhöz jutni, hogy kiköhögje ami ott van. És a tüdeje nem nyomódott össze, és nem lökődött ki a falat, az ötödik ütés után sem.
Ordítottam Gergőnek, hogy hívja a mentőket - nem hallotta, mert közben vizet engedett a fürdéshez, azt viszont igen, hogy Réka kétségbeesve zokogni kezdett, teljesen rémülten, a torkát tapogatva és Nándit kiabálva ment apáért, aki a lépcsőfordulóban találkozott vele, és azt hitte, Nándi torkon ütötte, és vigasztalni kezdte.
Közben én megcsináltam a hülyeséget. Ugyanis azt tettem, amit SZIGORÚAN TILOS! Belenyúltam a torkába, és próbáltam kiszedni azt a rohadt falatot, és el is értem, és próbáltam kifelé húzni, és egyszer csak azt vettem észre, hogy beljebb toltam. És akkor döbbentem rá, hogy mit csináltam, és láttam magam előtt a könyvet, hogy le van írva, hogy ez tilos. Egy másodperc századrésze alatt cikázott át rajtam az összes anatómiai ismeretem, hogy vajon a tüdejébe toltam-e le, vagy a nyelőcsövébe, melyik hol lehet. Lábra álllítottam, és néztem, hogy vesz-e levegőt. És vett. Hála, hála, hála!!!
Aztán nagy ölelgetés következett, és Réka vigasztalás, aki közölte sírva, hogy utálja ugyan Nándit, de azt nem szeretné, hogy meghaljon, mert a Nándi vigasztalja őt meg mindig, ha rossz a kedve, és kivel játszana, és kivel menne együtt óvodába.
Nándi is nagyon megijedt. Mondta, hogy nagyon félt, és nagyon rossz volt. Én pedig megnyugattam őket, hogy mindig segítek rajtuk. És kihasználtam az alkalmat egy szentbeszédre, amit már sokszor hallottak, hogy ne vegyenek semmi apróságot a szájukba, mert akkor ez lehet megint, és ugye milyen rossz volt.
És ma Nándival fogok aludni.
Titokban fejlődik a gyerek
Mert mi nem foglalkozunk vele túl sokat. Nő, mint a dudva. Ez a harmadik sorsa nálunk. De ma a nagyok előbb aludtak el apjukkal, én pedig leültem mesekönyvezni vele. Végre úgy, hogy ha kérdeztem tőle, nem két másik válaszolt, hanem volt ideje gondolkozni, nem lapoztak, kiabálták le, rohantak el a könyvvel, stb stb. Szóval, a gyerek megmutatja a cicát, a kutyát, a tehenet. Nem is tudom, honnan szedte ezeket. És próbálgatta mondani is, hogy cica, boci, vavvav. Hmmm... Aztán persze otthagyott, csak megmutatta, hogy ezt ő tudja. Önálló, nem kell neki a társaságom :(
És felszáll a hintalóra egyedül. Meg a bébitaxira, és egyedül hajtja hátrafelé. Nándi meg szeret vele összeütközni...
És most halálra rémisztett. Még mindig remegek. Elcsúszott, sírni kezdett. És nem tudta kifújni a levegőt, csak próbálta kinyomni, próbálta, de nem sikerült, és levegőt sem akart venni. Nyomta, nyomta, kékült, én csaptam a hátát, fújtam az arcát, hideg vízzel lemostam, addig, hogy sikerült levegőhöz jutnia, de valami hurut miatt tovább köhögött, fuldoklott, gyorsan cicire csaptam, ott lenyugodott, fel tudta köhögni a trutyit, és most azonnal el is aludt. Basszus. Nem volt jó. Gondolom neki még rosszabb. Megyek, befekszem mellé.Nem vagyok nyugodt. Holnap doki.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)