Szaranyaság

Már elég régóta érik bennem ez a poszt. Most (megint) határozottan, kifejezetten és hatványozottan időszerű. Egyre több megint az olyan nap, hogy már sokkal hamarabb elkezdek kiabálni, meg elfogy a cérna és teljesen felesleges szentbeszédeket tartok - többnyire üvöltve. És csúnyákat mondok a gyerekekre. Amit valljuk be, nem kéne. Azért látom, hogy nem hatja meg őket, semennyire sem, pontosan veszik, hogy ezek csak szavak, amivel levezetem a mérgem. (Apukám volt ilyen) A szerepjátékokban sem jön elő. De azért ott a kisördög, hogy mi van, ha 16 évesen meg majd jól a fejemhez vágja, hogy erőszakos kis dögnek neveztem, mert fél órán keresztül nem hagyott békén valamiért, amit mondtam, hogy megkap, csak nem pont most. Legjobban azt utálom (de csak hajszálnyival vezet a "kedves" szavak előtt), mikor olyanokat mondok, hogy mert soha nem vagy képes erre meg arra, meg hogy mert neked mindig ezt vagy azt kell csinálnod. Meg hogy nem igaz, hogy egy percre nem tudtok békén hagyni. Mert ezek nem igazak. És ahogy kimondtam, már ott is a lelkiismeretfurdalás, hogy azért sikerült bepakolni a mosogatógépet, és valahogy a száraz ruhát is össze tudtam hajtani. Sőt, lehet, hogy a nethez is odaszöktem napközben, bár az igazán ritka mostanában.

És az a durva, hogy hiába telik el a nap úgy, hogy szinte semmit nem csináltam a lakásban, hogy elnyel minket a káosz, úgy érzem, hogy mindeközben egyátalán SEMMIT nem foglalkoztam a gyerekeimmel. Lehet, hogy megint kellene írnom egy napunkat percről percre, mert fel nem tudom fogni, hogy hova folyik el az idő. De lehetetlennek érzem, hogy annyi időkre odamásszak a géphez, vagy akár papír-ceruzához, hogy felírjam, hogy mi történt az elmúlt negyed órában.
Nyilván van tiszta ruhájuk, és eszünk napjában többször is, és többnyire a káosz nem is a földön van, hanem egy - és több - szinttel feljebb. Legalábbis reggel, mielőtt felébrednek, mondjuk ebben apjuknak elég nagy része van. Nyilván vannak kívánságok, nem is kevés, amiket teljesíteni kell. De tudom, hogy Rékával nem játszottam hetek óta egyátalán, holott neki van erre leginkább szüksége. Inkább biztosítottam neki, hogy nyugodtan játszhasson. Meséltem neki párszor. Meg néztem vele mesét egyszer-kétszer. Néha üldögél az ölemben, amíg Misi ki nem túrja. Misivel igen, vele elég sokat játszom, vagyis megyek vele, ahova vonszol, meg ülök mellette, bár gyakran látványosan rosszul érzem magam ettől, de ez az ára, hogy a másik kettő tudjon békésen játszani. Nándival is nagyon keveset, őt viszont szeretgettem, neki az elég. Vagyis abból ítélve, hogy megint többet harap, nem biztos.
Elég ritkán hallom, hogy "anya, autozosz velem?" gondolom feladta...

Azért is örülök az enyhébb időnek és a programlehetőségeknek, mert nem megyünk egymás idegeire a lakásban. Kelünk olyan 6 körül, és 9 felé már többnyire sík ideg vagyok, és Misit egy kanál vízben meg tudnám fojtani. Addigra mindhárom gyereket és magamat többnyire felöltöztetem, megreggeliztetem, jut kb. 15-20 perc netezésre idő (amíg Gergő itthon van, és őszintén szólva a wc-be menekülök ezért a negyed óráért), elindítok egy mosást, ha Gergő nem csinálta meg előző este, akkor a mosogatást. És nagyon gyakran csak ennyi. Jobb napokon belefért ennél több is.  3 órába. A minap belevágtam valamibe reggel, hogy nem igaz, hogy nem fér bele, és nem fért. Még fél10-kor is pizsamában voltunk.
Gondolkoztam rajta, hogy felkelek korábban, de rájöttem, hogy hiába, mert Misi kelne velem, hiszen hajnalhasadtától pisilni sem tudok kimenni, mert akkor neki reggel van. És akkor megint ott vagyok, ahol a part szakad. Este meg nem megy. Nem és kész.
Ma egész délelőtt ugye bandáztunk, délben aludtak, én kicsit itt ültem, meg fényképeztem a ruhákat, meg konyhában ezt-azt. És felébredtek, és mikor már fél órája teljes volt a banda, azt mondtam, hogy EL, EL, EL, EL! És elmentem a 3 gyerekkel motorozni. Úgy, hogy itt nincs járda.  Mert még az is kevésbé stresszes volt. (Egyébként a beígért 3 szem kólás gumicukor fejenként megtette a hatását, Réka meg Nándi nagyon együttműködőek voltak)

Akartam írni arról is, hogy igaziból, ha jobban belegondolok, sokkal szarabb anyák vannak nálam. (Réka azt mondta, jó anyuka vagyok, mert nevelem őket, és valahol igaza van. :) )
Mert egyébként tényleg, lehetnék részeges is, és verhetném is őket okkal-ok nélkül. Beszélhetnék velük sokkal sokkal csúnyábban is azzal, hogy akár komolyan gondolom, amiket mondok. Meg úgy egyátalán is. Vagy egyátalán nem beszélnék velük. Vagy éheztetném őket és bezárnám őket hosszú időkre egyedül, esetleg Rékát cigiért is elküldhetném a boltba. Vagy lopni. Szóval nagyon sok módja van annak, hogy igazán szar anya legyek, és a legfőbb ismérve ennek biztos az lenne, hogy nem gondolnám mindeközben azt, hogy szar anya vagyok. Például azzal magyaráznám, hogy az életre nevelem, vagy ilyesmi.

Lehet, hogy én mások szemében jó anyának tűnök, legalábbis kapok innen-onnan visszajelzéseket erről. Biztos azért is, mert nagyon sok mindent nem látnak, amit és ahogy mondok és teszek, mert azok nagyon messze vannak az igazi jó anyától, meg az én elveimtől. (Olvastam olyant, hogy mielőtt gyerekeim lettek volna, elveim voltak, ezzel nagyon mélyen egyet tudok érteni. ) Biztos azért is, mert másoknak megbocsájtunk olyan dolgokat, amiket magunknak nem nézünk el. (Persze fordítva is van ilyen :) )

Biztos, hogy vannak dolgok, amikre úgy tűnik, hogy van mentségem. Nincsenek a közelben nagyszülők, rokonok, barátok, akik segíteni tudnának. Nincsenek intézmények, amik befogadnák a gyerekeket rövidebb, hosszabb időre, najó, Rékát igen, de nyáron, mikor a barátai sem járnak, nem kényszerítem. Nincsen akkora bevételünk, hogy a fenti segítségeket idegenektől megvásároljam.
De például, ha most nem blogolnék, hanem éppen takarítanék, amit inkább kéne, akkor biztos nekiállnék üvölteni, mert éppen most három gyerek motorozott keresztül a nappalin, amit tilos. Naponta hallják. Többször. Kivált Misi nem veszi tudomásul, a többiek csak utánozták. Így most úgy csináltam, mintha nem láttam és hallottam volna, ami garancia arra, hogy pár perc múlva újból meg fognak jelenni és még holnap is, mert hátha. Magamnak köszönhetem.
Az ilyenek is érthetőek, hogy nem cipelem fel meg le a lépcsőn Misit, ahogy szeretné, vagy hogy nem szórakozunk azzal, hogy 234-szer visszaadok valamit, amit eldobott, hanem bőgje ki a bánatát, aztán jólvan. De Gergő többször emlékeztette Misit a farkast kiáltó fiú meséjére, hogy könnyen úgy járhat, mint ő, mert egyre gyakrabban fordul elő, hogy egyszerűen nem nézem meg, hogy miért sír, csak 1-2 perc után, mert többnyire semmiért.  Mondjuk lefekszik, aztán ordít, hogy segítsek felállni neki. Vagy ledobja a cumiját az emeletről, én meg menjek utána. Vagy csak úgy ordít egy kicsit, mert nem vagyok a közelében. Vagy azért, mert a közelében vagyok. És igaziból az elveim szerint valami tuti kis más programot kéne kitalálnom neki a lépcsőzés meg a dobálózás helyett. Meg a bőgés helyett.
És megtehetném, hogy nem blogolok, nem dőlök el, miután lefektettem este a gyerekeket, nem dőlök el, kezdek el olvasni vagy netezni, mikor délben pihenésidő van, hanem nekiláthatnék a környezetemet magam körül rendbe szedni. Megtették ezt olyan sokan már előttem, mellettem is, nekem mégsem megy.
Szóval velem van a baj. Ez egy 21. századi hülyeség, hogy megérdemlem. Nem, mert nem végeztem el a dolgomat.

