A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szobatisztaság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szobatisztaság. Összes bejegyzés megjelenítése

Hogy is állunk a pisikakival?

Lehet ugorni, aki unja. De nekem még mindig központi téma ez az elveim ellénére történő szobatisztaságra szoktatás. Amit úgy néz ki, végül nem bántam meg. De ha 2 nappal korábban gyógyulnak meg a sebek, tuti pelenkás még mindig. Egyébként a hegek még mindig nagyon látszanak :(

Szóval úgy állunk, hogy ha velem van, általában maximum egy balesettel megússzuk a napot. Ez is ugye nekem köszönhető, mert
a) nem figyelek, elfelejtem, hogy sokat pisilt, és nem kérdezem
b) nem figyelek, mikor jelzi, hogy kéne menni
Mert magától nem megy. Egyedül meg végképp nem. De nem is bíznám rá, huhh, belegondolni is rossz, mit művelne a fürdővel :) Úgy szól egyébként, hogy megfogja a lába közit, és toporog, és valami hangsort hallatt, amiben biztos, hogy van kmmm és kááá. Ez minden hangsorában van, legalább az egyik. Akár többször is. Különféleképpen variálja, és így ad neki értelmet, amivel csak és kizárólag ő van tisztában.
Nos, ezt könnyű figyelmen kívül hagyni két másik gyerek, és 100 másik teendő mellett.
Ha kérdezem, kell-e, mondja, hogy nem, vagy indulunk máris. Olyan két óránként kb. Ha sokat iszik, gyakrabban.
Délben pelus nélkül alszik simán, mindig baleset nélkül.
Éjjel adok rá, de egyre többször száraz, mikor reggel leveszem róla. Ha egy egész hétig nem pisil be éjjel, szerintem megpróbálom levenni róla.
Bölcsiben attól függően adnak rá, hogy becsurizik-e. Ha igen, a 2. után kap pelust, amit én leveszek, ha megyek érte. Van, hogy szárazon.

Amivel gond van még hullámzóan, az a nagydolog. Még mindig fél tőle kicsit, és tartja. 2 napig általában. A héten volt egy három napos, így a bölcsiben adtak rá pelust, nehogy bemenjen, abba beletolta végül, de én itthon nem akarom erre szoktatni, túlságosan él bennem, amit Rékával végigjátszottunk, mire elhagyta a kakis pelust. Szóval próbálom rávenni, hogy küzdjünk meg ezzel a mumussal. És úgy tűnik, egyre sikeresebb, már nem sír, csak amikor vissza akarja tartani, de ha az elhatározás megvan, hogy elengedi, akkor már nagyon büszke magára. Főleg, hogy használhatja a wc-kefét. Ez nagyon jó motiváció :)

Szóval ez a kaki-pisi helyzet jelenleg Misi-fronton. Nem hiszem, hogy visszakapja most már a pelust. Ha nem is stabilan szobatiszta, de nagyon jól haladunk: lassan, de biztosan. Jobban szeretem azt, mikor egyik napról a másikra saját döntés, határozottan kevesebb a macera, tulajdonképpen macera nélküli, amit jobban szeret a lelkem, de végülis nem rossz ez így. Van helye annak a pelenkapénznek máshol is...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

gyerekek

Tegnap Rékáról is akartam írni, hogy mennyire megváltozott, és milyen nagylány lett, és úgy általában egy ömlengős poszt érik bennem, aztán jön egy ilyen reggel, mint a mai, és sztornó. Szóval várni kell még erre az írásra azt hiszem...

Misi viszont cuki mostanában nagyon. Igazi bohóc. Eleinte inkább Réka természetű volt, már az ő misis módján, most már viszont határozottan Nándis. Mindenben utánozza, és ugyanazokat a bohóckodásokat használja, amiket ennyi idősen Nándi. Már csak a hülye szaladások hiányoznak a repertoárból :) Nem produkáltatható, viszont iszonyúan örül neki, ha nevetünk rajta vagy megdicsérjük, szóval ha ráirányul a figyelem. Egy bizonyos szintig persze.

Ma is volt bölcsi, és hát sírt szegény, de a Kriszti néni ölében már jól elvolt, és aludt is egy kicsit. Ebéd előtt mentem érte még ma is, és amikor meglátott, sírva fakadt :( Viszont csak egyszer pisilt be, és a pelust sem adták rá. Szóval haladunk, haladunk. Holnap új nap.

Szobatisztasággal nagyon lassan haladunk, de azért van fejlődés. Éppen csak annyi, hogy ne hagyjam a fenébe, és ne adjam vissza rá a pelust. Most már mindig szól, ha bepisil, többnyire éppen csak becsurrant, különböző mennyiséget, és még marad a bilinek is. A kedvencem egyébként, mikor időben megyünk, de rosszul húzom le a gatyát, vagy nem figyelek a fütyire, és lepisili magát, és lehet mégis öltöztetni.
Szóval mindig szól, és néha meg már előre is jelzi, bár többnyire ugye kérdezem, hogy kell-e. Ha azt mondja, nem kell, nem viszem. Néha, mikor látom, hogy csak nem ér rá, rábeszélem azért... Napi 1-2 baleset van, de volt már olyan is, hogy egész nap nem volt gond. A kaki mizéria is véget ért szerencsésen, nem a pelusmentességgel volt ezek szerint a baj, hanem az állaggal... Még többnyire a reggeli pelusba megy, igyekszem megvárni, mert lusta vagyok. Természetesen egyébként könyvvel kell a klotyóra ülni... És csak a vc a jó...

Beszéddel még mindig nem halad, de majdcsak rájön, hogy mindenki élete könnyebb lenne...

Nándit kicsit jobban elő kéne szedni, olyan kis elhanyagoltnándi érzésem van, valahogy Réka nagyon rátelepszik, Misi meg rám, ő meg nem beszél, ha nem muszáj. Nagyon erősödik bennem, hogy nagyon kéne valami külön közös dolog vele. Sírós is mostanában, mindenért nyafog, előbb sír, utána kér, ez sem annyira jellemző rá. Vagyis volt eddig, de hát változnak a gyerekek. Sokat mondja, hogy utál, mikor nem tetszik neki valami, ezt elég nehéz jól lereagálni, még ha tudom is, hogy pillanatnyi dologról van szó, és sokkal többször vall szerelmet.

Réka meg abszolút két véglet mostanában, hol maximálisan kiborít, átgázol mindenkin, direkt rosszat csinál, hol meg az önfeláldozás mintaképe. Kamaszodik, vagymi...  Tudom, sokkal rosszabb lesz ez akkor. De gyakran annyira tanácstalan vagyok vele kapcsolatban, hogy mikor csinálom helyesen, amit csinálok. Nyilván ő is érzékeli a bizonytalanságomat. Meg egy csomószor érzékelem, hogy távolságtartó vagyok vele, mert nem tudom, mikor borul ki attól, aminek eleinte örül... Pillanat alatt változik a hangulata. Brrr.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Bölcsi és bili

Na, két bejegyzést hagytam félbe, írok egy harmadikat. Nem tudok fogalmazni. Úgyhogy előveszem a szokásos uncsi témáimat. Bölcsibe szokunk és bilire :)

A bölcsivel haladunk, Misi lelkes, keresi a gombát mindenhol, és bőszen mondja is mindenkinek, hogy kmmmba :) A Produkciónk: Misi, mondd meg apának, mi a jeled! kmmba. Kmmba. kmkmmmba :)
Úgy tűnik, annak a gondozónéninek, akit Réka is szeretett, sikerült belopnia magát Misi szívébe, legalábbis a környékére, már volt olyan, hogy elvitte magával, és bár sírt Misó, meg tudta vigasztalni. Szóval ez jó nagyon. Nem tudom, mi a baja a Regi nénivel, nagyon aranyos, és szereti a kicsiket, meg a kicsik is őt, de valahogy a fiammal nem találják a közös hangot. Talán rosszul közeledik hozzá, más nyelvet beszélnek, mittomén. Szóval eddig inkább úgy láttam, hogy csak a letépős módszer fog működni, ha egyátalán bölis lesz Misó. Ma láttam reményt felcsillanni az "otthagyok egy békés gyereket" verzióra, amit jobban komálok...
Kiültem a padra kitölteni a lapokat, és egyszercsak Misinél eltört a mécses. Tudnia kellett, hogy ott vagyok, hiszen már előtte is kiültem többször, és akkor is megtalált, meg rálátni a padra a csoportszobából, és így nem is gondoltam, hogy ő sír. Aztán gyanús lett. Nem tudom, mi történt, de teljesen lebénult, és csak ordított. Egy lépést nem tett semerre sem, csak sírt. Mikor rájöttem, hogy ő sír, és mentem hozzá, akkor sem. No, akármi történt, az minden addigi eredményt semmissé tett, még gyümölcsöt sem fogadott el aztán, és a közelemből sem ment el karnyújtásnyi távolságnál távolabb. Az ő karjáról van szó. Egészen, amíg Kriszti néni meg nem jelent ugye a színen. Szóval azért reménykedek. Holnap új nap.

A bili témával meg továbbra is felemásan állunk. Pisinél nagyon ritkán szól előre. Többnyire akkor, ha már egy kicsi bement. Van, hogy csak nagyon kicsi, van, hogy rendesen bepisil. Ha már vizes a naci, akkor azt viszont már szóvá teszi, ez haladás. Ha kérdezem, többnyire mondja, hogy kell-e, de ugye néha van, hogy nem ér rá, és nem válaszol, vagy nemet mond, és 15 perc múlva meg becsurizik... Azt, hogy akkor is vigyem bilizni, ha nemet mond, igyekszem kerülni. Napi 1-2 baleset mindig van. Néha több is. Érdekes, hogy általában mondjuk egy-két órán belül van több.
A kaki téma meg egészen necces. Merthogy fél a kakitól. Eddig ő gyurma állagút kakilt, és most lett neki pont keményebb - lehet, hogy ez össze is függ a ritkább pisiléssel??? -, és megijed, mert nyomja a fenekét. Ha pelenka van rajta még reggel, akkor is.  Sőt! Teljesen kétségbe bír esni, és menekülünk a wc-re, bilire, és sírva, a nyakamba kapaszkodva nyomja ki, amit muszáj. Most kétnaponta játszunk ilyent, viszont olyankor 2-3-szor, mert annyi adagban jön ki. Remélem, hogy az üdvrivallgás, a tesók elismerése, hogy használhatja a wc-kefét, meg hogy soha nem történik semmi extra majd ráébreszti, hogy túl lehet ezt élni. Meg majd gyurmázunk meg sarazunk. Az Rékának is segített anno.

Szóval ezek vannak most így hirtelen.
Meg voltunk Kaposváron négy napot, ami nagyon jó volt egyrészről, másrészről meg jól át kellett gondolnom néhány dolgot, talán majd írok erről is, de a két félbehagyott posztom elég egyértelművé tette, hogy alkalmatlan vagyok mostanában az írásra. :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Nándi nap és kaki-trauma

A szobatisztasággal kapcsolatos posztjaim kezdenek lassacskán egy pár hónapos, aranyozott seggű első gyereket nevelő anyukáéihoz kezdenek hasonlítani, amiben semmi másról nincs szó, csak kakiról és pisiről. És ez ma sem lesz másként. Mivel ezzel telt a nap jó része.

Először azért leírom a nap fontosabbik részét. Amelyben Nándink neve napját ünnepeltük. Vittünk az oviba sós rágcsákat, és névnapja alkalmából ő volt az egyik, aki osztogathatta a fogkrémet délben. Pedig kiscsoportosoknak ezt nem szokták engedni.
Délben pedig, hazafelé kapott 3 kindertojást (vajon miért? :) ) és egy tábla csokit, amivel teljes egészében ő rendelkezett. Gondoltam, hogy örülni fog, de nem is sejtettem, hogy ekkora örömet okozok neki ezzel. Hír érték lett. Nem szeret telefonon beszélni senkivel, de ma bizony minden felköszöntőjével hosszasan beszélt, és többször elmondta neki, hogy kapott egy csokit amit egészen megehetett. Meg mindenfélét, ami ma történt. Persze a felét sem ő ette meg, szétosztogatta, nagyon jószívű volt. És még kapott este egy kisautót is. A vágya egy bordó toyota volt, pirosat sikerült szerezni. Most azzal alszik. :)

A további már kakis téma, lehet ugorni :)

A délelőtt viszont azzal telt, hogy Misi nem tudott kakilni. Reggel nagyon igyekezni kellett, mert elaludtunk. Ébresztettük Misit, és nem volt idő megvárni a reggeli adagot a pelusba. Igaz volt már egy gond nélküli kakieresztés a minap bilibe, így nem is aggódtam miatta. Nem tudom, hogy a kakitól való félelme, vagy valami egyéb ok miatt, de kb 9-től fogva el-elsírta magát, ha rájött, és fogdosta a fenekét, visszatartotta. A fél délelőttöt a bilin és a vécén ülve töltöttük sírdogálva, meg ült az ölemben, és ringatni kellett. Megpróbáltam visszatenni rá a pelust, hátha úgy menni fog. Először elutasította, aztán rátehettem, de amikor megint rájött, vitt a bilihez, és le kellett venni róla. Nagyon rossz volt. Teljesen elbizonytalanodtam, meg vertem a fejem a falba, hogy túl korai, és most ezzel szivatom szegény gyereket. És hogy egészen biztos, hogy nem tudja, hogy mi a lényege az egésznek, és a többi és a többi.
Mert persze azonnal beugrott, amit Rékával végigcsináltunk 3 és fél éve, az egész szorulásos téma, ő egy hónapig nem kakilt, csak hetente kb, még a glicerines kúpot is visszatartotta, minden hashajtót, homeopátiát, minden trükköt kipróbáltunk, és nagyon nehezen lettünk túl ezen az egész kakimizérián. Közben elolvastam az egész szakirodalmat a pisi-kaki-bili témában fizikai és pszichológiai szempontból, és hát a nagy része meg is maradt.
És természetesen arra jutottam, hogy ezt az árat most nem fizetjük meg, mert nem éri meg. Misi kapott egy fél glicerines kúpot, ami csak újabb ingereket hozott, amitől újabb bilin üldögélés és sírás lett, és végül elaludt az ölemben olyan 11 után kicsivel. Ráadtam a pelust, elhatároztam, hogy most már nem veszem le róla: jó lesz ez így, jobb a saját, kivárásos módszerem, ami már kétszer bevált. Aztán felébresztettem, elmentünk Rékáékért. Hazaértünk, ivott, játszott, asszisztált a kakiláshoz a két nagynak stb, és egyszer csak megint rakja keresztbe a lábát, facsarodik a kis arca, fogja a kezem, és vonszol a vécéhez. Le kellett venni az egyébként teljesen száraz pelust, feltenni a klotyóra, és szinte kirobbant belőle az adag. Először megijedt, aztán mi ugye örömtánc meg taps meg satöbbi. És pakolhatott vécépapírt a klotyóba, meg integettünk a kakinak, amit ő húzott le.
Innentől már szép az élet. És nem kellett pelus neki, hiába akartam ráadni. Mondjuk nem erőltettem nagyon. Még sétáni is voltunk, és akkor sem történt baleset, pedig kihívtam a sorsot, mert nem vittem csereruhát. Szólt, és elintéztük egy fánál.

Most megint teljes bizonytalanságban vagyok, hogy mi lenne a jó. HIszen a kínjai ellenére nem volt baleset, és hátha túl vagyunk a kínokon is... Holnap talán okosodok majd. Remélem nem ismétlődik meg a nap...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Szoktatok

Ha bárki megkérdezte volna tőlem előadva ezt a helyzetet, amiben mi vagyunk, azt mondtam volna neki, hogy ne próbálkozzon a szobatisztaságra való szoktatással. Mégis úgy döntöttünk, ma sem adunk pelust Misire. Majd mondom magamnak, hogy látod, nem hallgattál rám! :) Ez a vég egyébként, mikor már én sem bízom a saját ítéletemben.
Egyenlőre jól vesszük az akadályokat. Nem volt ma bepisilés, a kakit a reggeli pelusba intézte. Pedig még voltunk is házon kívül, és még ott is bírta. Én nem bírom, hogy ne beszéljem rá, hogy menjünk el pisilni. :) Magától még nem szólt, csak kérdésre válaszol, hogy kell menni, vagy nem. Miután félóránként pisilt még múlt héten, nagyon fura, hogy most két órát is simán bír. Szóval ezért nem tudtam leállni :) Meg Gergő is azt mondta, próbáljuk meg (ha-ha-ha - ez a többesszámnak szólt. Mikor elmegy, akkor veszem le a pelust, mikor hazajön, kb rakom rá az estit :) ).

Nagyon vonz, hogy ne kelljen pelenkázni, bár a kitartásom ellenére nem igazán hiszek a sikerben. Adok magunknak még két hetet. Látom a lelkesedést Misin, és nem tudom nem kihasználni. Más nagyfiúsodási jelek is vannak, de még nem merek róluk beszélni... Remélem egy-két hét múlva lesz egy Misi a szupernagyfiú c. poszt :) És képeim is vannak...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Teljesen hülye vagyok

Hajlok arra, hogy Misi holnap se kapjon pelenkát. Tegnap kétszer pisilt be - és csak akkor, amikor apjára volt bízva, aki még nem edzett, és nem kérdezgeti folyton a biliról. Ma pedig összesen egyszer. Pedig pelus nélkül alszik délben is. És este tiltakozott, hogy a pelenkát ráadjam.

Nemtudomnemtudomnemtudom... Egyrészt nem vagyok pelenkaelvevéspárti. Az az elméletem, hogy ahol feneket kerítenek a szobatisztaságnak, komoly szoktatás van, ott gond lesz. Később a pszihés bajok is bepisiléssel jönnek ki. Ez nem tudományosan megalapozott tény, meg nem feltétlen, csak így látom a környezetemben. Meg kéne kérni a brit tudósokat, hogy kutassák ki, mikor éppen ráérnek.
Másrészt Misi még nem tud beszélni, nem tudja lehúzni a gatyáját, nagyon gyakran kell neki mennie, szóval sokszor pisil. Nem tudom, hogy ez a mechanizmus mennyire működik nála. Aztán jön majd a dackorszak újabb mélypontja is, és az jó lenne, amikor direkt bepisilne. Hú, de élvezném... Réka és Nándi is ennyi idősen voltak egy hónapot szobatiszták, és aztán elkezdték a bepisilgetést, és én úgy visszaadtam rájuk akkor a pelust, mint annak rendje.

Viszont baromira unom a pelenkázást. És drága is. És szennyezi is a környezetet. És anyukám is boldog lenne. Annyira boldog lenne, hogy meg sem merem neki mondani, hogy milyen ügyesek vagyunk Misivel, nehogy elszomorodjon, ha mégis visszaesés lesz. Nagyon szereti a bili-témát.
Meg hát Misi is élvezi a nagyfiúskodást. Néha a wc-be pisil állva - hú, ez nagyon nehéz, néha ülve szűkítővel, de leginkább a bilibe. És nagyon szereti nézni, ahogy folyik ki, ami nagyon vicces, mert olyan nagy a pocakja, hogy nagyon előre kell hajolnia, és még akkor sem vagyok benne biztos, hogy látja :)
Ami ellenvetése van, hogy a pisiléshez meg kell szakítani az életvitelét. Nem az van, ha pisilni kell, pisilek, hanem akkor félbehagyni mindent, és futás.
Rékánál nagyon körüljártam a témát. És emlékszem rá, hogy mondták az okosok, hogy nem szabad ráültetni a bilire a kölköt, mert az bizony a személyes dolgaiba való beavatkozás, és pont azt vesszük el tőle, ami a fontos, hogy ő döntse el, hogy tudja még tartani, vagy nem. Mert így tanulja meg. Szóval ma már kérdeztem, és csak akkor mentünk, ha helyeselt. De túl sokszor, mert nem vagyok benne biztos, hogy érti :S na, mindegy, és ma már délután nem mindig akart válaszolni. Ha folytatjuk, akkor az az elképzelésem, hogy ugyanúgy, ahogy a tányért meg a poharat hozza, ha éhes, vagy szomjas, akkor hozza a bilit is. Mert most ugyan mutogat a fütyijére meg a wc felé, de hát ez két testvér mellett édeskevés, főleg, ha nem nézek oda.

Na, mindegy. Ezt kéne kitalálnom, hogy mi legyen.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Folytatódnak a folyó dolgok

Ha már tegnap elkezdtem, muszáj tudósítanom a FOLYtatásról. Itt a dél, és még csak 3 öltözésen vagyunk túl. Ez pozitívum a tegnaphoz képest.

Viszont.

Reggel Misi belekakilt a bilibe. Egy rendes, emberes adagot. Boldog voltam. Mindenki boldog volt. De tényleg legjobban én, megúsztam egy kakiból kivakarást, ruhából kimosást, átöltözést, stb.
10 perc múlva viszont Misi úgy döntött, hogy tölt magának teát. Miről engem nem kérdezett meg. És egy liter - szerencsére cukor nélküli - teát locsolt szét magán és a szőnyegen... Így az öltözést nem úsztam meg. Gergő felhívta rá a figyelmet, hogy sokkal jobban jártam, mintha fordítva történt volna - ti. a teát öntötte volna a bilibe, és a szőnyegre kakilt volna. Ebből a szemszögből figyeltem innentől fogva a nap további eseményeit.

Bőszen pisiltettem tovább, mígnem olyan fél10-10 tájban sikerült mégis összetojnia magát. Szerintem direkt. Nem hiszem, hogy volt neki a reggeli adagból ítélve, direkt gyártotta erre a célra. Szóval nem úsztam meg. Innentől fogva - ez volt a 3. öltözésünk ma - egészen fél12-ig sikerült megúsznunk az öltözést, ez rekord. Ezt ellensúlyozandó viszont megszerezte a tálkába kitöltött fasírtból kisült zsírt és vakarékot, amit a holnapi húsleves alá szántam. Ezzel elérte, hogy ha deréktól lefelé nem is, de onnan felfelé át kellett öltöztetni. És kimosdatni.
Jól a fejembe kell vésni, hogy a gyerek ezennel feléri annyira a konyhapultot, hogy a széléről biztonsággal megszerzi a dolgokat. Ez mai tudomány.
Elismeréssel tartozom azonban irányában: rendes gyerek, mert nem a padlón locsolta széjjel, ahogy megszerezte, hanem szépen odavitte az asztalhoz, és ott töltögette a(z üres) kompótosedénybe és vissza. Meg az asztalra és magára.

És elismeréssel tartozom magamnak is, mert nem borultam ki.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Bilitéma még mindig

Ordítani tudnék. Sőt tudok is. Ma reggel 7től mostanáig összesen 6-szor kellett bugyit, zoknit és nadrágot  cserélni Misin. Fél 12-kor el is szakadt a cérna, mert kb akkor pisilt be, ahogy indultam, hogy vigyem a klotyóba, akkor már vagy félóránként vittem. A gyerek vagy szokva van a hangerőhöz, vagy magasról tesz rá, mert nem igazán foglalkozott velem. A nagyok viszont elkezdtek vigasztalni.  :)

Teljesen természetes számomra, hogy másfél évesen nem képes szólni, nem képes visszatartani. Bár anyukám ezzel biztos vitatkozna :) De egyszerűen nem tudom felfogni, hogyha egyszer képes bilibe pisilni, boldogan bele is pisil - most már nem szórakozik azzal, hogy 2-3 csepp és feláll, hanem rendes mennyiségeket ereszt -, akkor mi a fenének csurizza tele a gatyáját 10 perccel a bilizés után.

És nem értem, hogy voltak erre képesek a szüleink. Azt mondják, egy évesen szobatiszták voltunk. Negyedóránként biliztettek minket? És mosták kézzel azt a rettenetes mennyiségű pisis ruhát? Vagy minden alkalommal csomagoltak ki és be? Mondjuk volt idejük, nem volt internet...
Lassan nekem sincs mit ráadni a gyerekre, pedig nekünk extrém mennyiségű  cucc van. Mondjuk azt nem tudom, hogy hova fogok teregetni. Lassan egy teljes mosás összejön Misi mai ruháiból. Ja, mert egyszer a felsőket is át kellett venni, bár azt nem tudom, hogy csinálta...

Szívből remélem, hogy egy-két napon belül meggyógyulnak a sebek Misi fenekén, ez a krém, amire most megkaptam a jóváhagyást, elég hatékonynak tűnik, határozottan zsugorodásnak indultak a bibik. De még így is úgy tűnik a jelen állásban, hogy heges lesz a feneke. Pont, mintha seggbe lőtték volna sörétes puskával...
Lassan 6 éve pelenkázok minden áldott nap - bár nem! Misit a születése napján nem pelenkáztam, az a nap kimaradt -, és megfordult a fejemben, hogy milyen jó lenne, ha esetleg netalántán lenne valami profitja ennek a szenvedésnek, ha már, de erre én képtelen vagyok.
Elismerésem a szüleink generációjának.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Bili

A legutóbb említett kakibanmaradás következményeképpen Misi fenekén nyílt sebek keletkeztek. Orvoshoz nem vittem el, én gombának látom, mivel nagy részük szép kör alakú. De sok, és nagyok. És fájdalmasak. Tudom, mit mondana erre a doktornénink: canesten, sudocrem, azulenol illetve levegő.

Tehát amikor ébren van, bugyiban van. A szomszédtól épp kaptunk egy nagy adag pici bugyikát, így aztán szerencsére abban nincs hiány. Ugyanis sajnos hiába tud bilibe pisilni - ezt már nyáron megtanulta -, ha pisilni kell, nem szól.  Sőt, azt hiszem, megijed, mikor bepisil, mert sírva fakad, és menekül hozzánk. Így minden alkalommal öltöztetés. És jó büdi, fiúsat pisil. Tök jó.

Ha én ültetem bilire, akkor elkezd pisilni, és attól, hogy jön két csepp borzasztó boldog lesz, és felugrik, hogy megnézze. Ezt eljátssza párszor, amíg megunja, aztán mondja, hogy nem. Elmegy. És 10 perc múlva bepisil.

Tök jó. Nem hiszem, hogy egyhamar szobatiszta lesz :D

Nem baj, ez legyen a legnagyobb gondunk az életben.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Pelenka

Ráébredtem, hogy 5 éve és 3 napja pelenkázok minden nap. Egy nap kivétellel: amikor Misi születése előtt egy nappal be kellett feküdnöm a kórházba. Most jöttem rá, hogy rohadtul unom. Misi nehezen fogja megúszni a pelenkára szoktatást. Már most gondolkozom a mindenféle módszereken - textilpelus, stb... És asszem nagy ünnep lesz aznap, mikor az éjszakai pelust is levehetjük...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS