Nagycsaládban élni jó :)

Két hete változtattam meg gyökeresen a saját életemet, miután szeptember egytől a családé reformálódott meg részben az iskolakezdés, részben egyebek miatt. Lassan rázódok ezekbe az új feladatokba, egyenlőre nagyon fárasztó, de mindig vannak sikerek egyik területen legalább, ami miatt a többi jobban megy. Még nehezített pályán is, hiszen gyakorlatilag Nándi nem jár óvodába, vagyis csak heti két napot délelőttönként, aztán beteg lesz.

Tehát az elmúlt hetekben dolgoztam ugye a nagycsaládosban, aminek részben volt sikere, mert a helyére raktam a levelezőlistát, ami nem volt kis munka és a tagjelölteket informálni kezdtem a lehetőségekről, nagyon sokan ugyanis nem tudják, hogy milyen sok jó dologgal jár együtt az egyesületi tagság. Olyan nehézségek léptek fel azonban, amiknek egyszerűen nem vagyunk urai, és a mostani várakozás elég idegőrlő. Az sem könnyű, hogy sok eddigi munkánk teljesen kárba veszett. Gyakorlatilag minden kedvem elment, és megerősödtem abban, hogy nem, semmi szükségem nincs arra, hogy visszamenjek dolgozni, és minden nap ezt csináljam, még ha időnként vágyok is rá. Ahhoz túlságosan komolyan veszem a feladatokat. A gyerekek ezt a napi 2-3 órát, amit ezzel foglalkozom, elég jól tolerálják, ha elosztva csinálom. És van nap, amikor meg semennyit nem dolgozom.

Aztán csináltam a FlyLady programot, amitől nagyon fáradt vagyok, és komolyan kényszeríteni kell magamat, és nem is látom eredményét, mert még mindig kosz van és még mindig rendetlenség van. A rendetlenség egyébként nem is szokott zavarni nagyon, de a kosz, az nagyon. Gergő azonban azt mondja, hogy nagyon látszik az eredmény, és amikor a nővéremék jöttek csütörtökön, egyáltalán nem pakoltam meg takarítottam többet, mint ami az előírás volt, mégis megállapította, hogy milyen szép rend van. Ami persze csak viszonyítás kérdése, mert anyósom biztos mondta volna - nem bántásból -, hogy milyen rendetlenek vagyunk, és fél óra alatt elvarázsolta volna a lakást. Mert ő magától is tudja ezt a FlyLadyt :) A rutinokon vagyok túl, a tornát és a szortírozást kivéve elég jól beleépültek már a feladatok a napjaimba, egészen természetesé váltak bizonyos dolgok. Mondjuk tegnap gyakorlatilag egész nap szortíroztam, és a mai program is ez lesz, pakolom a szekrényeket, készülünk a hidegre, mert hirtelen fog jönni, ne akkor kapkodjak. A rend azonban még mindig nem terjed, és nagyon nem tudom használni a naptárat. És már látom, hogy vannak olyan plusz pontok, amiket magamnak be kell majd vennem. Persze az is lehet, hogy a következő két hétben ezek megoldódnak majd. Sokat remélek attól, hogy szerdán Misi is kezdi az ovit, így komolyan gatyába tudom majd rázni a lakást, mielőtt a betegségszezon tiszta erejéből beindul, és megint mindig itthon lesz majd valaki.

A fogyókúra a fájó pontom. Három hete csinálom a 90 napost. Már kétszer fogytam vele nagyot. És most sem csinálom máshogy, és mégsem megy. A hétfői napon egészen konkrétan az eredmény -fél kiló a három hét alatt, ami nevetséges. Volt ez már -két kiló is, de akkor is máshogy szokott ez menni nálam, általában a gyors indulás után - 5-6 kiló egy hónap alatt - szokott lelassulni, de akkor már van eredmény, és marad a lelkesedés. Most ez nullával egyenlő. Azért sem értem, mert idén már kétszer belevágtam valamilyen jellegű fogyóba, és mindkétszer viharos gyorsasággal olvadtak  le a kilók, csak az élet közbeszólt, és úgy döntöttem, inkább kedves anyuka leszek, mint csinos.

Annál lelkesebb vagyok a lelki életemet illetőleg. Ezt most itt nem fogom kivesézni annyira, amennyire dolgozik bennem, de ahelyett, hogy a mostani plébániánk közösségébe próbáljak meg továbbra is bekapcsolódni - négy éve nem sikerül igazán -, elkezdtünk bejárni Káposztásmegyerre. Beiratkoztam hittanra, a gyerekeket is beírattam, Nándit és Rékát, bár van nekik az iskolában, oviban is. Egészen más hittan ez, mint amire én jártam gyerekkoromban, néha csaknem elbőgöm magam, mikor kapom az összefoglalót, hogy mivel foglalkoztak hogyan, hogy így is lehet.
Igyekszem részt venni közben a  szülői beszélgetésen, és aztán együtt megélni, életre váltani azt, amit a gyerekek ott tanulnak. Lassan megy a célirányosság. Egyébként örömmel járnak mindketten. Én is alig várom a kétheti felnőtt hittant, eddig csak egy beszélgetés volt, ma lesz a második. Megpróbálkozom majd az Anyakörrel is, ez Dunakeszin van, havonta egyszer, és remélem, hogy néhány Asszonykörre is eljutok majd, az tavaly is nagyon jó volt.

Elkezdtem valóra váltani egy gyerekkori álmomat is. Vagyis hát, azt hiszem, a lehetőséget ajándékba kaptam. Véletlenek sorozataképpen ugyanis elkezdhettem gitározni tanulni. A sógorom felajánlotta, hogy odaadja a gitárját, rá pár nappal pedig a templomban bemondták, hogy gitáriskola indul gyerekeknek. Megkérdeztem, mehetnék-e. Mehetek, ha meg tudom oldani az időpontot. Már egyszer voltam, hát, kapkodtam a fejem, nem igazán értettem semmit, és inkább jelentkeztem, hogy elmegyek kottát fénymásolni, és nagyon elkeseredtem. Itthon aztán nyugalomban már össze tudtam szedni magam, átnézni, amit kaptam, helyére kerültek a dolgok, és megtanultam az első akkordokat. A gyerekeknek nagyon tetszik, énekelgetünk együtt, úgyhogy még gyakorolni is tudok eleget. Rékával meg is beszéltük, hogy karácsonykor koncertet adunk majd, ő furulyázik, én gitározok :D
Egyébként elég hülye érzés volt bemenni a 11-13 éves gyerekek közé felnőttként, majdnem megfutamodtam, de aztán legyőztem magam. És aztán jött egy másik 30 körüli srác is, úgyhogy ketten leszünk öregek :)

Sokkal türelmesebb vagyok. Nem mondom, hogy nem ordítok néha, és ez a néha még mindig azt jelenti, hogy naponta egyszer biztosan, de lehet, hogy többször is. Ez az üvöltés viszont többnyire már nem dühből jön, hanem céllal, és egyre könnyebben röhögök szívből és nem keserűségből a hülye szituációkon, tudok nagy levegőt venni újra, tudok szólni Gergőnek, hogy vegye át, mert kinyírom őket.  Még mielőtt kinyírnám őket. Még az olyan szituációkat is tudom teljesen normálisan kezelni, mint mikor pl. reggel Réka zokogva erősítgette öltözés helyett, hogy márpedig az ő nevében van f hang. Fel is írtam magamnak gondolatban, hogy Rékának meg kell tanítani azt, hogy ha tévedünk, azt okosabb beismerni, mint ragaszkodni a rossz véleményünkhöz...
Ma reggel minden gyerek a saját ágyában ébredt, amire iskolakezdés óta nem volt példa, szóval itt is egy pipa. Más gyerek bepisil, vagy rémálmai vannak és sír, az enyémek jönnek éjjel aludni, ha gondjuk van a kis lelkükben. Úgy tűnik, lassan sikerül feloldani a változással járó feszültségeket.

Szóval itt tartok most. Nem könnyű, még mindig  nem az, és esélyes, hogy nem is lesz az még egy darabig. Biztosan le kell tennem majd zsákokat, amiket most felvettem, ahhoz, hogy ne hülyüljek meg.  Pedig még vannak olyanok, amiket mindenképpen vinni szeretnék. Újra túlfáradt vagyok ugyanis, és megint nehezen alszom. De most nem érdekel. Nagyon remélem, hogy jó döntéseket fogok hozni, jó zsákokat teszek majd le, vagy pakolok át belőlük. Egyenlőre úgy látom, hogy jó felé megyek.

Réka igazán segítőkész tud néha lenni.

- Anya! Majd én segítek neked lefogyni.
- De kedves vagy! És hogyan?
- Úgy, hogy majd én mindig megeszem Nándi maradékját, és akkor neked nem kell!
Tegnap pl. szinte ijedten utasította apját, hogy egye meg az ő és Nándi vacsora romjait is, hogy nehogy nekem kelljen, és megkövéredjek még jobban. Kár, hogy a kis őrangyal nincs mellettem mindig, biztos, hogy könnyebb lenne megtartani a mértéket :)

Hát többminden van. Az egyik, hogy fogyózok :) Most már nekiláttam. Lehet, hogy korai, hiszen Misi még a kajái felét anyatejből követeli meg, de már nem bírok magammal. Ha nem állok neki, meg sem állok a 100 kilóig, ami igaz, hogy szép kerek szám, de már most sem tudok tükörbe nézni. Mindenesetre olyan módszert találtam ki magamnak, ami lehetőséget ad a zabálásra is, ami létszükségletem most a jelen testi és lelki állapotomban. Ha nem zabálhatok egyrészt fáradtabb vagyok, másrészt idegesebb, ami persze a kölykökön csattan. Így délelőtt csak gyümölcsöt eszem, aztán déltől amit, és amennyit akarok, de igyekszem inkább többször keveset enni, és este 6 után csak víz. Víz nagyon sok egyébként egész nap. Ezzel talán nem lesz gond, hogy túl sokat fogyok egyszerre :) Holnap lesz az első mérleg nap, egy hete kezdtem.

A másik, hogy Misi drasztikus cicimegvonásban van. Besokalltam, elég volt, kezdtem begolyózni, és úgy döntöttem, muszáj neki is áldozatot hozni az anyjáért. Úgyhogy péntek este óta nem szoptatom meg, mikor éjjel felsír.
 A terv az volt, hogy nem rendülök meg semmilyen hiszti láttán, semmiképpen, csak cumi és víz, végszükség esetén ringatás, seggrázás.  Akkor adom csak fel az elveket, ha három nap után semmi változás nincs, mert akkor nem is lesz. Keményen felkészültem lelkileg az akár egész éjszakás virrasztásra, meg mindenre, tervet készítettünk a gyerekszoba, rosszabb esetben az emelet evakuálására is.
Volt egy botrányos rész még este, aztán egyre rövidebbek, 4kor kapott tápszert, mert úgy gondoltam, arra szüksége lehet, viszont legyen tisztában a helyzet komolyságával, de összességében nem volt nehezebb az éjszaka semmivel, mint egy rosszabb kategóriába tartozó, ami hetente amúgy is volt 2-3... Aztán szombat éjjel már sokkal jobb volt. A múlt éjjel meg egészen pihentető volt már, 11kor és kettőkor cumivisszaadás és kis korty víz, és 5kor már megszoptattam, mert úgy éreztem, megértette a lényeget. Simán elfogadta a cumit meg a vizet, egészen addig, míg ugye érthető nem lett az éhsége. Nem volt ilyen kevés kelés már szerintem 6 hónapos kora óta...
Persze én nem tudok aludni, mert várom, hogy felsírjon, de majd megnyugszom, és akkor jó lesz, és vannak még terveim, sok sok sok arra az esetre, ha kipihenném magam.

Réka meg Nándi kb egy hetes visszaesés után megint álomtesók. Továbbfejlesztve azzal, hogy Nándi is határozottan jobb fej Misivel. Közeledik az egy éves álomhatár?

Réka boldogan megy oviba, és bár szívesen marad itthon, mikor az anyja úgy dönt, hogy nem mer vezetni a fáradtságtól, sajnálja is, hogy nem megy.

Nándi gyakorlatilag nem harap. Az, ami maradt a harapásból, gyakorlatilag nem is harapás... Belefér az élettani harapásba. Ami még jobb, hogy nem vettem észre helyette rémálmokat, vagy tikkelést, vagy bármi még rosszabbat, mint a harapás. Nem eszik, de végülis ez belefér, mert a túró rudit, aaaazt tolná... Meg a parízert magában.

Lehet, hogy még a végén jó lesz nekem?