És hiába, hogy csak akkor van a gond, ha valamit csinálni akarok, hiába vannak mentségeim, hogy fáradt vagyok, hogy nincs segítségem (a hitemen kívül, ami rengeteget segít, amikor eszembe jut oda támaszkodni,) akkor is, a magam szemében szaranya vagyok, aki nem képes hatni a gyerekeire csak fenyegetőzéssel. Szaranya, aki türelmetlen, vannak napok, amikor már első rászólásra kiabál és a férje csukja az ablakokat, ha gyereket nevel. Akinek a leghőbb vágya, hogy pár napra, vagy inkább egy hétre megszabaduljon az összestől, hogy két napot átaludjon, és kitakarítsa a házat. És ne csináljon semmit. Vagy csináljon valamit a férjével kettesben. És időnként teljesen megőrül a gyerekek hülyeségeitől, és néha nem tudja felfogni, hogy egyszerűen csak kicsik, és olyan dolgokat vár el tőlük, ami abszolút baromság.

És ha valaki még ezek után is azt mondja, hogy nem vagyok szaranya, akkor is az vagyok, mert a magam szemében, a magam elvárásaival szemben az vagyok. Mert nem így akarom csinálni. És alkalmatlan vagyok arra az anya-szerepre, amit én jónak tartok. Úgy akarom csinálni, ahogy akkor csináltam, amikor egy gyerekem volt.  Amit még jó napjaimon sem tudok. És most éppen mélypont van. Csak az vigasztal, hogy mindig van feljebb, és hogy sosem késő változtatni, és hogy a felhők felett kék az ég.

Egyetlen egy dolog tudja majd igazolni, hogy általánosságban jól végeztem a dolgom, ha 20 év múlva, 30 év múlva a gyerekeim boldogok lesznek, és még mindig szóba akarnak állni velem. Mert ez az egy számít.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Programok

Hogy végre nincs olyan dög meleg, elkezdtünk kicsit több programot csinálni, mászkálni. A három gyerekkel már nem igazán pálya a motorozás meg sétálás, mert hárman háromfelé, inkább játszótér, ilyesmi.
Vasárnap meg kicsit összecsúszott a napunk, fél 2kor Misi már fenn volt egy ideje az alvásából, és Rékáék a harmadik mesén voltak túl, ami nagyon durva túlkapás, de mi felnőttek is meglehetősen rossz állapotban leledzettünk, úgyhogy felkerekedtünk inkább, és elmentünk a Közlekedési Múzeumba. Ami jó ötletnek bizonyult, ráadásul nem kellett belépőt sem fizetnünk, azt mondták, Nándi miatt. :)
Réka is elvolt, de Nándi meg Misi abszolút elemében volt. Főleg a terepasztaltól. Sajnáltam, hogy nem vittünk fényképezőt. Még Gergőnek is találtunk egy számítógép-kiállítást, ami meg őt érdekelte. Fura, hogy azok a gépek, amikkel mi játszottunk 20-25 éve múzeumi darabok... Olyan másfél órát voltunk, addig bírták ép ésszel, aztán kezdtek megbolondulni.

Mikor odafelé mentünk láttuk Apát, Anyát, Petikét és Gergőt az annapetigergő könyvekből. :D Ez nekem volt a legnagyobb élmény, főleg, mert én soha nem ismerek fel senkit, még a két Pa-dö-dö mellett is képes voltam elmenni  :) Ott lelkendeztem a gyerekeknek, Réka kicsit nyújtogatta a nyakát, majd megkérdezte, hogy  Anna hol van, részükről ennyi volt. Talán már írtam, hogy 1-2 éve Rékának elég nagy sokk volt, hogy ők nem mesehősök, hanem valódi gyerekek, igazi házban laknak, úgy tűnik, egész jól beletörődött :)

Hétfőn meg állatkertben voltunk Heniékkel, elég vicces volt így a 2 anyuka 6db 6 éven alulival, de elég jól boldogultunk, és nagyon gyorsan elrepült a nap. Egyébként az az elosztás, hogy 2005-től minden évből van gyerek.  2009-ig :) Állatot elég keveset láttunk, és többször eleredt az eső, amitől be kellett menekülni mindenféle állatházakba, de ettől függetlenül nagyon jó kis napunk volt. Nagyon jó látni, hogy hogy okosodnak, Réka gondolom akarata ellenére, de nagyon sok mindent megtanult múltkor, amit most hallottam vissza tőle.
Egy hely van, amit nem ajánlok sok kicsi gyerekkel rendelkezőnek, a Pálmaházat. Most mentünk be először, de többet nem fogunk. Azonnal eltűnnek szem elől valamelyik kanyarban, Nándi után komoly hajtóvadászatot is kellett rendezni - bár ez nem meglepő, bement az egyik oldalházba, ahol madarak voltak - ráadásul a kijáratnál kezdődik a labirintus, és amíg a babakocsikkal bajlódtunk kifelé, csaknem beszaladtak 3-an a hatból. No, az igazán vicces lett volna.
Misi még talán még jobban élvezte, mint múltkor, legjobban most a madarak tetszettek neki, különösen a flamingók. Üvöltözött, hogy "kááákkkááá!!!" Most nem felejtettünk el száraz kenyeret sem vinni, így jól meg is lettek etetve a kacsák. Bevittem a kecskékhez is, az kicsit tetszett neki, de amikor közel jött egyik-másik hozzá, mutatta neki, hogy menjen el: rámutatott, integetett, és puszikat dobált :D
Fényképezőt hozott ugyan Heni, de az első kép után kiderült, hogy elemet kéne cserélni :) De nem is lett volna nagyon idő rá, mindig volt valami.

Ma meg szintén Heniékkel voltunk itt mögöttünk a pataknál. Elég régen voltunk mi is, valamikor tavasszal, valahogy nem mentünk, de most elég jól sikerült. És szintén kár, hogy nem vittem fényképezőt :) Találtak egy csomó mászó-helyet, fenéken csúszdáztak lefelé, meg dobáltak kavicsot, horgásztak, a gumicsizmás lábukat - és nadrágjkat - lógatták a patakba, és rettentő sárosan, koszosan, éhesen és fáradtan értünk haza. De mind nagyon jól érezték magukat. És Misi végig gyalogolt, amitől meg nagyon büszke vagyok rá, mert elég nagy távolságot tettünk meg. Igaz néha eldobta a cumiját, és sírva mutogatta, de nem hatott meg. A kukásautótól viszont nagyon megijedt, mikor az utcánkhoz értünk, pont jött, és nagyon sírt, és mutogatta, hogy menjünk vissza inkább. Akkor felvettem.

Szóval ilyeneket csinálunk mostanában, és nagyon kár, hogy nem többet, mert itthon elég gáz most a helyzet, Misi elviselhetetetlen, én méginkább, Réka állandóan mesét nézne, és Nándi megint többet harap, mint mondjuk két hete. Szóval minden napra kellene kitalálnom valamit, hogy túléljünk. Most ez a hét eddig jó volt, de még van két napunk. És nagy esőt mondanak, zárt térre nem sok ötletem van a játszóházon kívül... Majd valahogy lesz.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Misi és mese

Nem gondoltam volna, mikor gyerektelen voltam - sok más dologgal együtt - hogy utálni fogom, hogy a gyerekem nem érdeklődik a mozgókép iránt. Azt vallottam, hogy a gyerek ne nézzen tévét, ne nézzen meséket, olvasok neki, mondókázok, játsszunk, és a többi, majd 5-6 évesen elég lesz találkoznia ilyesmivel. Ennek érdekében, mikor elromlott a tv-nk, nem költöttünk újra, a számítógép kapott valami alkatrészt amitől tudunk rajta tv-t nézni nagy ritkán a sima antennánkkal. (Szeretem a kórház sorozatokat, meg ezeket az énekes tehetségkutatókat :) )

Réka elég sokáig húzta, hogy ne nézzen tv-t, mesét, semmit, ahogy édességet sem nagyon kapott. Első gyereknél még olyan sok mindent meg lehet valósítani, amire vágyik az ember. Lehet egyébként, hogy hiba volt, ugyanis ő az egyetlen cukorfüggő és tv-mániás gyerekünk. De lehet, hogy ez személyiség kérdése, most már soha nem derül ki.  Nándit nem igazán kötötte le semmi, egészen a Verdák bevezetéséig, de azt sem nézte végig nagyon sokáig. (Nálunk ugyanis úgy van mesenézés, hogy megnézünk egy egészestés rajzfilmet közösen 1-2-3 alkalommal , és utána addig nézik, amíg leköti őket -1nézés/nap, rosszabb napokon több. Van, amivel hónapokig húzzuk.) És most még a Kicsi kocsi filmekből is nagyon menő a Tele a tank c. rész, de mint az ötöt megnézte többször.

No, mindegy, lényeg a lényeg, az utóbbi egy évben elég sokat voltam én is beteg, ilyenkor gyakran 3 óra viszonylagos pihenést is nyerhettem volna magamnak két mesével, ha nem lenne Misi, akit képtelenség leültetni bárhova, mint a higany, megy, megfoghatatlanul, állandóan valamit rosszalkodva, ráadásul a kezdetektől fogva van neki egy kötelező sírás mennyisége, ami nélkül nem tud befejeződni a nap. És amitől én begolyózok. Kivált betegen. Főleg, mivel az egy gyerekkel való aktív foglalkozást a másik kettő azonnal kívánságlistával tolerálja, mindenki azonnal kakil, pisil, fogat mos, éhes lesz, kakaót kér, kiönti a vizet, leönti a ruháját és elfelejt öltözni. Meg vetkőzni is. Még mesenézés közben is. És Misi nem, nem néz semmilyen mesét, egy percnél tovább nem kötötte le eddig semmi. Vagyis hazudok, mert a foci VB egy mérkőzését közösen néztük, az tetszett neki vagy 20 percig.

Tegnapelőtt viszont kipattant az isteni szikra. Teletubbies. Iszonyodom tőle, állandóan arra kell gondolnom, hogy mit érezhetnek azok, akik beöltöznek, és ott bohóckodnak. Még Rékának töltöttük le anno, hogy ha már muszáj valamit néznie, akkor ilyen egyszerű valamit - hasonló megfontolásból, mint Misinek, hogy csak egy kis nyugalmat, csak 5 percet anyázás nélkül. És nyertem. Egy már fél órája kézben is üvöltő dedből bénultan képernyőt meredő gyermekké változott 20 percre. Mielőtt gyerekem lett volna elképzelni sem tudtam, hogy én ennek valaha örülni tudok majd. Pedig annyira örülök, hogy még közzé is teszem, hallja meg mindenki, a gyerekem végre nézi a tévét!!!

A dolog szépséghibája csupán annyi, hogy Rékát és Nándit nem igazán kötik le már a Tubbie-k.

És micsoda meglepetés, ma előkerült a legelső mese, amit Réka két évesen nézett: a Jégkorszak. És Misi sikítva, röhögve nézte és mutogatott. Nem várom, hogy újra beteg legyek, örülök, hogy a mostani is átment rajtam két nap alatt, de örülök, hogy van titkos fegyverünk végre.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Kis lelki élet...

Ma a templomban megint kaptam egy kis figyelmeztetést, hogy mennyire úgy viselkedek, mint egy gyerek. Mármint Istennel szemben.


Az ószövetségi olvasmány Ábrahám története volt, amint arról alkudozik Istennel, hogy ha igazak vannak Szodomában és Gomorrában, akkor ne pusztítsa el. Indul 50-ről, Isten megígéri, hogy jó, nem pusztítja el, ha annyi igaz ember lesz ott. De mi van, ha csak ha negyvenöt, harminc, húsz, Isten még azt is megígéri, hogy akkor sem pusztítja el a bűnös városokat, ha 10 igaz ember él ott. 

Van nekünk egy egyezségünk Rékával. Ha eljön velem templomba, és ott szépen viselkedik, kap egy kis szentképet. Van két gyönyörű, csillogós is, azok arra az alkalomra várnak, mikor el tud mesélni valamit abból, ami a templomban történik. Mert a figyelés az még nem megy, bár határozottan meseszerűen tud beszélni a papunk, de valahogy különös érzékkel kezdi el a kis mise-könyvét nézegetni vagy a pad alatt pénzt keresni, amikor pont olyan rész van, ami megjegyezhető. 
Nos, mindegy, Réka az olvasmány után kb 10 perccel kezdett el kérdezgetni:
- Anya! Ha el tudom mondani, amit a pap bácsi mondott, akkor megkapom a gyönyörű, csillogósat?
- Igen.
- Anya! Ha csak a felét tudom elmondani annak, amit a pap bácsi mondott, akkor is kapok csillogós szentképet?
- Igen kislányom.
(kis szünet)
- Anya! Ha csak a negyedét tudom elmondani, akkor is kapok?
Itt már nagyon nagyon úgy éreztem, hogy megkaptam a magamét, és mondtam neki, hogy bármennyit el tud mondani, bizony megkapja. De nem jutott eszébe semmi. Talán majd legközelebb. 

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Vágyak és álmok...és hercegnők

Komolyan beköltözött hozzánk Disney és az ő hercegnői. Ami eszembe juttatta, hogy miért is nem akartam én Disney meséket a háztartásunkban még nagyon hosszú ideig. Hogy mégis miért lettek? Hát, mert a gyerek (Réka természetesen) vágyai feledtették velem. Mindig hercegnőseket, királylányosokat kell mesélni, játszani, persze, hogy vizuálisan is ilyen mesékre vágyik. Így aztán az utóbbi hónapokban megjelent nálunk Hamupipőke majd Ariel is. És ma Belle is, a Szépség és a szörnyetegből, mert meglehetősen beteg vagyok, és ez mindig azzal jár, hogy új mesét lehet nézni, mert legalább kettő gyereket leköt, és valamennyit tudok pihenni.

Réka igazi kis Disney hercegnő lett, folyton játsszák el őket, kívülről tudja a párbeszédeket, Nándi szájába adja, hogy mi jön, Nándi hűségesen mondja, ami eszébe jut belőle, mert ő nem egy memória-herceg, azt is elfelejti, amit épp előtte mondott neki Réka, tipikus pasi :) Az ő allűrjeiben annyiban jelent meg Disney, hogy valamelyik nap közölte - majd azóta többször is - hogy Réka elvette az ő álmait. Az összeset. És most nem tud autósat álmodni. Kicsit konkrétabban értelmez, mint Disney, nem?

Réka keményebb dió, érzi az árnyalatokat. Ugye Hamupipőke és Ariel is jól elvan a kis világában, kicsit szenved, de alapvetően elvan, építgeti a kis légvárait, amit aztán szétzavarnak. És aztán a végén happyend. Nagy vonalakban.
Nos, Réka jó dolgában nem igazán tudja, hogy mi is lehetne az ő kis légvára. Tegnap este megpróbálkozott egy kis szenvedéssel. Elég materialista a gyerek, szereti a kézzelfogható dolgokat, így a születésnapi vágyakon csúcsosodott ki az előadás. Talán azért is, mert ez olyan vágy, ami van neki. Hogy legyen születésnapja, és kapjon ajándékot. És itt jött a bibi. Hogy mit.
Lefekvés közben hosszasan és hüppögve, időnként párnába temetett arccal sírdogálva, síri hangon adta elő, hogy mennyire szeretné, ha már születésnapja lenne, és kapna ajándékot. De nem tudja elmondani, hogy mit, mert az valami olyan gyönyörű, hogy arról nem tud beszélni sem. Olyan szép, hogy nem lehet kimondani. A legjobb ajándék a világon, és azt sem tudja, hol lehet kapni. És hogy mire hasonlít. Fogalmam nincs, hogy hogyan jutottunk a végére, és másztam ki belőle jól. Szörnyen sajnálom, hogy tegnap olyan hosszú volt az altatás, hogy a végén én is elaludtam, és nem tudtam leírni a mondatokat, amik elhangzottak. Érdemes lett volna a megörökítésre.

Ma viszont, hogy megnézhették a Szépség és a szörnyeteget, (elmondása szerint) a legnagyobb vágya vált valóra. Mindig erre vágyott, erről álmodozott. És nagyon boldog. Megnézték egyszer, mondtam, aki alszik, az megnézheti délután is. Alszanak, szó nélkül. Már ebéd közben mondogatta Nándinak, hogy majd ha már sokszor látták, ugye eljátsszák majd. És hogy milyen gyönyörűen tud énekelni a Belle. És és és és... Tényleg, sugárzott a boldogságtól.

Tudni kell, hogy ezeket a meséket mi régebb óta meséljük nekik fejből, tehát ismerik. Csak egészen máshogy, ez egyébként Disney-vel az egyik legnagyobb bajom, hogy az alkotói szabadságra hivatkozva teljesen kibelezik, átsúlyozzák az egyébként tök jó kis meséket.  Hamupipőke fele gyakorlatilag Tom és Jerry pl.
Rékát próbáltam felkészíteni, hogy ez azért kicsit máshogy lesz, mint ahogy én szoktam mesélni nekik, de leintett. Tudja. Mégpedig azért, mert amit én mesélek, az a Belle 1, ami meg a dvd-n van, az a Belle 2. Hiába, ő már a mindenről több bőrt lehúzó filmeseket tökéletesen ismerő generáció tagja.

Mivel ebédnél azt is összeszámolták, hogy már csak Hófehérke és Csipkerózsika hiányzik, így lassan beszerezzük azokat is. Ezzel teljes lesz az a kollekció, ami a kirakókon, és hercegnős játékokon díszlő klikket jelenti. Már látom, hogy az utóbbi időben fentről - Disney-ék - Mulant és a kis indián lánykát (akinek most nem jut eszembe a neve) is próbálják benyomni, a minél több bőr lehúzása érdekében, de talán kinőjük addig a hercegnő-mániát, és megússzuk, mielőtt megkérdezik, kik is ezek a sötétbőrű szépségek. Rosszul viselem ezt a szintű csöpögést.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Ha végre itt a nyár, és meleg az idő...

Átjöttek Heniék, és megmentettek minket. Misi alszik, a nagyok mesét néznek. Én pedig felteszem a ma reggel készült képeket. Megtalálták ugyanis a szekrényfiókban a téli kiegészítőket... Nehéz volt válogatni, és Nándiról muszáj volt mind a kettőt feltenni...
(Kb fél órát bírták egyébként...)












  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

begolyóóóózok

az ilyen napokon, mint a mai (és a tegnapi délután) érzem úgy, hogy inkább twittelnem kéne.

A mondanivalóm csupán annyi, hogy semmibevesznek a gyerekeim. Lehet, hogy láthatatlan lettem?

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Világgá megyek

Nándi: Világgá megyek!
Apa: Jó, vegyél cipőt is!
Réka: Most tényleg világgá megy a Nándi!
Én: Nem, nem fog, csak mondja.
Réka: De fog! - majd szomorúan folytatja - Ha itthagyja a kocsijait, én mindig emlékezni fogok rá...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Mákostészta

Mákostészta volt az ebéd, Réka meg Nándi egyik kedvence. Misi most kapott először, régen volt már.

Misi evett pár db tésztát, szokás szerint a villa mellőzésével. Majd egyszer csak a kezeit eltartva magától visítani kezdett, meg mutogatta a tányérját, a kiszóródott tésztákat. Meg az enyémet, amin nem volt mák. Koszos.
Meg kellett mosni a kezét, a tányérját, és tiszta, üres tésztát adni neki. Azzal már jóllakott, miközben gyanakodva nézte a tesók tányérját, ahonnan felnőtt adagok tűntek el.

"Nem tudok rád haragudni, Kicsi Én!"

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Ez meg az

SZépen elterveztem, hogy miről fogok ma írni, és nem jut eszembe. Úgyhogy írok mindenféléről.

Pl. Réka azt mondta ma, hogy oviba akar menni. Úgyhogy holnap megy. Ugyanis kihullott a második foga, és nem tudja kinek elmondani :) Mondta, hogy lehet, hogy csak egy napot szeretne menni, mondtam, jól van. Menjen. Lehet, holnapra meggondolja magát, meglátjuk.

Aztán fogyok is. Tegnapelőtt láttam először magamon, hogy most már látszik, nem csak a ruhák kezdenek bővek lenni. Kb. most vagyok a felénél a leadandónak. Persze lehet, hogy vérszemet kapok majd, és megpróbálok 70 alá menni, de egyenlőre ez nagyon lehetetlennek tűnik :) Azért még mindig baromi rosszul érzem magam a bőrömben, de derekamon is érzem, hogy kevesebbet kell cipelni. Szeretném jövőre az összes idei cuccomat nekiajándékozni valakinek...

Aztán közben nekiláttam megint ruházni is, mert elborít lassan, mindenhol eladó ruhák vannak, minden szekrényben, lépcső alatt, mindenhol. Pedig már több mint 100db-tól megszabadultam, de még mindig iszonyú sok van :) Nem baj, majd elkopik, lassan állhatok neki az ősziek válogatásának, fényképezésének is... Azért viszonylag sok elfogyott, és szinte mind nyári. Börzéket is kell keresnem őszre, mielőtt késő lesz... De úgy néz ki, együtt a pénz az újabb adagra. Misinek és Rékának biztos kell sok minden, Nándi úgy néz ki, ha nem nő hirtelen nagyot, el lesz látva. Azért elkezdem neki gyűjtögetni a 104-eseket is.

Meg Misi visszatért a régi halandzsájához, remélem ez jelent valamit, ma nem kümmögött egész nap, hanem mondta, mondta, mondta a magáét.

Na, ennyire futotta ma. Fáradt vagyok nagyon, nem aludtak délben a nagyok. Estére sík hisztis volt mindkettő. Nándi fejre esett úgy a hintából, hogy zöld lett a haja, és megdobta Misit egy kb. 10 centis kőkemény görönggyel. Holnap mindenki alszik délben. Szigorúan. Nekem pedig szénhidrát napom lesz, úgyhogy becsokizok. Vagy fagyizok. Vagy valami ilyesmi.
És talán holnaputánra eszembe jut, mit akartam.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Misi énekel

Voltunk ma játszótéren,  a szomszéd babahintában egy anyuka énekelte a hintapalintát a csemetéjének. Persze a csemete ült a hintában, nem az anyuka. Mindegy. A lényeg, hogy Misi bekapcsolódott. Szépen tartva a ritmust és a dallamot, a következőképpen adta elő. Nagyjából. Mivel nem beszélem a nyelvet, hibák előfordulhatnak:

- káákká. káááááááká.
  káák kmm kmm kááá kmm kmm
  tekmm kááká teeekmm

Ezek után nem hiszem el, hogy nem tudna beszélni, ha akarna.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Nagyszülőknél

jártunk. A három gyerek és én, az én szüleimnél. Vonatoztunk, mert a nagycsaládos 90%-os kedvezmény a légkondicionált, gyerektv-vel ellátott vonaton nem überelte a 20ezer forintos kétszer éjszakautazós, hányós (Réka) szaunát. Időben nagyjából ugyanannyi volt, ha a vonat indulására várakozást nem számítjuk. És teljesen vállalható volt egyébként. Mondjuk volt egy szörnyű útitársunk hazafelé, olyan jó 50es volt, a "jóltartós" fajta, és képes volt azt mondani, hogy ha ő újra kezdhetné, bizony nem szülne. Mert akkorát csalódott a gyerekeiben (2), pedig ő mindent megadott neki, mindegyiknek volt külön szobája, saját tv-je, és még folytatta, szerencsére csörgött a telefonom... Nagyon nehéz volt visszanyelni, hogy lehet, hogy inkább kirándulni vagy moziba kellett volna vinni a saját tv helyett. Közben meg arról papolt, hogy nem kellenek a gyökerek, nem kell ragaszkodni semmihez, hát, akkor mit vár, mit adott tovább a gyerekeinek? Na, mindegy. Kibírtam. Amit nem bírtam már nagyon, elmondtam, a többit lenyeltem. Nem volt jó, de többet nem találkozunk. Remélem :)

Misi egyébként megkapta az Oscar-díjat az otthoniaktól is. Tökéletes alakítást nyújtott nagyhalálból akár egy olyan apró okból kifolyólag is, hogy nem a húgom gyártotta bögréből adtam neki inni, hanem egy gyáriból, vagy a csapból folyt a víz, nem a vízszűrőből. El lehet képzelni, mennyi időbe telt a teljesen ésszerű kívánságainak kikövetkeztetése. Még mindig nem tudok künkül. Ő meg magyarul. A múltkori örömem, hogy a repülő és a kuki már megkülönböztethető, időszerűtlenné vált. MINDEN aakkm lett. Talán leginkább úgy tudnám fordítani, hogy ott van. Ha már valaminek muszáj lenne.

Húgomra egyébként mérhetetlenül büszke vagyok, megint volt zsűriztetni, 5 tárgyat vitt, és ebből 4 kapott A kategóriás minősítést. Augusztus 20-án pedig a Hagyományok Házában a Népművészet ifjú mestere pályázatra beadott 5 tárgyából 5öt!!! állítanak ki. Bár nem szokták megadni első pályázatra a címet, azért én bízom benne, hogy vele kivételt tesznek majd. Nem annyira updated, mert inkább dolgozik, de ha valakit érdekel, itt megnézheti (1-2 éves) munkáit.
Voltunk is benn nála végre a műhelyben, agyagoztak a gyerekekkel, csináltak malacperselyt, korongoztak, én meg rettegtem, mikor döntik le a kölkek a szebbnél szebb holmikat.

Voltunk a Bágeren is fürdeni, amiben megbeszéltük, hogy nem cápa, hanem idézek: "szőrös hal" van. Én bajszost mondtam, harcsáról lévén szó. De szőrös maradt, mondanom sem kell: Nándi kreálmánya. Apukám aztán meg is lepte őket, mert csütörtökön hozott szőröshalat, még élve - meg pontyot és keszeget is -, és úszkáltak egy délelőttöt a kádban, mielőtt feldolgozásra kerültek. Én nagyon sajnáltam őket, de minden gyerekünk aktívan közreműködött a kivégzésben és trancsírozásban. Réka annyit mondott, hogy "Szegény Bajszi! De hát ez a sorsa, hogy megegyük!  ", majd lenyűgözve nézte, ahogy a kioperált szív még percekig dobogott a vágódeszkán.

Ugyanis elnevezték őket. Bajszi természetesen a harcsa volt, a többi 8 hal pedig már elfelejtettem, de következő kis monológ elhangzott még a fürdőszobában Rékától:
- Ő a Bajszi, ő lesz a Lilla, ő meg a Lali... Lali, lali... Lali! Soha nem felejtem el a nevedet!!!!

Két délelőtt a diákkori barátnőmmel is találkoztam, és eldumáltunk, ez elég sokat jelentett, talán már írtam, hogy 9 év után élesztgetjük újra a barátságunkat, és annak ellenére, hogy nem beszéltünk egymással, elég hasonlóan alakul az életünk, nem véletlen voltunk mi barátnők :)
Mikor legutóbb voltunk náluk, talán húsvétkor, akkor kicsit kínos volt néha, nem nagyon sikerült témát találni, de most tényleg jól sikerült.

Ami rossz volt, az a mérhetetlen mennyiségű mutáns szúnyog, akik összecsíptek minket második éjjel. Főleg Misit és engem, rendesen begyulladtak a csípések, és azóta is rondák. Onnantól már fújtuk magunkat éjszakára is, csukott ablaknál nem lehetett aludni a hőség miatt. Találtam egy Vape törlőkendőt, ami elég jónak bizonyul. Ennek ellenére megcsípett egy valami ideget a lábamon, és ettől sántítottam két napot, mert az egész ideg begyulladt.
Éjszakára egyébként már nem lefeküdtem, hanem inkább ledőltem, hogy elteljen az idő reggelig, amikor is felkelnek. Kicsit testen kívüli élmény volt néha az éjszaka, mintha nem is velem történne. Ennek ellenére nem vagyok nagyon fáradt, mondjuk Rékát meg Nándit többnyire átvállalták, Misi viszont borzasztó volt.

Azért jó itthon. Hűvösebb van, és van Gergő. Csupa jó dolog :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Egy kis gyerekszáj rovat

Nándi áll kezében a frissen kapott túró rudival, a Réka közben kikunyizik egy fagyit a papától, természetesen jár Nándinak is.
Szóval Nándi áll, harap egyet a túró rudiból, nyal egyet a fagyiból, majd elégedetten megszólal:

- Gyümölcsnapom van!

Ugye nem kell mondanom, hogy milyen módszerrel fogyózok?

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Fejlődés

Azt hiszem Réka beszédórájának volt némi hatása. Határozott különbséget vélek felfedezni bizonyos szavak között.
A kuki az kmmkö.
Míg a repülő ekmmkmmm. Mondjuk a madár is...
A cica és a cici között még semmi különbség, sszssz-km, de mit is várok egy lecke után?

Rábeszélem még néhány beszédtechnika órára a lányomat :) (vagy megtanulok künkül...)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Ki tanul kitől?

Réka meg Nándi mostanában gyakran kisbabák. Én egyetértek azzal az iskolával, hogy hadd legyenek, de rohadtul idegesít, hogy három gyerek mondanivalóját nem értem. Olyan büszke vagyok arra, hogy Réka milyen szép kiejtéssel és választékos szókinccsel beszél, erre még többet gagyog, mint pici korában...

Mindenesetre kérdezte Nándi, a minap az autóban, hogy miért így beszél a Misi. Mondom neki, hogy azért, mert még nem tud rendesen. Gondoltam, hajtok egy kis vizet a malmomra, felvetettem, hogy ahogy megtanul tőlük autózni, meg járni, felmászni mindenhová, tőlük tanul beszélni is, tanítsák meg.
Réka azonnal hozzá is kezdett:

- Misi! Mondjad káposzta! Ká-posz-ta! Káposzta! - Misi néz. - Hát, ez nem megy. Akkor mondjad, szívecske. Az van itt a mellkasunkban, ezzel szeretünk. Szívecske. Szí-vecs-ke! Szívecske! Mondjad Misi!

Ezek a legfontosabb szavak. Ugye?

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Kiélezve

Feliratkoztam a múlt héten egy blogra, igazi nagycsaládos blog. Még nem tettem ki oldalra, mert nem tudom eldönteni, hogy akarom-e mindig olvasni. Azért, mert olyan nekem, mint gyereknevelésben a Vekerdy vagy Ramschburg: egyetértek, szeretném úgy csinálni, de nekem nem megy, és ez frusztrál. Elég sok frusztrációm van így is, nem kell, hogy még rosszabb anyának érezzem magam :)
Mindenesetre most olvasom, ha van időm, bele-beleolvasok a régebbiekbe is. No, mindegy, nem is fontos, nála olvastam most egy posztot, ami miatt kikívánkozik belőlem valami. Eredetileg kommentelni akartam, de túl hosszúnak találtam a mondanivalómat egy kommenthez.

Szóval lehet, hogy nincs igazam, és ha igazam van, sem kellene leírnom, de úgy gondolom, hogy a nagycsaládosok gyakran ki vannak élezve arra, hogy a nagycsaládosságot támadják. Nem ennek a posztnak a kapcsán gondolom ezt, már régóta fogalmazódik bennem.

Jó, nekem csak három van, az sem régóta, nem is érzem magam igazán nagycsaládosnak, talán mert négyen voltunk tesók, az öt gyereknél kezdődik a nagy család. Nekem is gyakran mondják, hogy bátrak vagyunk, hogy nagyot vállaltunk, hogy nem vagyunk normálisak, hogy ugye nem akarunk többet. Volt olyan is, aki azt mondta, hogy nem irigyel. Annak mondtam, hogy pedig irigyelhetne, mert irigylésre méltó vagyok :) De ő sem bántásból mondta, egészen zavarba jött a válaszomtól.

De valami miatt, talán mert elég elfogadó vagyok, úgy gondolom, hogy az emberek csak mondani akarnak valamit. Ahogy egy gyerekre azt mondják, hogy milyen szép, jó gyerek-e, van-e, lesz-e tesó. A kettőnél megkérdezik, hogy milyen testvérek. Háromnál (meg gondolom többnél is) meg azt, hogy nehéz-e, meg néha valami orbitális baromság jut eszükbe, mert nincs tapasztalatuk. Nem hiszem, hogy belegondolnak, és nem hiszem, hogy tiszteletlenek, hogy elítélnek, egyszerűen nem gondolkoznak. Meg kíváncsiak, nem mernek kérdezni, ezért célozgatnak, bele sem gondolva. Nem is jut eszükbe, hogy ez bántó is lehet, mert nincs mögötte bántó szándék. A legtöbb esetben.

Nyilván van olyan is, aki tudja a tutit, de azok általában keserű, sajnálatra méltó emberek, akik nem csak a sokgyerekeseket, hanem a sapkásokat, illetve sapka nélkülieket is kifogásolják. Akik szerint a világ vagy fekete vagy fehér. Velük nem is kell foglalkozni, maximum szánalomra méltók, hogy nem látják a narancssárgát meg a zöldet. A szivárványból meg egyenesen semmit.
Egy- kettő a fenti bunkóból annyira kiélezi az embert a rossz felhangra, hogy ott is rosszat hall, ahol nincs. Vagyok én így a szomszédommal, aki ha köszön is, már rettegek, hogy mibe fog belekötni már megint, de ez független a gyerekeim számától.

Szóval azt gondolom, hogy az olyan iszonyúan hülye és bántó kérdések, vagy mondatok, mint például hogy nem is lehet annyi gyerekre odafigyelni, meg hogy neveled fel ebben a mai világban, meg hogy minek kellett ennyi gyerek, meg te akartad, egyszerűen értetlenségből, kíváncsiságból, tapintatlanságból születnek. Nagyon kevés szerintem az az ember, aki elítéli azokat, akik sokat szülnek. (És az ő véleményük egyátalán nem is számít, hiszen másban sem mérvadóak)
Az pedig, hogy az emberek többsége nem érti meg azt, hogy van, akinek a sok csemete a természetes, az valahol ugyanaz a kategória, mint ahogy nem értik meg azt, hogy hogy szeretheti valaki a forma1-et, vagy tud vagyonokat költeni a bélyeggyűjteményére. Hiszen ha értené, ha tudná a kérdésekre a választ, már ő is nagycsaládos lenne.

Hiszen nagycsaládban élni jó :) vagy mi :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

A vég

Délelőtt elmentünk vásárolni a három gyerekkel, kp-t is kellett kivennünk, mert az nálunk sosincs itthon. Parkolás, gyerekek ki, el a bankhoz, automata, nem ad, pedig tettem rá direkt reggel, mindegy, új próba kevesebbel, sikerült. Mondja, hogy vegyem ki a bankkártyámat, de nincs sehol. Kiadta a pénzt, kártyát meg nem. Na, szuper, pont ez kell három gyerekkel.

Bementünk a bankba, mondom, hogy mi van. Elkérték a személyimet, meg kérdeztek ezt-azt, majd hárman kinyitották az automata hátulját, szétszedték, semmi. Az egyik dolgozó kért le egyenleget a saját kártyájával, simán működött, visszaadta. Nincs benne a kártyám.

Megnéztem a tárcámban, és ott volt. Akkor is ott volt, mikor kiválogattam közüle a személyimet. Végig. Még mindig nem emlékszem, hogy mikor vettem el, és tettem be a pénztárcámba, biztos valamelyik gyereket terelgettem közben, másra nem tudok gondolni. Amikor kiírta, hogy vegyem el a kártyámat, akkor nem tudtam elvenni, mert bizonyára már előtte elvettem. Csak megijedtem, hogy el kéne vennem, de nincs mit. Aztán kértem a bocsánatokat. Nagyon szégyelltem magam.

Szóval így jártam. Ez már a vég. Mentségemre szóljon, hogy tegnap gyümölcsnapom volt, illetve hogy hidegfront van ma, amitől fáradt(abb) vagyok. Majd fogok tudni rajta nevetni is, addig nevessetek rajtam ti... :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS


Réka után Misi is lassan zöld csíkos lesz, annyi dinnyét zabál. És a meztelen, pocakon dinnyelécsurgós, magos képeket fel sem merem rakni ...
Posted by Picasa

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Jószolgálat

Van egy cigányember, jön hozzánk körben lekaszálni a füvet. Nagyon megsajnáltam, és neki adtam véglegesen a munkát, annak ellenére, hogy nem dolgozik szépen.

1500ft-ért lekaszálja körben a kert körül a gazt, ez olyan 3 óra kemény fizikai munka. Ugyanezt a munkát egyébként ugyanennyiért nem vállalják el fizetett munkaidőben, más szerszámával, más által fizetett benzinnel dolgozó  motoros kaszások, akik a közterületeket tartják rendben, és akiknek 15 percbe tellik. Igaz, rendesen megcsinálták tavaly. Csak a kontraszt kedvéért...

Szóval idejött, lekaszálta egyszer, de elég randán. Szomszéd nénivel közösen szoktuk az ilyesmit intézni, ő össze is veszett vele, tény, hogy jogosan. Ennek ellenére inkább mégis ezzel az emberrel csináltatom meg a kaszálást. Nem találkoztam még senkivel, aki munkáért koldult volna. Mindenki csak adjál, adjál, adjál, ő meg adjál munkát! Le akarja nyírni a füvet, lefesteni a kerítést, bármit, csak hadd dolgozzon. Mindig kap egy kávét is, és közben váltunk pár szót. Mesélte, hogy ahonnan jön ide dolgozgatni, a napszám - tehát a teljes nap munkabére - két kiló hús. És nincs pénz, csak hús a fagyasztóból, mert pénze annak sincs, aki munkát tud adni. Ha egyátalán van munka. Ők meg nincsenek is szokva a húshoz, ritkán ennének. Így feljár ide, ahol született, anyjánál megalszik, dolgozgat, amit tud, hazaviszi a feleségének, aki otthon termeszt ezt-azt, amit meg tudnak enni. Mert itt legalább van pénze az embereknek.

Több pénzt nem fogad el, csak amit megbeszéltünk, bár nem túl precíz, kivágta néhány málnabokromat, letörögette a tök indáit, letaposott másokat, hiába kérem, hogy hadd én szóljak, mikor jöjjön, hogy előkészítsem, mentsem, amit kell, jön, és csinálná, hogy nekem jó legyen. Nagyon hálás, szereztem neki más munkát is, azért is, de néha már kicsit terhes a hálája :) Igyekszem azért tartani a távolságot.

Gergő ma reggel, mikor meglátta hajnalban kaszálni az előkertben, ami egyátalán nem lett volna a dolga, csak két hét alatt nagyon megnőtt a növény, ott még Gergő sem nyírhat füvet, mert csomó kósza növénykét mentegetek ottt, kérdezte, hogy nem lehetne-e, hogy csak odaadjuk neki a pénzt, és nem dolgozik? Csupa jóindulatból próbál segíteni.

Amire ki akartam lyukadni, az az, hogy ha valaki munkát kér, adjatok neki. Akármit. Akárhogy végzi el. Mert igaziból életet kér, ennivalót kér. Csak a becsülete nem engedi, hogy kolduljon. Sokkal inkább megérdemli, mint bárki, aki pénzt kér, valószínűleg még annál is jobban, aki aranyáron méri a munkáját.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Mérleg

Nyaralni voltunk. A múlt héten. Vagyis Gergő az egy hetes nyári szabadságát töltötte. Nem valószínű, hogy lesz neki még, bár előfordulhat, meglátjuk. Ma kezdett ugyanis az új munkahelyén, amihez nagyon sok reményt fűzünk, mindannyian. Bár a gyerekek nem tudnak róla, hogy reményeket fűznek, de ők is szeretnének egy nyugodtabb, elégedettebb apával találkozni esténként.

Az előző melóhelyén már nagyon rossz volt, nem volt munka, nem csinált nagyon értelmes dolgot, és ezért 10 órát távol tölteni a családtól, miközben én meg látványosan szenvedek a túlterheltségtől, nem volt túl felemelő. Keresett, és talált, és mától elvileg valami olyant fog csinálni, ami egyrészt értelmes, másrészt tanul belőle, harmadrészt érdekli is. És ezért valamivel több pénzt fog kapni, és több időt is fog valószínűleg dolgozóban tölteni, de azt reméljük, hogy ettől függetlenül jobb lesz a hangulat, mert én nem sajnálom majd őt annyira, és ő is jobb kedvvel tér majd haza. Ja, és kap egy iPadot is, ami miatt valószínűleg kevesebb pénzért is elvállalta volna a munkát. :) Azt ígérték, rugalmas a munkaidő, és néha akár itthonról is dolgozhat majd, remélem tényleg így lesz. Meglátjuk.

Szóval ez volt a nyári szabadság, ami sajnos nem úgy sikerült, ahogy elterveztük. Két nap Balaton lett volna, amiből egy nap bandázás a barátnőmmel, egy nap meg vitorlázás és bandázás, ehhez képest nekem egy kis lázas bandázás jutott ki, miközben polárkardigánban vacogtam a 30 fokban, és a Balcsit is csak a kocsi ablakából láttam, mikor mentünk az ügyeletre. Pedig nagyon szeretem a Balatont. A gyerekek sétáltak egyet a parton apjukkal. Vitorlázás lefújva. Két nap helyett egy nap, aztán Kaposvár és Gergő szülei. Ott én még feküdtem szigorúan két napig, (volt időm blogolni) aztán még egy jó felet, aztán Réka lázasodott be. Csupa hólyag volt a torka. Úgyhogy ugrott a lovasíjász verseny illetve felvonulás, amire készültünk/tek elmenni. És a Szigetvári kirándulás is, amire én vágytam nagyon. Aztán, mivel a láza lement pénteken reggel, és egész évben erre készült, ezért elmentünk a Virágfürdőbe, ami egy gyerekparadicsom. Én főleg a gyerekekre vigyáztam a pancsiban, meg a cuccra a parton fekve. Így is kiütöttem magam. Réka jobban bírta a betegséget. Estére már Misi is lázas volt...

Azért a meleg napokon az ottani medencében volt partyzás, nagyon élvezték, és ami a nagy dolog, Réka és Nándi megtanultak úszni. Igaz, még csak víz alatt, de nagyon büszkék vagyunk rájuk. Rékától hatalmas teljesítmény, hogy az újdonságoktól való félelmét így le tudta győzni. Ráadásul iszonyúan utálja, ha vizes lesz az arca, és ennek ellenére bőszen siklik, forog a víz tetején, miközben az arca a víz alatt van. Elég sokat bír víz alatt, nagyon ügyes.
Szegény teljesítményét viszont némileg elhomályosítja, hogy Nándi versenyez vele. És úgy tűnik, hogy le is győzi. Már ha a szigorúan vett teljesítményt vesszük alapul. Hiszen Nándi már egy-egy pillanatra kidugja a fejét a víz alól, hogy lopjon egy kis levegőt, közben meg megigya a fél medencét, és gyorsabban átér a túloldalra. Ha Réka le nem nyomja a fejét menet közben. :) És azért Nándi két év hátrányban van.
Összehasonlítani mégsem lehet a kettőt, hiszen Nándi őrült :) Szóval ő még mindig nyitott szájjal és szemmel úszik, leginkább egy kis vizikutyára, vagy nem tudom mire hasonlít, ahogy teker a víz alatt, ide oda nézeget és cikázik. Teljesen önállóan tanult meg, senki nem tanította. Amit hallott, hogy mondtunk a Rékának, azt dolgozta be magába: minden átmenet nélkül levetettette a karúszóit, és úszott. Egyébként Réka is egyedül tanult meg, hiszen neki meg hiába mondunk bármit, azt saját olvasatban hajlandó csak. Ha egyátalán hasznosít valamit. Mindenesetre biztató, hogy a maga módján majd biztos megtanul mindent, amit az iskolában tanítanak...

Hogy Misinek is találjak egy ügyességet, ő meg megtanult pisilni. Már régóta irigyelte Nánditól a pisilést, mindig ment, melléállt, fogta a pocakját, tépkedte a pelusát, vagy ha nem volt rajta, csak erőlködött, és nem sikerült. De most végre igen! Sajnos nincs kép, de szépen locsolták egymás mellett a bokrokat. Nagyon boldog volt tőle :)

Gergő végül azt a következtetést vonta le, hogy mindenki nyaralt, mert mindenki mást csinált, amit szokott. Ő gyerekezett nagyon sokat, én pihentem, a gyerekek tv-t néztek meg pancsoltak, a nagyszülők meg unokáztak és gyerekzsivajt hallgattak, meg tűrték a káoszt, ami minket mindig körülvesz. Végső soron igaza van. Csak a terv volt más, de  jó volt  így is.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Egyenlő elbánás

Azon agyaltam ma reggel, hogy mennyire nehéz is az, hogy a gyerekeim hisztijeit kezeljem. Nem a klasszikus, dackorszakos hisztikre gondolok, hanem a kis hétköznapikra, amik úgy megédesítik az ember életét. De legyen most ez a gyűjtőszó.
Biztos van olyan gyerek, aki, ha nemet mondanak neki, engedelmesen elhallgat, és visszavonul a játékaihoz, hogy ott keressen vigaszt és jobb elfoglaltságot. Biztos van, de én nem akarok tudni róla. Néha az enyémek is csinálnak ilyent, de annyira ritka, hogy nem is emlékszem rá, mikor volt ilyen utoljára. Legalább egy erőtlen de légyszilégyszilégyszi anyaaaa engedd meg mégis elhangzik, gyakoribb, a konok "de úgy is meggyőzlek" (ugye tudjuk, ki mond ilyent?), a leggyakrabb mégis egy kis sírás, erőszakoskodás  ("de akkoris"), csapkodás, kiabálás, tiltás ellenére megpróbálás. Erre azt hiszem, a már 3-4 éves gyerekekkel rendelkező anyáknak megvan a bizonytalanság nélküli tuti módszere, hogy hogy is lehet a legkisebb testi és lelki sérülésekkel kijönni a helyzetből, hogy segget se csináljon a szájából.

És itt jön a többgyerekes dilemma, mi van akkor, ha az egyik gyereknél működik valami, a másiknál nem. De annyira nem, hogy semennyire. Valahogy kezdek kilátni annyira a Misi mögül, hogy lássam, hogy amitől Réka megnyugszik, az bizony elég rosszat tesz Nándinak. Asszem, korábban már írtam a szeretetnyelvekről, Rékának és Nándinak teljesen mások fontosak, így az sem mindegy, mit teszek hiszti alkalmával.

Rékánál nagy bánatomra a határozott és makacs "nem" használ. Ha hisztibe csap át, akkor keményen rászólás, befejezed a hisztit, nem tűröm ezt a viselkedést, ha rendesen el tudod mondani, megbeszélhetjük. Sajnos, ha azonnal leülök hozzá megbeszélni, ahogy elkezdi a műsort, úgy el tud burjánzani a dolog, hogy fél nap alatt sem érünk a végére. Amíg megsértődik, nyomja az ipart, gondolkozik is, leülnek benne az érvek, meggyőzi saját magát, és kompromisszumkész lesz. Elmúlik a kötelező nem, ami a közös megegyezést is lehetetlenné teszi.

Nándi viszont ugyanettől az elbánástól agresszív lesz, és kiborul. Nála oda kell menni, mikor elkezd hisztizni, és megszeretgetni, elvinni határozottan, elterelni, segíteni neki, hogy ne lovallja bele magát, esetleg kicsit engedni. Borzasztóan hálás érte, jön a szerelmi vallomásaival, öleléseivel, és még meg is próbál szót fogadni. Pl. nem akar lefeküdni, ezért megengedem, hogy fekve játsszon még kicsit az autóival, erre sírva mondja, hogy tegyem el az autóit, és azonnal elalszik, többet nem kell rászólni.

A kettő teljesen ellentétes. És ha külön élnének a gyerekek, bizonyára gondot sem okozna, hogy az egyikkel így, a másikkal úgy. De így elég frusztráló. Kivált, ha ugyanabba a rosszaságba fogtak bele. Megkezdik a műsort, és Rékára ráparancsolok, hogy fejezze be, majd elkezdek Nándival megbeszélni. Ugye? Na, jó. Azért ugyanúgy indítok mindkettőnél, csak Réka elzárkózik, Nándi nem. Itt válunk szét.

Szóval borzasztóan rossz bír lenni, ha egyszerre fognak bele. De akkor is, ha nem. Hiszen mit lát Réka, hogy Nándinak szeretgetés jár a rosszkedvéért, neki meg kiabálás. Most magyarázzam neki, hogy azért, mert neki nem használ a szeretgetés? Magyarázom egyébként. Nem így, ebben a formában, de igyekszem a tudtára adni, hogy muszáj volt kiabálnom, mert a szép szóra nem hallgatott. Meg azért, ha túl vagyunk rajta, akkor jön a szeretgetés, a beszélgetés. Ha nincs közben egy újabb konfliktus. Amire valljuk be, elég komoly lehetőség van.

Pedig Réka megnyugszik attól, ha határozottan kijelölöm a korlátokat, hogy nem engedek. És ennek ellenére, hogy tudom, hogy így közvetítem végső soron felé azt, amire szüksége van, hogy ez is egy szeretetkifejezés részemről, akkor is rossz. Mindig aggódok, hogy neki mindig az kell, mint Nándinak - meg a többinek úgy általában - és hogy így rossz neki, csak nem mondja, mert neki idő kell a feldolgozáshoz. Lehet, hogy csak az én bizonytalanságomat érzi? ehh...

Mindenesetre már alig várom, hogy Misinek egy harmadik módszert fejlesszünk ki a hiszti leküzdéséhez.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Misi-szótár

Az általam olvasott blogokon mindenki írja a baba-szótárokat, mi mindent mondanak a gyerekek.
Az enyém legkisebb az egy szót mond, naponta kb. ötezerszer. AJA! Esetleg: ana. Mindenféle hangsúlyokkal, nagy gyorsasággal, de leginkább nagy gyakorisággal.

Fél perc alatt, amíg sorra kerül, akár 50szer is el tudná mondani, de rendelkezésére állnak stilisztikai eszközök. Vagy mik. Szóval szól egyszer-kétszer. Mivel még mindig semmi, elkezdi először a gyorsaságot, minél többször elmondani egy másodperc alatt, hátha úgy jobban értem. Ha még mindig semmi, akkor elkezdi énekelni - rendkívül idegesítően, több hangfekvést is kipróbál, meg a hangerővel is nekilát dolgozni. Néha annyira behergeli magát, hogy anya lesz belőle.
Annyira tetszik neki, hogy most már minden felnőttet ajának hív. Pedig már mondott apát is, mostanra teljesen elhagyta, hiszen így is működik. Ma meg már mamának is úgy szólt, mikor meg akarta mutatni, hogy milyen ügyesen felmászott rám.

Mondja még azt is néha, hogy Réka, meg néha memmemm az evésre, az akka szó is gyakran van, de mindenfélére mondja, talán azt jelentheti, hogy akarom? Én mást nem nagyon ismerek fel. Mindent az ajával akar kifejezni. Anya, találd ki! Mert nem az van, hogy szól, aztán mutogat, hanem miközben mutogat, közben is anyázik. Meg én is. Halálosan idegesítő.
Ja, és persze idegen nyelven magyaráz. Meg kümmög is. Nándi még akkor, mikor kis kukac volt, künknek nevezte el. Kis künki baba. És most meg állandóan kmmm kmmm. Lehet, a név kötelez? Aja km km.

Tudom, hogy ráér, tudom, hogy Réka ennyi idősen a kb 50-60 szavas szókincsével, amivel mindent elmondott, zseni kategória volt. De ez nem vigasztal abban, hogy képtelen vagyok rájönni, mit akar. Bár gyakran nagyon valószínűnek tűnik, hogy ő sem tudja...
Remélem előbb rájön, mint Nándi, hogy mi nem tanulunk meg künkül, neki kel magyarul.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Réka rajzol

Vagyis nem rajzol. Egyátalán. A rajzolás sajnos tipikusan az a dolog, amin látja, hogy nem megy, nem tudok neki önbizalmat adni. Nem szereti a kezébe venni sem a ceruzát. Ha néha rábeszélem, leülünk rajzolni, húz egy vonalat, ami nem arra megy, amerre ő akarja, odavágja az egészet, és el is megy. Az, hogy stresszeli a sikerélmény hiánya és az, hogy nincs fantáziája - hogy ha nem sikerült kutyának, jó lesz még felhőnek, esetleg bogáncsnak - együtt azt eredményezi, hogy lassan egyátalán nem rajzol. De igaziból minden más kreatívkodást is visszautasít hasonló megfontolásból. Az 5 éves státuszra kellett vinni egy emberrajzot, amin éééééppppenhogycsak megvolt a fejen kívül az 5 testrész, se több, se kevesebb.

Igaziból mondhatnám, hogy nem is érdekel. És tényleg nem érdekel abból a szempontból, hogy nem tud rajzolni a lányom, bár az elég szívszorító volt, mikor hazahozta az oviból az éves rajzait - azokat, amiket rajzlapra rajzolt - és csúnya dolog vagy nem ilyent mondani, de nagyon bénácskák voltak. Olyan 2-3 éves szintűek, tényleg. Mondjuk egy kiscsoportostól  elvárhatóak, éppenhogy felismerhetőek. Azért én megdicsértem, hogy nekem tetszenek, bár lehet, az is hiba, hiszen ő is látja, hogy ezek nem az igaziak. Nem tudom, mi a jó.
Az a stratégiám, hogy elmondom, hogy lehet, hogy nem egészen tökéletes szerinte, de attól még nekem tetszik. Mert szeretem a rajzait, meg ilyenek. Ami igaz is. És ami kicsit jobban sikerül, már megy is ki a falra. Összesen asszem 7 vagy 8 rajz van kint. Ha ő kérné, kitenném, ha tetszik neki valami, de neki sem tetszik. Próbáltam már azt is, hogy én is csak firkálok, és rámondom, hogy ez valami. De nem hülye, csak gyerek, ő tudja, mit akar rajzolni, és baromira bántja, hogy nem az lesz belőle. Hiába mondom neki, hogy sokat kell gyakorolni, és egyszer csak sikerül, nagyon bántja.

Az a rossz, hogy ha néha sikerül elkapni a hangulatot, és van kedve, és sikerül az egyik rajz, akkor jön a többi is, és olyan kis normálisakat sikerül, de ez nem ad neki annyi pluszt, hogy másnap is legyen kedve és önbizalma.

Szóval valójában azért idegesít az, hogy nem rajzol, és hogy nagyon el van maradva, mert hogy lesz így az írás az iskolában? Ott is odacsapja majd, hogy az i betűn a pont félrement? Vagy hogy? Olvastam, meg hallottam, hogy lehet mindenféle ujjakat aktivitásra késztető játékokkal is segíteni, hogy az írás könnyebben  menjen, de ő azokat sem akarja csinálni. Sem a gyöngyfűzés nem köti le, sem a vasalós gyöngyöket nem rakosgatja, nincs hozzá türelme, fantáziája. Nem színez, nem hajlandó tépkedni, szalvétagombócokat , mozaikképeket ragasztgatni. Festeni talán kicsit jobban szeret, de az csak maszálás, nem fest formákat, alakokat, semmi ilyesmit. Talán azért szereti, mert sosem festünk semmit, hanem csak festünk. Gyurmázni is szeret, de abból sem nagyon formáz, vagy 3 éve csak kukacokat és gombócokat. Mondjuk most elkezdett szaggatni formákat.

Az óvónők szerint rendben van, majd eljön annak is az ideje, hogy rajzoljon. Nem segítenek neki, mikor segítséget kér, akkor is azt mondják, hogy neki kell kitalálni, hogy kell fát rajzolni. Mert ez az elv. Igaz, ez valami művészet eszközeivel nevelő óvoda. Csak tényleg nem tudom, hogy ez most tényleg jó-e neki, vagy nem. Remélem, jó...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Fogak, fogak, fogak

Látszik, hogy jobban vagyok, mert már nem blogolok egész nap, mi? Olvasok egyébként, mert Gergő visszaszerezte a laptopját, elvégre munkaeszköz, vagymi. De most eloroztam kicsit gyorsan megint.
Rékáról akartam írni egy hosszút, de inkább a fogakról írok egy rövidet. Merthogy komoly foghelyzet van nálunk.

Misinek immár 16 foga van, kijött az összes szemfoga is. Ami sajnos nem eredményezte az éjszakák megjavulását, sőt, azt kell mondanom, hogy sőt. Annyira rászokott az éjszakai cicizgetésre, hogy alig várom, hogy normális kerékvágás legyen, és leszoktathassam róla.  Nem hiszem, hogy kevesebbet fogok aludni az átmeneti idő alatt.

Rékának pedig 21 foga van!!! :D Tegnap felfedezte, hogy jobboldalon lent immár 3 rágófoggal büszkélkedhet, ezzel megvan a második vasfogcska is. Mindeközben lötyög a lenti baloldali metszőfog, ami miatt újabb szenvedések elé nézünk, de egyenlőre még elegendő, ha felkockázzuk az ennivalót neki, csak a harapás ellen tiltakozik. Remélem ez a fogcsere kevésbé viseli majd meg a családot, mint az első... :)
Az először kihullott fogacska helyén nőtt már elérte a tejfogak magasságát, remélem nemsokára használatba tudja majd venni érdemben is. Réka gyakran vizsgálgatja, hogy más a színe, máshogy recés, és ezt gyakran meg is osztja velünk fül és idegtépő felkiáltásokkal. És nagyon vigyáz rá, hogy csak kevés édességet egyen. Mindig kérdezi, hogy ez finomság? Igen. Akkor árt az új fogamnak - sápad el, és áll meg benne a torkában félúton a falat, gondolkozva, hogy kihányja-e. Eddig a finomság volt a gyűjtőfogalom, ebbe minden beletartozott, amit szeretnek: édesség, sós rágcsálnivaló, gyümölcs, palacsinta, minden. Most ezeket el kell különíteni, hogy ne rémüljön meg attól, ha dinnyét kap, hogy mi lesz a fogával.
És a legnagyobb örömem, hogy nagyon gondosan használja  a fogkefét, ami ahogy lehetett, kimaradt az életéből eddig. Hurrá!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS