A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nagycsaládos egyesület. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nagycsaládos egyesület. Összes bejegyzés megjelenítése

Gyümölcskör



A gyümölcskör ötlete tavaly fogalmazódott meg. Itt felénk nagyon sok az olyan gyümölcsfa, amit nem szednek le, szemétszámba megy, rohad le a fáról a termés. Régen ugyanis ezek a telkek hobbitelkek voltak, az utóbbi 5-10 évben a tulajdonosok legalább fele lecserélődött. A mi korosztályunk nagy részének pedig nincs meg az ideje, tudása, igénye, akarata ahhoz, hogy befőzzön. A szomszéd nénimnél cseresznyét szedtem felesben. Meg nyárialmát almáspitéért. Egy másik háznál meggyet lekvárért, a harmadiknál rebarbarát adtam vissza, a negyediknél bodzaszörpöt, mert nem szeretik a meggyet. A zöldségesnél a hibás őszibarackot kértem el, amit kukába dobott volna ki, lekvárt vittem vissza. És a dolog túlnőtt rajtam. Nem tudtam annyit eltenni, amennyit felajánlottak. A zöldségesnél hetente hozhattam volna el 10 üveg őszibaracklekvárnak valót, ami nekünk az éves adagunk, a meggyéréskor nem voltunk itthon, pedig abból bármennyi fogyna, a kárba ment cseresznyemennyiségről nem is beszélve...
Aztán hallottam a Tápláló szeretet mozgalomról, aminek a keretében egy nógrádi hagyományőrző egyesület főzte be a saját feleslegét, hogy azt budapesti rászoruló nagycsaládosoknak küldje el, és beindult a fantázia.
Lett ez a jó kis nagycsaládos egyesület, amiben egyre jobb közösség épül, ráadásul kincs a gyümölcs, és segítség minden, amit nem kell megvenni. Elkezdtem tapogatózni, van-e igény. Nagy igény volt. Adhat-e keretet a nagycsaládos egyesület ennek, mik a buktatók, hogy tudunk úrrá lenni ezeken?
Valamikor kora tavasszal összeültünk a régiós titkárral és a fóti egyesület vezetőivel, és járattuk az agyunkat. Szerintem kitaláltunk egy olyan rendszert, amivel biztonságban vannak azok a nem ismerős családok is, akik félnek a visszaélésektől, annak a veszélyétől, hogy idegenek mennek be a kertbe. Az egyesület egyrészt keretet ad az egésznek, hiszen ismerjük a tagokat, és a leglényegesebb adatok rendelkezésre állnak. Másrészt kapcsolattartók vannak és adatlap, és nem adunk ki elérhetőségeket még a szedőknek sem, hogy ne fordulhasson elő pl. az, hogy valaki idegen azt mondja, hogy megy gyümölcsöt szedni, aztán nem is mi küldtük. A végén mindenki jól jár, hiszen a tulajdonosnak nem kell csinálnia semmit, nem kell időt szánni rá, nem kell cukrot vennie, nem kell a lehullott gyümölcsöt eltakarítania, mégis jut neki. A tagjainknak pedig nem kell megvenni a gyümölcsöt, a munka válik értékké, és tudja az ember, mit tesz a gyereke elé. Ez nagy kincs.

A nagycsaládnál az időhiány a legnagyobb buktató, hiszen ha azt mondja valaki, hogy holnap le kéne szedni és be kéne főzni valamit, nem biztos, hogy megy. Ezért nagyon jó, hogy gyümölcskör vagyunk, és nem csak felajánlások jönnek, hanem össze tudunk dolgozni. Lehet vállalni csak szedést, csak befőzést is, kinek mi sikerül, és főleg mikor. Megállapítottunk arányokat: ha leszedünk mondjuk 10 kg gyümölcsöt, és nem kell befőzni, akkor felezünk a tulajjal. A maradék 5 kg-on osztozik a szedő és a befőző, a cukor közösből megy. Ha be kell főzni, 10 üvegből 3 megy a tulajnak, egy megy a közösbe, cserealapnak, és a maradék 6-on osztozik a szedő és a befőző, a cukor megintcsak a közösből megy. Pl. cseresznyéből kétszer szedtünk, mindkét alkalommal 25 kg-ot, ami olyan kétszer 50 üveg befőttet jelent, tény, hogy nem főztünk be mindent... Szóval szerintem ez végső soron megéri, mindenkinek jut kétszer 15 üveg...

Az eredeti terv az volt, hogy ha valakinek ugye nem kell vissza semmi - mert ilyen kétszer is volt már -, azonnal felajánlunk valamit cserébe. De végül ezt leszavaztuk. Valahol van benne igazság, hiszen nem tudni, hogy mi lesz. Hogy kapunk-e mondjuk barackot vagy körtét, ha a meggyfa tulajdonosa azt kért. De ha lesz valami plusz, akkor majd felajánljuk, visszamenőlegesen, erre megy a cserealap.

Tervek vannak nagy közös szedésekre, nagy közös befőzésekre, receptcserékre és karácsonyi ajándékkészítésekre. Kaptunk gyümölcsfelajánlást magánszemélyektől, almáskerttől, és járunk cukor után, hátha valamelyik nagyobb cég megtámogatna minket. Támogat minket azzal, hogy viszi a hírünket, az önkormányzat, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, és a Greendependent Fenntartható Megoldások Egyesülete. És ma interjú is készült velem a  Magyar Katolikus Rádióban kedd reggel háromnegyed 8-tól lesz hallgatható. Múlt héten végre valaki megcsinálta a Facebook oldalunkat, és terjed a hírünk. Ami nagyon jó. Nem csak azért, mert nekünk több megkeresésünk lesz, hanem azért is, mert ez egy jó kezdeményezés. Korlátokat bont, arra sarkall, hogy odafigyeljünk egymásra, hogy segítsünk, hogy ne mindent pénzen akarjunk megvenni, hogy érték ne kerüljön szemétbe. Van egy olyan titkos vágyam is, hogy viszik majd az ötletet más közösségek is, és sorra alakulnak a gyümölcskörök. Igaz, a gyumolcskor@gmail.com címet foglaltam, de a facebookon dunakeszi előtag ott van. Hogy nem ez az egy és az igazi, hanem legyen sok és sok. Annál is inkább, mert van már olyan megkeresésünk, ami olyan messze van, hogy nem tudjuk teljesíteni.

Ritkán kérek olyant, hogy osszátok meg, amit írok, vigyétek a hírét. De most nagyon örülnék neki. A facebookon itt van az oldal.
Köszönöm!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

A nagycsaládos egyesületről

Mióta a nagycsaládos egyesületnek dolgozom, önkénteskedek, sok olyan családdal találkozom, akik nem tudják, hogy tulajdonképpen mi is ez a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, mire jó, jó-e, ha belépnek, mit lehet várni tőle. Mivel sok nagycsaládos jut el hozzám a blogra, gondoltam, írok erről is egy hosszút.

Az egész úgy néz ki, hogy van a NOE, és szerte az országban vannak a tagegyesületek és csoportok. A tagegyesületek önálló jogi személyiségek, saját gazdálkodásuk van, a NOE - ha kérik - felveszi őket a tagjai közé. Ezek az egyesületek a tagdíj egy részét a NOE-nak adják, cserébe a NOE országos és széleskörű kedvezményekre jogosító plasztik tagkártyát, (kedvezményt nyújtó helyek itt és itt) és rengeteg segítséget ad minden téren, közvetít, programokat szervez, pályázatokat ír ki, minden fontos információról értesít, és egyáltalán végzi a munkáját a (nagy)családokért. A maradék pénzből az egyesület gazdálkodik, programokat szervez, fenntartja magát. Ha valakinek van a közelében egyesület, és szívesen részt vesz kisebb-nagyobb intenzitással az életében, érdemes oda csatlakozni, ha nincs, akkor a NOE-hoz.

A NOE-nak nagyon sok dolgot köszönhetünk mi, (nagy)családosok. Például azt is, hogy a Gyes és Gyet valódi munkával töltött éveknek számít, és hogy a nyugdíj összegébe nem 25ezer forinttal, hanem az átlagkeresettel számolják bele. Nekem ez a kedvencem, de ahol a családok, a gyermekek szóba kerülnek, ők ott vannak belföldön és külföldön is, és képviselik az érdekeinket, többnyire sikerrel.

A tagegyesületek úgy működnek, ahogy a tagjaik működtetik őket. Az éves, általában 5-6 ezer forintos tagdíj, aminek egy részéről ugye le is mondanak, nagyjából a semmire elég. Rengeteg lelkesedés és odaadás kell ahhoz, hogy ezek az egyesületek működjenek. Ha csak 1-2-3 ember viszi a hátán, halálra van ítélve. Ez az egyik oka annak, hogy nem szereti egyik egyesület sem, ha azt kérdezik tőle, mint lehet kapni. Mert azt lehet, amit csinálunk. Hiába ajánl fel a Penny Market 500 kiló narancsot, ha nincs, aki elhozza, nincs, aki lepakolja, nincs, aki értesítse a tagokat, nincs aki átadja, nincs, aki elszámol és vállalja a felelősséget. Tehát önkéntesek nélkül még a hozzánk vágott adományokkal sem tudunk mihez kezdeni. Így maradtunk le pl. egy jégkrém adományról az ősszel, egyszerűen nem volt, aki elhozza. És akkor még ott vannak azok, amiket csak a magunk "szórakoztatására" csinálnánk. Egy közös kirándulást, egy főzőcskézést, tábort...

Az a jó azonban, hogy mindenki nagycsaládos, és pontosan tudja, milyen nagy dolog időt áldozni valamire. Dolgozni, segíteni a nagycsaládos egyesületekben nem azt jelenti, hogy le kell passzolni valahogy a gyerekeket, és 100%-osan oda kell tenni magát minden alkalommal. A gyerekeket senki nem nézi ki, mindenki mosolyog rájuk akkor is, ha hangosak, és mindig van nekik hely. Annyi sok feladat van, egyrészt mindenki talál magának valamit egyszer-kétszer az évben, amit a családdal együtt tud örömmel végezni. Másrészt, elvileg egyesületi tagnak lenni szórakozás is, sőt, elsősorban az. Hiszen ez egy közösség, összetartó kapocs, hogy sok gyerek van, és ez már magával hozza, hogy lazábbak vagyunk és megéltünk egyet s mást, egy csomómindent nem kell megmagyarázni. Nagy eséllyel sok, hasonló értékrenddel rendelkező beszélgetőpartnert is találunk a közös programokon, akik pontosan ugyanazokat a problémákat élik meg, mint mi. Aztán valószínűleg nem lógunk ki azzal, ha nem megyünk hetente játszóházba és a tengerpartra nyaralni, mert nem telik rá, hanem megpróbálunk költséghatékony szórakozásokat találni, és a nagy többségnek nem a legdrágább ruhái és játékai vannak, nem ciki a használtruha cserebere sem.

Aztán tényleg, kapni mit lehet? Tényleg az adott egyesülettől függ az, hogy kapnak-e valamit. Ha szem előtt vagyunk, mert dolgozunk, kapunk. A NOE-tól, a helyi vállakozóktól, mert olvasnak rólunk az újságban, mert kérünk. Vagy egyszerűen már az is segítség, hogy ismerjük egymást, tudunk ruhát csereberélni, ötleteket cserélni, segíteni egymást akár azzal, hogy váltva hordjuk a gyerekeket a zeneiskolába
Ha valaki igénybe veszi a tagkártyás kedvezményeket, már azzal lehet nyerni. Már azzal nullára lehet kijönni, ha csinál valaki egy CIB-es bankszámlát, és gyakorlatilag ingyenesen bankolhat. (600 forintnál legalábbis nekem több a havi banki költségem) Ha még mellé vesz valaki egy-két NOE flottás Vodafone előfizetést, a tiszta haszon jó párezer forint, attól függően, ki mennyit szokott telefonálni :).
Egyébként meg, amíg van NOE, nem vagyunk védtelenek. Van munkáltatói érdekképviselet, meg munkavállalói, meg BKV, a MÁV-nál vagy 3 szakszervezet, tanároknak is van, és még diákönkormányzat is van. Kell nekünk is, akik gyerekeket nevelünk, hogy legyen, aki megszólal a nevünkben. Már csak ezért is érdemes belépni, hogy támogassuk ezt a munkát.

Még info a http://noe.hu oldalon

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Két hét

Azt hittem, hogy elég lesz, ha a múlt hetet túléljük, de azért jutott erre a hétre is bőven munka. Két hete hétvégén az Élelmiszerbank akciójában voltunk önkéntesként élelmiszert gyűjteni, a múlt héten ebből kellett csomagokat összeállítani,  közben pedig ezerrel szerveztük a nagycsaládos Mikulás délutánt.
Amivel elég sok megoldandó feladat volt. Az utolsó héten került a legtöbb dolog a helyére, például helyszínt is kellett váltani, mert rájöttünk, hogy közel 200-an leszünk majd, és addigra teljesítettek minden ígéretet. Hétfőn helyszínt és forgatókönyvet egyeztettünk, kedden 660kg tartósélelmiszert tettünk egyforma csomagokba, szerdán 120 mikuláscsomagot állítottunk össze, pénteken jópár négyzetméter papírt vágtunk fel. Pl. 400 db kört vágtunk ki, és több mint ezer darab másfél cm-es papírcsíkot. A délutáni programot, a rendezkedést én már kihagytam.
A nulláról és nulla közös forintból, csak a tagok (sok vezetőségi tag volt közöttük...) felajánlásaiból és közreműködéséből rittyentettünk egy nagyon helyre kis bulit. Szombaton délután csaknem 100 gyerek vándorolt asztalról asztalra, és gyártotta az üdvözlőlapokat, száraztészta angyalokat, toboz karácsonyfákat, festették a gipszet, varrták a tüll kitűzőket, ragasztották a papír csillagokat, díszeket, fűzték a pattogatott kukoricát. Fonal hóemberből csak 3-4 készült el, azt nagyon melós volt, elfogyott az igyekezet :) A tagok többsége komolyan vette, hogy belépődíj valami hozzájárulás a büfébe, úgyhogy vacsorázni valószínű kevesen vacsiztak otthon :)
Szóval nagyon jó volt, és megérte a munkát, minden úgy ment, ahogy kitaláltuk, és semmi olyan gikszer nem adódott, amire nem voltunk felkészülve. Az én csemetéimnek a gipszfestés jött be legjobban. Valaki adventi csokis naptár-formákat öntött ki kis akasztókkal, na ebből az én bandám vagy 30-at kifestett karácsonyfadísznek :)

A múlt szombatunk egyébként elég durva volt. Reggeltől kicsit besegítettem a helyi, játszótér építésére gyűjtős adventi vásáron (nagy sikert arattak a lekvárjaim :) ) és Mikulás bulin, meg a gyerekek is jöttek mulatni. Annak ellenére, hogy ódzkodtam tőle, mert szabadtéri rendezvény volt, nagyon szuperül sikerült, ha nem kezd el fázni Réka lába, lehet, hogy még mindig ott lennénk :). Innen mentünk tovább a templomi hozd és viddre, ahol meglehetősen jól vette mindhárom csemete, hogy nem hozunk haza mindent. Nándi talált egy R2D2 mekis csipogó játékot, amivel azóta is boldog, Misi egy kisautót, Réka hozott csak két játékot. Azt is csak megszokásból. Mikor mondtam, hogy egyet lehet, könnybe lábadt a szeme, hogy de ő nem tud majd választani. De még meg sem nézte, hogy mik között kell majd döntenie... Amit mi vittünk, az is hamar gazdára talált. Aztán haza, gyors ebéd, átöltöztetés, gondolkozás, hogy meghalok-e, vagy megvárom vele az estét, és már jöttek is értem, Gergő meg a bandával  Rékát vitte szülinapra, letették, ők meg jöttek Mikuzni. Oda toppantak be aztán a nővéremék, akik pont erre jártak üzleti ügy miatt, és nálunk aludtak. Aztán Rékáért megint egy kör, még neki is jutott egy kis festegetés-ragasztás, buli után a pakolás, aztán még ezt-azt elvinni ide meg oda, fél 9kor már otthon is voltunk, és amikor már mindenki aludt, akkor, na akkor nagyon jól esett meginni némi alkoholost :)

Ahogy ma is eszembe jutott délelőtt, hogy na, este koccintunk. Ma vásárt tartottunk megint, de elég nagyszabásút. Jöttek a családok is ezzel-azzal, mindenfélével, főleg saját készítésűekkel, kis adventi vásár lett, jó kis beszélgetős, ismerkedős. Több termelőt is hívtunk, mint eddig, és valahogy a szervezésben minden összeesküdött ellenem. A tojásárus úgy emelt árat, hogy nem szólt előre, hanem pár napja én kérdeztem rá, mert hallottam egy másik egyesülettől, hogy ő többet nem hívja, mert betelt a pohár. (Egyébként nálam is, mert délben vitte el az árusait és a maradék tojásokat, holott mondtam, hogy 11-ig tart, így fél 1-re értem haza...úgyhogy most tojástermelőt keresek...) Az almaárus inkább mikuláscsomagokat szállított, hiába rendeltünk több mint 500kg almát, pénteken reggel, mikor felhívtam a végleges rendeléssel, mondta, hogy inkább nem jönnek. De lealkudtam egy másik almás árait, és mégis lett.
Elfelejtettem területfoglalási engedélyt kérni, még jó, hogy van egy angyalunk azokban a körökben, így ezt pénteken el tudtam intézni. Mondjuk csak a két fiúval, akik közül a kisebbik meglátott az aljegyző asztalán egy nyalókát, amitől a földön csúszva, takonycsíkot húzva távozott a polgármesteri hivatalból. A papírárusnak máshova kellett menni, de azt is megoldottuk végül.
De csomóan megköszönték, gratuláltak, sok új emberrel találkoztam, és ez  jó volt. Meg az is, hogy már tanulok, és egyre több dologhoz kérek segítséget, illetve mondok nemet. Meg hogy a tesóm kerámiáiból is eladtam néhányat. És most elfogadtam azokat a dolgokat, amiket az árusok a szervezésért adtak. Megdolgoztam érte nagyon, osztozok rajta a fő-fő segítségemmel :)

Délután pedig az újpesti gyertyagyújtáson voltunk, a műsort az iskolánk adta,  nagyon hangulatos, kedves műsor volt. A másodikasok pásztorjátéka tündéri volt, nekem nagyon tetszett, kár, hogy a nyüzsgésben háromfelé szaladó gyerekek miatt nem tudtuk megnézni, csak a próbát.
Rékáék a néptánc csoporttal reneszánsz táncokat adtak elő, nagyon ügyesek voltak! Három körben álltak a gyerekek, legbelül a kis elsősök. És valószínűleg az, akinek indítani kellett volna a levonulást, nem volt ott, és így egyszerűen fennmaradtak a színpadon, ott álltak körben, amíg valaki fel nem ment, és el nem kezdte lebontani a kört. :) Réka egyébként nagyon izgult, a színpadról is próbált minket felfedezni, megkeresni, de erős volt a világítás, nem látott arcokat. Azért legyőzte magát, és nagyon ügyes volt, kapott is kürtőskalácsot :)

Szóval ezek voltak az elmúlt két hétben. Most másik két hét jön, más feladatokkal. Várom a karácsonyt, de elég felkészületlen vagyok minden szempontból...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Nagycsaládos

Az életem egy részét mostanában a nagycsaládos egyesület tölti ki, (korábban írtam, hogy elnökhelyettes lettem) olyannyira, hogy az utóbbi napokban rendes túlórákkal ellátott részmunkaidőnek is megfelelt. Ma pl. nyolc órát tuti lehúztam, ha nem többet. Nagyon látom, hogy valószínűleg hosszútávon nem bírnám idegekkel a valódi munkahelyet, ahova mindig be kell járni. És azt is, hogy működne a távmunka. És azt is, hogy nem emlékszem, hogy annak idején vajon le tudtam-e tenni az íróasztalomra a munkámat, vagy hazahoztam a gondolataimban. Mert most még éjjel is van, hogy muszáj felkelnem leellenőrizni valamit, amiben nem vagyok biztos. És azt is, hogy ha egyszer majd pénzért szeretnék dolgozni, akkor lesz mit lobogtatni, hogy valódi munkát végeztem én, még ha önkéntes munka is volt az. Szóval jót tesz ez az önéletrajzomnak is. :)

Úgy tűnik, sínre került a hivatalossá válásunk, ami nagyon nagy dolog. Kicsi híján léket kapott az egész egy apróságon, amit sehogy nem tudtunk megoldani, akárhogy láttunk neki. És már ott tartottunk jó néhányan a tisztségviselők közül, hogy elég volt, nincs kedvünk tovább csinálni, de az utolsó előtti pillanatban minden megoldódott, és a bíróságon vannak a papírok, csak a bejegyzésre vár az egyesület. Nagyon drukkolunk, hogy még idén hivatalossá válhassunk, pályázatok szempontjából ez határozottan előnyös lenne.

Ezzel a kuszasággal egy csomó tervünk zátonyra futott, el is bizonytalanodtunk, meg energia sem maradt arra, hogy kipréseljük magunkból a végrehajtását a terveknek. Nem lett pl. mama-angol, amit gyerekfoglalkozással egybekötve csináltunk volna. Lapul a fűben a honlap elkészítése, mert még mindig nincs designer, aki elkészítené nekünk a képeket. Természetesen ingyen. Elbukott a krumpli- és befőttvásár, nincs gyógytorna, főzőklub, és még csomó másik tervet dobtunk félre, hogy majd később megszondázzuk a családokat, akarják-e egyáltalán valamelyiket.

Az viszont, hogy végre elindult a bejegyzés, jó nagyot lökött rajtunk. Két hét szervezés és egyeztetés után jól meg sikerült mozgatni a tagokat, és a kb. 70 jelentkező tagcsaládból körülbelül 50-et meg is tudtunk ismerni. Na, nem találtunk ki szuper programot, egyszerűen megismételtük az augusztusi hozd és viddet, ezúttal a téli ruhák jegyében, és hozzászerveztünk egy almavásárt. ( hazaialma.hu , szívből ajánlom mindenkinek, szép, és nagyon finom alma, nagyon jó áron)
A NOE pedig, vagyis a régiós titkár megszavazta nekünk a bizalmat, holott még senki nem fizetett tagdíjat, és részleltetett bennünket némi ingyen margarinból. Amit ugyanekkor tudtunk kiosztani.
Jól felgyorsultak az események így a múlt héten, mert pár óra alatt kellett összeszedni, hogy ki kér, volt belőle méltatlankodás a lecsúszók részéről, rossz érzés, hogy olyanok későn jelentkeztek, akik egyébként a munkánál is ott voltak. De a szigorú elszámolás miatt nem mertünk többet kérni, mint amire a tagság igényt tartott. Azért aztán ügyesen meg tudtuk oldani, és mindenkinek jutott valamennyi, általában két és fél kiló családonként. Ami azért tetemes mennyiség, egy darabig enni fogja mindenki :)
Vicces egyébként, hogy a szervezésben tényleg nagyon kivettem a részem, mégsem voltam ott, mert muszáj volt pont aznap börzére mennem árusítani. Viszont sok ismerőssel találkoztam, ami jó érzés volt, elég nehéz volt gyökereket ereszteni itt, de úgy tűnik, lassan sikerül.

Szóval rengeteg volt a levelezés, napi 3-4 órát is e-mailek írogatásával meg számok egyeztetésével foglalkoztam, és csomót kellett telefonálni is ezen kívül. Aztán mentünk ruhát válogatni, fűtést szerelni, takarítani, adományt elhozni, szóval zajlott az élet nagyon. Őszintén szólva nagyon megkönnyebbültem, hogy ma az utolsó előtti aláírást is begyűjtöttem az ívre. Még egy adag ott maradt a fagyasztóban, mert egy család nem reagál, de most már lassan lezárom a témát...
A margarin mellé jégkrémre is kaptunk ígéretet, de az olyan zűrzavaros mostanra, hogy kicsit reménykedek, hogy nem is lesz belőle semmi. Pedig szereztünk fagyasztót is, de csaknem ezer darabot (picikék) kellene benne eltárolni, egyik zűrös nap után álmomban egész éjjel egy raklap jégkrémes dobozt pakoltam egyik helyről a másikra, nehogy elolvadjanak, mire eljutnak a családokhoz.

És a nagy sikerre való tekintettel megint szárnyakat kaptunk, és már gyűlik, gyűlik a következő adag munka. Kedvezményes élelmiszervásárt akarunk összehozni még karácsony előtt, amire elkezdtem gyűjteni már az eladókat, kérem be az árajánlatokat, és Mikulás is jön majd a székhelyünkre decemberben, amíg várjuk, ajándékokat, díszeket készítünk karácsonyra. Ez sem kisszabású vállalkozás, tekintve, hogy még mindig egy fillér nélkül vagyunk, amíg nem szedhetünk tagdíjat, márpedig amíg nincs egyesület, nem nyúlhatunk pénzhez. Még kérni sem tudunk cégektől, hiszen nincs mögöttünk semmilyen szervezet, csupán magánszemélyek vagyunk. Csak a saját zsebünkbe nyúlhatunk, illetve innen-onnan szedhetjük össze a hozzávalókat, de igyekszünk megoldani. Abból gazdálkodunk majd, ami lesz :) Most elég optimisták vagyunk. Jó buli lesz megint!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Hozd és Vidd!

Írtam korábban, hogy tisztséget vállaltam az alakuló Dunakeszi Nagycsaládosok Egyesületében. Az már látszik, hogy jó lesz ez nekem zöldülés ellen, ugyanis nagyon úgy néz ki, hogy mégsem megyek vissza januártól dolgozni.
Valamikor május elején - egészen pontosan 5-én - borzasztóan lelkes voltam, és vágyaim voltak, meg terveim, benn voltam ugyanis az irodában, ahol ezelőtt 7 évvel dolgoztam. És nyitottak voltak, és jó fejek voltak, és nagyon akartam dolgozni. De aztán hazaértünk, és rádőlt Misi fejére a nagykapu. Aztán kórház, és egyebek, és sok dolog átértékelődött még azelőtt, hogy Gergővel egyáltalán meg tudtam volna beszélni, hogy mik a lehetőségek.
És jöttek a "jelek", amikben én hajlamos vagyok hinni - még azután is, hogy a héten megnéztük a Sorsügynökség c. filmet, ami egyébként egész jó volt, még ha nagyon amerikai is  -, és az lett ugye a vége, hogy elvállaltam ezt az elnökhelyettesi, vagy alelnöki, vagy milyen posztot.

És munkához is láttunk. Én persze a szokásos módon csinálom, a legnagyobb lelkesedéssel belevetem magam, aztán mikor nem jön utánam az özönvíz, akkor rossz kedvem lesz, és leülök, mint az iszap, aztán megint jön valami jó, és megint kedvem lesz. Akárhogy is, ha honlapunk még nincs is, nyélbe sikerült ütni az első rendezvényünket, egy Hozd és Viddet a tanévkezdés jegyében. Kaptunk egy nagy házat - a régi nyugdíjas klubot - az önkormányzattól, nagy közös helyiséggel és egy csomó vécével, van vagy 5 benne :) Ott lesz, augusztus 24-én 8-19 óra között, Dunakeszin, a Diófa u. 10-ben. Abszolút ingyenes rendezvény, a tervek szerint mindenki hozza ami már nem kell, és viszi, amire meg szüksége van. Gyerekruhát, tanszereket, könyveket, sportfelszereléseket, tornazsákot, iskolatáskát, ovis ágyneműt, zsákot, benti cipőt, csizmát, mindent, ami kellhet. Azt találtuk ki, hogy körbe a falon kirakunk mindent, amit tudni lehet az egyesületről, meg ott leszünk ugye mi is, lehet kérdezni, ismerkedni, belépni az egyesületbe, és elvileg nagyon jó lesz. Hát, majd meglátjuk :) Szóval ha valaki a környéken jár 24-én lehet jönni, hozni és vinni. Mert ez most egy ilyen ismerkedős dolog, nem zártkörű. Nem csak a nagycsaládosoknak van szüksége ilyenkor segítségre, és a legtöbb nagycsaládban először csak egy gyerek van. Szóval sokszeretettel! :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Alelnök lettem

Tegnap megalakult a Dunakeszi Nagycsaládosok Egyesülete is.  Pár hete megtalált az elnök, és mivel hiány volt alelnökökből, megkért. Úgyhogy az lettem.
Féltem elvállalni, mert biztos sok munkával jár majd, és én nem vagyok ura az időmnek. De aztán beszéltek és beszéltek, és belegondoltam, hogy tényleg, ősztől, mire valóban szükség lesz rám mindenki már intézményben lesz délelőttönként. Én meg amúgy is a zöldülés komoly jeleit mutatom.

Nagyon sokat gondolkoztam mostanában azon, hogy hogyan törjek ki ebből a "társadalmi tétlenségből". Így lassan 7 év után kezd sok lenni. Borzasztóan jól esett megszervezni a szemétszedést, részt venni a gyereknapi előkészületekben. Napokig az volt a legnagyobb élményem, azt mesélgettem, elemeztem Gergőnek, hogy kivel mit beszéltem telefonon. Aki nem rokon, barát, közszolgáltató, gyerekorvos, óvónő, vagy egyéb, gyerekekre szakosodott akárki. Nevetséges volt.
Igaz, mikor ezt a törött lábú Misi mellett kellett, akkor csak hatalmas púp volt. De talán leszünk annyian, hogy vis major esetén könnyebben le tudjam passzolni a feladatokat.
Ahogy hallgattam a többi tisztségviselő bemutatkozását, nem lesz ebből gond.

Lelkesek, tenni akarnak, és leginkább segíteni akarnak. Azt hiszem, én abban vagyok viszonylag jó, hogy tettekre váltom a szavakat, szívből remélem, hogy itt is lesz sok jó ötlet, és sok sok család, aki majd csatlakozik, hogy tudjuk támogatni egymást, legyen értelme az egésznek.

Aki még nem hallott a nagycsaládosok egyesületéről, sürgősen nézzen utána! http://noe.hu Mi már tagok vagyunk egy ideje. Mikor gyerekek voltunk, akkor is voltunk :) Lehet pártoló tagnak is lenni, teljes jogúnak pedig akkor, ha legalább három gyerek van. Csomó kedvezményt lehet igénybe venni a tagsági kártyával, a helyi szervezetek pedig összefogják a nagycsaládosokat, megszólítják őket, és segítenek abban, hogyan segíthetünk magunkon, egymáson. Nagy vonalakban ennyi, erre vállalkoztunk tegnap mi is. Meglátjuk hogy sikerül.

És most megyünk, ma leveszik Misi lábáról a gipszet! :D

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS