Bejegyzések
Állandó társai az életünknek. A gyerekek nem mennek le-fel egyedül az emeletre, mindig csak párosával, lehetőleg egy felnőttel. Nem alszanak az ágyukban, vagy ha mégis, be kell tömíteni az összes apró lyukat, és égni kell a lámpának. Nem mennek be egyedül a wc-re mert ott egy pók, mert hangok vannak, és mi az ott a sarokban, és mindenfélét kitalálnak. Alapvetően türelmes vagyok ezekkel a mániákkal, mert majd elmúlnak, de egyrészt van, ami évek óta tart, másrészt van, ami komolyabban érint engem is.
Sosem voltam én sem jó alvó, és gyerekkoromból is emlékszem rémálmokra, amik után nem tudtam mozdulni. Talán ezért értem meg a gyerekeket, és nem bánom, ha jönnek, ha rossz álomra hivatkoznak. Anyukám mesélte, hogy mindig a fejük felett aludtam keresztben, és hogy volt, hogy a szekrénybe bújva találtak meg, ott aludtam.
Egy ideje Nándi különösen rosszul viseli az estéket. Sikítozva tiltakozik az alvás ellen, nem akar az ágyába menni, akárhova is raktuk a szobában, és általában 11-12 felé zokogva, remegve jön át. Ha nálunk alszik el, ez elmarad, de egyszerűen amíg lehet, próbálkozunk, hátha elmúlik, mert nekünk is szükségünk van némi magánéletre. Még mindig az a szabály, hogy mindenki a saját ágyában alszik el, és ha egynél megszegjük a szabályt, vége a fegyelemnek, mindenki jön. Próbáltuk.
Mindegy, a lényeg, hogy nem mond semmit, csak remeg és zokog, esetleg ordít, de egyáltalán semmit nem lehet belőle kiszedni. Aztán az éjszaka hátralevő részét úgy tölti, hogy közösen takarózunk az én takarómmal. Aztán jön Misi is, és ő a másik oldalról bújik be mellém, így összesen hárman alszunk egy normál paplannal, vagyis rajtam kívül mindenki. Nem erről akartam írni.
Hanem arról, hogy az utóbbi hetekben együtt nyomjuk Nándival. Nagyjából ugyanakkor éljük meg ezt a rémálmot, ahogy én felébredek, nemsokára jön ő is. Ha ott van már valamelyik gyerek, szinte soha nem jön az álom. Nem tudom, hogy Nándi mit álmodik vagy mit él meg, és én sem biztos, hogy el tudom mondani az enyémet. Az utóbbi években ez hullámokban jön, néha jön, máskor nem.
Olyan, mintha ébren lennék, teljesen magamnál, de biztos, hogy nem így van, mert van egy plusz magamhoztérés mindig. Néha lépéseket hallok, mozgolódást, súgást, hallottam már suttogást is, és valami nagyon fura érzés, néha látvány, amitől remegek, és szívdobogásom lesz, és utána félek, és nem tudok aludni. Van valami rendszere az egésznek, pontosan tudom, mikor kezdődik, és hogy mi fog következni, néha sikerül is felébreszteni magam. A múltkor egyenesen valami zöld halványan világító mandala rajzolódott a tetőablakra, és ahogy néztem, úgy éreztem, hogy valami szívódik ki belőlem, megijedtem és ellenálltam, és éreztem, ahogy a szemen át jött vissza. És aztán magamhoztértem, és hihetetlen szívdobogás, és rossz érzés, ez kicsit más volt, mint szokott lenni. Nagyon sokáig nem tudtam visszaaludni. És egyébként is, esténként nem mertem elaludni, mert rémálmom lesz, ha meg lett, akkor meg azután nem tudtam visszaaludni. Rendszeresen 4-5 órákat aludtam, több részletben a kétoldali rugdosás miatt, nem is csodálom, hogy így letaglózott most ez a betegség.
Pár napja végre egyszer, mikor magamhoz tértem, és megkérdeztem Gergőt, ébren van-e, igennel válaszolt, nagyon jó volt, hogy nem vagyok egyedül, végre elmondom, és ő majd megmagyaráz mindent, mert mindig tudja a válaszokat, és racionális, és mindig meg tud nyugtatni. Teljesen sokkolt, hogy egyszerűen nem tudom elmondani, mit élek át. Hogy látom magamban, mi is történt, és semmilyen módon nem tudom elmondani. Nem tudom megfogalmazni, nem tudom kifejezni magam. Ahogy most sem.
Gergő csomó kérdést feltett, amikre hülyeségeket válaszoltam, aztán állítólag az egyik teljesen éberen megválaszolt kérdés után elaludtam, mint akit leütöttek :) Ő meg nekilátott, és utánanézett az interneten ennek az egésznek - amúgy is aggódik a folyamatos fejfájásom miatt -, és azt találta, hogy tök normális vagyok, próbáljak meg nem a hátamon aludni. Az internet okos, a férjem pedig tudja, hogy kell kinyerni belőle a megfelelő információt. Eddig bevált, hosszú sorozat után három nyugodt éjszaka. Most próbálom Nándit is rávenni, hogy aludjon az oldalán, ő is hanyatt alvó gyerek, és hát ugyanaz lehet: fél, remeg, és nem tudja elmondani, mi van.
És nagyon megnyugodtam, és már nem félek elaludni, mert azért eddig én sem tudtam mire vélni ezt az egészet.
És a tetejébe megint realizáltam, hogy milyen nagyon össze vagyunk mi kötve a gyerekekkel. Ha valami gondjuk van, átveszem. Amikor kicsik voltak, együtt fájt a hasunk, fájt a fogam, mikor jött az övék, befulladtam, mikor Nándi kruppos volt, és még egy csomó ilyenünk van. Csak hogy tudjam, nekik milyen, és megértsem őket. Vagy valami ilyesmi.
Remélem tényleg van most már "gyógyszerünk", és vége a rémálmos időszaknak. Ideje lenne.
